Ó, a súlyom. Ez azonban semmilyen szempontból nem szörnyű, de jó alakról egyáltalán nem lehet beszélni. Tudom, hogy nem leszek karcsú két gyerek után, de mégsem tudok úgy kinézni, mint egy fóka - így szólt rólam a sógornőm, amikor meglátta az ünnepi képeket.
A nyár véget ért, leparkoltam a kaszát, amely elegendő mozgást biztosított számomra, és elkezdtem edzeni. Rögtön igazi izmot kaptam. Idővel eltűnt, de valahogy túlélte egy helyen. Valami a bal oldalon erősen nyomott. És két hét után sem telt el. Nem tudtam mit kezdeni vele. Nincs tapasztalatom a betegségekről és az orvosokról. Elmentem tehát a sógoromhoz, volt otthon egy nyitott üveg whisky, és ami a legfontosabb - kétszer járt orvosnál. A konzultáció után egyértelmű volt, hogy átfogó vizsgálatra megyek, a sógorom pedig azt mondta, hogy ott is fogok fogyni. Csintalanul mosolygott közben. Azt is intézte, hogy kórházba kerüljek. És még mindig mosolygott.
A kórházba érkezésem előtti napon könnyen kellett enni. Ez tetszett, tudom, hogy állandóan így kellene ennem. - Jó kezdés - gondoltam. Kórházban szálltak meg, egy színvonalon felüli szobát vettem fel, ahol csak magamnak volt zuhanyzóm és WC-m. Akkor még nem is sejtettem, mennyire előnyös, ha csak magamnak van WC-m. Megérkezett egy nővér. Elvette a véremet, és elmondta, hogy azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyeket át kell esnem, meg kell tisztítaniuk. Nem eszem egész nap, de sokat iszom. Egy nagy üveg valamiféle sós vizet tett az asztalra: "rettenetes hasmenése lesz, ezért ne kerüljön túl messze a WC-től". Ezt mondva huncutul mosolygott.
- Rendben - gondoltam. A fogyás érdekében engedelmesen ittam a kijelölt időpontban. A hatás őrületes volt. Kevesen tudtam, hogy ennyi lehet bennem, még a tegnapi diéta után is. Leültem a WC-re, és elképzeltem, mennyit fogok veszíteni, ha ennek vége lesz. De semmi sem ért véget, minden csak elkezdődött. Este jött egy másik nővér. Gumikesztyű volt a kezén. Gyanítani kezdtem valami rosszat. BURKOLAT! Istenem, nem kell ilyen karcsúnak lennem, de vele mentem. Tömlőt nyomott a fenekembe, és vizet pumpált belém. Kb. Egy órán át kiengedtem, megrázta a fejem, úgy éreztem, mintha 10 kiló zsíros vízzé vált zsír esne ki belőlem. Nem sok hiányzott, és egészben elestem. A fogyás olyan szörnyen nehéz ...
Másnap reggel folytatódott. Két fiatal, csinos nővér jött értem, és a folyosók útvesztőjén át vezettek további vizsgálatra. A műtét barátságtalan volt, sötét, szinte kísérteties. Láttam néhány tömlõt az ónasztalon. Az orvos dörömbölt a billentyűzeten, a hang baljóslatúan a csempézett irodában. A nővér elkezdte felvenni a gumikesztyűjét.
-Ettél valamit? -Kérdezte az orvos.
- Nem evett - mondtam.
- Vessünk egy pillantást rá - mondta az orvos.
Letettek egy kanapéra, egy szájkosarat és egy tömlőt tettek a gyomromba a szám fölött, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hazudtam nekik. Ha akarták, esküszöm nekik, különben aláírnám a nyilatkozatot, nem kellett így zavartatniuk.
Az ápolónők bevezettek a szobába, adtak egy pillanatra emlékezni, majd ismét elvittek. A CT ajtaja kinyílt, és az ápolónők a fenékig nyomtak. Ott két vaskos fiatalember vett át engem. Gumikesztyűt viseltek. Halálra ítéltnek éreztem magam. Azt mondták, hogyan kell baszni: a fenekemben…. de te tudod. Azt hittem, semmi sem lesz rosszabb. tévedtem.
Amikor ketten végeztek velem, az ápolónők visszavezettek a szobába. Hagytak egy pillanatra, hogy emlékezzek, aztán ismét elvittek. Az út ismerős volt számomra. A lányok huncutul mosolyogtak, de én már nem lepődtem meg. Megkérdezték, nem félek-e, de hősnek tűnök. Ismét ominózus csempézett irodába kerültem. A nővér elkezdte magyarázni, mi fog történni. Mutatott nekem egy hosszú fekete fekete tömlőt, de inkább becsukom a szemem, hogy ne lássam. De a fülemet nem lehetett becsukni, ezért komor jóslatot hallottam az elkövetkező percekre. A műtét már Gestapo kínzókamrának tűnt. Mengele felhúzta gumikesztyűjét. Valószínűleg álmodni fogok róluk. Azt akartam mondani nekik, hogy nem kell fogynom, hogy jól vagyok egy ilyen köldökkel, de a nővérem már letett az asztalra. Lehunytam a szemem, és azt mondtam, hogy valahogy kibírom. Megmondom - a CT-érzelem - ehhez képest semmi sem volt. Felfújta a hasamat, és a tömlőt valahova a bordáim alá tolta. Kinyitottam a számat és azt mondtam, hogy szinte hallhatatlan "aaaauuuuu". Tátva tartottam a számat, hogy megbizonyosodjak róla, folytatja-e a tömlőt, hogy mindenhol kijöjjön.
Amikor az ápolók bevittek a szobámba, lefeküdtem az ágyra, és azon gondolkodtam, vajon a fogyás megéri-e a fáradságot. Elpusztított az éhség, hasmenés, vizsgálatok, az alkarom leszúrt, nem is a fenekemről beszélek. Attól tartok, hogy soha többé nem fogok tudni pornót nézni, mert ha ott anális szexet látnék, akkor kiesnék a traumából.
Mindennek az volt az apró előnye, hogy az orvosok megállapították, hogy néhány részlet kivételével jól vagyok. Nem tudják, mi nyomja oldalamon, de az biztos, hogy az a szerv, amely fáj nekem, teljesen egészséges.