Nem fogja megtalálni a világ legnagyobb menekülttáborát a Közel-Keleten vagy a Balkánon. A kenyai Dadaab több százezer migránsnak ad otthont, és az 1990-es évek óta két menekült nemzedékké nőtte ki magát. A humanitárius szervezetek erőforrásai fogynak, mivel az európai menekültválság előtérbe kerül.

legnagyobb

A jelenlegi menekültválság különösen sújtja Szíria szomszédait, ahonnan négy millió ember menekült el a polgárháború miatt. Különösen Libanonban és Jordániában a szírok százezrei várják, hogy javuljon-e a helyzet a hazájukban.

Hatalmas menekülttáborokban élnek, legyenek azok hivatalosak, vagy a hatóságok csendesen tolerálják őket. A zatari menekült tábort Jordániában, amely több mint százezer menekültnek ad otthont, és így a Közel-Kelet legnagyobb hasonló létesítménye, megemlítik ezzel kapcsolatban - írja az iDNES.cz portál.

Ez azonban messze van a világ legnagyobb menekülttáborának méretétől, amelyben jelenleg körülbelül 330 000 ember él. A Dadaab annak a szimbólumává vált, hogy a jótevők és a nyugati nagy szervezetek segítsége múlandó.

A Dadaab Refugee Camp a félsivatagban található Kenya északkeleti tartományában. Az első menekültek érkezése előtt nomai tevepásztorok és kecskepásztorok éltek itt. A tábort az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala hozta létre 1991-ben az első szomáliai polgárháború előtt. A tábor eredeti kapacitása kilencvenezer ember körül mozgott - írja a CNN szerver.

A menekültek száma azonban az évek során növekedni kezdett, még a szomáliai háború befejezése után is. A szomáliai nem csak az iszlamisták elől menekültek el az al-Shabab milíciák elől, hanem a menekültválság teljesen új dimenzióját hozta a 2011-es éhínség. 260 000 ember halt meg, többnyire hat év alatti gyermekek. Sok menekült Dabaabban keresett menedéket. A tábor gyorsan növekedett, és a világ legnagyobb menekültek számára hasonló létesítménynek nyilvánították.

Kevés étel és nem létező megoldás

A több résztáborból álló létesítmény az évek során egy véletlenszerű fehér sátrak klaszteréből rendszeres várossá vált, de továbbra is a világ minden tájáról érkező humanitárius szervezetek segítségétől függ. Ezt azonban bonyolítja az a tény, hogy továbbra is új menekültek áramlanak be a Dabaabba, és az elmúlt hónapokban nincs pénz a tábor vezetésére. Ennek eredményeként az Élelmezési Világprogramnak ezen a nyáron 30 százalékkal kellett csökkentenie a helyi emberek táplálékadagját. A napi minimális kalóriaszámot az ENSZ irányelvei 1800-ban határozzák meg, Dadaab lakossága jelenleg csak 1520-at kap. Hasonló problémák vannak a vízellátással.

A tábor lakossága nem csak új menekültek érkezése miatt növekszik. Van minden nap állandó szabadságon lévő helyi kórház is, amely havonta körülbelül 300 gyermeket szül. Minden gyermek automatikusan menekült lesz, akárcsak szülei. Közülük sokan Dabaabban is születtek. Különösen a gyermekek esetében az ételhiány a legsúlyosabb. Megakadályozza a fejlődésüket, ezért sokkal fogékonyabb a betegségekre.

A pénzhiány befolyásolja a kórház működését is, amely a Nemzetközi Mentési Bizottság támogatásától függ. A kórházból hiányzik a képzett személyzet. "Úgy gondolom, hogy a világ más válságokra összpontosított, például Szíriában. De az itt élők számára nincs hosszú távú megoldás" - gondolja Kiogora.

Charles Gaudry, a kenyai Médecins Sans Frontières misszió vezetője szerint a menekültek a rendszer miatt a nemzetközi segítség függővé váltak, és most hirtelen abbahagyták a túléléshez szükséges elegendő forrást. - Azt hiszem, ez elfogadhatatlan - mondta dühösen Gaudru. "Néha azt gondolom, hogy rosszabbá akarják tenni a helyzetet, hogy a szomáliaiakat távozásra kényszerítsék" - tette hozzá.

Néhány nappal ezelőtt Uhuru Kenyatta kenyai elnök is panaszkodott a külföldi érdeklődés hiányára. Szerinte paradox, hogy Afrika korlátozott erőforrásaival ennyi menekültről gondoskodik. "A tíz menekültet befogadó tíz országban négy Afrikából származik, ami több, mint bármely más kontinensen" - mondta.

A dadaabi nyomorúságos körülmények ellenére a helyiek megpróbálják fenntartani a normálisan működő város illúzióját. Ezt megerősíti Halema Mahadi is, aki ruhákat árusít a helyi piacon alapvető élelmiszer-vásárlásokhoz. "Ha szabadon mozoghatnék, akkor választanám, hova vezessem az üzletemet" - magyarázza. A hatóságok szerint azonban a menekülteknek a táborban kell maradniuk. Akik itt születtek, soha nem jöttek ki belőle.

A világ megfeledkezett rólunk - mondják a menekültek

Mohammed Bulle 52 éves szabó is megpróbál megélni. "Az élet itt néha normális, és néha nem. Minden rendben van, majd egyszer és mindenkorra megváltozik" - írja le a Dadaabban zajló eseményeket. Reméli, hogy a jövőben másutt is élhet. Ugyanakkor megbékél a menekülttáborban való túlélés lehetőségével. "Nem akarok kenyai állampolgárságot, nem akarok szomáliai útlevelet. Szeretnék máshova áttelepíteni" - kétségbeesik. Az áttelepítés egy másik kenyai régióba azonban kizárt. A kormány nem ad állampolgárságot a dadaabi menekülteknek, és nem mozoghatnak nélküle.

A kormány hozzáállása a menekültekhez fokozódott az áprilisi terrortámadás után a kenyai Garissában, ahol az al-Shabab hívei 147 embert öltek meg az egyetemen. A kormány szerint Dadaab a fő bázis, ahol az iszlamisták támadásokat terveznek és új harcosokat toboroznak. Ezért is hangzottak el az elmúlt hónapokban, hogy ki kell üríteni a tábort. A hivatalos parancs azonban még nem érkezett meg.

A kormány megpróbálja szorgalmazni a szomáliai menekültek visszatérését. Minden pályázó több mint 90 eurót kap, majd repülővel elutazik a kilenc "szomáliai biztonságos régió" egyikébe. A szélsőségesség szakértői szerint azonban még a biztonságosnak nyilvánított zónák is nagyon kockázatos helyek az élethez.

A menekültek szerint a nagy probléma az, hogy mindent elvesztettek hazájukban, ezért nincs okuk visszatérni. Ott nem várja őket család, nincs vagyonuk ott. "Nincs ott gazdaságom, a családom mindent elvesztett a háborúban. Semmit sem tudok Szomáliáról. Az egyetlen kormány, amelyet ismerek, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala" - mondta Mohammad Abdul, Dadaabi lakos.

Felesége, Sahra csak egyet akar - jó életet és szabadságot lányának. A többi menekülthez hasonlóan azonban ő is ördögi körben vándorol. Annak ellenére, hogy a család évtizedek óta Kenyában él, egyikük sem kap állampolgárságot. Dadaabban vannak bezárva, mások segítségétől teljesen függően. Ez azonban egyre kevésbé terjed. "Olyan érzés, mintha a világ megfeledkezett volna rólunk" - mondja Abdul.