kutyákról

A Kysucká Kopanice környékén, az elfeledett, elhunyt Kopaničaria települések - tüdők között - mindent megtapasztalhat az emberektől távol. Valószínűleg (nem) szerencsém van a kutyákkal. Szomorú sorsukra az ember barátai. Olyan sorsokért, amelyeket nem érdemeltek meg.

A kekszek a hibásak, legalábbis részben. Ezt már említettem, az éhezés okozta haláleset elleni biztosításként magammal viszem őket, bár a szakértők nem nagyon javasolják a magasabb rosttartalmú étrend fogyasztását hosszabb fizikai tevékenységek során. De a szokás szokás. Tehát ezeket a gabonakekszeket hordom, de nagyon ritkán eszem. Nekem más kunshaftjaim vannak. olyan négylábú. Mint említettem, nekik köszönhetően többször megőriztem testem sértetlen textil- és biológiai csomagolását. Áldottan találkoztam kutyákkal, és néha nem is igazán érdekel. Főleg, ha nincsenek gyorsan sütim. De néha találkozik egy kutya ragadozóval, amely valószínűleg mindenképpen felköhögné a kekszemet. Akkor azt az egyetlen lehetséges módszert alkalmazom, hogy ne kerüljek plasztikai műtétbe, vagy ami még rosszabb.

De ezekkel a kekszekkel néha akaratlanul belegabalyodik egy kutya sorsa, amiről már előre eldöntenek. Akkor sajnálom, még bosszantó is, mert az embernek el kell mennie a természetbe, hogy erőt gyűjtsön, és ne térjen vissza onnan, mint egy megvert kutya -.

A tálban lévő víz már régen kővé dermedt. Ráztam a jeget, forró teát öntöttem egy termoszból egy tálba, és friss havat öntöttem. Egy napi munka után szétverte, mint a Kysučan sört. Teljes karácsony volt az állat számára. Fél órát maradtam, kapartam és simogattam, és annyira megörültem. Fél órával ezelőtt egy teljesen ismeretlen lény ... Csak akkor voltam ideje menni, amíg hidegebb lettem nála. Viszlát fiú! Holnapután szombat jön, Mr. és Mrs. jönnek, vigyáznak magukra. Nem akartam, de mennem kellett. Havino bemászott a fészerbe, és talán aludt egy kicsit.

A hegymászóknak megvan az istenük. Gyakorlati. Nem akartam többé ellentmondani neki, amikor a rókák a kutyától a szegény csontjáig ettek. És így megbékéltem vele. Valóban mindenkinek megvannak a gondjai. Mert nem hiszem, hogy ha az alsó tüdőből származó emberek tudták volna, vasárnapi ebéd után nem etették volna meg a néhány száz méter havat egy tál maradékkal. Ki tudja…