Mindannyian emlékszünk erre a jelenségre még egy állandó kifejezés is belekerült. Szinte minden desszertből vagy süteményből nem hiányozhat egy feltűnő pont. Kis vörös pehely és édes csoda: cseresznye a tortán. Egyszer csoda a csodák felett - kandírozott gyümölcs.

életmódban
PROFIMÉDIA A kicsi gyümölcscsemegék Európában kezdtek elterjedni, és a reneszánsz végén, a 15. században érték el csúcsnépszerűségüket.

az élelmiszer-megőrzési technikákat évezredek óta cizellálja az emberiség. A legkorábbi, ahol a szokásos napon száradás dominál, áztatással, dohányzással vagy vízben és olajban történő tárolással, a legújabbakig, ahol konzerválást vagy fagyasztva szárítást is alkalmazhatunk. És valahol e nagyon szükséges találmányok közepén találunk édességet, vagyis cukorral történő impregnálást.

Viszonylag hamar kiderült, hogy néhány dió vagy gyümölcs édesítéssel is tárolható. Mezopotámiában és Egyiptomban az emberek már felfedeztek egy furcsa jelenséget: amikor áztatnak valamit a mézben - az akkori egyetlen jelentős édesítőszerben -, a szóban forgó étel nemcsak megkapja az ízét, hanem hosszabb ideig is kitart.

Ez abban az időben kulcsfontosságú volt. Nem annyira a háziasszonyoknak, mint az üzletfejlesztésnek. Minél tovább tartott az étel, annál hosszabb utakat lehetett vele vállalni, és a szaftosabb összeget egy távoli és élelmiszer-szegény országban vásárló kérhette. A méz azonban nem volt annyira megbízható. Bár van néhány ilyen antibakteriális hatása, gyakran előfordult, hogy a szaftosabb termés egyszerűen lebomlott a mézben. Amíg a cukor játékba nem lépett. Azóta minden forogni kezd körülötte.

Az első a titokzatos termésről, "amelyből mézet lehet kapni méhek nélkül" - és most cukornádnak hívjuk - mutatott rá Nagy Sándor seregének századosára. Az utazásainak ez az írása azonnal felfordulást okozott, és az új fűszerről - az Indiából származó édes sóról - szóló pletykák kezdték megkerülni az eddig ismert világot. A 7. században Egyiptomban és Afrika egész északi részén már termesztettek cukornádat. A 10. és a 11. században az Ibériai-félszigetre költözött, hogy példátlan arányokat indítson, különösen a nemesi bíróságokon.

Az új gasztronómiai öröm közvetítője nem más volt, mint az arab kereskedők. Valószínűleg ők gondolták ki, hogyan lehet megbízhatóan megőrizni a Közel-Kelet lédús gyümölcsét, hogy a Távol-Nyugaton is ugyanolyan mámorító ízűek legyenek. A gyümölcs cukorszirupba szedésének kifinomult módját abszolút tökéletessé tették, és a szükséges tartósítás végül keresett csemegévé vált közvetlenül az arab bíróságokon. Konstantinápolyban nem volt egyetlen bankett, ahol a sörbet és a dús pilaf mellett nem szolgálnának kegyetlenül édesített és ragacsos gyümölcsrészleteket a világ találmányából.

A teljes cikket elolvashatja, ha .sweek Digital előfizetést vásárol. Lehetőséget kínálunk a .týždeň és a Denník N közös hozzáférésének megvásárlására is.