próbálj

Tiszteletben álló szabályokat kell meghatározni, ha olyan helyzetek adódnak, amelyek mindkét fél számára nem kielégítőek. Szülő és gyermek. A szabályok valójában olyan határok, amelyeknek minden oktatás részét kell képezniük. A határok elmondják a gyermeknek, hogyan működik itthon és külföldön a társadalomban. Ugyanakkor a gyermek biztonságérzetet kap. Tudja, mit várnak el tőle, és nem kell energiát költenie a folyamatos bizonytalansággal járó stresszre. Ezen határokon belül a gyermeknek teret kell adnia saját véleményének és döntéseinek. Még a következményekkel együtt is. A tévedések az élet részét képezik, a gyermekkor és a serdülőkor részének is kell lenniük, mint a növekedés eszközének, nem pedig az önbizalom elvesztésének.

A szabályok azonban csak akkor működhetnek, ha szigorúan betartják őket. Tiszteletben álló, nem értelmetlen szabályokról van szó, amelyeket a szülő a gyermek fölötti önuralom eszközeként használna. A következetesség a következõ lépés a pozitív változáshoz. Gyermek és szülő esetében a következetesség kizárólag a szülőn múlik. Lehet, hogy nem kellemes, főleg a kezdetektől fogva. Ezért olyan szabályokat kell kidolgozni, amelyeket a szülő tud majd követni.

Egy hároméves gyermek nem akar reggel óvodába öltözni. A kétségbeesett anya kijelenti, hogy ha nem öltözködik, meztelenül megy az óvodába. Még mindig lehet egy anya, aki meztelen gyerekkel mehetne óvodába, de valószínűleg nem. Ez badarság. A gyermek gyorsan megtudja, hogy nyert.

Természetesen a gyerekek igyekeznek minél messzebbre jutni. Naiv azt gondolni, hogy a szabályok megalkotásával minden véget ér, és örökké béke lesz. Tesztelik a következetességünket. Nem baj, a gyermekkor még mindig a teszteléssel és a megismeréssel kapcsolatos. A szülők és a környezet reakciói alapján a gyerekek megtanulják a világ és a kapcsolatok működését. Növekszik és halad előre. A szülőnek erre még a boldogságban is fel kell készülnie, hogy ha a gyermek folyamatosan teszteli, akkor egészséges és rendben van. Ha azonban mindkét fél számára egyértelműen meghatározzák a szabályokat, akkor a gyermek fokozatosan abbahagyja a próbálkozást. Ez már nem számít neki.

Szabályok nélkül a helyzet olyan légkörben fog bekövetkezni, amely nem kellemes sem a szülő, sem a gyermek számára. A helyzet megismétlődik, és fokozatosan rontja a kölcsönös bizalmat.

Egy anya két 4 és 6 éves gyermekét autóval hordja. A gyerekek zajosak, egymást tologatják és rugdosják az előttük lévő üléseket. Az anya többször intette őket, hogy maradjanak csendben. Egy pillanatig elhallgatok, de egy idő után újra egyre vadabbul folytatják a mulatságukat. Az anya már nem bírta tovább, megállította a kocsit, mindkét gyereknek megrúgták a szamarat. A gyermekek megbénultak és megijedtek az anya erőszakos cselekedeteitől.

Egy anya túl engedékeny gyermekei megélhetésével szemben. Ha egy szülő néha szenved, és néha felrobban, akkor megtanítja a gyerekeket, hogy csak akkor kezdik tisztelni, amikor a szülő agresszív lesz. Szóban vagy akár fizikailag. A kocsiban nyugodtan kell ülnie, mert különben mindenki számára veszélyes. Ha az autó nem csendes, az autó nem mozog. Ez azt jelenti, hogy az anyának nem szabad megpróbálnia ráerőltetni akaratát a gyerekekre, mert ez lázadáshoz vezetne. Az anya eldöntheti, hogyan reagál, és hogyan csinálja. Csak addig nem vezet, amíg a gyerekek viccelnek. Minden alkalommal, amikor a gyerekek megtörik, megáll, és közli a gyerekekkel, hogy addig nem folytatja, amíg nem nyugszanak meg, és csendesen várnak, amíg a gyerekek valóban megnyugszanak. Hosszúnak és talán irreálisnak tűnik. Természetesen ennek a szabálynak a felállításához olyan helyzetet kell választani, ahol nem siet ilyen gyorsan, és türelemmel képes elviselni. Ha a gyerekek következetességet látnak anyjukon, akkor nem kell örökké próbálkozniuk, mert semmit sem értek el, és a szabály egyértelműen meghatározott és változatlan.

Az engedelmesség nyomása alatt következetes és tekintélyt nem igénylő megőrzéshez kölcsönös tiszteletre van szükség. A szülőnek meg kell tanulnia tiszteletben tartani a gyermek azon jogát, hogy eldöntse, mit tegyen. A szülő önbecsülést mutat a szülő iránt, ha nem hajlandó átadni egy makacs gyermeknek, és nem hagyja magát visszavonni a hatalmi harcba. Ez a gyermek számára is értékes iskola. Tiszteld magad.

Örök téma, gyerekek és ételek. A hétéves Samko vonakodva kijelenti egy közös ebéden, hogy nem fogja megenni ezt a húst. Az apa megpróbálja megfordítani a helyzetet, kedvesnek lenni és nem sikítani, és jó reményben megkéri Samkát, hogy egyen legalább egy darabot. Vagy legalább megkóstolta. Samko azonban ragaszkodik hozzá, hogy nem szereti az ilyen húst. Az édesanyja nem akarja, hogy Samko éhes maradjon, ezért felajánlja, hogy csinál valami mást érte. Amíg nem teszi meg, az egész család fejik, és az anya végül egyedül marad az asztalnál Samkóval, amíg meg nem eszi a különleges ételét. Samko elégedett, kapott még egy ételt és az anya különös figyelmét is csak magára.

Mi legyen a helyes válasz? Az anyának és az apának egyaránt tiszteletben kell tartania a gyermek azon jogát, hogy eldöntse, elkészített ételt fogyaszt-e. Az önbecsülés bemutatásaként nyugodtan meg kellett volna mondaniuk Samnek, hogy nem kell ennie ezt az ételt, és otthagyhatja az asztalt. Samka újabb kérése esetén, hogy készítsen egy másik ételt, az anyának azt kellett volna mondania, hogy az étel már készen áll, és nem készít újabbat. És következetesen és nyugodtan ragaszkodjon saját magához. Ha Samko elveszít egy órát, és kekszet és hasonlókat akar, mert éhes, apjának és anyjának ismét ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a következő étkezés este legyen. Csatlakozhat. Anyának és apának már nem szabad válaszolnia a további észrevételekre és kérésekre, és hajthatatlanoknak kell maradnia.

Ha a gyermek nem marad nyugodt ilyen helyzetekben, és ki kell fejeznie érzelmeit, akkor rendben van. Szükséges és fontos számára, de ne vegyen részt érzelmileg. Dühkitöréseid elterelik a figyelmet a lényegről. És ez a szabály. Dühös és sikoltozó arcod egyértelmű jel lesz a gyermek számára, hogy legalább elérte azt a harcot, amelyre provokált. Ne harcoljon, tartsa tiszteletben a döntést, és következetesen ragaszkodjon a szabály békés betartásához. A robbanások az éretlenség jelei, és a gyermekek világához tartoznak. Ha egy szülő érett magatartásra akarja tanítani a gyermeket, azt meg kell mutatnia neki.

A szabályoknak azonban világosaknak és változatlanoknak kell lenniük. Nem lehet elvárni, hogy a gyermek képes legyen értékelni helyettünk, amikor kedvünk van elviselni és mikor nem. Ez káoszhoz és félreértéshez vezet.