megfelelő glikémiás kontrollt

AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK

1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE

Januvia 100 mg filmtabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Minden tabletta 100 mg szitagliptinnek megfelelő szitagliptin-foszfát-monohidrátot tartalmaz. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Filmtabletta (tabletta).

Kerek bézs színű filmtabletta, egyik oldalán "277" jelzéssel.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt betegeknél a Januvia javallt a glikémiás kontroll javítására:

· Olyan betegeknél, akiket egyedül diéta és testmozgás nem kontrollál, és akiknek a metformin ellenjavallatok vagy intolerancia miatt nem megfelelő.

kettős orális kezelés kombinációjaként

· Metforminnal, ha a diéta és a testmozgás, valamint a metformin önmagában nem biztosítja a megfelelő glikémiás kontrollt.

· Szulfonilkarbamiddal, ha az étrend és a testmozgás, valamint a szulfonilkarbamid maximálisan tolerálható dózisa önmagában nem biztosítja a megfelelő glikémiás kontrollt, és ha a metformin nem megfelelő ellenjavallatok vagy intolerancia miatt.

· Peroxisoma proliferátor által aktivált gamma agonistával (PPARg) (azaz tiazolidindionnal), ha a PPARg agonista megfelelő, és ha az étrend és a testmozgás, valamint a PPARg agonista önmagában nem biztosítja a megfelelő glikémiás kontrollt.

háromszoros orális kezelésként kombinációban

· Szulfonilureával és metforminnal, ha az étrend és a testmozgás, valamint a kettős kezelés ezekkel a gyógyszerekkel nem biztosítja a megfelelő glikémiás kontrollt.

· PPARg agonistával és metforminnal, ha a PPARg agonista alkalmazása megfelelő, és ha az étrend és a testmozgás, valamint a kettős kezelés ezekkel a gyógyszerekkel nem biztosítja a megfelelő glikémiás kontrollt.

A Januvia az inzulin kiegészítő terápiájaként is javasolt (metforminnal vagy anélkül), ha a diéta és a testmozgás, valamint a stabil dózisú inzulin nem biztosítja a megfelelő glikémiás kontrollt.

4.2 Adagolás és alkalmazás módja

Az adag 100 mg szitagliptin naponta egyszer. Metforminnal és/vagy PPARg agonistával kombinációban alkalmazva a metformin és/vagy a PPARg agonista dózisát fenn kell tartani, és a Januvia együtt adása.

Amikor a Januvia-t szulfonilureával vagy inzulinnal kombinálva adják, a szulfonilkarbamid vagy az inzulin alacsonyabb dózisa mérlegelhető a hipoglikémia kockázatának csökkentése érdekében (lásd 4.4 pont).

Ha elfelejtett bevenni egy Januvia adagot, azt azonnal be kell venni, amint a beteg eszébe jut. Dupla adagot nem szabad ugyanazon a napon bevenni.

Speciális betegcsoportok

Vesekárosodás

Ha mérlegelik a szitagliptin más antidiabetikus gyógyszerrel kombinációban történő alkalmazását, ellenőrizni kell annak alkalmazási feltételeit vesekárosodásban szenvedő betegeknél.

Enyhe vesekárosodásban szenvedő betegeknél (kreatinin-clearance [CrCl] 50 ml/perc) nincs szükség az adag módosítására.

Mérsékelt vesekárosodásban szenvedő betegeknél (CrCl ≥ 30–0,5% -kal magasabb a szitagliptin csoportban, mint a kontroll csoportban) osteoarthritis és végtagfájdalom szerepelt.

Néhány mellékhatást gyakrabban figyeltek meg a szitagliptin és más antidiabetikus szerek együttes alkalmazásának tanulmányaiban, összehasonlítva a szitagliptin monoterápiával végzett vizsgálatokkal. Ezek a reakciók magukban foglalták a hypoglykaemiát (szulfonilureával és metforminnal kombinálva nagyon gyakran előforduló gyakoriság), influenzát (inzulinnal (metforminnal vagy anélkül) gyakran), hányingert és hányást (metforminnal gyakran), puffadást (metforminnal vagy pioglitazonnal), székrekedést gyakran szulfonilureával és metforminnal kombinálva), perifériás ödéma (gyakori pioglitazonnal vagy pioglitazonnal és metforminnal kombinálva), aluszékonyság és hasmenés (nem gyakori metforminnal) és szájszárazság (inzulinnál nem gyakori (metforminnal vagy anélkül)).

TECOS kardiovaszkuláris biztonsági vizsgálat

A kardiovaszkuláris eredmények szitagliptinnel (TECOS) kiértékelő próbája 7332 beteget tartalmazott szitagliptinnel, napi 100 mg-ot (vagy napi 50 mg-ot, ha a kiindulási eGFR ≥ 30 és 0,10).

Egy 24 hetes, aktív összehasonlító (metformin) kontrollált vizsgálatot terveztek a napi egyszeri 100 mg szitagliptin (N = 528) és a metformin (N = 522) hatékonyságának és biztonságosságának értékeléséhez gyenge glikémiás kontrollban szenvedő betegeknél. diétázott és gyakorolt, és nem részesült antihiperglikémiás kezelésben (a kezelés időtartama legalább 4 hónap). A metformin átlagos adagja megközelítőleg 1900 mg volt naponta. A HbA1c átlagos 7,2% -os kiindulási értékéből a szitagliptinnel -0,43% -os, a metforminnal pedig -0,57% -os csökkenést értünk el (protokollonkénti elemzés). A gyógyszerrel összefüggőnek tekintett gyomor-bélrendszeri mellékhatások teljes előfordulása 2,7% volt a sitagliptinnel kezelt betegeknél, míg a metforminnal kezelt betegeknél 12,6%. A hipoglikémia előfordulása nem különbözött szignifikánsan a kezelési csoportok között (szitagliptin 1,3%, metformin 1,9%). Mindkét csoportban csökkent a testsúly a kiindulási értékhez képest (szitagliptin -0,6 kg, metformin -1,9 kg).

Egy olyan vizsgálatban, amely összehasonlította a napi egyszeri 100 mg szitagliptin vagy a glipizid (szulfonilurea) hozzáadásának hatékonyságát és biztonságosságát gyengén glikémiás kontrollban szenvedő betegeknél metformin monoterápiával, a szitagliptin hasonló volt a HbA1c glipiziddé redukálásában. A kontroll csoportban alkalmazott glipizid átlagos dózisa napi 10 mg volt, a betegek körülbelül 40% -a igényelte a glipizidet ≤5 mg/nap dózisban a vizsgálat során. Ugyanakkor a szitagliptin csoportban több beteg abbahagyta a kezelést a hatékonyság hiánya miatt, mint a glipizid csoportban. A szitagliptinnel kezelt betegek szignifikáns átlagos súlyveszteséget szenvedtek a kiindulási értékhez képest, összehasonlítva a glipiziddel kezelt betegeknél tapasztalható szignifikáns súlygyarapodással (-1,5 vs. +1,1 kg). Ebben a vizsgálatban a pro-inzulin/inzulin arány, az inzulinszintézis és -felszabadulás hatékonyságának markere, javult a szitagliptin-kezeléssel, és a glipizid-kezeléssel romlott. A hipoglikémia előfordulása a szitagliptin csoportban (4,9%) szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a glipizid csoportban (32,0%).

Mérsékelt vagy súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél egy olyan vizsgálatot végeztek, amely napi egyszeri 25 vagy 50 mg szitagliptint és napi 2,5-20 mg glipizidet hasonlított össze. Ebben a vizsgálatban 423 krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg vett részt (becsült glomeruláris filtrációs ráta 9), és nincs klinikai tapasztalat. Mivel a szitagliptin elsősorban a vesén keresztül ürül, a súlyos májkárosodás várhatóan nem befolyásolja a szitagliptin farmakokinetikáját.

Az életkor alapján nincs szükség az adag módosítására. A populációs adatok farmakokinetikai elemzése alapján I. és II. szakasz nem volt klinikailag releváns hatással a szitagliptin farmakokinetikájára. Idős (65–80 éves) betegeknél a szitagliptin plazmakoncentrációja körülbelül 19% -kal magasabb, mint a fiatalabbaknál.

Gyermek- és serdülőkorúaknál nem végeztek vizsgálatokat a Januvia-val.

Más betegek jellemzői

Nem szükséges a dózis módosítása nem, faj vagy testtömeg-index (BMI) alapján. Az I. fázisú farmakokinetikai adatok összesített elemzése, valamint az I. és II. Populáció farmakokinetikai adatainak elemzése alapján ezeknek a jellemzőknek nem volt klinikailag jelentős hatása a szitagliptin farmakokinetikájára. fázis.

5.3 A preklinikai biztonságossági adatok

Rágcsálóknál vese- és májtoxicitást figyeltek meg az emberi expozíciós szintnél 58-szor magasabb szisztémás expozíciós értékeken, a leghatékonyabb szintet az emberi expozíció 19-szeresénél figyelték meg. A klinikai expozíciós szintnél 67-szer magasabb expozíciónál metsző eltéréseket figyeltek meg patkányokban, a legmagasabb hatástalan szint ennél az eredménynél 58-szor magasabb volt egy 14 napos patkányvizsgálat alapján. Ezen megállapítások jelentősége az emberek számára nem ismert. A kezeléssel járó átmeneti fizikai tünetek, amelyek közül néhány idegi toxicitást jelzett, pl. nyitott szájú légzést, nyáladzást, fehér habos hányást, ataxiát, hidegrázást, csökkent aktivitást és/vagy görnyedt testtartást figyeltek meg kutyáknál, amelyek expozíciós szintje körülbelül 23-szor magasabb, mint a klinikai expozíció. Ezenkívül nagyon enyhe vagy mérsékelt vázizom-degenerációt figyeltek meg szövettanilag olyan dózisoknál, amelyek szisztémás expozíciót körülbelül 23-szor meghaladtak az emberi expozíció szintjénél. E megállapítások legmagasabb hatástalan szintjét a klinikai expozíciós szint hatszorosának találták.

A preklinikai vizsgálatokban a sitagliptin nem bizonyult genotoxikusnak. A szitagliptin egerekben nem volt karcinogén. Patkányokban a máj adenómák és karcinómák gyakorisága megnőtt az emberi expozíciós szintnél 58-szor magasabb szisztémás expozíciós szintnél. Mivel megállapították, hogy a hepatotoxicitás korrelál a máj neoplazia patkányokban való kiváltásával, a patkányok májdaganatainak ez a megnövekedett előfordulása valószínűleg ennek a nagy dózisnak a krónikus máj toxicitásának tudható be. A magas biztonsági tartalék miatt (a leghatékonyabb szinten 19-szeres) ezek a daganatos elváltozások nem tekinthetők jelentősnek az embereknél.

A sitagliptint kapó hím és nőstény patkányoknál nem figyeltek meg káros hatást a termékenységre a párzás előtt és alatt.

Patkányokkal végzett pre-/postnatális fejlődési vizsgálatban a szitagliptin káros hatásait nem figyelték meg.

A reproduktív toxicitási vizsgálatok a magzati borda fejlődési rendellenességeinek (hiányzó, hipoplasztikus és hullámos bordák) előfordulásának kezeléssel összefüggő növekedését mutatták azoknak a patkányoknak az utódaiban, akiknek az emberi expozíciós szint 29-szerese volt. Terhességi toxicitást figyeltek meg nyulaknál, meghaladva az emberi expozíció szintjének 29-szeresét. A magas biztonsági tartalék miatt ezek a megállapítások nem jelzik az emberi reprodukció jelentős kockázatát. A szitagliptin nagyrészt kiválasztódik a szoptató patkányok tejébe (tej/plazma arány: 4: 1).

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

mikrokristályos cellulóz (E460)

vízmentes kétbázisú kalcium-foszfát (E341)