megbékél

Igyekszünk a lehető legjobban nevelni a gyerekeket. Vagy tanácsot kapunk, vagy a saját józan eszünket követjük. De a saját gyermekkorunk még mindig belemegy ebbe az egészbe. Hogyan hat ránk az oktatásban?

Minden szülő, aki szereti gyermekét, a legjobb akar lenni. A gyermeknevelés természetes része, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott kapcsolat áll fenn gyermekével. Tanulmányozunk különféle utasításokat, oktatási cikkeket olvasunk, rendszeresen részt veszünk a Montessori játszószobákban, ellátogatunk a szoptató vagy viselő támogató csoportokba, hasonlóan hangolódó emberekkel találkozunk, közel hozzánk nevelünk gyermekeket, vagy éppen ellenkezőleg, büszkén bojkottáljuk az összes foglalkozást, és parasztos okkal gyereket nevelünk. Nem számít, hogyan vezetjük gyermekünk nevelését, ezt abban a hitben tesszük, hogy a lehető legjobban cselekszünk. Annak biztosítása érdekében azonban, hogy a gyermek valóban mély, őszinte kapcsolatban legyen velünk, a szülői viszony a következő cél felé mozdul el.

A kapcsolattartó nevelés a tökéletes harmóniáról szól

A kapcsolattartó nevelés a modern irodalomban végtelenül ragozódik, annak ellenére, hogy eredete maga a nevelés. Az anya és az apa egyaránt összekapcsolódhatnak saját gyermekükkel, és érzékenyen érzékelhetik minden jelét - az arckifejezéseket, a gesztusokat és a hangos kifejezéseket. A szülők érzelmileg kapcsolódnak a gyermekhez és reagálnak az igényeire, képesek kapcsolatba lépni a szülői tevékenységgel, és minden egyéb oktatási gyakorlatukat természetesen ebben a szellemben vezetik.

Kiegyensúlyozott szülő = biztonságos kapcsolat

A gyermek biológiailag be van programozva, hogy függő szeretettel szeresse szüleit, mivel nélküle nem képes túlélni. Szülei élelmet, meleget, biztonságot és gondozást biztosítanak számára. A gyermek azonban többet vár a szülőtől. Feltételezi, hogy a szülő megérti őt, amikor sír, sikít, mozog, elfordítja a tekintetét. A gyermek nem képes beszélni a felnőttek által beszélt nyelvet, de ez nem zárja ki azt a tényt, hogy bizonyos mértékben képes megérteni. De elsősorban arra van szüksége, hogy a szülő megértse és reagáljon az igényeire. Ez a képesség bennünk gyökerezik, de külső hatások által taposható.

Bármilyen szülői módszert is választunk, ettől nem leszünk jó szülők, hacsak nem úgy döntünk, hogy maguk válunk belőlük. Ha azt szeretnénk elérni, hogy gyermekünk ne csak azért szeretjen minket, mert annyira be van programozva, de tudatosan mindig minket választott, nyíltan kommunikált velünk, a véleményünket jobban értékelte, mint a társadalom véleményét, és őszinte volt hozzánk, akkor kicsit akar tőlünk több erőfeszítést. Összpontosítanunk kell az önismeretre és a megbékélésre múltunkkal és saját gyermekkorunkkal. Nem érdemes tagadni, harcolni vagy igazolni a múltat, fontos, hogy őszinte legyél önmagaddal. Akkor jön a béke, ha nyíltan és díszítés nélkül megnézhetjük, hogy milyen gyerekek voltunk és milyen szüleink voltak, és el tudjuk fogadni.

Nehéz újra átélni az elfojtott bűntudatot, de ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megbirkózzunk, a jutalom nemcsak saját énünk gyógyulása lesz, hanem az is, hogy szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani saját gyermekünkkel. Az önismeret egy kicsit fájdalmasabb, ha szüleink elhagytak minket, alkoholisták voltak, fizikailag bántalmaztak, szellemileg zsaroltak vagy más módon bántalmaztak. Ennek az embercsoportnak van még fontosabb a megbékélés a múlttal, és helyénvaló szakértőket, pszichoterapeutákat, pszichológusokat vagy életedzőket is találni. A közelgő gyermeknevelés hatalmas motivációt jelent a gyógyuláshoz.

Ha megszabadulunk saját ösvényeinktől, nemcsak boldogabb és teljesebb életet élhetünk, hanem nyugalmunknak köszönhetően gyermekeink is boldogabbak lesznek. Ha eddig nem tudtuk feldolgozni a múltunkat, a terhesség és az anyaság kiváló lehetőség lehet arra, hogy magasabb szintre lépjünk belső életünkben és gondolkodásunkban. Saját múltunk megértésével hozzáférhetőbbek, figyelmesebbek leszünk, mint szülők, és nem védjük meg cselekedeteinket azzal, hogy azt állítjuk, hogy amikor valamit megtapasztaltunk és sikerült, a gyermekeink is szenvedhetnek.

A szülés nemcsak gyermeket, hanem anyát is szül

Szülőnek lenni az ember legnehezebb és legszebb küldetése. Még nehezebb olyan szülőnek lenni, akinek mélyen kiegyensúlyozott kapcsolata van a gyermekével, mert ehhez hatalmas adag önreflexió, kellemetlen önvizsgálat és a saját gyermekkorával való megbirkózás képessége szükséges. A jutalom azonban a szülő és a gyermek közötti bizalom és kapcsolat leírhatatlan mélysége, amelynek a szülői értelemnek kell lennie.