legfontosabb

19.1. 2015 1:01 A média érdeklődése a második pillér nyugdíjai iránt meghaladta magát a nyugdíjak összegét. És minden bizonnyal helyesen, mert a biztosítótársaság választása az ügyfél - nyugdíjas - szempontjából már egész életen át tartó és változatlan. Ezt a pénzt kapja haláláig. A megtakarítási fázistól eltérően nem lesz esély adminisztrátor cserére. A második pillérről azonban nem minden információ volt helyes. Mit kell tudni az életjáradékról?

Valójában minden megtakarító megújul?

Ahhoz, hogy egy személy pontosan annyit kapjon, mint egy életen át járadék, tudnunk kell, hogy mikor hal meg. Mint nem tudjuk, a biztosítótársaságok és becsléseik egyre jobban elterjednek. Az egész biztosítási világ egyfajta szolidaritáson alapszik. Két azonos korú ember ugyanazt az 50 eurós nyugdíjat vásárolja 10 000 euróért. Az első ember még 10 évet él, és ez idő alatt 6000 eurót kap, kevesebbet, mint amennyit befektetett. A második férfi még 25 évig marad itt, és összesen 15 000 eurót kap. Sokkal többet, mint a betéte. A betéthez képest az egyik újrafizet, a másik keres, a korábban ismert szolidaritási szabályok szerint. (Mindkét szemléltető számítás nem veszi figyelembe a pénz időértékét.)

A biztosítótársaság nem felelős azért, hogy mindenki annyit kapjon, amennyit letétbe helyezett, hanem mindenki haláláig megfelelő nyugdíjat kapjon.

Miért nem veszik figyelembe az egészséget vagy a nemet a számítás során?

Egyesek azzal érvelhetnek, hogy részben megbecsülhetjük, hogy egy leendő nyugdíjas mennyi ideig fog élni. Végül is a túlsúlyos emberek és a dohányosok valószínűleg hamarabb elhagyják a világot. Ezenkívül általában az a helyzet, hogy a nők hosszabb ideig élnek. Ezért nem lenne igazságosabb a nyugdíj összegét ezekhez a feltételezésekhez igazítani?

Az Európai Unió tiltja a biztosítótársaságok és a biztosítótársaságok közötti férfiak megkülönböztetését. Az egészségi állapotot nem szabad figyelembe venni a járadékok kiszámításakor. Bizonyos értelemben logikus. Ha figyelembe vennénk az egészségi állapotot, akkor a túlsúly vagy a dohányzás miatt magasabb nyugdíjjal járó embereket jutalmaznánk, mert várhatóan hamarabb meghalnak.

A hatályos jogszabályok lehetővé teszik, hogy az életjáradék kiszámításakor csak a kérelmező életkorát vegyék figyelembe.

Hogyan számítják ki a nyugdíjat?

A biztosítótársaságok úgynevezett mortalitási táblázatokkal dolgoznak, amelyek a történelmi adatok alapján megmondják nekik, hogy az emberek milyen életkorban halnak meg. Önmagában ez a szám nem elegendő, mert az emberi életkor növekszik, és gyermekeink tovább élnek, mint mi. 1980-ban például a 70 éves emberek 5,5 százaléka halt meg, de csak 3,7 százalékot hívtak meg. A statisztikai adatok mellett a biztosítótársaságok saját népesség-előrejelzéseikkel is dolgoznak. Ezek eltérhetnek egymástól.

Maga a nyugdíj nagyon egyszerűen fogalmazva, a megtakarított pénz részarányaként és a tervezett nyugdíjak számaként számítandó. Tegyük fel, hogy 10 éves ember van a rendszerben 62 éves korában, egyenként 10 000 euró megtakarított összeggel. A biztosító társaság feltételezi, hogy közülük 5-en 70 éves korukban meghalnak (8 évig kapnak nyugdíjat), hárman 73 évesként (11 év nyugdíjba vonulva) és ketten 75 éves korukban ( 13 év nyugdíjig). Összesen havi 1188 juttatást fizetnek nekik, ami indexálás nélkül 42 euró fizetett összeget jelent.

Ez azonban nem ilyen egyszerű. Számításaik során a biztosító társaságok figyelembe veszik a pénz időértékét, valamint saját költségeiket. Ezenkívül pénzügyi párnákat hoznak létre arra az esetre, ha demográfiai előrejelzéseik nem pontosak. Senki sem tudja, mi fog történni, de legalább a biztosítótársaságok megpróbálják megjósolni.

A biztosítótársaságok saját demográfiai előrejelzéseik alapján számítják ki életre szóló nyugdíjukat. A váratlan helyzetek és az esetleges csőd elkerülése érdekében a jövőbe tekintenek - az övékre és a kötvénytulajdonosokra.

A javasolt nyugdíjakat helytelenül számították ki?

A nyugdíjak problémája felkeltette a média figyelmét, mert az ügyfelek által a biztosítási ügyfeleknek felajánlott nyugdíjak jelentősen eltértek a Pénzügyminisztérium Pénzügyi Politikai Intézetének számításától. Maga az intézet azonban egyszerűsített számítást alkalmazott. Ezenkívül nem a demográfiai előrejelzéssel, hanem a meglévő adatokkal dolgozott - az átlagos várható élettartam 81 év. A jövőben azonban az emberek tovább élnek. Ezenkívül a második pillérbe tartozó nyugdíjasok demográfiai jellemzői eltérhetnek az általános népességtől. A biztosítótársaságok ma nem tudják, mennyit. Csak becsülik.

Általában azt feltételezik, hogy a második pillérben vannak képzettebb és felelősségteljesebb emberek, akik tovább élnek, mint az általános népesség (ez meghosszabbítja a várható élettartamot). Másrészt valószínűleg több férfi van a rendszerben (rövidebb a várható élettartam).

Ehhez képest a várható élettartam különbségei nem elhanyagolhatók. Az Infostat szerint a leghosszabb élettartam a Pozsony IV kerületi férfiaké, átlagosan 75,7 év, a legkevesebb Čadčiansé - csak 68,9 év. Az I. kerületből származó pozsonyi nők járnak a legjobban a nőknél (82,1 év) és a legrosszabb nők a Revúčky-nél 76,8 év.

Bár a régió nem lehet tényező, amely befolyásolja az adott nyugdíj kiszámítását, a biztosító társaság nem becsülheti le azt a tényt, hogy ügyfeleit pozsonyiak uralják, és például Revúčaniek és Čadčanov kevés lesz.

A biztosítótársaságok és az IFP számításai eltérnek, mivel mindegyik más-más paraméterekkel működött.

A második oszlopból származó pénz öröklődik?

Részben. Csak a pénzt örököljük a megtakarítási szakaszban, miközben a DSS-számlán van. Ekkor az örökös jogosult a teljes összegre. Ha az ügyfelek nyugdíjat vásárolnak, a pénz már nem őt illeti, hanem azt a biztosítótársaságot, amely fizeti érte a megbeszélt nyugdíjat. A túlélők azonban kaphatnak pénzt. Ha egy nyugdíjas meghal, mielőtt 84 nyugdíjat kap a biztosítótársaságtól, a biztosító köteles kifizetni a különbözetet az örökösöknek. Ez a kötelezettség minden nyugdíjasra vonatkozik, beleértve az egyedülálló nyugdíjasokat is, ezért automatikusan bekerül az árképzésbe.

A nyugdíjas egy vagy két évre önkéntesen gondoskodhat a túlélő hozzátartozói nyugdíj folyósításáról is. A túlélő hozzátartozói nyugdíjak logikailag kissé alacsonyabbak.

A második pillérben lévő pénz csak az alapok megtakarítása során öröklődik teljes mértékben. Az életre szóló nyugdíj megvásárlása után a szeretteik csak korlátozott túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosultak.

Mi a programválasztás?

(A bekezdést kibővítettük az átmeneti nyugdíj és a programválasztás közötti különbség részletesebb magyarázatával.) Azok a megtakarítók, akik túl keveset takarítottak meg, és egyetlen biztosítótársaság sem kínált számukra életre szóló nyugdíjat, úgynevezett programkivonással vehetik fel a pénzüket. A pénzt a DSS a megbeszélt módon kifizeti nekik. A túl sokat spóroló megtakarítók szintén jogosultak a programválasztásra. A pénz egy részéért életjáradékot vásárolnak, a többit készpénzben választhatják.

Mindkét esetben a megtakarítók ideiglenes nyugdíjat vásárolhatnak a biztosítótársaságtól, amelyet nem fizetnek halálig, hanem csak egy megállapodott időtartamra. Míg a DSS hozzávetőleges havi juttatást számol a programválasztásban, mivel nem tudja pontosan megbecsülni a felértékelődést, a biztosító társaság pontosan meghatározza ugyanarra az időszakra vonatkozó összeget. A különbség az, hogy idő előtti halál esetén az örökösök fizetetlen összeget kapnak a DSS-től, a biztosítótól azonban semmit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a program kiválasztása az öröklés lehetőségével automatikusan előnyösebb. Mivel a biztosítótársaságnak nem kell fizetnie a túlélőknek, a programválasztásban magasabb havi juttatást kínálhat, mint a DSS. (Kezdetben helytelenül állítottuk, hogy az ideiglenes nyugdíj öröklődik).

A megtakarított pénzből az ügyfelek elsősorban életre szóló nyugdíjat vásárolnak. Egyes esetekben pénzt is felvehetnek a DSS által fizetett programkivonással vagy egy biztosítótársaság ideiglenes nyugdíjával.

A biztosító társaság pénzt keres a jövőben?

Mivel a biztosító társaság nem fizeti ki az összes pénzt egyszerre, tovább növelheti annak értékét. Már az élethosszig tartó nyugdíjak számításakor várható egy bizonyos, legfeljebb 1,9% -os felértékelődés. A biztosító társaság nem tud többet garantálni a törvény alapján. Ha mégis többet keres, a bevétel 90% -át ki kell fizetnie az ügyfélnek, és csak a fennmaradó 10% -ot kell megtartania.

A törvény szerint a biztosító társaság csak a jövedelmének 10% -át tudja megtartani, amelyet a garantált felérték fölött keres.

Az államnak meg kell határoznia a minimális nyugdíjat a második pillérből?

Nagyon bonyolult lenne, mert mindenkinek más a megtakarított összege. A magasabb nyugdíjakhoz vezető út más irányokba vezet. Első pillantásra reálisabb lenne, ha az állam a biztosítékok összegét a biztosító társaságokra korlátozná. Ezt azonban már az elején meg kellett volna tenni, még mielőtt a biztosító társaságok engedélyt kértek volna, és új rendszerekbe fektettek volna be.

Elméletileg az állam utasíthatja a biztosítótársaságokat, hogy dolgozzanak egységes, államilag publikált demográfiai előrejelzésekkel. Ezek azonban nem lehetnek pontosak, vagy politikai tényezők befolyásolhatják őket, és a biztosítótársaságoknak joguk van, sőt törvényi kötelezettségük is, hogy körültekintően végezzék az üzleti tevékenységet, és számításaik során kellően körültekintőek legyenek. Ismerjük a pénzügyi termékek megfizethetőbbé és olcsóbbá tételére irányuló erőfeszítéseket az USA-ból, ahol az volt a cél, hogy minden amerikai megengedhesse magának a jelzálogkölcsönöket. Ennek eredménye egy ingatlanbuborék volt, amelynek összeomlása okozta a jelenlegi gazdasági válságot.

Ha Szlovákia utasítani szeretné a biztosító társaságokat, hogy milyen demográfiai előrejelzéseket használjon, akkor fedeznie kellene őket az esetleges eltérésekkel szemben. Egyébként a biztosítótársaságok egyáltalán nem mennének bele. Tehát ismét vállára vállalná a népesség elöregedésével járó kockázatot, amely a II. oszlop el akart kerülni.

Valamennyi pénzügyi intézmény ellentmondásos nyomás alatt áll. Egyrészt a politikusok azt akarják, hogy a pénzügyi termékek a lehető legelőnyösebbek és megfizethetőbbek legyenek az ügyfelek számára. Másrészt tilos az ügyfelek pénzén szerencsejátékot játszaniuk, ha termékeiket könnyedén beállítják.

Mit tehet még a kormány?

Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, csak találgatások vannak. Robert Fico legutóbbi, kategorikus megoldással kapcsolatos kijelentése sokféleképpen értelmezhető. Az a tény, hogy a Munkaügyi Minisztérium államtitkára, Jozef Burian a Szlovák Rádió szombati párbeszédei során nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy megszüntetik-e a második pillért, arra enged következtetni, hogy a játékban valóban minden lehetőség megvan. A teljesség kedvéért azonban hozzá kell tenni, hogy Ján Richter buriai miniszter egy nappal később a Ta3-on kijelentette, hogy bár minden lehetőség nyitva áll, ő maga sem támogatná a második oszlop felszámolását.

A teljes második pillér felszámolása egy évvel a választások előtt nem biztos, hogy politikailag népszerű. Ez az egyik oka annak, hogy a járadékokra vonatkozó korlátozás nagyobb valószínűséggel jelenik meg. Például a fizetésüket átutalják a Társadalombiztosítási Ügynökségnek.

A kormány azzal érvelhet, hogy a Társadalombiztosítási Ügynökség nem tartja nyereségét, ezért előnyösebb az ügyfelek számára. Az IFP túlárazott járadékokkal történő kiszámítása hatalmas fegyvert ad a kormánynak. Egy ilyen döntés különösen a kormány számára térülne meg, mert a megtakarítók által megtakarított megtakarítások megszerzésével megszerezné a társadalombiztosítási hivatal hiányköltségvetéséhez szükséges készpénzt.

A megtakarító szempontjából nem feltétlenül kell nyernek lenni, ha a nyugdíjat három magánintézmény helyett csak egy állami intézmény fizeti. Ezenkívül, ha a kormány megtesz egy ilyen lépést, az negatívan befolyásolhatja a külföldi befektetők viselkedését. A jövőben teljesen elkerülhetik az ilyen rendszert.

A járadék kifizetésének az állami társadalombiztosítási ügynökségre történő korlátozása valószínűbbnek tűnik, mint a második pillér eltörlése. A politikai döntések azonban kiszámíthatatlanok.

Miért van csak három biztosító társaság a rendszerben?

Az a tény, hogy csak három biztosítótársaság van a rendszerben, nem támasztja alá azt a sok spekulációt, hogy a termék akár 30 százalékos árrést is lehetővé tesz. Ha a rendszer valóban ilyen jövedelmező lenne, valószínűleg több intézményt is érdekelne. A biztosítótársaságok két okból is elkerülték az életjáradékok kifizetését. Az első években kevés ember van a rendszerben, ezért késik a visszatérés és nőnek a költségek. A gyakori jogszabályi változások szintén nagy problémát jelentenek. A második pillér szabályait gyakran módosítják. A biztosítótársaságok inkább kerülik az ilyen politikai kockázatot.

Ha az állam világos szabályokat tudna elkészíteni és garantálni tudná azok következetességét, a biztosítótársaságok jobban érdeklődnének, és az erősebb verseny nyomást gyakorolna a nyugdíjakra.

Idővel a biztosítótársaságok ajánlatai előnyösebbek lesznek?

Pontosan azért, mert a biztosítótársaságok még nem tudják, hogy ügyfeleik hosszabb ideig élnek-e vagy rövidebb ideig, mint az általános népesség, nagyon óvatosak, és az első nyugdíjakat a lehető legkonzervatívabban számolták ki. Óriási probléma az a kevés ember a rendszerben, amely elmélyíti a statisztikai eltérés valószínűségét.

Amikor néhány év alatt többen vannak a rendszerben, és a biztosítótársaságok több tapasztalattal rendelkeznek, akkor valószínűleg csökkentik pénzügyi párnáikat. Pénz a nyugdíjakra lehetne valamivel több. Ezenkívül, ha többen vannak a rendszerben, a biztosítótársaságok több személy között tudják rögzíteni az állandó költségeket, ami szintén pozitívan befolyásolhatja a nyugdíjak összegét.

Utólag tévedésnek bizonyul, hogy az első nyugdíjakat, különösen alacsony megtakarítás mellett, nem csak programkivonással (egyszer vagy csak néhány évre) folyósítják. Az életjáradék csak akkor lesz értelmes, ha a rendszerben elegendő ember van a költségek és a kockázat hatékony megosztására.

Kevés kérelmező növeli a statisztikai eltérést, a biztosító társaságok magasabb tartalékokat hoznak létre, és ez elmélyíti költségeiket.

Miért alacsonyak a nyugdíjak?

A második pillér nyugdíjai nemcsak azért alacsonyak, mert a biztosítótársaságok kiszámították a havi kifizetéseket. Sokkal fontosabb a rövid megtakarítási idő és ezáltal a kis megtakarítás. A rendszer eddig csak 10 éve működik. Az a szerencsétlen szabályozás, amely a DSS-t arra kötelezte, hogy 6 hónapon belül kompenzálja a veszteséget, jelentősen csökkentette a befektetési stratégiákat és csökkentette a potenciális hozamot.

Maga a Pénzügyi Politikai Intézet is elismeri: „A felértékelődés általában alacsonyabb volt, mint a hosszú távú befektetési lehetőségek, különösen a pénzügyi piacok 2009 óta soha nem látott növekedése kapcsán. Szemléltetésképpen: az MSCI World összesített 143 százalékot keresett 2009 januárjától. 2014 végéig, míg a második pillér felértékelődése ebben az időszakban csak 13 százalékot ért el. Ez az alacsony felértékelődés számos tényezőnek volt köszönhető, különös tekintettel a garanciák 2009-es bevezetésére, valamint a megtakarítók nem garanciaalapokból (főként részvényalapokból) a garantált kötvényalapokba 2013-ban történő áthelyezésére. . Politikai döntés volt.

Bár nem hangzik túl népszerűnek, az első nyugdíjasok tengerimalacok. Alacsony nyugdíjaik adót jelentenek a rendszer optimális beállításához a jövőben. A szabályokat főleg politikusok határozták meg.

A nyugdíjak összege meglepetés?

Ha a politikusok ma meglepődnek a nyugdíjak összegén, az nem hangzik túl őszintén. A második oszlop 10 éve létezik. Már a bevezetéskor egyértelmű volt, hogy az egész rendszer előnyei csak akkor lesznek nyilvánvalóak, amikor meghatározzák az életjáradékok kifizetésének szabályait. A politikusoknak 10 évük volt a megfelelő szabályok elfogadására. A járadékmódosítás azonban az utolsó pillanatban készült el, a jogszabályt csak tavaly hagyták jóvá. Ha korábban jóváhagyják, akkor több hely lenne a hiányosságok orvoslására. A politikusoknak biztosan tudták, hogy az első nyugdíjak nem lesznek magasak.

Az eddigi fejlemények megerősítették, hogy a politikusok nem a nyugdíjak összegére gondolnak 25 évre, hanem arra, hogy mit fognak mondani választóiknak a következő választásokon.

Ez a második pillér, amely immunis a népesség elöregedésével szemben?

A második oszlopot az első oszlop elmélyülő problémáinak megoldására tervezték. A népesség elöregedése miatt a nyugdíjasoknál egyre kevesebb a munkavállaló. De vajon ez azt jelenti-e, hogy a második pillér ellenáll a népesség öregedésének? Határozottan nem. Általában minél hosszabb a várható élettartam mediánja, annál alacsonyabb a havi járadék. Ugyanazért az összegért, amelyért ma havi 84 eurós életre szóló nyugdíjat vásárolunk, 2050-ben csak 72 eurót kapnánk. A második oszlop önmagában nem univerzális megoldás. Esetében is egy népszerűtlen intézkedést kell figyelembe venni: Vagy egy későbbi nyugdíjazást, a járulékemelést vagy a várható nyugdíj csökkentését. A népesség elöregedésének hatása azonban enyhébb a második pillérben, mint az első pillérben.

A népesség öregedésével a leendő nyugdíjas egyre kevesebb pénzt kap ugyanannyi megtakarított összegért.

A biztosítótársaságok átláthatók?

Ezek nem. Noha a biztosítótársaságok elleni médiatámadások az életjáradékok esetében inkább populisták voltak, mintsem érvelésileg kiegyensúlyozottak, hírnevükért a biztosítótársaságok okolhatók. Az összes pénzügyi termék közül például az életbiztosítás az egyik legbonyolultabb. Rendszeres ügyfél szempontjából nehéz megérteni a prémiumszámítás teljes mechanizmusát. A biztosítótársaságok azonban eltitkolják azt is, amit az ügyfél megérthet, ami megnehezíti a termékek összehasonlítását az egész piacon. Az átláthatóság szempontjából a biztosítótársaságok jelentősen elmaradnak a bankoktól.

Különösen az életbiztosítások esetében a díjak szerkezete nagyon nem átlátható, és az ügyfélnek gyakran fogalma sincs arról, hogy milyen árat kell fizetnie az egyes biztosításokért.

A biztosítótársaságok minden termékkel keresnek?

A biztosítótársaságok gazdasági társaságok, nem pedig jótékonysági szervezetek. Ezért akarnak pénzt keresni minden termékkel. Ahogy az alkalmazottak nem akarnak ingyen dolgozni, a biztosítótársaságok sem hajlandók zsebből támogatni a veszteséges termékeket. Vannak azonban kivételek. Például gépjármű-biztosítás. Egyes biztosítótársaságok esetében az úgynevezett kombinált mutató (kártérítés plusz költségek) minden évben növekszik és megközelíti a 100% -ot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az autóbiztosítás veszteségessé válik a biztosító társaságok számára.

A biztosítótársaságok hajlandók támogatni egy non-profit terméket. De csak akkor, ha máshol megtérítik őket, például más termékek sikeres keresztértékesítésének köszönhetően.