szelíd

Tényleg rögtönzött színpadokon léptem fel. Nem felejtem el, hogy a ropogó télen, például Trencsénben, beszédet mondtam a traktor mellékvágányáról.

Fotó: Lukáš Kimlička

"Nem akartam beismerni, hogy egy találkozón egy fiatal ember meg akarná ütni a szlovák zászlót" - emlékszik vissza egy nő, aki nem félt belépni a lelátóra 1989 novemberében. A bársonyos forradalom kulisszái mögött álló nő. Iveta Radicova (62).

A közvélemény inkább egykori miniszterelnökként ismer téged, és a fiatalabbaknak fogalmuk sincs arról, hogy a kevés nő egyikeként azok között voltál, akik 1989 novemberét szervezték. Mi a legerősebb emléked erről az időszakról?

Emlékszem egy olyan légkörre, amelyet szavakkal nem tudok leírni. Nagyon erős és intenzív érzelem volt, amely több napig tartott, és akkor úgy éreztem, hogy mindenhol megértést, segítőkészséget és örömet érzek. Abban az időben egy erős ember sugárzott mindegyikből.

És amikor eltört?

Már november 17-e után néhány héttel, talán éppen 1989 és 1990 fordulóján, amikor különféle politikai pártok vagy mozgalmak kezdtek kialakulni. Hirtelen egyértelmű volt, hogy az ország elmegy szavazni. Az első szabad választásokig. Megszületett a kooptált parlament, a férjem, Stanko az egyik választott képviselő volt, ekkor gyűlöletbeszéd és agresszió kezdett megjelenni a tereken, ami sokkot jelentett számomra. És alapvető változás. Veszekedések kezdődtek arról, hogy a Cseh Köztársasággal maradunk-e a szövetségben, vagy hogy hívják majd az új államot, és ezek a küzdelmek elfojtották azt a csodálatos légkört, amely 1989 novemberéhez kapcsolódik.

Elérted a november utáni események központját, szó szerint a legszűkebb cellát, amely megváltoztatta a történelmet. Köszönet férjének, Stan Radičnak, aki a művészeti iparban költözött?

Határozottan nem. Már jóval Gentle előtt, szociológusként kapcsolatba kerültem olyan emberekkel, akik később megtapasztalták a Nyilvánosság az erőszak ellen mozgalmat. Barátságos kapcsolatok voltak közöttünk, és 1989 nyarán még 14 szociológus nyílt levelét is aláírtuk az úgynevezett pozsonyi ötös kiadására. Öt embert vádoltak az akkori rezsim által a köztársaság felforgatásával, és őrizetbe kerültek. Szociológiai körökben aktív voltam a forradalom kitörése előtt, november 16-án még egy menetre is eljutottam, ahol a hallgatók tudományos szabadságokat követeltek.

Folytatás a következő oldalon.