Ma is érdekesnek tűnik számukra ...

trampoty

A fiú egy kárpitozott székre ül és megégeti a lábát, egyszer, aztán a másikat, és néha mindkettőt egyszerre. Anka a konyha sarkában áll, és csendesen figyeli őt, mióta megjelent az ajtóban, bosszantó. Akár azt is mondhatnánk, mintha nem is Jakub lett volna.

Érthetetlen, furcsának érzi, hogy az anyának meg kell értenie a saját gyermekét. Volt, nem volt, minden nem mindig megy a tervek szerint, példaértékű gyermek volt, és anyja időről időre megőrült érte, legalábbis szavai szerint. Anka nem sokat emlékszik azokból az évekből, még gyerek volt, emlékei más eseményekhez kapcsolódnak, a gyerekeknek vannak gondjaik.

Ma is érdekesnek tűnik, Kubo egy asztalnál ül, előtte egy ételekkel teli tányér. Az egyik kéz egy kanállal játszik, a másik a fejét támasztja. Nyilván nagyon nehéz, tipikus kocsma pózol. Anka ideges, legyőzi önmagát, inkább eltűnik egy időre. A szobában egy kanapén ül és ágyneműt készít a vasaláshoz. Ráadásul szerinte sok ötlet van, nem ismeri őket, amolyan fésületlenek. Egy ideig gondol Jakubról, aztán gyermekkori emlékeiben találja magát, és végül visszatér a jelenbe, az anyáknak nagyon nehéz dolguk van. Pontosan, nem tudja meghozni a helyes döntést, tudhatja, de vajon valóban helyes lesz-e? Mi van, ha valami gondja van az iskolában?

Egy halom zokni fokozatosan eltűnik a keze alatt, az utolsó párat az óvoda szekrényében tárolják. Csendes lépés megy a konyhába, ugyanaz a kép, még a tányér is teljesen megtelt. Mondani akar neki valamit, nem, határozottan nem, inkább sikítani. Egyéb gondok mellett ízletes ebédet készített, és ő már jó ideje ilyen volt. Anka nekidől a konyhapultnak, több mély lélegzetet vesz, meg kell nyugodnia. Jobb, ha a mély légzés valódi csodákat tesz egy emberrel.

Odamegy az asztalhoz, megnézi a fiát és egy tányér hideg ételt. -Melegítselek? -Kérdezi kedves hangon. Csend, csak negatív fejmozgás. Anka megérti, van még valami mögötte, félretol egy széket és leül, ma hosszabb beszélgetésre lesz szükség.