Készítette: Mgr. Barbora Kopuncová
A győztes hatalmak (USA, Szovjetunió, Nagy-Britannia) beleegyezésével a csehszlovák állam a második világháború befejezése után helyreállt. További fejlődését a teheráni és jaltai konferencia eredményei határozták meg, ahol F.D. Roosevelt és W. Churchill engedett Sztálin nyomásának, szabadon hagyva őt Közép- és Kelet-Európában. 1945. április 3-án Beneš elnök megérkezett a száműzetésből a felszabadult kelet-szlovákiai Humenné városba, az új csehszlovák (a továbbiakban: csehszlovák) kormány jelölt tagjaival együtt. Másnap Kassán ezt a kormányt hivatalosan kinevezték - egy volt Csehszlovák élén. Nagykövet a Szovjetuniónál Zdeněk Fierlinger. Április 5-én az ún. Kassai kormányprogram (KVP), ami a külföldi ellenállás képviselőinek márciusi moszkvai tárgyalásainak eredménye volt. A Csehszlovák Köztársaságot népi demokratikus köztársasággá nyilvánították, amely politikailag a Szovjetunió felé orientálódott. A program elismerte a szlovák nemzet eredetiségét, a csehek és a szlovákok kapcsolatát az egyenlő az egyenlő elvére kellett építeni. Elismerték a szlovák nemzet képviselőjeként Szlovák Nemzeti Tanács (SNR).
A kormányprogram betiltotta az első Csehszlovák Köztársaság idején létező jobboldali pártokat, így csak a nemzeti kommunista párt, valamint a szlovák KSS által képviselt szociáldemokraták, nemzetiszocialisták, néppárt, szlovák demokraták és kommunisták működhettek. a megújult Csehszlovák Köztársaságban. Az új kormány minden párt három képviselőjéből állt, ami azonban két kommunista párt fennállása miatt azt jelentette, hogy a kommunisták 6 helyet szereztek benne. Viliam Široký és Klement Gottwald miniszterelnök-helyettesek voltak, a Belügyminisztériumot Václav Nosek irányította, az információkat Václav Kopecký kezelte, a Földművelésügyi Minisztérium Július Ďurišra, a Munkaügyi Minisztérium pedig Jozef Šoltézre hárult. Egy másik kommunista, Vladimír Clementis volt a Külügyminisztérium államtitkára, a védelmi miniszter pedig párton kívüli, de a kommunista párt szimpatizánsa, Ludvík Svoboda tábornok volt. Egészen addig, amíg az ún. Ideiglenes Nemzetgyűlés (DNZ), amely először 1945. október 28-án ült össze, az ún. elnöki rendeletek - törvényhatalommal rendelkező szabályozás. Minden rendeletet Csehszlovákia készített és hagyott jóvá. kormány és az elnök és az illetékes miniszteri miniszter által aláírt alkotmányos határozatok esetében a kormány minden tagja.
Az úgynevezett. Csehek és Szlovákok Nemzeti Frontja (NF), ahol az összes felhatalmazott párt (később más szervezetek is) képviseltették magukat, és ez kellett volna a háború utáni állami újjáépítés problémájának megoldásának talajának. Az NF dönthetett úgy, hogy engedélyezi új politikai pártok tevékenységét, amely olyan hatásköröket adott neki, amelyek nem feleltek meg a demokratikus állam működésének. A KVP a háborús bűnösök megbüntetését követelte, amelyekre az 1945. június és októberi elnöki rendeletek a náci bűnözők és munkatársak megbüntetése és rendkívüli népbíróságok, valamint a nemzeti becsület ellen elkövetett bizonyos bűncselekmények büntetéséről. A nemzeti kisebbségek elleni fellépés rendkívül kemény volt. A németektől és magyaroktól megfosztották állampolgárságukat, vagyonukat és mezőgazdasági földjeiket elkobozták. A végső cél Csehszlovákia megteremtése volt németek és magyarok nélkül, túl sok nemzeti kisebbség romboló tevékenysége miatt az első Csehszlovákiában. Egyszerre jelentkezett a kollektív bűnösség elve, amelyből csak az ellenállás aktív résztvevőit kizárták. A német lakosság deportálásában a győztes hatalmak is egyetértettek, és jóváhagyták ezt a döntést Potsdami Konferencia 1945 nyarán.
Addig azonban az ún. vad költözés, vagyis a németek kiűzését, amely a népi bosszú és kegyetlenség megnyilvánulásával járt (a legmegdöbbentőbb a németek kiutasítása Brno-ból, az Ústí nad Labem-i mészárlás vagy a Svéd Esélynél történt mészárlás), ahol a csecsemők az Elba folyó, megölni az öregeket és a betegeket stb. - így költöztek el mintegy 700 000 németet). A hatalmak fellebbezésére az ún. szervezett eltávolítás nemzetközi megfigyelés alatt, amely 2.256.000 németet kényszerített lakóhelyére. Cs. a kormánynak azonban nem sikerült végrehajtania hasonló eltávolítást Magyar kisebbség, ezért lakossági cseréről kellett tárgyalnia a magyar kormánnyal, amelyre azonban csak korlátozott mértékben (mindkét oldalon körülbelül 80 000 ember) került sor. Más megoldások, például a magyar lakosság szárazföldre történő betelepítése, vagy az ún reslovakizáció (a szlovák nemzetiségű állampolgárok regisztrációja) nem voltak túl sikeresek. A KVP gazdasági része elsősorban az ország háború sújtotta gazdaságának helyreállításával foglalkozott. A pénzeszközöket többek között a "németek, magyarok, árulók és kollaboránsok" vagyonának elkobzásából kellett megszerezni. Vagyonukat az ún. országos jelentés és nagyrészt elkobozták.