Mit tapasztalnak a szülők, amikor gyermekeik mérgesek? És hogyan kell kezelni?
A gyerekek elsajátítják azt a művészetet, hogy frusztrálják, haragudják, felidegesítsék a szülőket. Többnyire nem szándékosan teszik. Csak a saját elképzeléseik szerint akarják az életet élni, és nem az a céljuk, hogy feldühítsék szüleiket. De a szülők még mindig mindent személyesen vesznek. Úgy gondolják, hogy a gyermekek viselkedése ellenük irányul, ezért néha eltúlzottan reagálnak. És akkor is megtörténik, amikor a gyerekek nem azonnal viselkednek a kívánságaik szerint. Akkor az idegeik megszakadhatnak. Gyakran kiabálnak, büntetnek és olyan szavakat mondanak, amelyeket általában nem mondanának. A pszichológusok azt tanácsolják a szülőknek, hogy alaposan gondolják át, hogyan kezeljék a helyzeteket, mert nagyszerű példaként szolgálnak a gyermekek számára. Előfordulhat, hogy ahogy ma viselkednek, gyermekeik is néhány év múlva fognak viselkedni. A gyerekek továbbra is figyelnek minket. Bár néha úgy tűnik, hogy haragszanak ránk, megbocsátanak mindannyiunknak. Ha a szülők megtanulják irányítani, ez csak egy nagy plusz számukra és gyermekeik számára. A sikoly csak a sikoltásra tanítja a gyerekeket, a verés megtanítja őket a harcra, a káromkodás megtanítja őket a káromkodásra.
Mi történik leggyakrabban krízishelyzetben lévő szülőkkel? Amit tapasztalnak és mit gondolnak?
Idegesít
Értelmetlen kiabálni egy gyereket, hogy megnyugodjon. A baba teste nem tud megnyugodni, ha még inkább adreanalinnal teszi. Más üzemanyagra van szüksége. Amikor a test merev, a stressz felhalmozódik benne. A gyermek képtelen gondolkodni, és felszabadulnak a hormonok, ami további hülyeségekre kényszeríti. Ilyen helyzetben jobb felajánlani a gyermeknek valami új játékot, ölelést, simogatást. Mindez segít helyreállítani a köteléket. A szülő megakadályozhatja az izgatottságot azáltal, hogy belélegzi, és azon gondolkodik, hogyan tudja uralkodni érzelmein.
És mit gondolnak a gyerekek a sikításról?
- Amikor ennyire kiabálsz velem, teljesen lebénulom.
Ez provokál
Amikor a szülő úgy gondolja, hogy a gyermek provokálja, könnyen elveszítheti önuralmát. A szülőknek fel kell ismerniük, hogy a gyerekek nem szándékosan provokálnak, csupán az agyuk próbálja megtalálni a biztonságot. Különösen provokálnak, ha félnek valamitől, és ezért addig ismételgetik a reakcióikat, amíg valahogy nem uralják a helyzetet. Meg kell ismételni a gyermek viselkedését, amely a szülő felrobbanását okozta, mert az agynak ki kell derítenie, hogy például az anya miért robbant fel haraggal.
Mit gondolnak a gyerekek a provokációról?
"Amikor azt mondja nekem, anya, hogy csak provokállak, úgy érzem, mintha szándékosan háborítanám fel. De ez nem igaz. Félek ettől az egésztől. Amikor annyira félek, az agyam arra kényszerít, hogy újra és újra elmondjam ugyanazt. Nem tudom, mit és hogyan kell másképp csinálni. "
Agressziót hoz nekem
Az agressziót különféle okok okozhatják. A szülők gyakran azt gondolják, hogy agressziójukat gyermekek okozzák, de a valóságban az is előfordulhat, hogy a feszültséget felhalmozódott stressz, munkahelyi vagy partneri konfliktusok, fáradtság, súlyos felelősség és hasonlók okozzák. Ez a stressz csökkenti a test frusztrációjának képességét, majd egy kicsit elegendő egy védekező vagy elutasító reakció kiváltásához.
Kimutatták, hogy annak a szülőnek az agyát, akit gyermekkorában átöleltek, megsimogattak, hallgattak, biztonságban érezte magát, elárasztja az oxitocin. Aktiválódnak az agy zónái, amelyek felelősek valamiről. Ezzel szemben annak a szülőnek az agya, aki nem tudott elég erős köteléket kialakítani, megmutatja a stressz rendszer aktiválódását, a közelség és az elutasítás közötti konfliktust. Az ilyen agy nem kap elegendő oxitocint, veszélyt észlel, amygdala pedig védekező reakciót vált ki, például agressziót vagy támadást. A szülő úgy érzi, hogy őt érinti az erőszak vagy a hideg hulláma, és ezt nagyon nehéz megállítania. Az oxitocin és a dopamin receptorok sűrűsége az agyban bizonyos mértékben függ a szülők nevelésétől is. Ezért őket nem lehet hibáztatni, mert a stressz kezelésének képessége is ettől a ténytől függ. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy megtanulják kezelni a stresszt, mivel kihat a gyermekre. Miután stresszesek vagyunk, amikor tehetetlennek érezzük magunkat a gyermekekkel szemben, amikor csalódottnak érezzük magatartásukat, vágyunk arra, hogy irányítsuk őket, hogy csak a tehetetlenség érzését tudjuk kezelni, amely gyermekkorunkban megragadott bennünket. Ennek megértésével megakadályozhatjuk a túlzó reakciókat.
Mit kell tenni? Belélegezni. Kérdezd meg magadtól, mi történik valójában benned. Mi idegesíti pontosan? Ami jelenleg fontos számodra?
A jó hír az, hogy ha pozitívan lépünk kapcsolatba a gyerekekkel, akkor az agyunk dopaminszintje megnő, és ösztönözni fogja a jutalmak és örömök (nucleus accumbens) körét. A gyermekek örömének jótékony hatása van a szülőkre is.
Ami segít a szülőknek nyugodt maradni?
- Kényeztesse magát egy pillanatnyi csenddel és magányossággal, mielőtt válaszolna. Gondoljon arra, mit fog tenni.
- Képzelje el, hogy végigsétál a kedvenc helyén.
- Képzelje el, hogy kedvenc tevékenységét végzi.
- Emlékezz arra a helyzetre, amikor boldog voltál.
- Emlékezz a babád születésének pillanatára.
Ezek az ötletek megállítják a gyors, átgondolatlan reakciót. Ez egy ilyen mentőcsomag. Segítenek megnyugodni, és teret teremtenek a reflexió számára is. Ez megakadályozza a spontaneitást és az automatikus, átgondolatlan reakciókat. Néha az embernek nagy erőt kell szereznie ahhoz, hogy elkezdhesse a szülő szerepét. Csak annyit kell tennie, hogy emlékezzen egy gyönyörű eseményre egy gyermekkel, és az agyát elárasztja a dopamin és az oxitocin. Ezek a hormonok csökkenteni fogják az amygdala és a hippocampus aktivitását, lehetővé téve a védelmi rendszerből való kilépést, teret engedve az irányításnak és ésszerű képet adva a helyzetről. Ezután az oktatással megközelítheti a helyzetet.
Például felteheti magának ezeket a kérdéseket:
- Miért hatott rám ennyire ez a helyzet?
- Tehetetlenséget, csalódottságot, igazságtalanságot érzek?
- A munkahelyemen valami más stresszelt rám?
- Ez egy reakció egy múltbeli helyzetre?
- Hogyan reagáltak szüleim hasonló helyzetben?
- Milyen emlékekre gondolok most?
- Még azzal is tisztában vagyok, hogy a múlt befolyásolja a jelenemet?