tbl flm 60x160 mg/12,5 mg (blis. PVC/PE/PVDC/Al)
A jellemzők összefoglalójának (SPC) tartalma
Számú melléklet 2. számú melléklete a gyógyszer bejegyzéséről, lajstromszám: 2107/11181-R, 2107/11182-R, 2107/11183-R
AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE
Co-Valsacor 80 mg/12,5 mg filmtabletta
Co-Valsacor 160 mg/12,5 mg filmtabletta tab év
Co-Valsacor 160 mg/25 mg filmtabletta
2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
Co-Valsacor 80 mg/12,5 mg filmtabletta
Minden filmtabletta 80 mg valzartánt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.
Co-Valsacor 160 mg/12,5 mg filmtabletta
Minden filmtabletta 160 mg valzartánt és 12,5 mg hidroklorotiazidot tartalmaz.
Co-Valsacor 160 mg/25 mg filmtabletta
Minden filmtabletta 160 mg valzartánt és 25 mg hidroklorotiazidot tartalmaz
Co-Valsacor 80 mg/12,5 mg
Minden tabletta 16,27 mg laktózt tartalmaz.
Co-Valsacor 160 mg/12,5 mg
Minden tabletta 44,41 mg laktózt tartalmaz.
Co-Valsacor 160 mg/25 mg
Minden tabletta 32,54 mg laktózt tartalmaz.
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.
3. GYÓGYSZERFORMA
Filmtabletta.
A Co-Valsacor 80 mg/12,5 mg rózsaszínű, ovális, mindkét oldalán domború filmtabletta.
A Co-Valsacor 160 mg/12,5 mg vörösesbarna, ovális, mindkét oldalán domború filmtabletta.
A Co-Valsacor 160 mg/25 mg világosbarna, ovális, mindkét oldalán domború filmtabletta.
4. KLINIKAI JELLEMZŐK
4.1 Terápiás javallatok
Essenciális magas vérnyomás kezelése felnőtteknél.
A Co-Valsacor, fix dózisú kombináció, olyan betegek számára javallt, akiknek a valzartán vagy a hidroklorotiazid monoterápiával a vérnyomása nem szabályozható megfelelően.
4.2 Adagolás és alkalmazás módja
Az ajánlott adag naponta egy Co-Valsacor X mg/Y mg filmtabletta. Az egyes komponensek titrálása ajánlott. Mindenesetre az egyes komponensek adagjának emelését ellenőrizni kell a hipotenzió és más mellékhatások kockázatának csökkentése érdekében.
Ha klinikailag indokolt, megfontolható a monoterápiáról a rögzített dózisú kombinációra történő közvetlen váltás az egyes komponensek kívánt dózisra való titrálásával azoknál a betegeknél, akiknek a valzartán vagy a hidroklorotiazid monoterápiával nem szabályozható megfelelően a vérnyomás.
A Co-Valsacor-ra adott klinikai választ a kezdeti terápia után értékelni kell, és ha a vérnyomás kontrollálatlan marad, az adag növelhető a valzartán/hidroklorotiazid egyik összetevőjének 320 mg/25 mg maximális dózisának emelésével.
A vérnyomáscsökkentő hatás 2 héten belül jelentkezik.
A legtöbb beteg esetében a maximális hatás 4 héten belül figyelhető meg. Ennek ellenére néhány beteg 4-8 hétig nem reagál a kezelésre. Ezt az adag titrálásakor figyelembe kell venni.
A Co-Valsacor étellel vagy anélkül is bevehető, és vízzel kell bevenni.
Vesekárosodás
Enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance ≥ 30 ml/perc) szenvedő betegeknél nincs szükség az adag módosítására. A hidroklorotiazid miatt a Co-Valsacor ellenjavallt súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3, 4.4 és 5.2 pont).
Májkárosodás
Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban, kolesztázis nélküli betegeknél a valzartán dózisa nem haladhatja meg a 80 mg-ot (lásd 4.4 pont). A Co-Valsacor ellenjavallt súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3, 4.4 és 5.2 pont).
Idős betegeknél nincs szükség az adag módosítására.
A Co-Valsacor alkalmazása nem ajánlott gyermekek és 18 év alatti serdülők számára a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt.
4.3 Ellenjavallatok
- Túlérzékenység valzartánnal, hidroklorotiaziddal, egyéb szulfonamidot tartalmazó gyógyszerekkel vagy bármely segédanyaggal szemben.
- A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).
- Súlyos májkárosodás, epe cirrhosis és kolesztázis.
- Súlyos vesekárosodás (kreatinin-clearance 3 g/nap) és nem szelektív NSAID-k
Az angiotenzin II antagonisták és a hidroklorotiazid együttadása csökkentheti a vérnyomáscsökkentő hatást. Ezenkívül a Co-Valsacor és az NSAID együttes alkalmazása fokozhatja a vesekárosodás kockázatát és a szérum káliumszintjének növekedését. Ezért a kezelés kezdetén ajánlott a vesefunkció monitorozása, valamint a beteg megfelelő hidratálása.
A valzartánnal összefüggő kölcsönhatások
A jelenlegi használat nem ajánlott
Kálium-megtakarító vízhajtók, kálium-kiegészítők, kálium-tartalmú sópótlók és egyéb olyan anyagok, amelyek növelhetik a káliumszintet
Ha a valzartánnal kombinálva szükségesnek tartják a káliumszintet befolyásoló gyógyszert, a plazma káliumszintjének monitorozása ajánlott.
A valzartánnal végzett interakciós vizsgálatok során nem voltak klinikailag releváns gyógyszerkölcsönhatások a következő gyógyszerekkel: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid. A digoxin és az indometacin kölcsönhatásba léphet a hidroklorotiaziddal a Co-Valsacore-ban (lásd a hidroklorotiazid-kölcsönhatásokat).
A hidroklorotiaziddal kapcsolatos kölcsönhatások
Egyidejű alkalmazás elővigyázatosságot igényel
Káliumhiányos és hipokalaemiás gyógyszerek (pl. Egyéb kalliuretikus diuretikumok, kortikoszteroidok, hashajtók, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin G, szalicilsav és származékai).
Ha ezeket a gyógyszereket a hidroklorotiazid-valzartán kombinációval együtt tervezik felírni, ajánlott a kálium plazmaszintjének ellenőrzése. Ezek a gyógyszerek fokozhatják a hidroklorotiazid szérum káliumra gyakorolt hatását (lásd 4.4 pont).
Torsades de pointes okozó gyógyszerek
Ia osztályú antiaritmiás szerek (pl. Kinidin, hidrokinidin, dizopiramid)
III. Osztályú antiaritmiás szerek (pl. Amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid)
bizonyos antipszichotikumok (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol)
mások (pl. bepridil, ciszaprid, difemanil, i.v. eritromicin, halofantrin, ketanserin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, i.v. vinkamin).
A hypokalaemia kockázata miatt a hidroklorotiazidot körültekintően kell alkalmazni olyan gyógyszerekkel kombinálva, amelyek torsades de pointes okozhatnak.
Tiazidok által kiváltott hypokalaemia vagy hypomagnesaemia jelentkezhet mellékhatásként, és növelheti a szívglikozidok által kiváltott szívritmuszavarok kockázatát.
Kalcium-sók és D-vitamin
A tiazid diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot, D-vitaminnal vagy kalcium-sókkal együtt, fokozhatják a szérum kalciumszint-növekedését.
Antidiabetikumok (orális antidiabetikumok és inzulin)
A tiazid-kezelés befolyásolhatja a glükóz toleranciát. Szükség lehet antidiabetikus szerek adagjának módosítására (lásd 4.4 pont).
A metformint körültekintően kell alkalmazni a tejsavas acidózis kialakulásának kockázata miatt a hidroklorotiaziddal járó esetleges veseelégtelenség miatt.
Béta-blokkolók és diazoxid
A tiazid-diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid, béta-blokkolókkal történő egyidejű alkalmazása növelheti a hiperglikémia kockázatát. A tiazid diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot, fokozhatják a diazoxid hiperglikémiás hatását.
Köszvény kezelésére használt gyógyszerek (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)
Szükség lehet az urikozurikus gyógyszerek adagjának módosítására, mivel a hidroklorotiazid növelheti a húgysavszintet a szérumban. Szükség lehet a probenecid vagy a szulfinpirazon adagjának emelésére. A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid együttes alkalmazása növelheti az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakciók előfordulását.
Antikolinerg szerek (pl. Atropin, biperidin)
Az antikolinerg szerek növelhetik a tiazid típusú diuretikumok biológiai hozzáférhetőségét, valószínűleg a gyomor-bélrendszeri mozgékonyság és a gyomor ürítésének sebessége miatt.
A tiazidok, beleértve a hidroklorotiazidot, növelhetik az amantadin által okozott mellékhatások kockázatát.
Kolesztiramin és kolesztipol gyanták
A tiazid-diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot is, abszorpciója csökken anionos ioncserélő gyanták jelenlétében.
Citotoxikus anyagok (pl. Ciklofoszfamid, metotrexát)
A tiazidok, beleértve a hidroklorotiazidot, csökkenthetik a citotoxikus gyógyszerek renális kiválasztását és fokozhatják azok mieloszuppresszív hatását.
Nem depolarizáló vázizomlazítók (pl. Tubokurarin)
A tiazidok, beleértve a hidroklorotiazidot, növelik a kurarin-származékok hatékonyságát.
A ciklosporinnal történő egyidejű kezelés növelheti a hyperuricaemia és a köszvényhez kapcsolódó szövődmények kockázatát.
Alkohol, érzéstelenítők és nyugtatók
Növelhetik az ortosztatikus hipotenzió kockázatát.
A hidroklorotiazid és a metildopa egyidejű alkalmazása során hemolitikus anaemia elszigetelt eseteiről számoltak be.
A karbamazepinnel egyidejűleg hidroklorotiazidot szedő betegeknél hyponatraemia alakulhat ki. Ezeket a betegeket figyelmeztetni kell a hyponatraemiás reakciók lehetőségére, és ennek megfelelően ellenőrizni kell őket.
Jód kontrasztanyag
Diuretikumok által kiváltott dehidráció esetén fennáll az akut veseelégtelenség kockázata, különösen nagy jódtermékek esetén. A kezelés megkezdése előtt a betegeket rehidrálni kell.
4.6 Terhesség és szoptatás
A kombináció egyes komponenseinek terhességre gyakorolt hatása miatt a Co-Valsacor alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem ajánlott (lásd 4.4 pont). A Co-Valsacor alkalmazása a terhesség 2. és 3. trimeszterében ellenjavallt (lásd 4.3 és 4.4 pont).
Az AIIRA-k alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Az AIIRA-k alkalmazása ellenjavallt a terhesség 2. és 3. trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).
A terhesség első trimeszterében az ACE-gátlók expozícióját követő teratogenitás kockázatára vonatkozó epidemiológiai bizonyítékok nem voltak meggyőzőek; azonban nem zárható ki a kockázat enyhe növekedése. Az angiotenzin II receptor gátlókkal (AIIRA) kapcsolatos kockázatra vonatkozó ellenőrzött epidemiológiai adatok hiányában ugyanez a kockázat fennállhat e gyógyszercsoport esetében is. Hacsak nem tartják szükségesnek az ARB-kezelés folytatását, a terhességet tervező betegeket alternatív vérnyomáscsökkentő kezelésekre kell váltani, amelyeknek a terhesség alatt történő alkalmazása biztonságossá vált. Ha terhességet diagnosztizálnak, az AIIRA-val történő kezelést azonnal le kell állítani, és adott esetben alternatív terápiát kell kezdeni.
Az AIIRA-knak való kitettség a terhesség második és harmadik trimeszterében ismert, hogy emberben foetotoxicitást (veseelégtelenség, oligohidramnion, a koponya csontosodásának lelassulása) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hipotenzió, hiperkalémia) okoz (lásd még 5.3. „A preklinikai biztonságossági adatok”). .
Ha az AIIRA-k expozíciója a terhesség második trimeszterétől kezdődött, ajánlott ultrahanggal ellenőrizni a vese és a koponya működését.
Azokat a csecsemőket, akiknek az anyja AIIRA-t szedett, szorosan meg kell figyelni hipotenzió szempontjából (lásd még 4.3 és 4.4 pont).
Korlátozott tapasztalatok vannak a hidroklorotiazid terhesség alatti alkalmazásával kapcsolatban, különösen az első trimeszterben. Az állatkísérletek nem elégségesek.
A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa miatt alkalmazása a második és a harmadik trimeszterben károsíthatja a fetoplacentális perfúziót, és olyan hatásokat eredményezhet, mint a sárgaság, az elektrolit egyensúlyhiánya és a trombocitopénia a magzatban és az újszülöttben.
A hidroklorotiazid nem alkalmazható terhességi ödéma, terhességi magas vérnyomás vagy preeclampsia esetén, a csökkent plazmatérfogat és a placenta hipoperfúziójának kockázata miatt, a betegség lefolyására gyakorolt kedvező hatás nélkül.
A hidroklorotiazid terhes nőknél esszenciális magas vérnyomás esetén nem alkalmazható, kivéve azokat a ritka eseteket, amikor más kezelés nem alkalmazható.
Mivel a Co-Valsacor szoptatás alatt történő alkalmazásával kapcsolatban nem áll rendelkezésre információ, a Co-Valsacor alkalmazása nem ajánlott, és a szoptatás alatt jobban megalapozott biztonsági profilú alternatív terápiákat kell előnyben részesíteni, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása alatt.
4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre
Nem végeztek vizsgálatokat a valzarta-hidroklorotiazidnak a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre gyakorolt hatásairól. Járművezetés vagy gépkezelés közben ne feledje, hogy időnként szédülés vagy rossz közérzet léphet fel.
4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások
Rögzített dózisok kombinációja
A klinikai vizsgálatokban jelentett és a valzartán és a hidroklorotiazid kombinációjával gyakrabban előforduló mellékhatásokat, mint a placebót, és az egyes forgalomba hozatalt követő jelentésekben jelentett mellékhatásokat szervrendszerenként osztályozzuk. A valzartán/hidroklorotiaziddal történő kezelés során olyan mellékhatások jelentkezhetnek, amelyekről ismert, hogy csak az egyes komponenseknél fordulnak elő, de amelyeket a klinikai vizsgálatok során nem figyeltek meg.
A mellékhatásokat a gyakoriság szerint sorolták a következő módszer szerint:
Nagyon gyakori (≥ 1/10); gyakori (≥ 1/100 - + Cl -, valószínűleg a Cl-kötőhelyért folytatott versengés révén, ami hatással van az elektrolit visszaszívódásának mechanizmusaira: közvetlenül a nátrium és klorid kiválasztásának hozzávetőlegesen azonos mennyiségben történő növelésével és közvetett módon a plazma térfogatának csökkentésével diuretikus hatással, ami a plazma renin aktivitás növekedését, az aldoszteron szekréció növekedését, a vese kálium kiválasztásának növekedését és a szérum kálium csökkenését eredményezi. A renin és az aldoszteron közötti funkcionális kapcsolatot az angiotenzin II közvetíti, ezért a szérum kálium csökkenése kevésbé kifejezett, ha a valzartán monoterápiában adják be.
5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok
A valzartánnal együtt alkalmazva a hidroklorotiazid szisztémás hozzáférhetősége körülbelül 30% -kal csökken. A valzartán kinetikáját nem befolyásolja jelentősen a hidroklorotiazid együttes adása. Ez a megfigyelt kölcsönhatás nem befolyásolja a valzartán és a hidroklorotiazid együttes alkalmazását, mivel az ellenőrzött klinikai vizsgálatok egyértelmű, magas vérnyomáscsökkentő hatást mutattak, mint a monoterápia vagy a placebo..
A valzartán önmagában történő szájon át történő beadása után a valzartán csúcskoncentrációja plazmában 2-4 óra alatt alakul ki. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23%. Az étel körülbelül 40% -kal csökkenti a valzartán-expozíciót (AUC-ben mérve) és a maximális plazmakoncentrációt (Cmax) körülbelül 50% -kal, bár a beadás után körülbelül 8 órával a valsartan plazmakoncentrációja hasonló az élelmiszer- és az éhezési csoportokban. Az AUC csökkenésével azonban nem jár a terápiás hatás klinikailag szignifikáns csökkenése, ezért a valzartánt étellel együtt vagy anélkül is beadhatjuk.
Az intravénás beadást követően a valzartán egyensúlyi eloszlási térfogata körülbelül 17 liter, ami azt jelzi, hogy a valzartán nem oszlik el jelentősen a szövetekben. A valzartán nagy része kötődik a szérumfehérjékhez (94-97%), főleg a szérumalbuminhoz.
A valzartán nagyrészt nem transzformálódik, mivel a dózisnak csak körülbelül 20% -a található metabolitként. A hidroxi-metabolitot alacsony koncentrációban (a valzartán AUC kevesebb, mint 10% -a) azonosították a plazmában. Ez a metabolit nem farmakológiailag aktív.
A valzartán multiexponenciális lebomlási kinetikát mutat (t½α 2). Ezek az adagok a valzartán maximális ajánlott emberi dózisának 0,3-szorosát jelentik a marmosets-ben, és a maximális ajánlott hidroklorotiazid/mg/m 2 dózis 1,2-szeresét jelentik (a számítás 320 mg/nap valzartán-dózist feltételez. 25 kg/nap hidroklorotiazid dózissal kombinálva 60 kg testsúlyú betegeknél).
A valzartán és a hidroklorotiazid kombinációjának nagy dózisa a vörösvértestek számának csökkenését okozta (vörösvértestek száma, hemoglobin, hematokrit, patkányokban 100 + 31 mg/kg/nap, marmosetsben 30 + 9 mg/kg/nap). Ezek a dózisok patkányokban a valzartán maximálisan ajánlott humán dózisának háromszorosát és a hidroklorotiazid/mg/m 2 emberi ajánlott dózisának 12-szeresét jelentik. Ezek az adagok a valzartán maximális ajánlott emberi dózisának 0,9-szeresét jelentik a marmosets-ben, és a hidroklorotiazid/mg/m 2 maximális ajánlott adagjának 3,5-szeresét jelentik. (A számítás feltételezi a valzartán 320 mg/nap dózisát kombinálva 25 mg/nap hidroklorotiazid dózissal 60 kg testsúlyú betegeknél).
A gyomornyálkahártya károsodását a marmosets-ben figyelték meg (30 + 9 mg/kg/nap adagtól kezdve). A kombináció beadása afferens arteriolák hiperpláziáját is okozta a vesében (patkányokban 600 + 188 mg/kg/nap dózisban és marmosets-ben 30 + 9 mg/kg/nap dózisban). Ezek az adagok a valzartán maximális ajánlott emberi dózisának 0,9-szeresét jelentik a marmosets-ben, és a hidroklorotiazid/mg/m 2 maximális ajánlott adagjának 3,5-szeresét jelentik. Ezek a dózisok patkányokban a valzartán maximálisan ajánlott emberi dózisának 18-szorosát és a hidroklorotiazid ajánlott emberi dózisának 73-szorosát jelentik mg/m 2 -ben. .
A fenti hatások a valzartán nagy dózisainak farmakológiai hatásainak (az angiotenzin II renin felszabadulását gátló hatásainak gátlása és a renint termelő sejtek stimulációja blokkolása), valamint ACE-gátlók alkalmazásakor is jelentkeznek. Ezek az eredmények nem tűnnek relevánsnak a valzartán terápiás dózisainak emberben történő alkalmazása szempontjából.
Nem végeztek vizsgálatokat a valzartán és hidroklorotiazid kombinációjával mutagenitás, klastogenitás vagy karcinogenitás tekintetében, mivel a két szer között nem volt kölcsönhatás. Ezeket a vizsgálatokat azonban valzartánnal, illetve hidroklorotiaziddal végezték, és nem mutattak mutagén, klasztogén vagy karcinogén hatást.
Patkányok anyai szempontból mérgező dózisai (600 mg/kg/nap) a vemhesség és a laktáció utolsó napjaiban alacsonyabb túlélést, alacsonyabb súlygyarapodást és késleltetett fejlődést (a fül külső porcának elválasztása és a hallójárat nyitása) eredményeztek utódok (lásd 4.6 pont). Ezek a dózisok patkányokban (600 mg/kg/nap) körülbelül 18-szor magasabbak, mint a maximálisan ajánlott emberi dózis/mg/m 2 (a számítások szerint 320 mg/nap orális dózist és 60 kg-os beteget feltételeznek). Hasonló eredményeket figyeltek meg a valzartán/hidroklorotiazid esetében patkányokban és nyulakban. A valzartán/hidroklorotiazid kombinációval végzett embrió-magzati vizsgálatban patkányokban és nyulakban nem figyeltek meg teratogenitást, de anyai toxicitással összefüggő foetotoxicitást figyeltek meg.
6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK
6.1 Segédanyagok felsorolása