A felfelé tartó futások az edzésprogramok viszonylag gyakori elemei a különféle szakterületű sportolók számára. A futás önmagában az egyik legjobb és legtermészetesebb eszköz a szív- és érrendszeri és légzési képességek javítására. Ez azt jelenti, hogy az emelkedőn történő sprintelésnek legalább ilyen hatékonynak kell lennie.
A felfelé tartó futások, hasonlóan az ellenállóképzéshez vagy a plyometrikus edzéshez, növelik az erőt és a dinamikát
A Journal of Strength and Conditioning folyóiratban megjelent tanulmány célja a klasszikus síkfutások és a felfelé haladások hatékonyságának összehasonlítása volt. A kutatócsoport más kapcsolódó kutatásokat akart alapul venni, de megállapította, hogy még semmi hasonló nem történt.
A fő szándék az volt, hogy kiderüljön, javul-e a teljesítmény a kimerültség határán a felfelé tartó intervallumsprintek (ebben az esetben 10% -os emelkedés) vagy sima felületű intervallumsprintek segítségével.
Ezen igények kielégítésére tapasztaltabb futókat választottak, hogy hatékonyabban értékelhessék az általános eredményeket, mivel a kezdők elég jól reagálhatnak minden edzésingerre.
Mit mértek
Számos paramétert vettek figyelembe: VO2max (az oxigénfogyasztás maximális sebessége), Vmax (a VO2max-hoz kapcsolódó futási sebesség), VLT (a laktát felhalmozódásához kapcsolódó futási sebesség) és Tmax (az idő, amelyen belül a Vmax fenntartható).
Összesen 32 futó vett részt a vizsgálatban, és 6 hétig tartott. Ez alatt az idő alatt a felfelé haladással rendelkező csoport és a síkon futást végző egyedek összesen 12 intervallum futást és 12 futó egységet hajtottak végre, amelyeket közepes és megszakítás nélküli tempóban hajtottak végre (mindkét csoport 4 futást teljesített) heti edzések).
Mindkét esetben történt javulás. Az egész összehasonlításban azonban volt egy különbség. Valóban jelentős különbség volt. A felfelé tartó sprinklerek csoportja átlagosan 30% -os javulást mutatott 6 hét után a VO2max megtartásának teljes idejét tekintve.
Ezzel szemben a sík felületen sprintelõ csoport akár 60% -kal javult ugyanabban az idõszakban, ugyanabban az idõszakban. A fő ok valószínűleg az, hogy a gépen futás kevésbé intenzív tevékenység. A csökkentett intenzitás nagyobb edzésmennyiséget tesz lehetővé, és ez a futási teljesítmény javításának alapvető előfeltétele a VO2max határértéknél.
A tanulmány következtetése érdekes ...
A tanulmány következtetése érdekes, de van néhány probléma is. A lényeg az, hogy a felfelé haladásokat itt hasonlítsuk össze a sík mentén futó, azonos munkaterületű futásokkal. A felfelé futó sprintek intenzívebb tevékenységek, és ezért egyértelmű, hogy munkaterületük hosszú távon nem lehet azonos, mint a sprintek és a szintfutások esetében.
További probléma lehet az összehasonlított tényezők. Ha például figyelembe vesszük az izomépítésre vagy a zsírégetésre gyakorolt hatást, akkor a mérlegek ezeken a területeken felfelé hajlanak.
Akárhogy is, mindkét típusú sprint meghozza előnyeit. Ha a futó állapotának átfogóbb fejlesztését keresi, fontolja meg mindkét típus bevonását a programjába. Pontosabb edzésmennyiségük már főleg a futó sajátos fókuszától függ.
Kapcsolódó tanulmány:
Flerley D. és mtsai. al.: „Az emelkedő hatásai vs. szintű fokozatú, nagy intenzitású intervallum edzés a V [Combine Dot Above] O2max, Vmax, VLT és Tmax mellett jól képzett távfutókban “Journal of Strength and Conditioning Research, 2013. június - 27. évfolyam - 6. szám - 1549-1559. o.