Közel 4 éve élünk Németországban. Ha itt hangosan mondtam volna, hogy velem néhányszor megtörtént, hogy a 2,5 éves fiamnak a fenekét megrúgták, talán társadalombiztosításra bocsátottak volna. Megérintem az egyiket a fenekemnél fogva. Nem csata.

tenyésztés

Valami ilyesmi itt nem megengedett. És vajon működik-e ez a helyi szülőknek anélkül, hogy valamilyen csípésnek kellene alávetni magukat?

Nem vernek, de nem is érdekli őket

Minden nap lehetőségem van külföldi gyerekeket látni olyan klasszikus napi tevékenységekben, mint például vásárlás, orvoslátogatás, viselkedés az utcán, a buszon, a játszótéren, otthon.

És annyit mondhatok, hogy ezeket a gyerekeket senki nem vezeti semmire, senki nem mondja meg nekik, hogy mi a helyes és mi nem, és mit kellene vagy mit kellene tenniük és miért. Nincsenek határok vagy mintázat.

Az emberek önmaguk ellen mennek. Mondok néhány példát.

Anya hagyja, hogy a piszkos buszban a gyerek megnyalja az ablakokat, a piszkos földön lévő boltban tekerjen, a gyerek sárosan szaladgál az egész lakásban.

A gyerekek nem köszönnek, mert nincs szokásuk, a jó viselkedés alapja, és a szülők egyszerűen azt mondják, hogy gyermekük nem akar köszönni, de ez nem a megoldás.

Még a 2,5 éves fiam sem szokott köszönni, de látom, hogy szégyelli. Nem kényszerítem, de mindig hangsúlyozom, hogy üdvözölni kell, és látja, hogy én mindig mindenkit üdvözlök. De ezek a gyerekek nem látják.

Nem arról beszélek, hogy mindenhol sikítok. Nem vagyunk kötelesek arra sem, hogy mindenkit meghallgassunk a buszon, hogy gyermeküknek ma nincs jó kedve. Nem egy évesek, hanem 4-5 évesek.

Vannak dolgok és határok, amelyeket a gyerekeknek tisztában kell lenniük, meg kell tanulniuk tisztelni.

Minden megváltozik, amikor elkezded az óvodát. A vezetőket ott nem tolerálják

Otthon a gyermek kitalálja, mit visel reggel, eldönti, hogy mit fog valaha is megtenni, diktálja az egész családnak. Az óvodába lépéssel minden megváltozik. Mert nincs idő manőverekre.

A 20 gyermekért felelős tanár nem figyel egyre, és azon gondolkodik, hogy a most 4 éves szerelmesek öltözöttek-e vagy sem. Kimennek, a gyerekek öltözni mennek, és rendszerük, határaik vannak, és csata nélkül hallgathatnak. Az összes játékot egymás után is feldolgozzák, mindent megosztanak.

Mert valaki ésszerűen befolyásolja őket, és példát mutat számukra, hogy a gyerekeknek nincs hová látniuk otthon.

Nem arról beszélek, hogy a német anyák mennyire vigyáznak a gyermekeikre. Nem főznek nekik, és ha játékról van szó, akkor inkább másokkal beszélgetnek kint vagy akár otthon a játszótér mellett, és szeretett gyermekeik azt csinálnak, amit akarnak, gyakran még a gyerekeiket sem látják. Nekem is van tapasztalatom a német nevelésről vagy inkább a gyermekek iránti közönyről.

Nem német nyelven oktatok

Gyerekkorom óta próbálom megismertetni a fiammal és tiszteletben tartani a szabályainkat. Borzasztóan aranyos, engedelmes lehet, de mint minden élő gyermeknek, vannak nyugtalanságai vagy dacai is.

Megpróbálom nyugodtan megoldani őket, először levegőt veszek, aztán lezárásokat hajtok végre. Igen, ahogy mondtam, velem történt, hogy még a fenekét is megrúgták, de néha ez sem segített, nem is beszélt, ijesztgetve, hogy mi lehet rossz, megtörténhet.

Egyszerűen fogalmazva, mindannyiunknak vannak rossz és jó napjaink, ezért másképp kezeljük a helyzeteket. Akárcsak a gyermekeink. Egyikünk sem, még tanult pszichológusok sem, szülőként jöttünk a világra, jó szülői módszerekkel. A jó tanácsok és tapasztalatok elolvasása szintén nem minden gyerekre vonatkozik egyformán, mert mindenki más.

Véleményem szerint azonban a szamárnál több gyermeknek árt, ha nincs szerető szülő, aki meghatározná a határait.