Helló mindenki. Hosszú szünet után újra itt vagyok, és ismét szomorú szívvel. A 2. vetélés után az 5. és a 6. hét fordulóján vagyok - az első dettó volt. Nagy szükségem van rá, hogy ezt elmondjam mindenkinek, és halljam a választ - mert nem tudom, mit kezdjek vele most.
(Június 10.) 7.00
- A nőgyógyászomon vagyok, és egy hüvelyi vizsgálat után megállapította, hogy valóban terhes vagyok. Beszélgetni próbálok az első abortuszomról, valamit megbeszélek a progeszteron-elégtelenség lehetséges kockázatáról - az orvos azt mondta nekem, hogy az orvostudományt 6 éve tanulmányozzák. Mondtam magamban, köhögök miatta, de minden rendben van, még mindig haragszom a nőgyógyászra.
Elvittem az anya könyvét a többi 4. nő elé (így fejeztem be a tanácsadó központot is), az egyik "tőlünk" származott - így a "falunk" hamarabb megtudja, hogy terhes vagyok, mint a közvetlen családom.
(Június 10.) 9.30
- Hazajöttem. Furcsán nedves érzésem támadt - fedőn futottam, és ott egy barna foltot találtam a nadrágomon. Hívok nőgyógyászt - állítólag semmi sem történik, a hüvelyi vizsgálat után normálisnak mondják, ha rosszabbodik, akkor délután vagy holnap le kell állnom.
(Június 10.) 13:45.
- Kis lélekkel nyitom ki a nőgyógyászati klinika ajtaját. Rosszul érzem magam, és még a félelemtől sem tudok beszélni. Nőgyógyászom első mondata - "Tudod, a telefonhívásod után eszembe jutott, hogy a vizsgálat után reggel véres nyálkát láttam a kesztyűmön."
Nem hiszek a fülemnek! A nőgyógyász az E-vitamin receptjével küld haza.
(Június 10.) 15:00.
- Vérzek. Hívom a nőgyógyászt, csak a nővérem vette fel - mennem kell az ügyeletre.
(Június 10.) 15:45.
- Kórházba vittek. Még mindig zárva vagyok, talán meg lehet menteni.
(Június 10.) 16:00.
- Két injekciót kaptam, ha rosszul esett a nővérem felhívása.
(Június 10.) 23.00
- A kórházi ágyon érzem, hogy a mellkasban fokozatosan felszabadul a feszültség, megszűnik az enyhe fájdalom az alsó hasban. Nagy sírással elalszom a tehetetlenség érzésével.
(Június 11.) 7.30
- A vérzés súlyos. Az első osztály látja el. Teljesen nyitott vagyok, és valójában nincs mit megoldani.
(Június 11.) 10.30
- "Baszott" injekciót kapok, és a terembe megyek. Figyelem, ahogy az orvos előkészíti az egyes eszközöket, felhúzza a számára nyilvánvalóan nagy kesztyűt, miközben óriási gumikötényt vett fel. Felkaptam egy kecskét. Az egyik nővér a fejem mögött ül, az altatóorvos utasítást vár a bal kezén, az orvos leült egy alacsony székre, egy másik férfi állt mellette, egy másik a jobb oldalán, és egy hosszú nővér fut körül. Érzem, ahogy nő bennem a feszültség. Hirtelen valami átölelt a földszinten, megvettem a csalit és a hihetetlenül csípős érzést. Az utolsó dolog, amire emlékszem, az orvos sikolya - "altassa el, reagál!".
(Június 13.)
- Mivel nincsenek komplikációim, kiengedtek a kórházból. A kiadási jelentés után holnap 12.00-kor meg kell állnom.
(Június 14.)
- Kihúzva a nyelvemet, a mentesítési jelentés után a kórház 8. emeletére szaladok, az ápolónő sokáig keresi, majd átad nekem egy "kapart" A5-ös papírt, amelyre egyáltalán nincs semmi. Futok a nőgyógyászhoz. Számomra furcsa, hogy nincs senki a váróban, de az elbocsátási jelentést tanulmányozom. Egy nővér lép ki az ajtón, és ironikusan megkérdezi tőlem: "mit akarsz itt?" Nincs szükségem továbbra, kommunikációs intézkedéssel fejezzük be a vitát, hogy hétfőn jövök, mivel az orvos 12: 30-ig dolgozik ( amit korábban nem vettem észre).
(Június 17.) 8.30
- Egy nővér dühös pillantása fogad egy nőgyógyászati klinikán. Odaadja nekem a kártyát, és hirtelen eszébe jut, hogy még át kell turkálni. Megkérdezi, hol van a szülői könyvem, azt válaszolom, hogy nekem nincs, és szeretnék beszélni az orvossal. Ideges lett - mondom neki, hogy beszélni fogok vele, de csak a 4. szem között (ismét a 4. nővel állok egy kis váróban, és mintha bajba kerülne, megint van az egyik falunk - mivel mentálisan jól van, ezért a kérdésekből az ápolónő felteszi nekem, és a válaszaimat meg kell értenie, hogy abortuszt végeztem).
(Június 17.) 8.45
- Közvetlenül a vizsgálatom előtt egy nővér lépett be a klinikára. Az orvos sértett hangon köszöntött - állítólag miért haragszom rájuk azért, amit velem tettek. Megpróbálom elmagyarázni neki az orvosi titok betartásával kapcsolatos véleményemet, az érzéseimet és az esetleges információszivárgást a járóbeteg-rendelőintézetén. Elmagyarázza nekem, milyen szörnyűek a nők, hogy mindig legalább 4-et betolnak a mentőbe, és hogy nem hibáztathatja ezeket a pofátlan nőket. Tehát kit kellene kielégítenie? Mind hirtelen "nagyon igényesek". 7 perc beszélgetés után otthagyom a mentőt az orvos problémáiról. Hogy ne bántsa meg, megkérdezte tőlem az abortusz dátumát, és hogy jól érzem-e magam. A válaszom nem tartott tovább 30 másodpercnél.
- Június 20-án van egy csekkem, pedig már szerettem volna dolgozni menni. Egyedül otthon a sors felett dübörögni nem sok.
Most otthon ülök a számítógépnél, és azon gondolkodom, mi legyen a következő lépés. Mi fog történni a problémámmal és valójában az egész életemmel? Mi van, ha soha nem lesz babám? És pontosan mi a baj velem, ha nem tudom elhozni? Ezek a kérdések a nőgyógyászomat is zavarják, de teljesen más problémái vannak, és nincs ideje velem beszélni - utólag rájöttem, hogy egyik klinikán tett látogatásom sem haladta meg a 10 percet -, és már 5 év.
______________________________________
jegyzet Szerkesztők:
Szép tenger30. A történeted valóban nagyon szomorú és megdöbbentő. Megpróbáljuk átadni Önnek egy ügyvéd és egy nőgyógyász véleményét. Kérjük várjon.