Senica, Arkus 2004

madár

Jana Šimulčíková fordítása

Ennek a történetnek a hősnője, Miriam, egy rendes tizenöt éves lány egy szervezett családból, meglehetősen közös érdeklődéssel és korának tipikus problémáival - a fiúknak akar tetszeni, és a felnőttek világát ellenséges területnek tekinti. Gondtalanul tűnő hétköznapjai elől álmai földjére menekül - az Orchidea bolygón, amely szintén nem különösebb a tizenévesek számára. De még itt is igaz, hogy mindenben meg kell őrizni a béke érzését.

Miriamine problémái akkor kezdődnek, amikor túlságosan a megjelenésére koncentrál. Amikor anyjára és nagymamájára néz, akik nagyapjuk halála után költöztek el, azt képzeli, hogy egyszer ugyanaz a "lehetetlen" alakja lesz, mint nekik, úgy dönt, hogy diétázik és testmozgás mellett dönt. Anya végtelenül kipróbálja diétákkal, de ennek mindig ugyanúgy végződik - több hízik, mint amennyit elveszíthet. Miriam be akarja bizonyítani, hogy erősebb akarata van, hogy nem olyan, mint egy anya. Minél igényesebb önmagával szemben, annál szigorúbban értékeli a környezetét. Anyját hibáztatja, amiért nem fejezte be az egyetemet, nem tud munkát találni, és az apja gyanítja, hogy van barátja. Fokozatosan nem elégedett senkivel és legalább a megjelenésével. Nyolc kilót veszít, de még mindig kövérnek érzi magát. A család még mindig az életkorának tulajdonítja, hogy viselkedése és külseje sovány és sápadt. Az első problémák egy londoni iskolai kiránduláson jelentkeznek. Még más tragikus események is - beteg kutyájuknak, a nagymama hű társának, különösen Silka osztálytársának halála miatt - megölik a környék figyelmét Miriamtől és állapotától. Ezért önbántalmazásával az élet határáig léphet.

Bár ennek a könyvnek a borítója "A lányok regénye" feliratú, és nyilvánvalóan meg vagyok győződve arról, hogy a 13 éves olvasók ezt a történetet egy falattal lenyelik, elsősorban szüleiknek és nagyszüleiknek kell elolvasniuk. A szerző az anorexia kérdéséhez csak a pszichológia szakmai ismereteivel közelít, amelyet azonban egy vonzó mesemondás egyáltalán nem zár ki, ráadásul nagyon érzékenyen szlovákul lefordítva. Az a tény, hogy ezt a kivágott történetet első személyben mesélik el, egy 15 éves hősnő szempontjából, aki "mintha nem történt volna vele semmi", sokkal izgatóbb, mint valami hangos erkölcsi vonzerő. A segítségkérés gyakran nem hallható, ezért nem elég a fülét megszúrni ahhoz, hogy megértsük a serdülők bonyolult érzelmi folyamatait. A könyv öröksége erős és tanulságos abban rejlik, hogy a felnőttek figyelmen kívül hagyják a látszólag kitalált serdülőkori problémákat, képtelenek megérteni gyermekeiket, akiknek mindent megadnak, beleértve a jó családi hátteret is.