igaz

Illusztráció fotó (Fotó: GettyImages)

A nevem Irena. Közép-Szlovákiából származom, egy kis faluból, ahol a szomszédok cserépben néznek egymásra. A szüleimmel szerényen neveltünk, de erkölcsi értékeket telepítettek belénk.

Természetesen nem szerettük pubertáskor és lázadtunk, ahogy tudtuk. A szülői utasításra forgattuk a szemünket, régimódinak tekintve őket, nem tisztelve a modern kort. Leginkább az idősebb nővér lázadt. Nem tervezett terhesség lett a vége.

Tizenhét évesen megnősült. Jövője egy harmincas férfi lett egy mellékfaluból, aki állítólag minden szoknya mögé nézett. Nem irigyeltem. A terhességi hormonok tették a dolgukat vele, férje folyamatosan eltűnt, és Alena nem tudta elképzelni, hogy egész jövője csak a gyermeknevelés körül fog forogni.

A környezet elvárásai ellenére kapcsolatuk stabilizálódott. Lányuk születése után a nővér férje inkább otthon maradt, és mindketten utat találtak egymáshoz. A szülők kilégezték. Miután elvégeztem az iskolát, Pozsonyba mentem tanulni, a húgommal pedig ritkán mentünk ki. Fokozatosan három gyermeket szült, akiknek keresztanyja lettem. Tetszettek nekik, de mivel nagyon kevesen találkoztunk, nem volt mélyebb kapcsolatom velük.

Találtam egy férjet az egyetemen. Feleségül vettem osztálytársamat, Ivánt, akivel Pozsonyban szálltunk meg. A gyermek iránti kölcsönös vágy ellenére nem engedték meg, hogy legyen saját babánk. Több mint egy éjszakát sírtam, de végül megbékéltünk vele. De gyakran rossz gondolataim voltak a húgommal kapcsolatban: - Hárman is kaphattak volna, most a negyedikre vár, én sem. Mitől vagyok rosszabb nála? A nővéremmel való beszélgetés után azonban megértettem, hogy a gyermeknevelés nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnhet.

A legidősebb Alenka nehéz pubertáson ment keresztül, elkezdett inni, dohányozni, és még drogokat is kipróbált. A legfiatalabb Miško Down-szindrómában született, amelyet apja nem tudott kezelni. Csak azért kezdett inni, hogy ne kelljen az élettel kavarnia. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Alena nővér gyorsan fogyni kezdett. Néhány hónap alatt több mint húsz kilót fogyott, bár soha nem volt túl sok. Gyanítottam, hogy beteg.

Elküldtem orvoshoz, és a vizsgálatok kimutatták, hogy állapota valóban súlyos. Alenának végstádiumú májrákja volt. Az egész család a legrosszabbra készült. Javasoltam a nővéremnek, hogy lakjon nálunk. Ő beleegyezett. Nem kellett Pozsonyba mennie, és én magam vezettem vizsgálatra. Alena nem önmagáért, hanem a gyermekeiért aggódott. Különösen a négyéves Miška-ról, aki különleges ellátást igényelt.

Tudva, hogy eljön az ideje, szívszorító kéréssel fordult hozzám: "Irenka, te vagy a gyermekeim keresztanyja. Tudod mit jelent. Hogy vigyázol rájuk, amikor nem vagyok itt. Az idősebbek képesek lesznek megbirkózni, hamarosan nagykorúak lesznek. De Jakub és főleg Miško, az én Miško ... a lány szünetet tartott. "Nem nélkülözheti az anyját. És nem számíthatok férfira! Gondoskodni fog róla?

A szobában csend lett. Könnyek szöktek a szemembe. Nem utasíthattam el a nővérem kérését. Csak átöleltem és egyetértően bólintottam. A nővér három évvel ezelőtt távozott. Távozása fájdalmas veszteség volt számunkra. Mišek felé való eligazodáshoz férjemmel nagy erőfeszítéseket kellett tennünk. De megtérült. Hivatalosan két gyermek, idősebb, felnőtt szülei vagyunk, akik apjuknál élnek. Szeretem őket, de úgy látom, hogy a gyermeknevelés valóban nehéz munka.

Hálás vagyok a szüleinknek is, hogy folyamatosan emlékeztettek minket arra, hogy mit jelent embernek lenni. Nevelésüknek köszönhetően könnyebb volt teljesíteni a nővér szívszorító kérését - vigyázni a gyermekekre, amikor Isten magához hívja biológiai anyjukat.

Tudsz hasonló történetet a való életből is? Hogyan derült ki? Írjon más olvasóknak a cikk alatti beszélgetésben.