Egy riksa végigvezet minket a rögös vörös talajon. Elhaladunk a helyi falvak, lesoványodott kutyák, festői házak mellett, festői emberekkel, iskolai egyenruhás gyerekek és a lungi férfiak - hagyományos dél-indiai ruhadarab, amely a csípő köré tekeredett ruhadarabot alkot. Házaik előtt állnak, bételet rágnak, néha kiköpnek, és körülbelül egy negyed liter vörös víz forró levélléccsel zuhan a földre. A legundorítóbb dolog Indiában - rosszabb, mint az összes tehénszar.
A művészek fellélegezhetnek. A politikával és a világgal mint olyannal való független kapcsolatukat az Európai Unió a 2014–2020-as években 1,8 milliárd euróval támogatja. Ezt az Európai Bizottság elegáns hölgye jelentette be nekünk a groningeni Eurosonic fesztiválon. Bocsánatot kért, hogy az összeg nem elegendő, a kultúra mindenképpen többet érdemel. Az összeg felosztása most szép műalkotás.
- Törött tányér? egykori jógám csodálkozva kérdez tőlem. Volt, mert már nem tudok jógázni. Addig nézek rá, amíg bűnös nem lesz - akkor is barátok leszünk, még akkor is, ha nem megyek hozzá jógázni? És mi van a reggeli sétáimmal a tengerparton? Soha nem tudok reggel kilenckor felkelni, hacsak nincs konkrét tevékenységem.
Kocáb Mihály. Titokzatos gróf. Amikor a prágai Straka v hrsti válogatás első albuma a nyolcvan másodpercben megjelent, az országot megrendítő esemény volt, a lemezt néhány nappal a megjelenése után visszavonták, és a cenzorok betiltották. Később átlagosan havi fizetésért adták el a feketepiacon, Marián bátyám felvételt kapott az Emgetonka-ról, valószínűleg az X-es példányról, olyan furcsán zizegett, hogy azt hittem, hogy művészi szándék, és később tiszta hangot fedeztem fel.
Mint minden reggel, Goan varjak kegyetlen kiáltásaira ébredtem. Nyolc körül kezdődnek, kilenc körül tetőznek. Az emberek valamivel korábban kimásznak a tengerparti nyaralókból - fél nyolctól már nem lehet lélegezni. Varjak és levegő, két dolog, ami egészséges és rendszeres napokat tart. A reggeli kelés egyenlő az esti keléssel. Rutin. Kimentem a csempézett tornácra, hogy üdvözöljem a teheneket, amelyek örökké a homlokán botlanak, de ehelyett a szemem a földre zuhant.
Kedves Emil, felejthetetlen, ez az utolsó levél, amelyet neked írok. Most kaptam hírt, hogy meghaltál. Megint utolértél, kedves Emil. Te mindig megtetted. A bizstricai ČSM brigádnál nemcsak a terem vezetője lettél, bár én is mertem ezt a pozíciót elfoglalni, hanem Zuzana Marenčákovát is átvetted számomra, és ez neked nem volt elég, nem csak nekem, de te is kinyújtottad, amit nem sikerült, bár nagyon igyekeztem.
A 2011-es év bekerül a történelembe. Az emberekkel való találkozások a legfontosabbak. Érdekes évem volt. Például Ota Nenbaum (igen, róla szól az a dal, amelyet karácsony körül szeretünk énekelni), Jan Atϋrlich, Dan Keschön, Jens Ehádej (igen, Helenka Vondráčková énekel róla), Dieter Moflasche (jelenléte mindig felmelegszik) körülöttem),
Sosem értettem, miért kérdezik tőlem folyamatosan az újságírók és a moderátorok: "És inkább énekesnek vagy színésznőnek érzed magad?" Amikor meghallom ezt a kérdést, libabőrös lesz, és van kedvem megfordulni és távozni. Ha feltételezem, hogy a média azt adja a disznóknak, amit enni akarnak, akkor ez valószínűleg csak egy a sok furcsa dolog közül, amely érdekli az embereket.
Emil, nem fogsz hinni nekem, de az Egyetemi Könyvtárban voltam. Hogy kerültem oda? Öregünk többi nyugdíjasával együtt. Ez így ment. Felajánlottak nekünk egy közös látogatást a városi fürdőben, ingyenesen, mivel a társaság figyelmét az ún a karácsony előtti hangulat, mert akkor itt az ideje a jó cselekedeteknek, hogy mindenkinek tiszta legyen a lelkiismerete.
Téged nyomaszt a száraz idő? Nincs kedved? Ha számítógép mellett ülsz, keresd meg a Lada Cross Cross dalt. Jó élvezni az egész munkát, de ha nincs időd, ugorj egyenesen a harmadik percre. Garantálom, hogy fényesebb lesz a napod, ha még egyszer sem mosolyogsz, visszatérítem a magazin árának egy részét. Ugyanakkor világos lesz számodra, hogy miért nem lettem fémember a magam idejében.