A változás bejelentésének 1. számú melléklete, id. 2019/03887-ZIA
Számú melléklet 1. a változás bejelentésére, id. 2019/04438-ZIA
AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE
Escitalopram Teva 10 mg
filmtabletta
2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
10 mg eszcitaloprám (oxalát formájában) filmtablettánként.
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.
3. GYÓGYSZERFORMA
Filmtabletta
Fehér, kerek, mindkét oldalán domború, filmtabletta, egyik oldalán bevágási vonallal, bal oldalán „9”, jobb oldalán „3” jelzéssel. A tabletta másik oldalán „7462” jelzés látható.
A tabletta egyenlő felekre osztható.
4. KLINIKAI JELLEMZŐK
4.1 Terápiás javallatok
A súlyos depressziós epizódok kezelése.
Pánikbetegség kezelése agorafóbiával vagy anélkül.
Szociális szorongásos zavar (szociális fóbia) kezelése.
Generalizált szorongásos rendellenességek kezelése.
A kényszerbetegség kezelése.
4.2 Adagolás és alkalmazás módja
A 20 mg feletti napi dózisok biztonságosságát nem igazolták.
A nagy depresszió egyik epizódja
A szokásos adag 10 mg naponta egyszer. A beteg egyéni válaszától függően az adag legfeljebb napi 20 mg-ra emelhető.
Az antidepresszáns hatás elérése általában 2–4 hétig tart. A tünetek megszűnése után a kezelést legalább 6 hónapig folytatni kell a kezelésre adott válasz stabilizálása érdekében.
Pánikbetegség agorafóbiával vagy anélkül
A kezelés első hetében 5 mg kezdő adag ajánlott, majd az adagot napi 10 mg-ra emelik. A beteg egyéni reakciójától függően az adag tovább emelhető, maximum napi 20 mg-ig.
A maximális hatást körülbelül 3 hónapos kezelés után érjük el. A kezelés több hónapig tart.
Szociális szorongásos rendellenesség
A szokásos adag 10 mg naponta egyszer. A tünetek enyhítése általában 2–4 hétig tart. A páciens egyéni reakciójától függően az adagot ezután 5 mg-ra csökkenthetik vagy napi 20 mg-ig növelhetik.
A szociális szorongásos rendellenesség krónikus lefolyású betegség, és 12 hetes kezelés ajánlott a kezelésre adott válasz stabilizálására. A kezelésre reagáló betegek hosszú távú kezelését 6 hónapig figyelték, és egyes esetekben fontolóra lehet venni a relapszus megelőzését; a kezelés előnyeit rendszeresen újra kell értékelni.
A szociális szorongásos zavar egy meghatározott rendellenesség jól definiált diagnosztikai fogalma, amelyet nem szabad összekeverni a túlzott félénkséggel. A gyógyszeres terápia csak akkor javallt, ha a rendellenesség jelentősen korlátozza a beteg munkáját és szociális működését.
A farmakoterápia fontosságát a kognitív-viselkedési terápiához képest nem értékelték. A farmakoterápia az átfogó terápiás megközelítés része.
Generalizált szorongásos rendellenesség
A kezdő adag 10 mg naponta egyszer. A beteg egyéni válaszától függően az adag naponta legfeljebb 20 mg-ra emelhető.
A válaszadók hosszú távú kezelését legalább 6 hónapig követték, amikor a betegek napi 20 mg-ot szedtek. A kezelés előnyeit és az adagot rendszeresen újra kell értékelni (lásd 5.1 pont).
A kezdő adag 10 mg naponta egyszer. A páciens egyéni válaszától függően az adag legfeljebb napi 20 mg-ra emelhető.
Az OKP krónikus betegség, ezért a betegeket elegendő ideig kell kezelni annak biztosítása érdekében, hogy már ne legyenek tüneteik.
A kezelés előnyeit és az adagot rendszeresen újra kell értékelni (lásd 5.1 pont).
Idősebb (> 65 év)
A kezdő adag 5 mg naponta egyszer. A beteg egyéni válaszától függően az adag napi 10 mg-ra emelhető (lásd 5.2 pont).
Az Escitalopram Teva társadalmi szorongásban kifejtett hatékonyságát idős betegeknél nem vizsgálták.
1 Öngyilkossági gondolatokról és öngyilkossági magatartás eseteiről számoltak be az eszcitaloprám-kezelés alatt vagy röviddel azután (lásd 4.4 pont).
2 Ezeket az eseményeket az SSRI kezelési csoportban jelentették.
QT-intervallum meghosszabbítása
QT-megnyúlásokról és kamrai aritmiákról, beleértve a Torsades de Pointes-t is, beszámoltak a forgalomba hozatalt követő időszakban, főként női betegeknél, hypokalaemiában szenvedő betegeknél, vagy már fennálló QT-megnyúlással vagy más szívbetegséggel küzdő betegeknél (lásd 4.3, 4.4, 4.5, 4.9 és 5.1).
Epidemiológiai vizsgálatok, amelyeket főként 50 évesnél idősebb betegeknél végeztek, az SSRI-kkel és TCA-kkal kezelt betegeknél megnövekedett csonttörések kockázatát mutatták. A kockázat mechanizmusa nem ismert.
A kezelés abbahagyása után megfigyelt abbahagyási tünetek
Az SSRI/SNRI terápia abbahagyása (különösen ha hirtelen) gyakran abbahagyási tüneteket okoz. A leggyakrabban jelentett reakciók a szédülés, érzékszervi zavarok (beleértve a paresztéziát és az áramütést), alvászavarok (beleértve az álmatlanságot és az intenzív álmokat), izgatottság vagy szorongás, hányinger és/vagy hányás, remegés, zavartság, izzadás, fejfájás, hasmenés, szívdobogás, érzelmi instabilitás, ingerlékenység és látászavarok. Ezek a nemkívánatos események általában enyhe vagy közepesen súlyosak és átmenetiek, de egyes betegeknél súlyosak és/vagy hosszan tartóak lehetnek. Ezért fokozatos dóziscsökkentés javasolt, ha az escitaloprammal már nincs szükség (lásd 4.2 és 4.4 pont).
A feltételezett mellékhatások bejelentése
A forgalomba hozatalt követően fontos jelenteni a feltételezett mellékhatásokat. Ez lehetővé teszi a gyógyszer előny-kockázat egyensúlyának folyamatos nyomon követését. Az egészségügyi szakembereknek minden feltételezett mellékhatást be kell jelenteniük az V. mellékletben felsorolt nemzeti jelentéstételi központnak.
4.9 Túladagolás
Az escitalopram túladagolásának klinikai adatai korlátozottak, és sok esetben más gyógyszerekkel együtt adják be. A legtöbb esetben nem, vagy csak enyhe tüneteket jelentettek. Csak az escitalopram túladagolásának halálos eseteiről ritkán számoltak be; az esetek többségében más gyógyszerek egyidejű túladagolása volt. Csak az escitalopram 400-800 mg közötti dózisban történő bevétele után nem voltak súlyos tünetek.
Az escitalopram túladagolásának jelentett tünetei közé tartoznak különösen a központi idegrendszeri tünetek (a szédüléstől, remegéstől és izgatottságtól a szerotonin szindróma, görcsök és kóma ritka esetein át), a gyomor-bél rendszer (hányinger/hányás) és a szív- és érrendszer, a hipotenzió QT-intervalluma ritmuszavar) és az elektrolit- és folyadékegyensúly megzavarása (hipokalaemia, hyponatraemia).
A specifikus ellenszer nem ismert. Biztosítani és fenntartani a légutak átjárhatóságát, gondoskodni a megfelelő oxigénellátásról és szellőzésről. Meg kell fontolni a gyomormosást és az aktív szén beadását. A szájon át történő bevételt követően a gyomormosást a lehető leghamarabb el kell végezni. A szív- és létfontosságú jeleket ellenőrizni kell, és általános tüneti támogató intézkedéseket kell bevezetni.
EKG ajánlott túladagolás esetén pangásos szívelégtelenségben/bradyarrhythmiaban szenvedő betegeknél, QT-hosszabbító gyógyszereket egyidejűleg használó betegeknél vagy olyan betegeknél, akiknek megváltozott az anyagcseréje, például májkárosodás miatt.
5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK
5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok
Farmakoterápiás csoport: antidepresszánsok, szelektív szerotonin újrafelvétel-gátlók
ATC kód: N 06 AB 10
Az eszcitalopram egy szelektív szerotonin újrafelvétel-gátló (5-HT), amely nagy affinitással rendelkezik az elsődleges kötőhelyhez. Ez is kötődik a szerotonin transzporter alloszterikus helyéhez, 1000-szer kisebb affinitással.
Az eszcitaloprámnak nulla vagy alacsony affinitása van számos receptorhoz, beleértve az 5-HT1A, 5-HT2, DA D1 és D2 receptorokat, az α1-, α2-, β-adrenoreceptorokat, H1 hisztamint, muszkarinos kolinerg, benzodiazepin és opioid receptorokat.
Az 5-HT visszavételének gátlása valószínűleg az egyetlen hatásmechanizmus, amely megmagyarázza az eszcitalopram farmakológiai és klinikai hatásait.
Kettős-vak, placebo-kontrollos EKG-vizsgálatban a QTc (Fridericia-kiigazítás) változását a kiindulási értékhez képest 4,3 ms-os (90% -os CI: 2,2 - 6,4) érték figyelte meg egészséges egyéneknél 10 mg/nap és 10 mg/nap dózisban., 7 ms (90% CI: 8,6 - 12,8) 30 mg/nap dózisban (lásd 4.3, 4.4, 4.5, 4.8 és 4.9. Szakasz).
A nagy gazdasági válság epizódjai
Az eszcitaloprám hatékonysága a súlyos depressziós epizódok akut kezelésében négy kettős-vak, placebo-kontrollos, rövid távú (8 hetes) vizsgálatból háromban bizonyult. Egy hosszú távú relapszus-megelőzési vizsgálatban 274 beteget, akik a kezdeti 8 hetes nyílt kezelés fázisában 10 vagy 20 mg escitalopramra reagáltak, randomizálták, hogy vagy ugyanazzal az escitaloprammal folytassák a kezelést, vagy placebót kaptak 36 éven keresztül. hét. Ebben a vizsgálatban azok a betegek, akik az elkövetkező 36 héten át folytatták az escitalopram kezelését, lényegesen hosszabb idő után visszaestek, mint a placebót szedők.
Szociális szorongásos rendellenesség
Az eszcitalopram három rövid távú (12 hetes) vizsgálatban, valamint egy 6 hónapos relapszus-megelőzési vizsgálatban volt hatékony a szociális szorongásban a válaszadóknál. Az 5, 10 és 20 mg escitalopram hatékonyságát egy 24 hetes optimális dózisú vizsgálat igazolta.
Generalizált szorongásos rendellenesség.
Az eszcitalopram 10 és 20 mg/nap dózisban a négy placebo-kontrollos vizsgálat közül négyben hatékony volt.
Három hasonló kialakítású vizsgálat összesített adatai szerint, amelyekben 421 beteget kezeltek escitaloprammal, 419 beteget pedig placebóval, a betegek 47,5% -a reagált az eszcitaloprámra, szemben a placebóval kezelt betegek 28,9% -ával. Az escitaloprammal kezelt betegek 37,1% -a volt remisszióban, szemben a placebóval kezelt betegek 20,8% -ával. Az első hét óta állandó hatást figyeltek meg.
A 20 mg/nap escitalopram hatékonyságának fenntartását egy 24–76 hetes, randomizált hatékonysági vizsgálat bizonyította, 373 beteg bevonásával, akik nyitott kezdeti 12 hetes fázisban reagáltak a kezelésre.
Egy randomizált, kettős-vak klinikai vizsgálatban 12 hét után átfogó Y-BOCS pontszámot kaptak az escitalopram 20 mg/nap javára, szemben a placebóval. 24 hét elteltével az escitalopram 10 mg/nap és 20 mg/nap adagok hatékonyabbak voltak, mint a placebo.
A relapszus megelőzését 10 és 20 mg/nap escitaloprammal kezelték azoknál a betegeknél, akik a 16 hetes, nyílt kezelés fázisában reagáltak az escitalopramra, és 24 hetes, randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollos fázisba vonták be őket. kezelésének.
5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok
A felszívódás majdnem teljes, és nem függ a táplálékfelvételtől. [Az átlagos idő a maximális koncentrációig (átlag Tmax) 4 óra az ismételt beadás után]. A racém citaloprámhoz hasonlóan az escitalopramnak is abszolút biohasznosulása várhatóan körülbelül 80% lesz.
A látszólagos eloszlási térfogat (Vd, β/F) orális beadás után körülbelül 12-26 l/kg. Az escitalopram és fő metabolitjai plazmafehérjéhez való kötődése kevesebb, mint 80%.
Az eszcitalopram a májban metabolizálódik demetilezett és didemetilezett metabolitokká. A metabolitok mindkét típusa farmakológiailag aktív. Alternatív megoldásként a nitrogén oxidálható N-oxid metabolittá. Az alapvegyület, valamint annak metabolitjai részben kiválasztódnak glükuronidok formájában. Ismételt alkalmazást követően a demetilezett metabolit átlagos koncentrációja általában 28-31%, a didemetilezett metabolit pedig 65 év)
Úgy tűnik, hogy az eszcitalopram idősebb betegeknél lassabban eliminálódik, mint fiatalabb betegeknél. A szisztémás expozíció (AUC) körülbelül 50% -kal magasabb idős betegeknél, mint fiatalabb egészséges önkénteseknél (lásd 4.2 pont).
Májkárosodás
Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban (Child-Pugh A és B osztály) az escitalopram eliminációs felezési ideje körülbelül kétszer hosszabb volt, és az expozíció körülbelül 60% -kal magasabb, mint a normál májfunkciójú betegeknél (lásd 4.2 pont). ).
Vesekárosodás
Vesekárosodásban szenvedő betegeknél (CLcr 10 - 53 ml/perc) hosszabb felezési időt és kissé megnövekedett expozíciót figyeltek meg a racém citaloprammal. A metabolitok plazmakoncentrációját nem figyelték, de ezek megemelkedhetnek (lásd 4.2 pont).
Kimutatták, hogy a CYP2C19 gyengén metabolizálók kétszerese az escitalopram plazmakoncentrációja, mint az intenzív metabolizálók. Nem figyeltek meg szignifikáns változást az expozícióban a gyengén metabolizáló CYP2D6 betegeknél (lásd 4.2 pont).
5.3 A preklinikai biztonságossági adatok
Az escitaloprammal végzett preklinikai vizsgálatok szokásos teljes sorozatát nem hajtották végre, mivel patkányokban végzett escitaloprammal és citaloprammal végzett áthidaló toxikokinetikai és toxikológiai vizsgálatok mindkét anyag esetében hasonló profilt mutattak. Ezért a citaloprammal kapcsolatos összes adat alkalmazható az eszcitalopramra is.
Patkányokon végzett összehasonlító toxikológiai vizsgálatokban az escitalopram és a citalopram kardiotoxicitást, ezen belül pangásos szívelégtelenséget okozott, több hetes kezelés után olyan adagokkal, amelyek általános toxicitást eredményeznek. Úgy tűnik, hogy a kardiotoxicitás a plazma csúcskoncentrációkhoz kapcsolódik, nem pedig a szisztémás expozícióhoz (AUC). A hatástalan szintű plazma csúcskoncentráció meghaladta (8-szoros) a klinikai alkalmazás során elért maximális plazmakoncentrációt, míg az escitalopram AUC-értéke csak 3-4-szerese volt a klinikai alkalmazás során elért expozíciónak. A citalopram-enantiomer AUC S-értéke 6-7-szer magasabb volt, mint a klinikai alkalmazás során elért expozíció. Ezek a megállapítások valószínűleg összefüggenek a biogén aminokra gyakorolt fokozott hatással, azaz a fő farmakológiai hatások másodlagos következményével, haemodinamikai hatásokat (a koszorúér áramlásának csökkenését) és iszkémiát eredményezve. A kardiotoxicitás pontos mechanizmusa azonban nem ismert. A citaloprammal kapcsolatos klinikai tapasztalatok és a klinikai vizsgálatok során az eszcitaloprammal kapcsolatos tapasztalatok nem mutatják klinikai jelentőségüket ezeknek a megállapításoknak.
Patkányokban az eszcitaloprámmal és a citaloprammal végzett hosszan tartó kezelés után egyes szövetekben megemelkedett foszfolipidszinteket figyeltek meg, pl. a tüdőben, az epididymisben és a májban. Az embereknél elértekhez hasonló expozíciónál hám- és májleleteket figyeltek meg. Ez a jelenség a kezelés abbahagyása után visszafordítható. Állatokban foszfolipidek (foszfolipidózis) felhalmozódását figyelték meg sok amfifil kationos gyógyszerrel. Nem ismert, hogy ez a jelenség komoly jelentőséggel bír-e az emberek számára.
Az állatok adatai azt mutatják, hogy a citalopram a termékenységi index és a terhességi index csökkenését, az implantátumok és a kóros spermiumok számának csökkenését váltja ki az emberi expozíciót meghaladó expozíciónál.
Az eszcitaloprámra vonatkozóan ezzel a vonatkozással kapcsolatos állati adatok nem állnak rendelkezésre.
Patkányokon végzett fejlődési toxicitási vizsgálatban embriotoxikus hatásokat (csökkent magzati testtömeg és reverzibilis késés a csontosodásban) figyeltek meg az expozíciónál (az AUC értékek alapján), meghaladva a klinikai alkalmazás során elérteket. Nem vette észre a rendellenességek fokozott gyakoriságát. Egy prenatális és posztnatális fejlődési vizsgálat azt mutatta, hogy a laktáció alatt a túlélés a klinikai alkalmazás során elértnél nagyobb volt (az AUC értékek alapján).