tbl flm 14x20 mg/25 mg (bl. OPA/Al/PVC/Al)
A jellemzők összefoglalójának (SPC) tartalma
A gyógyszer forgalomba hozatali engedélyéről szóló határozat jóváhagyott szövege, nyilvántartási szám: 2011/03944, 2011/03945
AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK
A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE
Co-Olimestra 20 mg/12,5 mg filmtabletta
Co-Olimestra 20 mg/25 mg filmtabletta
MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
Co-Olimestra 20 mg/12,5 mg filmtabletta:
Minden filmtabletta 20 mg olmezartán-medoxomilt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.
Co-Olimestra 20 mg/25 mg filmtabletta:
Minden filmtabletta 20 mg olmezartán-medoxomilt és 25 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.
GYÓGYSZERFORMA
Filmtabletta.
20 mg/12,5 mg filmtabletta: fehér, kerek, 9 mm átmérőjű tabletta.
20 mg/25 mg filmtabletta: fehér, ovális, 12 mm x 6 mm-es tabletta.
KLINIKAI JELLEMZŐK
4.1 Terápiás javallatok
Essenciális magas vérnyomás kezelése.
A Co-Olimestra 20 mg/12,5 mg és 20 mg/25 mg rögzített dózisú kombinációval olyan felnőtt betegek számára javallt, akiknek a vérnyomását önmagában az olmezartán-medoxomil nem tudja megfelelően szabályozni.
4.2 Adagolás és alkalmazás módja
Felnőttek
A Co-Olimestra-t nem kezdeti kezelésre szánják, hanem olyan betegek számára, akiknek a vérnyomását önmagában 20 mg olmezartán-medoxomil nem szabályozza megfelelően. A Co-Olimestra-t naponta egyszer, étellel vagy anélkül kell bevenni.
Ha a beteg klinikai állapota ezt megköveteli, fontolóra lehet venni a 20 mg olmezartán-medoxomil monoterápiáról a hidroklorotiaziddal végzett fix kombinációra történő közvetlen átállást. Figyelembe kell venni, hogy az olmezartán-medoxomil vérnyomáscsökkentő hatása a kezelés megkezdése után körülbelül 8 héttel a maximális (lásd 5.1 pont). Az egyes komponensek következő titrálása ajánlott:
20 mg olmezartán-medoxomil/12,5 mg hidroklorotiazid alkalmazható olyan betegeknél, akiknek a vérnyomása önmagában a 20 mg olmezartán-medoxomil-kezeléssel nem szabályozható megfelelően.
20 mg olmezartán-medoxomil/25 mg hidroklorotiazid alkalmazható olyan betegeknél, akiknek a vérnyomása nem szabályozható megfelelően. 20 mg olmezartán-medoxomil/12,5 mg hidroklorotiazid.
Idős betegek (65 év felett)
Idős betegeknél a fix kombinációnak ugyanaz az adagja ajánlott, mint felnőtteknél.
Károsodott vesefunkciójú betegek
Enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60 ml/perc) szenvedő betegeknél a vesefunkció rendszeres ellenőrzése javasolt, ha Co-Olimester-t szednek (lásd 4.4 pont). A Co-Olimestra ellenjavallt súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (kreatinin-clearance 3 g/nap), a COX-2 gátlók és a nem szelektív NSAID-k csökkenthetik a tiazid-diuretikumok és az angiotenzin II-antagonisták vérnyomáscsökkentő hatását.
Néhány károsodott vesefunkciójú betegnél (pl. Dehidratált betegek vagy idős, károsodott vesefunkciójú betegek) az angiotenzin II-antagonisták és a ciklooxigenáz-inhibitorok egyidejű alkalmazása a vesefunkció további romlását eredményezheti, beleértve az esetleges akut veseelégtelenséget, amely általában visszafordítható. Ezért körültekintően kell eljárni a kombináció beadása során, különösen idős betegeknél.
A betegeknek elegendő folyadékbevitellel kell rendelkezniük, és mérlegelni kell a vesefunkció monitorozását az egyidejű kezelés kezdetén és azt követően időszakosan.
Meg kell fontolni az egyidejű alkalmazást
A vérnyomáscsökkentő hatás felerősödhet.
Más vérnyomáscsökkentők egyidejű alkalmazása erősítheti az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid vérnyomáscsökkentő hatását.
Alkohol, barbiturátok, kábítószerek vagy antidepresszánsok:
Felerősíthetik az ortosztatikus hipotenziót.
Az olmezartán-medoxomillal kapcsolatos lehetséges interakciók:
Egyidejű alkalmazás nem ajánlott
A káliumot befolyásoló gyógyszerek:
A renin-angiotenzin rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekkel kapcsolatos tapasztalatok alapján a kálium-megtakarító vízhajtók, kálium-kiegészítők, káliumtartalmú sópótlók vagy más olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazása, amelyek növelhetik a szérum káliumszintjét (pl. Heparin, ACE-gátlók), a a szérum káliumszintje (lásd 4.4 pont). A plazma káliumszintjének monitorozása ajánlott, ha az olmezartán-medoxomilt/hidroklorotiazidot olyan gyógyszerekkel együtt alkalmazzák, amelyek befolyásolják a káliumszintet.
További részletek
Antacidokkal (magnézium-alumínium-hidroxid) végzett kezelés után az olmezartán biohasznosulásának enyhe csökkenését figyelték meg.
Az olmezartán-medoxomilnak nem volt szignifikáns hatása a warfarin farmakokinetikájára vagy farmakodinamikájára, illetve a digoxin farmakokinetikájára.
Az olmezartán-medoxomil és a pravasztatin együttes adása egészséges önkéntesekben nem volt klinikailag releváns hatással egyik anyag farmakokinetikájára sem.
Az olmezartánnak in vitro nem volt klinikailag szignifikáns gátló hatása az 1A1/2, 2A6, 2C8/9, 2C19, 2D6, 2E1 és 3A4 humán citokróm P450 enzimekre, és patkányokban nem vagy csak minimálisan indukálta a citokróm P450 aktivitását. Nem várható klinikailag releváns kölcsönhatás az olmezartán és a fenti citokróm P450 enzimek által metabolizált gyógyszerek között.
A hidroklorotiaziddal kapcsolatos lehetséges interakciók:
Egyidejű alkalmazás nem ajánlott
A káliumot befolyásoló gyógyszerek:
A hidroklorotiazid káliumra gyakorolt kimerítő hatása (lásd 4.4 pont) felerősödhet más olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazásával, amelyek káliumhiányt és hipokalaemiát okoznak (pl. Egyéb kalliuretikus diuretikumok, hashajtók, kortikoszteroidok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin G nátriumszármazékok). Ezért ilyen együttes alkalmazás nem ajánlott.
Egyidejű alkalmazás, amely óvatosságot igényel
A csökkent kiválasztódás miatt a tiazid diuretikumok növelhetik a szérum kalciumszintjét. Ha kalciumpótlót kell adni, ellenőrizni kell a kalciumszintet, és ennek megfelelően kell beállítani a kalciumadagot.
Kolesztiramin és kolesztipol gyanták:
A hidroklorotiazid felszívódása gyantioncserélők jelenlétében romlik.
A tiazidok által kiváltott hypokalaemia vagy hypomagnesia felgyorsíthatja a digitalis által kiváltott szívritmuszavar kialakulását.
A szérum kálium rendellenességek által érintett gyógyszerek:
Ha az olmezartán-medoxomilt/hidroklorotiazidot olyan gyógyszerekkel kombinálják, amelyek befolyásolják a szérum kálium rendellenességeit (pl. Digitalisz glikozidok és antiaritmiás szerek), valamint a torsades de pointes (kamrai tachycardia) kiváltó következő gyógyszerekkel (beleértve az antiaritmiás monitorozást is), ajánlott a szérum káliumszintje és az EKG; a hypokalaemia a kamrai tachycardia (torsades de pointes) hajlamosító tényezője:
Ia osztályú antiaritmiás szerek (pl. Kinidin, hidrokinidin, dizopiramid).
III. Osztályú antiaritmiás szerek (pl. Amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid).
Egyes antipszichotikumok (pl. Tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol).
Egyéb (pl. Bepridil, ciszaprid, difemanil, eritromicin IV, halofantrin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, vinkamin IV).
Nem depolarizáló vázizomlazítók (pl. Tubokurarin):
A nem depolarizáló vázizomlazítók hatását a hidroklorotiazid fokozhatja.
Antikolinerg hatású gyógyszerek (pl. Atropin, biperiden):
A tiazid típusú diuretikumok biohasznosulásának növelése a gyomor-bél mozgékonyságának csökkentésével és a gyomor kiürülésének lassításával.
Antidiabetikumok (orális vagy inzulin):
A tiazid-kezelés befolyásolhatja a glükóz toleranciát. Szükség lehet antidiabetikus szerek adagjának módosítására (lásd 4.4 pont).
A metformint körültekintően kell alkalmazni, a hidroklorotiaziddal összefüggő esetleges veseelégtelenség okozta tejsavas acidózis kockázata miatt.
Béta-blokkolók és diazoxid:
A tiazidok fokozhatják a béta-blokkolók és a diazoxid hiperglikémiás hatását.
Pressoraminok (pl. Noradrenalin):
A presszoraminok hatása csökkenthető.
Köszvényben alkalmazott gyógyszerek (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol):
Mivel a hidroklorotiazid növelheti a szérum húgysavszintjét, szükség lehet az urikozurikus gyógyszerek adagjának módosítására. Szükség lehet a probenecid vagy a szulfinpirazon adagjának emelésére. A tiazidok egyidejű alkalmazása növelheti az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakciók előfordulását.
A tiazidok növelhetik az amantadin által kiváltott mellékhatások kockázatát.
Citotoxikus anyagok (pl. Ciklofoszfamid, metotrexát):
A tiazidok csökkenthetik a citotoxikus gyógyszerek renális kiválasztását és fokozhatják myelosuppresszív hatásukat.
A hidroklorotiazid fokozhatja a szalicilátok toxikus hatását a központi idegrendszerre, ha nagy adagban alkalmazzák a szalicilátokat.
A hidroklorotiazid és a metildopa együttes alkalmazásakor a hemolitikus anaemia ritka megnyilvánulásairól számoltak be.
A ciklosporinnal történő egyidejű kezelés növelheti a hyperuricaemia és a napszerű komplikációk kockázatát.
A tetraciklinek és a tiazidok együttes alkalmazása növeli a tetraciklin által kiváltott karbamidszint-emelkedés kockázatát. Ez a kölcsönhatás nem valószínű, hogy összefügg a doxiciklinnel.
Termékenység, terhesség és szoptatás
Terhesség (lásd 4.3 pont):
A gyógyszer egyes összetevőinek terhességre gyakorolt hatása miatt az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem ajánlott (lásd 4.4 pont).
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).
Az angiotenzin II antagonisták alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Az angiotenzin II antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).
A terhesség első trimeszterében az ACE-gátló expozíciót követő teratogenitás kockázatának epidemiológiai adatai nem voltak meggyőzőek; a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel nincsenek kontrollált epidemiológiai adatok az angiotenzin II antagonisták kockázatáról, hasonló kockázatok állhatnak fenn e gyógyszercsoport esetében is.
Hacsak nem szükséges az angiotenzin-receptor blokkoló kezelés folytatása, a terhességet tervező betegeket alternatív antihipertenzív kezelésekre kell váltani, amelyeknek a terhesség alatt történő alkalmazása bizonyítottan biztonságos. Terhesség diagnosztizálása esetén az angiotenzin II antagonistákkal történő kezelést azonnal le kell állítani, és adott esetben alternatív terápiát kell kezdeni.
Az angiotenzin II antagonistákkal végzett kezelés a második és a harmadik trimeszterben ismert, hogy toxikus az emberi magzatra (csökkent vesefunkció, oligohidramniózist kiváltó, a koponya csontosodásának visszamaradása) és az újszülöttre (veseelégtelenség, hipotenzió, hiperkalémia). (Lásd még: 5.3. Szakasz)
Ha a beteget angiotenzin II antagonistákkal kezelték a terhesség második trimesztere óta, a vesefunkció és a magzati koponya ultrahangvizsgálata javasolt.
Azokat a csecsemőket, akiknek anyja angiotenzin II-antagonistát szedett, szorosan ellenőrizni kell a hipotenzió kialakulását (lásd még 4.3 és 4.4 pont).
A terhesség alatti hidroklorotiaziddal kapcsolatos tapasztalatok korlátozottak, különösen az első trimeszterben. Az állatkísérletek nem elégségesek.
A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa miatt alkalmazása a második és a harmadik trimeszterben veszélyeztetheti a fetoplacentális perfúziót, és olyan megnyilvánulásokat okozhat, mint a sárgaság, az elektrolit egyensúlyhiánya és a trombocitopénia a magzatban és az újszülöttben.
A hidroklorotiazid nem alkalmazható terhességi ödéma, terhességi magas vérnyomás vagy preeclampsia esetén a csökkent plazmatérfogat és a placenta hipoperfúziójának kockázata miatt, a betegség lefolyására gyakorolt kedvező hatás nélkül.
A hidroklorotiazidot terhes nők esszenciális hipertóniájának kezelésére nem szabad alkalmazni, kivéve azokat a ritka eseteket, amikor más terápia nem alkalmazható.
Mivel a Co-Olimestra szoptatás alatt történő alkalmazásáról nincs információ, a Co-Olimestra nem ajánlott, és alternatív kezelések, amelyek megerősített biztonsági profilúak a szoptatás alatt, előnyösebbek, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása alatt.
A hidroklorotiazid kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe. A nagy dózisú tiazidok intenzív diurézist okozva leállíthatják a tejtermelést.
A Co-Olimestry nem ajánlott szoptatás alatt. Ha a Co-Olimestra-t szoptatás alatt alkalmazzák, az adagot a lehető legkisebbnek kell tartani.
4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációja kismértékben vagy mérsékelten befolyásolja a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket. A vérnyomáscsökkentőket szedő betegeknél ritkán fordulhat elő szédülés vagy fáradtság, ami károsíthatja reakciókészségüket.
Káros hatások
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid-kezelés során a leggyakrabban jelentett mellékhatások a fejfájás (2,9%), a szédülés (1,9%) és a fáradtság (1,0%).
A hidroklorotiazid hipovolaemiát okozhat vagy súlyosbíthatja, ami elektrolit-egyensúlyhiányhoz vezethet (lásd 4.4 pont).
Az olmezartán terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra között mozgott többszöri orális beadás után. Az egyensúlyi állapot az első néhány adag után elért, és 14 napos ismételt beadás után további felhalmozódás nem volt megfigyelhető. A vese clearance körülbelül 0,5-0,7 l/h volt, és nem volt dózisfüggő.
A hidroklorotiazid emberben nem metabolizálódik, és szinte változatlan gyógyszerként ürül a vizelettel. Az orális dózis megközelítőleg 60% -a változatlan gyógyszerként eliminálódik 48 órán belül. A vese clearance 250-300 ml/perc. A hidroklorotiazid terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra.
Olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid kombinációja
Az olmezartán-medoxomillal együtt alkalmazva a hidroklorotiazid szisztémás hozzáférhetősége körülbelül 20% -kal csökken, de ez az enyhe csökkenés klinikailag nem szignifikáns. Az olmezartán kinetikáját a hidroklorotiazid egyidejű alkalmazása nem befolyásolja.
Farmakokinetika egy speciális populációban
Idős betegek (65 éves vagy annál idősebbek):
Az olmezartán egyensúlyi állapotának AUC-értéke a 65–75 éves hipertóniás betegeknél körülbelül 35% -kal, a 75 év feletti betegeknél pedig körülbelül 44% -kal nőtt a fiatalabb korosztályhoz képest (lásd 4.2 pont).
Korlátozott adatok arra utalnak, hogy a hidroklorotiazid szisztémás clearance-e csökkent mind egészséges, mind hipertóniás idős betegeknél, egészséges egészséges önkéntesekhez képest.
Vesekárosodás:
Vesekárosodásban szenvedő betegeknél az olmezartán egyensúlyi állapotú AUC-értéke 62% -kal, 82% -kal és 179% -kal nőtt az enyhe, közepes vagy súlyos károsodásban szenvedő betegeknél az egészséges egyénekhez képest (lásd 4.2 és 4.4 pont).
Károsodott vesefunkciójú betegeknél a hidroklorotiazid felezési ideje meghosszabbodik.
Májkárosodás:
Egyszeri orális dózist követően az olmezartán AUC-értékei 6% -kal és 65% -kal voltak magasabbak enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél az egészséges kontrollokhoz képest. Az olmezartán nem kötött része 2 órával az egészséges egyéneknél, enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél 0,26%, 0,34% és 0,41% volt. Mérsékelt májkárosodásban szenvedő betegeknél történő ismételt alkalmazást követően az olmezartán átlagos AUC-értéke ismét körülbelül 65% -kal magasabb volt az egészséges kontroll csoporthoz képest. Az átlagos olmezartán Cmax értékek hasonlóak voltak májkárosodásban szenvedő betegeknél és egészséges egyéneknél. Az olmezartán-medoxomilt nem vizsgálták súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.2, 4.4 pont).
A májfunkció károsodása nem befolyásolja jelentősen a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.
5.3 A preklinikai biztonságossági adatok
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombináció toxikus potenciálját 6 hónapig vizsgálták ismételt dózisú toxicitási vizsgálatokban patkányokon és kutyákon.
Ami a csoport minden egyes anyagát és más gyógyszerét illeti, ennek a kombinációnak a fő toxikológiai célszervei a vesék voltak. Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációja megváltoztatta a vesefunkciót (a szérum karbamid-nitrogén és a szérum kreatinin szintjének növekedése). A nagy dózisok tubuláris degenerációt és regenerációt okoztak patkányok és kutyák veséiben, valószínűleg a vese hemodinamikájának megváltoztatásával (a tubuláris hipoxiával és a tubuláris sejtek degenerációjával járó hipotenzió következtében csökkent vesefunkció). Ezenkívül az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációja csökkentette a vörösvértestek paramétereit (eritrociták, hemoglobin, hematokrit) és csökkentette a patkányok szívtömegét.
Ilyen hatásokat más AT1-receptor antagonisták és ACE-gátlók esetében is megfigyeltek, és valószínűleg az olmezartán-medoxomil nagy dózisainak farmakológiai hatásai váltották ki, és az ajánlott terápiás dózisokban nem relevánsak az ember számára.
Az olmezartán-medoxomil és a hidroklorotiazid kombinációjával, valamint az egyes komponensekkel végzett genotoxicitási vizsgálatok nem mutattak klinikailag releváns genotoxikus aktivitást.
Az olmezartán-medoxomil és a hidroklorotiazid kombinációjának karcinogén potenciálját nem vizsgálták, mivel a klinikai alkalmazás során nem figyeltek meg bizonyítékot ennek a kombinációnak az egyes két komponense közötti releváns karcinogén hatásokra.
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid hatásának kitett egerekben és patkányokban nem volt bizonyíték teratogenitásra.
Mint valószínű ezen gyógyszercsoport esetében, a magzati toxicitást patkányokban figyelték meg, amit az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazidnak kitett vemhes patkányokban jelentősen csökkent magzati súly igazol (lásd 4.3 és 4.6 pont).