Miért nem akartam második gyereket? Nem ismerem magam. Talán tudatalatti és talán csak félelem. Nem terveztük ilyen hamar a második gyereket. Elmondható, hogy egyáltalán….
Az ilyen gondolatok nagyon-nagyon régóta zavarnak. Sok mindenben hibáztattam magam, gondoltam. És igen, elhamarkodott következtetéseket vontam le. A férjem nagyon várta, és az elkövetkező hónapokkal egy kisebbet készítettünk. Nem sokat értett, de amikor a nagymama ásni kezdett, elbűvölte. És csak egy pillanat vele eloszlatta minden kétségemet.
Mellettem feküdt, én pedig éppen a határidő lejárta előtt. Hirtelen a gyomromra nézett, és rá tette a fejét. Egy pillanatig hallgatott, elhúzódott, és oda tette a fogantyút. Baba rúgni kezdett. Abban a pillanatban a kicsi lehajolt és megcsókolta azt a helyet, ahol testvére nemrégiben felfedte jelenlétét. - Tetszik - mondta. És azt hittem, hogy megszakad a szívem, amikor meghatott vagyok. Tudtam, hogy jó lesz. Mert elsőszülöttünk megoszt minket, de többet fog szerezni. A második nagymamának pedig nagy testvére lesz.
Sosem haragudtam jobban a gondolataimra, mint amikor Samko született. Nagyon hasonlított a bátyjára, és én is beleszerettem. Mindketten a miénk voltak. Mindkettő sokáig egy darab belőlem. És szégyelltem, hogy egyáltalán ilyen hülyeségeket gondolok.
Most elválaszthatatlan párok, és örülünk, hogy nem csak önmagunknak adhatunk nekik többet.
Köszönjük olvasónknak, hogy megosztotta velünk történetét, érzéseit és gondolatait. Kis ajándékot küldünk könyv formájában 🙂