Amit őseink végeláthatatlanul évszázadok óta ettek szupermarketek és transzkontinentális élelmiszer-szállítás nélkül, olyan világban, amelyben nincsenek vákuumcsomagolt félkész termékek és az élelmiszeripar?
Az előző cikkben különféle, gyakran különös, több generációval ezelőtt használt lisztfajtákkal ismerkedtünk meg. Ebben a cikkben más, a középkortól a 20. század első évtizedéig elfogyasztott táplálékforrásokat vizsgálunk meg. A már leírt gabonafélék mellett őseink gyümölcsöt, zöldséget, gombát, tojást és tejet is fogyasztottak, valamint növényi olajokat, mézet és cukrot termeltek. Ezen felül, és valószínűleg viszonylag ritkán, különféle húsokat is ettek.
Gyümölcs
Az emberek mindenekelőtt vadon termő gyümölcsöt szedtek - alapos betakarítás és értékes termés felhasználása nélkül egyetlen terv sem maradt elérhető közelségben. Az általunk ismert gyümölcs mellett a középkori emberek a kutyafa, a sárkányok vagy a kínok gyümölcsét is nagyra értékelték. Betakarítás, vad egres, csipkebogyó és tövis, vad alma és körte gyűlt össze. Az erdei szamócát kenyérrel fogyasztották, tejjel itatták, szederlekvárt, áfonyaszirupot (de áfonyamártást is) főztek, áfonyát és hajtókát főztek, az erdei málnát pedig teljes mértékben használták a konyhákban. A diót és a mogyorót nagyra értékelték. Fokozatosan szilva, cseresznye, meggy, később barack és őszibarack, valamint füge került a déli területekre. A gyümölcsöt elsősorban szárítással dolgozták fel, gyógyszertár vagy alkohol előállításához használták, számunkra meglehetősen atipikus a levesek főzéséhez.
Zöldségek
A középkori emberek főként a mai ismert zöldségek vad fajtáival rendelkeztek - de a fiatal csalánt a napi étrend megfizethető, tápláló és egyben gyógyító részeként nagyra értékelték. Nemcsak a böjt idején a savanyú lé vagy a loboda levelei felkerültek az ételek listájára. Az étrendnek nem kellett hagynia a hagymát és a fokhagymát, és fokozatosan hüvelyeseket, uborkát, sütőtöket, paradicsomot és paprikát adtak hozzá. Az étrend fontos alapja a káposzta és főleg a répa volt, sokféleképpen elkészítve (főzés, sütés, pácolás). A 19. században szintén ipari célra termelt burgonya - keményítő és alkohol előállítása - egyre fontosabb takarmánynövény és élelmiszer lett. Az idő múlásával a karfiol, a kalerab, a spenót, a kelkáposzta és a zeller termesztése kibővült.
Tej, tojás, házi növényi olajok és cukor
A tehén-, juh- és kecsketej volt az alapja a túlélésnek, és a tejtermékek teljes spektrumának alapanyaga volt: vaj, túró, író, savó, bryndza, különféle sajtok, de tejlevesek is. Igénytelenségük és magas hatékonyságuk miatt a tojótyúkok és tojásaik minden gazdaság nélkülözhetetlen részét képezték. Mai szempontból hihetetlen, hogy a középkori emberek sajtolással növényi olajokat is gyártottak - mogyoróból, bükkből, kenderből, lenből, repcéből, napraforgóból, mákból. A cukrot és a szirupot juharból, juharból, cseresznyéből, bükkből vagy nyírfából nyerték, később főleg cukorrépából.
És amikor nem volt mit enni?
Rajtunk ellentétben a középkori emberek szinte mindent tudtak használni. Levest és húslevest főztek pitypang-, csikó- vagy tormalevélből, akár máriatövisből is. Különféle salátákat is készítettek belőlük - erre a célra vad fokhagymaleveleket, cseresznyét, gyümölcsleveket, cikóriát, vízitorma és más vadon élő növényeket is használtak. A sürgősségi forrásokból történő liszt előállításának népi találékonyságáról már egy korábbi cikkünkben írtunk.