Főmenü

A nagyböjt harmadik vasárnapjának evangéliuma (vö. Lk 13: 1–9) Isten irgalmáról és megtérésünkről mesél nekünk. Jézus elmondja a kopár fügefáról szóló példázatot. Egy férfi fügefát ültetett a szőlőjébe. Minden nyáron nagy reménységgel ment hozzá és keresett rajta gyümölcsöt, de nem talált semmit, mert a fa nem volt termékeny. A legfeljebb három évig ismétlődő csalódás arra késztette a férfit, hogy úgy döntsön, hogy kivágja a fügefát, és helyette ültet egy újabbat. Felhívta tehát a szőlőt, kinyilvánította elégedetlenségét, és megparancsolta, hogy vágjon ki egy fát, hogy ne ürítse feleslegesen a földet. A bortermelő azonban türelemért kér gazdáját, és további egy évet kér, amelynek során ő maga különös gondot fordít arra, hogy a fa gyümölcsöt teremjen.

nagyböjtöt

Ilyen a példázat. Mit akar mondani nekünk? Mit képviselnek az egyes karakterei? A szőlő ura az Atyát képviseli, a bortermelő pedig Jézus képe, míg a fügefa a közönyös és terméketlen emberiség szimbóluma. Jézus közbenjár az Atyával az emberiség érdekében - ezt folyamatosan teszi -, és arra kéri, hogy legyen elégedett, adjon több időt az emberiségnek, hogy a szeretet és az igazságosság gyümölcseit kihajtsa benne. A fügefa, amelyet a dűlő ura ki akar vágni a példázatban, egy kopár emberi létet képvisel, képtelen ajándékozni, képtelen jót tenni. Szimbóluma annak, aki csak magának él, gazdag és zavartalanul, elmerül a kényelmében, és szenvedése, szegénysége és szűkössége mellett képtelen tekintetét és szívét a körülötte élőkre irányítani. Az önzés és a szellemi meddőség ezen magatartásával áll szemben az ecet nagy szeretete a fügefa iránt: eléri, hogy a mester várjon, legyen türelme, tudjon várni, idejét és munkáját a fának szenteli. Megígéri az Úrnak, hogy különös gondot fordít a szerencsétlen fára.

A szőlőmester példázata Isten irgalmát mutatja, aki időt ad nekünk a bűnbánatra. Mindannyiunknak meg kell fordulnunk, lépnünk kell előre, és ebben Isten türelme és irgalma kísér bennünket. Az életünkre néha jellemző meddőség ellenére Isten türelmes és lehetőséget kínál számunkra, hogy megváltozzunk és haladjunk a jó útján. Ugyanakkor a halasztás, könyörögve és megadva azt a várakozást, hogy a fa végül viseli, szintén rámutat a megtérés sürgősségére. A bortermelő azt mondja az Úrnak: "Hagyja őt ebben az évben" (8. v.). Az átalakítás lehetősége nem korlátlan; ezért szükséges most használni, különben örökre elveszhet. Nagyböjt idején gondolkodhatunk: Mit kell tennem, hogy közelebb kerüljek az Úrhoz, hogy megforduljak, hogy "kivágjam" a rossz dolgokat? - "Nem, nem, inkább megvárom a jövő évi nagyböjtöt!" - De élni fog-e egyáltalán? Gondoljunk tehát mindannyiunkra ma: Mit kell tennem Isten kegyelme előtt, aki vár rám, és aki mindig megbocsát? Mit kell tennem? Nagy mértékben támaszkodhatunk Isten irgalmára, anélkül, hogy visszaélnénk vele. Nem a lelki lustaságot kell igazolnunk, hanem fokozott erőfeszítéssel, hogy szívesen szívesen válaszoljunk erre az irgalmasságra.

Nagyböjt idején az Úr megtérésre hív bennünket. Mindannyiunknak éreznie kell ezt a kihívást, és korrigálnia kell valamit az életünkben, gondolkodásmódunkban, cselekvésünkben és a szomszédunkkal fenntartott kapcsolatainkban. Ugyanakkor utánoznunk kell Isten türelmét, aki bízik abban, hogy mindenki képes "felkelni" és újra járni. Isten az Atya, és nem oltja el az elhalványuló lángot, hanem kíséri és törődik vele, aki gyenge, hogy szerelmi hozzájárulását eljuttassa a közösséghez. Szűz Mária segítsen nekünk abban, hogy megtapasztaljuk a húsvétra való felkészülés napjait a lelki megújulás és nyitottság idején, Isten kegyelmében és irgalmában bízva.