azon

Egy idős férfi fiához és családjához érkezett. Rajtuk kívül már nem volt senki, aki vigyázott volna rá. Kezei már gyengék és remegtek, gyenge volt a látása és bizonytalan a járása. A házaspár és négyéves kisfiuk mindennap együtt étkeztek egy asztalnál. Nagyapa csatlakozott hozzájuk. Gyenge és remegő keze azonban néha problémákat okozott neki. Az étel kanálról a földre hullott, időnként egy pohár tejet öntött és terítőt öntött, vagy akaratlanul betört egy teljes tányért. Fia egyre dühösebb lett. Csak egy napon mondta: "Tennünk kell valamit ez ellen. Tényleg elegem volt! Még mindig van étel a földön, kiömlött tej, és nem is beszélek az undorító pofozkodásról evés közben. "

A házaspár ezért megállapodott abban, hogy mindenki javára a nagyapa elkészíti az ételt a szoba sarkában lévő kis külön asztalhoz. Ott egyedül vacsorázott és ebédelt, miközben családja együtt evett. Amikor a tányérja kétszer is szerencsétlenül esett, elkezdtek ételt rakni egy fából készült tálba. Ha valaki véletlenül evés közben ránézett a nagypapára, könnyeket látott a szemében. Bár családja volt, mindig egyedül volt. Csak állandó lelkiismeret-furdalást és szúrós szavakat hallott tőlük, amikor egy villa a földre zuhant, vagy amikor valamit kiöntött.

A négyéves fiú csöndben figyelte az egészet. Egy este egy apa észrevette, hogy a földön ülő fia játszik egy fadarabbal, mintha valamit csinálna. -Mit csinálsz, Drágám? -Kérdezte apja kíváncsian mosolyogva.

A fiú hagyta, hogy egy pillanatra kihúzza magát a játékából, és így válaszolt:

- Ez egy tál neked és anyukádnak, hogy legyen mit enned, amikor felnövök - mosolygott és folytatta munkáját.

A szülők továbbra is leforráztak. Egy szót sem tudtak szólni. Könnyek folytak végig az arcukon, és bár egy szót sem szóltak, mindketten tudták, mit kell tenniük.

Visszatették nagyapjuk székét a családi asztalhoz, és soha többé nem hagyták egyedül. Haláláig már a családjával evett. Sem a férfit, sem a nőt nem háborította jobban egy leesett villa vagy a földre ömlött tej. Rájöttek, hogy ez is az élet természetes része.

A gyerekek nagyon fogékonyak. A szemük mindig figyel, a fülük hallgat, és elméjük olyan üzeneteket hoz létre, amelyekre emlékeznek. Ha azt látják, hogy türelmesen szeretetteljes otthont teremtenünk minden tagjának, egy napon erre is törekszenek. Vigyázz a szüleidre, adj nekik annyi időt, amennyit csak tudsz, mert a gyermeked ennyit fog adni neked öregkorodban. Meg fogja tanítani nekik, hogy milyen értékes ajándék a SZÜLŐK.