Galáns, tisztelettudó, mosolygós. Ilyen Karol Čálik (62) a magánéletében. Szereti a színházi jó közérzetet, támogatja a fiatalabb kollégákat, és nem akar illúziókat venni a színészhallgatóktól későbbi fellépésükről. Olvasóinkkal összekapcsolja, hogy rendszeresen ellátogat egy diabetológiai klinikára.

21-be

[[>]] Galáns, tisztelettudó, mosolygós. Ilyen Karol Čálik (62) a magánéletében. Szereti a színházi jó közérzetet, támogatja a fiatalabb kollégákat, és nem akar illúziókat venni a színészhallgatóktól a későbbi fellépésükről. Olvasóinkkal összekapcsolja, hogy rendszeresen ellátogat egy diabetológiai klinikára.

Ön és megelőző ellenőrzések az orvosnál. Úgy nézel ki, mint valami?

Színészeink számára az a helyzet, hogy nem csak egyedül megyünk orvoshoz. Kivéve az influenzát, amely megharapja az embert. De csak kideríteni, hogy mi a személy egészségi állapota, a színész soha nem gondol rá. Az életben nem azért mentem orvoshoz, hogy megbetegedjek, hanem azért, hogy esténként játszhassak, hogy fitt legyek. Az orvos általában elmondta, hogy őrült vagyok-e, de a színész nem tudja megmondani. Ezután a testben nyomok maradnak. Még szívrohammal is játszottam.

Ebben az esetben talán megszakíthatja a műsort, igaz? A nézők továbbra is tűrnék, hogy rosszul érezd magad.

Igen, de tudod, a színpadnak csodálatos ereje van. Ez valami, amit nem lehet megnevezni. Minden fájdalmat, gondot át fog élni, és néha ott hagyja egészségét. Kérem az Úr Istent, hogy adjon nekem még több egészséget, hogy ne csak a színpadon járhassak, de táncolni is tudjak.

Ha még nem fordult orvoshoz, akkor azt tapasztalja, hogy magasabb a vércukorszintje?

Mint említettem, mi színészek nem gondolunk arra, hogy mennyire egészségesek vagyunk. De aztán jön az a fajta esemény, amely Paľek Mikulík barátunkkal és kollégánkkal történt, és minden megváltozik. Akkor az egész színészgenerációnk nagyon félt, és tömegesen mentünk orvoshoz. Mindannyian találtak valamit számunkra, némelyikük növelte az értéket. Az én esetemben csak a cukrot. Azóta elkezdtem komolyan venni ezt a betegséget, amely az életkorral és a stresszekkel jár, amelyeket szó szerint kijátszunk a szakmánkban.

Az egészség szemlélete megváltozott diabetológus kora óta?

Kezdtem jobban figyelni az egészségemre, bár nem túl sokat. Nem vagyok az a típus, aki vigyázna magamra. De azt tapasztaltam, hogy egy bizonyos étrend és kondicionálási rend alkalmazásával olyan mértékben javíthatom az egészségemet, hogy még mindig teljes értékű vagyok, és aktív munkaviszonyban vagyok. Még a színpadon is táncolhatok felváltva a nálam 30 évvel fiatalabb kollégákkal. És mindezt minden nagyobb lemondás nélkül. Tehát az ijedtség jó volt valamire.

Tehát meggyógyítottad az étlapjaidat. Hozzáadta a fizikai aktivitást is, ahogy az orvosok javasolják?

Nagyon sokat mozogok a balettteremben vagy a színpadon, és gyalogosan átmegyek valamin. Jó lenne, ha még több lenne, de megcsinálom, amim van.

A testsúlyával azonban nem volt jelentős problémája.

De igen, megtettem. Azonban sikerült 6 kilót lefogynom, és azonnal javult a cukor és a koleszterin szintem. A problémáim a túlsúlyban voltak. Most jól érzem magam, mozgékonyabb vagyok. Zavarni szokott, hogy nem vagyok olyan mozgékony, mint fiatalabb kollégáim. Így megálltam és lefogytam.

Nem hiányzott a gyomor egy alaknál, amelyet ábrázol?

Ez történt. Amikor elkezdtük a Fidlikant próbáját a tetőn, ahol hentest játszok, Jožko Bednárik rendező gyomrával szépen emlékezett rám. Amikor észrevette, hogy lefogyok, csalódott volt. Meg kellett készítenie a hasamat a jelmezem alatt. Titokban összehúztam a gyomrom.

[[>]] A konzervatóriumban tanítja a következő színészgenerációt. A tanításban változás történt a tanult időhöz képest?

Az alap megmarad, a színjátszás ábécéje ugyanaz, de a fiatal generációnak hiányoznak azok a lehetőségek, amelyek korukban megvoltak. Nincs film, nincs televíziós produkció. Van 30 éves kollégám a színházban, nagyon jó színészek, akik életükben nem álltak a kamera elé, mert semmi sem készül. A televíziónak nincs pénze, a környező államok között az állam a legkevesebb támogatást kapta. Hazánk tragédiája, hogy Szlovákiában nincs pénz kultúrára.

Kiskorunk óta mindenkit ismerünk színészi nemzedékedből. A menühöz arcot és az archoz nevet rendelhetünk. Akire emlékezni fognak a mai fiatal nézők?

A mai színészek névtelenek. Ami generációnkat láthatóvá tette, már nem létezik. Ez tükröződik a nemzet kultúrájában. Az emberek megszokták, hogy mindenféle szappanoperát néznek, inkább elégedettek a művészi kevéssel, mint azzal, hogy igényesebb projekteken keresztül megtanulják érzékelni a világot. Szomorú. A nyaraló szomszédjai megkérnek, hogy hozzak nekik olyan színészek fotóit, akiket csak a szinkron hangjából ismernek. Tudni akarják, hogy néznek ki.

Ilyen körülmények között a színészhallgatók egyenesen iskolába járhatnak. Beszélget velük a kultúra siralmas helyzetéről?

Mondjam meg nekik már az első évben, hogy nincs esélyük jelentkezni? Hogy csökken az együttesek száma, a színházak kapacitása korlátozott, és nincs pénz kultúrára? Nem tilthatom meg, hogy a fiatalok színészetet tanuljanak. Sajnálom, hogy a legfiatalabb generáció bizonyos illúziókkal fog tanulni, játszani akar. A színész csak akkor lehet színész, ha van hová végezni a mesterségét. Ha nem kap esélyt, akkor nem számít.

Hála neked, gyermekeid közel voltak a színházhoz, de még mindig nem dolgoznak ebben az iparban.

Gyermekeimnek színházba kellett menniük, mert sokszor nem volt hova hagynunk őket. A feleség táncos volt. És talán csak azért, mert látták, mit jelent ez az egész, milyen fáradság volt, ezért eszükbe sem jutott ezen az úton haladni.

Nekik volt?

A lányának, a fiának, hangosan, jó hangja van. De mérnök, bankban dolgozik, lánya pedig menedzser Amerikában. Gyerekként gyakran kommunikált emberekkel, zeneszerzőkkel, művészekkel, zenészekkel és politikusokkal találkozott a premier után. Ez belsőleg gazdagította.

Nem sajnálta, hogy nem volt folytatása?

Nem. Mert látom, merre tart ez itt. Inkább örülök, hogy tele vannak azzal, amit csinálnak, és boldogok.

Milyen társaságot ismert fiatalemberként?

Diákkoromban Dr. Janko Blaho országos művész, énektanárom, találkozókra vitt Ján Smrek költővel, Ján Mudroch festővel és más művészekkel. Nem volt televízió, és ezek a rendszeres találkozók tanulságosak voltak számomra, mint hallgatói. Kevesebb lehetőség van a találkozásra. A klubok megszűntek, a Nemzeti Színházi Klub, ahol egyszer mindannyian találkoztunk, nem létezik. A társaság nincs tisztában a szlovák kultúra fontosságával. Mi által mutatkozik meg a nemzet identitása? A kultúra révén. És az érdeklődés farkán van. Egy pillanat alatt feloszlanak az európai szlovákok.

[[>]] Ebben az évben folyamatosan dolgozik. Még nyáron, a színházi ünnepek idején megrendezted a Shakespeare Fesztivált a Nyári Naplóban.

Az orvosok engem is hibáztattak, hogy nem vettem levegőt. De 3 héttel Marian Zednikovič halála előtt megígértem neki, hogy a Szentivánéji álom című darab előadását vállalom. Amikor aztán rájöttem, mit jelent ez számomra, mivel augusztus 1-jétől az Új Színpadon próbálom ki a Fidlikant a tetőn, és egyáltalán nem lesz nyaralásom, egy ideig nyúlszándékom volt. De mivel ezt életében megígértem jó barátomnak, nem tudtam betartani ezt az ígéretet. Ezért mondtam magamban, hogy ezeket az ünnepeket Marian Zednikovič, a pozsonyi Shakespeare Fesztivál "atyja" emlékének szentelem.

Tehát amikor egyszer-egyszer pihen, hol és hogyan?

Inkább a sološnicei házikóba megyek. Várom azokat a gombákat és barátokat, akik teljesen más dolgokon gondolkodnak. Mindent otthagyok velük, és teljesen kikapcsolom. Élem a problémáikat, és kifújom a fejem. Vasárnap pedig a fő szentmise után együtt pihenünk egy kocsmában. De délig mindannyian otthon vagyunk.

Találkozhatnak az erdőben puskával a kezében. Ez igaz?

Szerettem volna egyszer vadász lenni. A családban senki sem volt, fiúként olvastam az irodalmon keresztül. Amikor a prágai Művészeti Akadémiára kerültem, a tanárom Števo Kvietik volt, aki vadászatra vitt. Nyulakat lőtt, én pedig két lövést adtam neki. Körülbelül 600 lövést lőtt, akkora nyulat. Fájtak a kezeim a puska hajtogatásától, és kék vállai voltak attól, hogy hányat lőtt. Ez egy lépés volt a tanfolyamra való beiratkozás felé. Aztán megvártam, hogy beérjek a vadásztársaságba. A pozsonyi színészek és művészek korábban vadásztársaságot kötöttek a trencséni milicistákkal. Ivanek Mistrík kollégám halála után kerültem oda.

Mire vadászott?

Mindenért. Tavasszal csökken a vadállapot, és az érdemeknek, a vadásztársaságban végzett tevékenységnek megfelelően felmerül a vadlövés joga. Azt azonban nem mindenki fogja megérteni, hogy egész nap az erdőben lehetek, és nem kell lőnöm semmit. Csak nézem, sétálok, abban a pillanatban az erdőben élek. Teljesen kikapcsolom.

Meg lehet tanítani mindent egy filmnek vagy egy színháznak. Lépés, cselgáncs, lövöldözés, lovaglás. Ön is elsajátított néhány készséget?

A színészek állítólag bármilyen szakmát képesek végezni. Sok olyan szakmával találkoztam, amelyeket el kellett játszanom. Olyan sokoldalú, hogy a színész képes bármilyen mesterséghez alkalmazkodni. Mivel mindent el tud játszani, egész életét éli. Mint Stano Dančiak mondja, teázni is tud forró vagy hideg vízzel. A kezdetektől fogva a cselekvés fiatal adeptusait rajzoljuk meg, hogy fantáziájuk ellenére egy élettelen tárgyat is létrehozhassanak.

Mit nem tehetett meg a mai vezetői világból? Mi ölne meg?

Nem tartozom a 21. századhoz. A 19. és a 20. század fordulójához tartozom, ezért iszonyatosan jól érzem magam a régiségekben. Odamegyek pihenni, lélegezni a régi légkörébe. Régiségekhez tartozom. Vettem egy számítógépet a feleségemnek, csak a mosógépet tudom kikapcsolni és a mikrohullámú sütőt is működtetni, de nem vagyok hajlandó a modern technológiára. Ma már a filmgyártás is sok technikai hatást, sok vágást kínál, minden repül, mozog, felrobban.

[[>]] A színészek szerelmesek, bűnözők, hercegek, gyilkosok. A nézők örök jokerként ismerik meg. Ahogy látod magad?

Ha még emlékszem gyermekkoromban Nagyszombatban, hajlamos voltam a vidámsággal és a humorral kapcsolatos dolgokra. Mindig azt mondták, hogy minden poénért szólok, és hogy egész gyerekkorom kísért. A címkém volt az, amit szeretek tréfálni. Ez a természetemben van, ezért a rendezők felhasználnak és elfoglalnak ebben az irányban. Kicsit dobozos, de drámai és negatív karaktereket is játszottam. És nagyon boldog.

Az emberek sok szórakozást várnak el tőled, még magánként is?

Néha annyira rossz a társadalomban, hogy azt akarják, hogy szórakoztassam őket. De néha nekem is békére van szükségem, és inkább mások szórakoztatnak.

Mi szórakoztathat?

Amikor valaki olyan szemlélettel nézheti a világot, hogy még a komoly dolgok is nagyon komikusnak tűnnek. Szórakoztató lehet, csak tudnia kell.

Van valami, amit szeretnél játszani? Erre még nem volt lehetőség?

Minden karakterért izgulhatok, amit kapok. Nem nézem, mit szeretnék játszani. Azt játszom, ami jön. De nekem minden megfelel. 40 évvel ezelőtt fiatal Feďkát játszottam a tetőn Fidlikantban, most ott játszok egy öreg hentest. Jövőre lesz a West Side Story premierje, ahol 40 évvel ezelőtt egy fiatal kurvát játszottam. Most talán csak a régiek egyikét hiányolhatom. A My Fair Lady második produkciójában Doolittle-t akartam játszani, és szerencsém volt. Lehetetlen azt mondani, hogy teljesítetlen kívánságaim lennének.

Fiatalabb kollégáid tudják, hogy korábban a karaktereiket játszottad?

Tudják és van egy kis gondolkodásmódjuk, mert nézem, ahogyan játszanak. De jó kolléga vagyok. Támogatom őket. Örülök, hogy jó a légkör a teszt során. Én vagyok az, aki inkább összerak, mintsem aki szakít.

fotó: Ivona Orešková

Megjelent a Diabetik 5/2007