1.9. 2013 8:00 Minden a magyar sivatagban van, mint száz évvel ezelőtt, csak a pásztorok már nem viselnek hosszú szakállat, és biohússal látják el a bébiételeket.
Friss információk egy gombnyomásra
Adja hozzá a Plus7Days ikont az asztalra
- Gyorsabb oldalelérés
- Kényelmesebb cikkek olvasása
Az út még mindig szűkül, hirtelen az aszfalt homokká válik. Egy régi házhoz közeledünk, amely a gazdasági épületekkel együtt tágas udvart hoz létre. Fele zöld, de az állatok nem legelnek rajta.
Tipikus alföldi tanya. Mondhatnánk, hogy tanya, magány, tanyasi udvar, de hiányzik belőle, amit a magyarok a sivatag alatt értenek - a szarvasmarha-, ló-, juh- és sertéstenyésztők életmódja, saját vidéki kultúrájuk, függetlenségük, a kemény munka és a verejtékezés is aránytalanul nagy, mint a a tulajdon.
Valószínűleg Magyarország legszebb részén, az eurázsiai sztyepp enklávéjában, amely a Tisza folyótól az ország keleti határáig terjedő teljes területet lefedi, még mindig különféle formákban fennmaradt. A pusztulás neve magyarul pusztulást jelent, és a tudományos szótár szerint valóban szláv eredetű.
Tanyát Kiskunfélegyháza város közelében, ahova eljutottunk, Tóth tanyának hívják. Mint a legtöbb ember, az itt gazdálkodó család neve szerint is. A tóthián nincs időbeli változás.
A ház előtt rengeteg szemét van, a zöld Wartburg uralja, és a motorháztetőjén fehér tyúk áll. A közelben van egy magas hintakúttal ellátott kút, amilyet a sivatag minden képeslapján látok, mellette pedig a szarvasmarhák etetői. Az udvaron csend van, a kutyában csak egy kutya ugat. Megvárjuk, amíg megérkezik az autó, megáll, és kiszáll egy fekete ruhás nő. És akkor az egész bíróság átveszi, mint egy varázspálca fütyülését. A kutya kimászik a kunyhóból, a ló az istállóban nő, ahonnan a macskák származnak, az egész tanya fogadja az úrnőjét.
- Csókolom, Rózsik néni, már nem emlékszel rám, igaz? - idegenvezetőnk köszönti a birtok tulajdonosát. -Zolika! -Kiáltja a nő és egymás karjába esnek. - Árpád - helyesbíti az a férfi, akit Zoltánnak átnevezett. "Zoli az öcsém" - teszi hozzá Pintér Árpád. Így elhárították egy negyven éve nem látott öreg nő apró hibáját. Az a birtok, amely ma neki tartozik, Árpád nagyapjának volt. Meghalt, amikor Árpád nyolcéves volt, és Hajagos-Tóth Rózsika családja 1969-ben megvette.
"Itt szinte minden ugyanaz, mint amikor gyermekként jöttem ide. Még a színes tapétamintás zöld falak, valamint a kályhák és még a fatűzhely is ”- jegyzi meg Árpád. Rózsika csak bólint, és végül hozzáteszi: "Hidd el, itt keveset változott. Ők 1976-ban vezették be az áramot, de még mindig kútból veszünk vizet. "
Rózsika néni udvara: A kutyák macskákkal, a lovak kutyákkal jönnek ki, csak egy disznó rettenetesen lusta. Fotó: Grosz Norbert
Ez az Árpád és Rózsika sorsát egyesítő ház több mint száz éves. Gyújtatlan téglából építették, fagerendák helyett a mennyezet apróra vágott szalmából és szárított sárból készült, és már régen veszedelmesen hajlani kezdtek. Ez nem szabadtéri múzeum, ez az élet. - És Gábor bácsi? - kérdezi Árpád. Könnyeket öntöttem Rózsike szeméből: "Meghalt. Márciusban. Egészen váratlanul. "
1959-ben házasságot kötöttek Gáborral, de egy szerető fiatal nő arckifejezése van az arcán, amikor róla beszél. Gyerekük nem volt, csak ők ketten éltek a tanyán. Gábor korábban szövetkezetben dolgozott, de az elmúlt években csak nyugdíjazniuk kellett. "Itt régen élt" - mondja Rózsika, és elkezdi nevezni - ötven juhot legeltettek, disznók voltak az istállóban, tehenek és lovak voltak az istállóban.
„Szerencsés volt számomra, hogy ennyi gyönyörű állatot gondoztam! És hirtelen. "Újra sír. Következő mondata szintén a Gábor névvel kezdődik. "Gábor nem tudta elképzelni az életet ló nélkül, ezért tenyésztettük, bár sokáig nem volt belőle gazdasági haszon. Eladom. Végül is még mindig sok baromfim van, három disznóm és ez a csoda "- mutat a vietnami disznóra. "Rettenetesen lusta! Még nem volt ilyen disznóm! "
Megélhetési forrásként jelenik meg
A hátunk mögött bélyegzőt hallunk, és egy porfolyás gördül ki az istállóból. Ötven ló futott be a bugaci pusztába. Gyorsan eltűnnek a végtelen legelőkön. Kétszáz hektár, végtelen, nem látni a föld határait. A kisbéri félvérek jól ismert magyar fajták, és már sok nyertest neveltek Bugacban.
"A jó lovaglás tízmillióba, az ugró pedig százmillió forintba kerül" - mondja Kovács Zoltán Bugusz Puszta igazgató. Ez egy másik életmód a sivatagban. Nem az előbbi, hanem a mai, a turizmus alapján. Ami ma Bugac Puszta, az egykor mezőgazdasági szövetkezet volt, ahol 1963 óta tenyésztik a lovakat.
A földek a mai Kiskunsági Nemzeti Park területén találhatók, a nemzeti parkok területén pedig a mezőgazdaságnak vannak szabályai. Ha azt gondolta, hogy kacsákat lát itt, felejtse el, tenyésztésük tilos. Csak a hagyományos tenyésztési és talajművelési módszerek megengedettek, a hagyományos fajták tenyésztésének reneszánsza kívánatos.
A kisberi lovak megfelelnek a feltételeknek, ezért itt túlozhatnak. A múlt század kilencvenes éveiben "szürke marhákat", mangalicát és sirályfajtát adtak hozzájuk. Csillagok lettek és az elhagyatottság szimbóluma. Bugac Puszta azonban hamar feladta nagyüzemeiket. Harminc tehén, ötven juh és harminc mangalica áll rendelkezésre, hogy a turistáknak hagyományos ételeket kínáljanak a hozzájuk tartozó sorban is.
Visszatérünk az istállókba, ahol népviseletbe öltözött fiatal férfiak készítik elő a lovakat a kiállításra. Amikor az emberek eljönnek, egyik lábukkal az egyik ló hátára ugranak, a másikkal a másik lóra, és a turisták úgy ordíthatnak, mint az a két szamár, és az arc minden arckifejezése nélkül állnak a porban az úton.
A lovas dobogó azonban továbbra is üres, csak a rendező fia, Bence végez cirkuszi trükköket Csibész lován. Első éve lovagol, de engedelmeskedik a padlónak. Lefekszik, aztán leül, mint egy kutya, és a tízéves Bence büszkén pózol előtte. Szabadon jár, ahogy ezen a területen szokás. A társaság a lovak és az említett vonal mellett pásztormúzeumot, kempinget és a környéken számos tanyát is birtokol. Felújították, hogy a turistáknak lakhelyük legyen.
Ha unatkoznak, jöhetnek lovagolni. És előbb-utóbb a tany külföldi tulajdonosai unatkozni fognak, mert a hatályos törvények szerint házat birtokolhatnak, de mezőgazdasági földet nem. A házakat megjavították, egyesek érzékenyebbek, mások kevésbé, a föld parlagon maradt.
Ha el akarjuk hinni Kovács Zoltán szavait, akkor hetven ilyen település van a környéken. A bugaci ménesbirtok egy hagyományos sivatag példája akar lenni, de nagy vonalakban és a turisták számára. Az eredeti célt, azaz a gazdasági hasznot műsorra változtatták, és a műsor megélhetési forrássá vált.
Bio hús a nemzeti parkból
Tanya Gál fél kilométerre van az aszfaltúttól. A végtelennek tűnő pusztaság és az ősinek tűnő tárgyak fogadják az előtérben és a kertben. Muskátli cserepek, egy száraz fa tuskója, színes cserepekkel az ágakon, oleanderek műanyag edényekben, új nádtető a szomszédos épületben és egy régi gép a kukorica lehúzására a sarokban.
Rózsika valószínűleg nem fogja vissza a nevetést. Gál László, ennek a gazdaságnak a tulajdonosa a bugaci ménnek köszönheti vállalkozásának beindítását. A mén vonzotta a turistákat, és harmincöt évvel ezelőtt megvette ezt a földet, és a parasztházat panzióvá alakította. Az állatok csak később jöttek. Amikor a csapat feloszlott, Gál ötven hektárral bővítette a tanyát.
"A múlt század kilencvenes évei óta hagyományos fajtákat tenyésztünk ökológiai tanúsítvánnyal. Az erény szükségből. Itt nem érdemes organikuson kívül mást csinálni. Megtermékenyítheti ezt a homokos talajt, amennyit csak akar, még mindig nem fog gyümölcsöt hozni "- mondja a tulajdonos.
A szürke szarvasmarhák húsa állítólag kissé édesebb, a mangalica pedig karcsú, göndör szőrű disznó, de valójában a hús túl van zsírozva. Az ilyen zsír a világon egyedülálló, nem tartalmaz koleszterint! A gallok természetesen állami támogatásokat is igénybe vesznek, amelyek nélkül nem lehetne.
"Az élelmiszerárak tízszeresére emelkednének" - mondja. Száz tehenet és százhúsz juhot hajt ki a mezőre három munkás, akik éjjel-nappal itt váltják egymást. A Gál család nem itt él. "Ez már nem olyan világ, hogy vidéken folyna az élet. Ha itt laknék, minden nap el kellene mennem a városba, a bankba, az irodákba "- mondja.
Így éjszakára a turistákon kívül csak pásztorok maradnak. Régóta fel vannak osztva "csikókra", akik gondozták a lovakat, "gulyás" a tehenekről, "juhász" a juhokról és a "kondák" a disznókról. A pásztorok hierarchiája a múlté, akárcsak a hosszú fekete szakáll vagy a báránybőr kabát.
Hortobágy gazdagsága
A Gálovce-gazdaság kapcsolódik a hagyományos mezőgazdasági termékek kereskedelméhez is, amely a legnagyobb nemzeti park, a Hortobágy köré koncentrálódik. Itt Gál László szállítja az állatokat a vágóhídra, onnan pedig Mosonmagyaróvárra mennek, ahol egy osztrák cég bébiételt gyárt belőlük.
A Hortobágy a sivatag leghíresebb része, felkerült az UNESCO világörökségi listájára, a pásztorok végtelen síkságait és dinasztiáit, több tízezer állományt csempészik, mint korábban - néhány napig. A szarvasmarhák egész nyáron legelnek, bár az éghajlat száraz, a nagy talajvízkészletnek köszönhetően öntözhető is. Csak télen etetik. A tehenek, juhok és sertések különleges fajtáit mindig itt tenyésztették - szürke marhákat, rákokat és mangálokat. Tenyésztésüket az 1990-es évek óta fokozatosan megújították a nemzeti parkok védnöksége alatt.
Érdekes módon még ez a nemzeti park is szövetkezet volt. Nehéz megmondani, mi hoz nagyobb profitot, legyen szó biogazdálkodásról vagy túrázásról. De azt hiszem, ez kéz a kézben jár. Kíváncsi termékeket kínálnak a turistáknak - például szürke tehenek szalámiját és praturát! Magyarországon már régen kihalt, ezért a kazah pusztákról importálták és az egyetlen hortobágyi gazdaságban tenyésztették.
A Pratur jó reklámkampány, valami mamut húshoz hasonló, ezért a "prasalama" és a "praklobas" eladására vonatkozó hirdetések közvetlenül az információs központban lógnak. Kilenc lyukú híd közelében található, ahol egykor istállóállat-piac volt.
Ma már csak tündéreket lehet itt vásárolni, például a szürke tehenek szarvát és a rákbundát. De ha szeretné, bőrmellények, övek, ostorok, kalapok, sörnyitók, orosz matrjoska babák, plüss játékok - tevék, amelyek feltűnően emlékeztetnek arra, amit kínálnak Tunézia piacain.
Hortobágy városának nincs mit vonzania. A régi eltűnt, az új pedig túl hosszú. Nos, és ha beismeri, hogy újságíró, akkor mindenki a minisztérium budapesti szóvivőjéhez utal. És csak arra gondoltál, hol találsz valakit a híres pásztor dinasztiákból.
Traktoron, tranzisztorral és bajusz nélkül
Szerencsére a juhász dinasztiák nemcsak Hortobágyon vannak. Déli József hetvenhárom éves, és egy Kiskunfélegyháza melletti Móricgáton az utolsó előtti család. Valójában fia tavaly óta terelgeti a csordákat. Sirályai nincsenek, csak merinái vannak, ő maga pedig a szürke tehenek húsát fogyasztotta először a múlt század kilencvenes éveiben.
A családi gazdaság felhasználja a támogatásokat, Déli József pedig azt állítja, hogy a juh ökológiai. Bár igazolás nélkül, mert "nagyon sok munka van vele". Száz évvel ezelőtt dédapjának saját nyája volt, és a szocializmus alatt apja szövetkezeti nyájat legeltetett vele. "A háború előtt a pásztorok élete jobb volt, mert az állatoknak akkor ára volt!" - mondja. De állítólag ma is meg lehet élni. 1985 óta családjuknak ismét saját állománya van.
"Tömegesen kell megtennie, legalább hatvan juh birtokában van. A kereskedelmi vállalatok megvásárolják őket a gazdaságoktól, és főleg Olaszországnak adják el "- mondja. Tíz hét múlva a juhok súlya akár 20 kilogramm is lehet, József mintegy 12 000 forintot, azaz mintegy négyszáz eurót kap érte. Megnézzük az öreg pásztort, és hasonlóságot keresünk azzal, amit a hortobágyi Pásztormúzeumban láttunk. Se bajusz, se pipa, se bakancs. Déli József nem lovagolt, motorozott, és egy tranzisztort hallgatva lerövidítette a napját. De a lelkipásztori mesterség lényege évszázadok óta nem változott.
A kutyák ugyanazoknak a parancsoknak engedelmeskednek, és a zöld tervek pontosan úgy táplálják az állományokat, mint egykor. Csak a lovakból lett túlélés. Déli Józsefnek három van, de nincs rá szüksége. Régen pótolta őket traktorokkal. Nem adja el őket, hanem élvezni akarja őket, mint Tóth Gábor. "Amikor juheledelem lesz, a három ló megeszi őket. Milyen sivatag lenne lovak nélkül?