Áttekintés A gyulladásos csontbetegségek szinte mindig kórokozókkal járó fertőzések. Ezek többnyire a Staphylococcus aureus által okozott bakteriális fertőzések. Az ilyen fertőzésből eredő gennyes csontgyulladás gyakran súlyos
2004. január 24., 13:40 Primar.sme.sk
Áttekintés
A gyulladásos csontbetegségek szinte mindig kórokozókkal járó fertőzések. Ezek többnyire a Staphylococcus aureus által okozott bakteriális fertőzések. Az ilyen fertőzésből eredő gennyes csontgyulladás gyakran az egész test súlyos betegsége. A pontos ok szerint megkülönböztetik az endogén és az exogén formákat.
Az endogén osteomyelitisben, más néven hematogén osteomyelitisben az embriók a csonton kívüli fertőzés helyéről terjednek, pl. a maxilláris üregtől a véráramon keresztül a csontvelőig, és ott telepednek le. Az endogén csontvelőgyulladás túlnyomórészt gyermekeknél és serdülőknél fordul elő, felnőtteknél csak ritkán. Különösen félő csecsemőknél és kétéves korig kisgyermekeknél, mert - a csont véráramlásának különleges körülményei miatt - korlátlanul átterjedhet a szomszédos ízületekre.
Endogén csontvelőgyulladás esetén meg kell különböztetni a tanfolyam akut és krónikus formáját. Ezen kívül vannak olyan speciális formák, mint az úgynevezett Brodie tályog, a tuberkulózis osteomyelitis és a Paget-kór.
Az exogén osteomyelitis balesetekből (= poszttraumás osteomyelitis) vagy műtétekből (= posztoperatív osteomyelitis) származik. Ezekben az esetekben a kórokozók behatolnak a csontba és ott terjednek. Különösen veszélyeztetettek a csökkent véráramlású területek. Itt is különbséget tesznek akut és krónikus folyamatok között.
A csontgyulladások gyakran nagyon változó, gyakran hosszú távú lefolyásokat mutatnak. Sok esetben antibiotikum-terápia és a kórokozó műtéti eltávolításának kombinációjával kell kezelni őket. Hosszabb időközönként, nehézség nélkül, a betegség kiújulhat. Ezért fontos minden óvintézkedést megtenni az ilyen fertőzés megelőzése érdekében.
Meghatározás
Az osteomyelitis a csontvelő akut vagy krónikus gyulladása.
A 14. századig a német nyelvterületen a "csont" értelmében használt "Bein" (= láb) szót használták. Csak ezután kezdték fokozatosan népszerűsíteni a "Knochen" (= csont) kifejezést, amely a középnyugat "knochen" igére utal "nyomtatás, nyomtatás" jelentéssel. A "Bein" (= láb, csont) szó mellesleg sok német csontnévben megmaradt, például a "Hüftbein" (= ágyéki csont), "Brustbein" (= szegycsont). Az osteomyelitis klinikai kifejezése a csontvelő-gyulladásra a görög ostéon = csont és myelos = csontvelő kifejezésből származik.
Okoz
A gyulladásos csontbetegségeket szinte mindig kórokozók, főleg baktériumok okozta fertőzések okozzák. A legtöbb esetben a Staphylococcus aureus baktériumról van szó. A gyermekek mellett a streptococcusok, a meningococcusok, a pneumococcusok és az Escherichia coli is meghatározó szerepet játszanak gyermekkorban.
Vagy bejutunk a csontba a fertőzés helyéről a csonton kívüli vér útján (= endogén vagy hematogén osteomyelitis), vagy balesetek vagy műtétek után nyitott sebbel lépünk be a csontba (= exogén osteomyelitis). A betegség lefolyása és súlyosságának mértéke egyrészt a szer agresszivitásától (= virulencia), másrészt az érintett beteg védelmétől függ.
Endogén osteomyelitis
Az endogén osteomyelitisben (görög endo = belső, gének = származnak/származnak) a kórokozókat a fertőzés helyéről származó vér juttatja a csontvelőbe. Az ilyen bevezetett fertőzés kiindulópontjai lehetnek pl. mandulák (mandulagyulladásban = mandulagyulladás), orrmelléküregek (orrmelléküreg-gyulladásban = orrmelléküreg-gyulladások), fogak (foggyökér gyulladás esetén) vagy bőr (furunkella esetén = orrmelléküreggyulladás).
A csírák a csírában telepednek le, és apró tályogokhoz (= gennyfelhalmozásokhoz) vezetnek. Ez főleg az érintett beteg védekező képességétől függ, attól, hogy a tályogok terjednek-e vagy továbbra is lokálisan korlátozottak-e. Így ugyanaz a betegségtípus a fertőzés minden formáját okozhatja - az akut, életveszélyesektől a krónikusig, ami néha szinte semmilyen problémát nem okoz.
Ezenkívül a betegség lefolyása a csontok eltérő vérellátása miatt az érintett személy életkorától függ. Csecsemőknél és kisgyermekeknél a második életévig a csontvelőben lévő erek közvetlenül az úgynevezett metafízisből, a csont növekedési zónájából mennek át a tobozmirigyen át a tobozmirigyig, a csont végrészéig. az ízülethez való átmenetnél. Ezért a vér szivároghat a csontvelőből az ízületekbe, és ízületi hidratációhoz (pyarthrosis) vezethet. Ennek eredményeként a deformációval és növekedési rendellenességekkel járó ízületi károsodás a körülményektől függően súlyos.
A növekvő korú gyermekeknél és serdülőknél viszont a tobozmirigy nincs eltömődve, és ezáltal leküzdhetetlen akadályt jelent a metafízis és a tobozmirigy között a baktériumok számára. Ezért a csontvelő fertőzések szinte mindig csak a metafízisre korlátozódnak. Kórokozók csak olyan ízületeket támadhatnak meg, mint a csípőízület, amelyekben az ízületi kapszula tartalmazza a metafízis területét.
A csont elcsontosodott porcos részének növekedésének megállításával a tobozmirigy védőrése eltűnik. Felnőtteknél ezért a fertőzések ismét átterjedhetnek az ízületekre, és ízületi folyadékhoz vezethetnek. A kórokozók gyakran a periosteumon keresztül terjednek a csontkörnyezetbe, és úgynevezett fisztulákat képeznek, azaz. zn. gennyes összekötő átmenetek a csontokból a többi testüregbe.
Az endogén osteomyelitis speciális, gyakran krónikus formái: az úgynevezett Brodie-tályog, a tuberkulózisos osteomyelitis és a Paget-kór. Meglehetősen ritkák, és tipikus betegségmodellekkel és jellegzetes lefolyásokkal mutatják be saját betegségképüket.
Az endogén osteomyelitis főleg gyermekeknél és serdülőknél fordul elő. Az élet nyolcadik évében rendkívüli arány figyelhető meg, a fiúk gyakrabban betegednek meg, mint a lányok. A legtöbb esetben a gyulladás a combcsontban (= combcsont) vagy a sípcsontban (sípcsont) lokalizálódik.
Felnőttkorban az endogén osteomyelitis meglehetősen ritka. A férfiakat gyakrabban érinti, mint a nőket. A hosszú tubulusos csontok, például a sípcsont mellett az endogén csontvelőgyulladás felnőtteknél főleg a gerincet támadja meg.
Az akut endogén osteomyelitis főleg csecsemőkorban és gyermekkorban kezdődik, mint súlyos egész test betegség, amelynek hőmérséklete akár 40 ° -ig terjed, magas hidegrázás és gyengeség. A gyulladás által érintett terület összenyomva általában nagyon piros, duzzadt és fájdalmas.
Felnőtteknél az akut gyulladás általános tünetei gyakran nem túl egyértelműek. A betegek elsősorban fájdalomra és az érintett végtag funkcióinak korlátozására panaszkodnak.
Krónikus osteomyelitis esetén a gyulladt terület fájdalma az élen jár. Az olyan általános betegségek, mint a láz és a kimerültség, gyakran csak visszafogott formában fordulnak elő. Így a betegek hőmérséklete általában normális vagy csak kissé megemelkedett, és nem érzik magukat súlyos betegségben. A gyulladásos végtag gyakran kissé túlmelegedett.
Általános szabály, hogy más fertőzések, pl. köldökzsinór fertőzések csecsemőknél. A fizikai vizsgálat tünetei és megállapításai, például súlyos végtagduzzanat, bőrpír és fájdalom korábbi baleset nélkül, már a csont gyulladásának akut lefolyását jelzik. A vérelemzés a fehérvérsejtek (= leukociták) nagyon magas koncentrációját és az erőteljesen felgyorsult ülepedést (= a vér ülepedési sebességét) mutatja a gyulladásos reakció általános jeleiént a szervezetben.
Akut lefolyásban a szerek néha úgynevezett vérkultúrával bizonyíthatók. Ezenkívül a kórokozó bizonyítéka a csont érintett helyének közvetlen szúrásával lehetséges.
Krónikus betegségben a tünetek kevésbé hangsúlyosak. A fehérvérsejtek koncentrációja és a vér ülepedésének sebessége is csak kissé növekszik.
A röntgenvizsgálat a diagnózis meghatározásában is segítséget nyújt, gyakran a betegség későbbi szakaszában, mert radiológiai, azaz. zn. A röntgensugarak, a csont látható változásai csak két-három hét múlva ismerhetők fel. A betegség későbbi lefolyásában a röntgensugarak foltos megvilágulást és a periosteum megemelkedését mutatják a csontból és a meszesedést, az úgynevezett csontosodást. Krónikus osteomyelitis esetén az erek bezáródása a csont csont-csontinfarktusok csökkenő véráramlásához vezet, amelyben a csont egyes részei elpusztulnak, és maradnak a fertőzés területén maradványokként, úgynevezett szekvesterként. Az elhalt csontrészek körüli reaktív, a csontszövet újjáalakításával a kötőszövet határként képződik ezen elválasztók körül, amely világos határként jelenik meg a röntgenfelvételen, és a klinikán "ládának/koporsónak" is nevezik. .
A diagnosztika egy másik lehetőségét a csontváz úgynevezett szcintigráfiája kínálja. Ez egy olyan vizsgálati módszer, amelyben a beteg radiofarmakonokat, azaz (nagyon gyengén) radioaktív készítményeket kap. A gyulladásos folyamatokat ezen radioaktívan jelölt anyagok csontban történő későbbi eloszlásával lehet kimutatni.
Az ultrahangos vizsgálatot (= szonográfia) is egyre inkább használják az endogén osteomyelitis diagnosztizálására. A gyulladásos folyamatok némelyike, például a tályogok kialakulása miatt a csontból származó csontszélek, az ultrahangon, nem pedig a röntgensugarakon láthatók.
Akut endogén osteomyelitis esetén a betegnek ágynak kell lennie. Az érintett végtagot általában sínnel vagy gipszkötéssel rögzítik. A szer spektrumának megfelelő antibiotikumokkal történő kezelés elengedhetetlen. Ha tályogok már kialakultak, azokat műtéti úton eltávolítják.
Ha krónikus osteomyelitis van, maradványok képződésével, ezeket műtéti úton el kell távolítani. Adott esetben ezeket az eltávolított csontrészeket úgynevezett rákos műanyagokkal kell helyettesíteni a végtag funkcionális képességének fenntartása érdekében. Ennek során a beteg saját egészséges csontjából származó csontanyagot átültetnek a beteg területre. A műtét után az antibiotikumokat helyileg alkalmazzák a csont érintett területére. Ezenkívül az antibiotikumokat tabletták vagy injekciók formájában adják be.
Bármely akut endogén osteomyelitis veszélye a krónikus formába való átmenet. Ennek eredményeként jelentős változások vannak a csont struktúrájában a csontinfarktusokkal, a maradékképződéssel és a reaktív oszteoszklerózissal (kötőszövetképződés), ami a csont rugalmasságának elvesztéséhez és a csonttörés kockázatához vezet. A krónikus csontgyulladások gyakran abbahagyják a kezelést, és még mindig hajlamosak kitörni, kiújulni.
Csecsemő- és gyermekkorban az akut csontgyulladás gyakran maradandó károsodáshoz vezet a növekedési zóna területén, metafízishez. Ezt követően súlyos növekedési rendellenességek jelentkezhetnek deformitásokkal és az érintett végtag rövidülésével. Két évesnél fiatalabb gyermekeknél fennáll annak a további kockázata, hogy a fertőzés átjut az érintett csont szomszédos ízületébe, súlyos károsodást hagyva ott.
Ha az akut endogén osteomyelitist korán észlelik és következetesen kezelik, akkor a gyógyulás tartós következmények nélkül lehetséges. Azonban gyakran, különösen a tályogok kialakulásakor, a betegség krónikus lefolyása fordul elő. A krónikus endogén csontvelőgyulladásokat általában nagyon nehéz kezelni, és hosszú kezelési időszak után is megismétlődnek.
Exogén osteomyelitis
Exogén osteomyelitisben (görög exo = kívül) a kórokozók kívülről behatolnak a csontba, akár egy balesetet követő nyitott seb segítségével (= poszttraumás), akár műtéti expozícióval (= műtét után). Az embriók elsősorban a seb területén terjednek, így elsősorban a csont helyi gyulladása van. Az exogén osteomyelitis fő okai a Staphylococcus aureus, a Proteus és az Escherichia coli.
A betegség lefolyása különféle tényezőktől függ. A balesetben bekövetkező csontkárosodás műtéti kezelésében bevezetett idegen anyagok lehetőséget nyújtanak a feltalálóknak a csontban és a környező szövetekben való elterjedésre. Ha nincs elegendő vérellátás a csontban, pl. a diabetes mellitus (= cukorbetegség) vagy az arteriosclorosis (= az artériák megkeményedése )ektől eltérő betegség miatt ill. a csont erek baleseti károsodása miatt egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a betolakodók fertőzést okoznak. Csökkent immunitású betegek, pl. transzplantációt követő immunopresszív terápiában. Az endogén osteomyelitishez hasonlóan akut és krónikus betegség egyaránt lehetséges.
Az exogén osteomyelitis elsősorban felnőtteknél fordul elő. Mivel az egyik fő oka a baleseteknél bekövetkező csontkárosodás, pl. közúti baleseteknél, és a férfiak nagyobb valószínűséggel vesznek részt balesetekben, mint a nők, a férfiak nagyobb valószínűséggel érintettek, mint a nők.
Az exogén osteomyelitis akut formájában az érintett terület bőrpírja, duzzanata és túlmelegedése általában közvetlenül a műtét után jelentkezik. A betegek fájdalomról panaszkodnak, lázasak, gyengének és kimerültnek érzik magukat.
A krónikus osteomyelitis meglehetősen változó lefolyásokat mutat, különböző tünetekkel. A betegség hosszú inaktivitás után ismét hirtelen kitörhet, és az akut gyulladás összes tünetét megmutathatja. Ezenkívül vannak olyan krónikus folyamatok, amelyekben az általános tünetek, például láz, fáradtság és fájdalom a gyulladt területen, csak kis mértékben jelentkeznek. Néha a betegség csak a gennyes folyosók ismételt kialakulásával nyilvánul meg a bőrben (fisztula), amelyből a genny felszabadul.
Az akut gyulladásos tünetek előfordulása és a korábbi műtét vagy végtagkárosodás közötti összefüggésre az exogén osteomyelitis létezésére lehet következtetni. A vérvizsgálat a fehérvérsejtek megnövekedett koncentrációját és a vér ülepedésének sebességét mutatja, ami azonban krónikus formában nem olyan erős, mint az akut.
Ha exogén osteomyelitis gyanúja merül fel, a diagnózist röntgenvizsgálattal állapítják meg. Az endogén osteomyelitishez hasonlóan az akut gyulladásos reakciók is láthatóak a röntgenfelvételen. A betegség későbbi lefolyásában ill. krónikus formában a változásokat az endogén gyulladáshoz hasonlóan mutatják be, azaz zn. a csont hámlása, csontinfarktusok, törmelék és koporsó képződése.
A sérült csont és környékének perfúziójának rossz körülményei általában nem teszik lehetővé az antibiotikumok kellően hatékony koncentrációjának kialakulását a gyulladt helyen, ha az antibiotikumokat injekció formájában vagy tabletták formájában adják be. Ezért az exogén osteomyelitist általában műtéti úton kell kezelni. Ezzel egyidejűleg a hervadt és elhalt szövetet eltávolítják, és ha szükséges, szivacsos műanyagokkal töltik meg. Az antibiotikumokat gyakran alkalmazzák az érintett területeken. Ezenkívül az antibiotikumokat tabletták vagy injekciók formájában adják be.
Az exogén osteomyelitis félelmetes szövődmény sérülések vagy műtétek után. Az akut forma gyakran az egész test súlyos betegsége, amely szepszishez (= vérmérgezéshez) vezethet, ennek következtében súlyos szervkárosodás következhet be. A krónikus gyulladásos reakciók megnyilvánuló szerkezeti változásokhoz vezetnek a csontban, ennek következtében romlanak a csontok stabilitása és a mozgás korlátai. Ha a betegség átkerül egy szomszédos ízületbe, akkor meg lehet mérni, és a végtag rövidülhet. Különösen súlyos, kezelés-rezisztens esetekben az érintett végtagot teljesen műtéti úton el kell távolítani (= amputálni).
A kórházakban szigorú megelőző intézkedéseket kell alkalmazni, hogy megakadályozzák az osteomyelitis kialakulását a műtét után. Az antibiotikumok csontműtét előtti beadása mellett ez főleg higiéniai és operatív-technikai erőfeszítéseket tartalmaz. Szigorú előírások szerint a múltban a zárt törések kezelésében a fertőzési arányt körülbelül 1% -ra, a nyílt sérülések esetében pedig körülbelül 5-10% -ra lehetett csökkenteni.