"Fontos, hogy mindannyian szükséghelyzetbe kerüljünk otthon. Nem akarunk 100% -osak lenni és abbahagyni a tökéletesség követelését a gyerekektől "- mondja Svetlana Síthová.
A mindennapi életünket jelentősen korlátozó intézkedések Szlovákiában már egy hónapja futnak. Legtöbben otthon vagyunk bezárva, akik még otthonról is dolgozhatnak, nem járnak iskolába, tanulnak otthon. Hogyan érzékeli a családok jelenlegi helyzetét a gyógypedagógus szempontjából?
Először is el kell mondani, hogy mindannyian válsághelyzetben vagyunk. Amit ma élünk, azt egy másik kontinensen katasztrofális filmekben vagy hírekben láthattuk. Hirtelen sokkoló valóság itthon.
A kezdeti sokktól sokan a tagadás szakaszába kerültek. Felnőttek és gyermekek. Ruháinkban nevettünk, nem volt hajlandó abbahagyni a találkozást vagy az emberek kinti sétálását. Vasaltunk, lebecsültük a helyzetet.
Ma megbékéltünk azzal, amit szükségesnek tartunk. Racionalizáljuk, hogyan kell működnünk. A lehető legoptimálisabb módot keressük ebben az állapotban. Mindenki számára az optimális lehetőségek eltérőek, de el kell kezdeni a munkát, még korlátozott módban is.
Hogyan érzékeli ezt a helyzetet a gyermekek szempontjából?
Hetek óta dolgozunk különböző célcsoportokkal - megoldjuk az otthoni tanítás módját, meghatározzuk, hogyan kell dolgozniuk a tanároknak, hogyan kell a szülőknek, hogyan kell működniük a társadalom egészének. Arról azonban nincs szó, hogy gyermekeinknek hogyan kell működniük.
Jelenleg a gyermekek fő pillérei nem az Oktatási Minisztérium intézkedései, semmilyen speciális tanácsadás vagy oktatási létesítmények. Fő oszlopaik a szüleik.
Mi teszi a szülőt most minden eddiginél fontosabbá?
Gyerekek itt és most élnek. Tudják, hogyan kell élvezni a közös pillanatokat, és általában nagyon támogatják egymást. Mondok egy példát. Van egy négyéves kislányom a tanácsadó központban. Egy videohívásban, amelyet a gyerekek a barátaiknak készítettek, spontán módon azt mondta: "Ne aggódjatok, gyerekek, legyetek bátrak, ez elmúlik." Ma a gyerekeknek hiányzik a barátok jelenléte és közelsége. Nem mondhatják el egymásnak, hogy valami elmúlik. Nem lehet őket arra ösztönözni, hogy ne féljenek. Ezért ma a szülők jelentik a bátorság és az egyensúly fő példaképeit gyermekeik számára.
Ezenkívül minden gyermek szülei tükre. Amíg dolgozunk, a gyermekeink is, ők tükrözik viselkedésünket, érzelmeinket. Bár igaz, hogy sokszor a gyerekek sokkal bátrabbak, mint mi felnőttek.
Tehát mit kellene a szülőknek ma pluszban tennie?
Beszélniük kell a gyerekekkel az egész helyzetről. Megfelelő gyermekeik életkorának vagy specifikus diagnózisának. Nem szabad tabunak tartaniuk a témát, de nem szabad megélniük. A koronavírus okozta elszigeteltség nem lehet a nap minden percének alappillére. Ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy szülőként menő legyünk. Nem igazán, nagyon.
Gyermekeink elmélkednek arról, hogyan éljük meg a napunkat és mindent benne. Ha szülőként azt mondom, hogy "minden jó, minden elmúlik", és akkor a gyermek látni fog, ahogy stresszelek és válságterveket készítek, vagy a végén idegekkel visítok és sírok, akkor nem adok neki bizonyosságot. Ellenkezőleg.
Hogyan jelzik nekünk a gyerekek, hogy valami nincs rendben?