Kassai Állami Színház (dráma) 2018/2019 Anders Thomas Jensen: Ádám almája Lektor: Matúš Marcinčin Bemutató: 2019.6.14.

versus

Anders Thomas Jensen: Ádám almája

Fordítás: Anna Fosse

Dramaturgia: Miriam Kičiňová

Jelenet: Juraj Poliak

Világítástervezés: Ján Ptačin

Jelmezek: Diana Strauszová

Zene: Ifj. Ján Kružliak.

Rendező és adaptáció: Ján Luterán

Ádám: Michal Soltész

Iván: Martin Nahalka, a. h.

Gunnar: Stanislav Pitonak

Khalid: Frantisek Balog

Pál: Ľubo Záhon, a. h.

Sarah: Alena Duranova

Dr. Kolberg: Šudík Róbert

Holger: Tomas Diro

Esben: Jakub Kuka, a. h.

Arne: Peter Gedeon, a. h./Lukáš Lipčák, a. h.

Noller: Tomáš Magdoško, a. h.

Bemutató 2019. június 14-én a kassai Állami Színház kisszínpadán.

Mintha ma mindent felforgatna. Magabiztosan bitorolja az alkotó hatalmát, és egy istent hoz létre a képére, amely a lehető legjobban megfelel neki. Felépíti saját rendszerét, amelyen belül minden a legjobb rendben és békében működik. Amíg az egzisztenciális stresszteszt el nem éri a határt. Ádám almáinak drámája Jovsky képzeletének kegyetlen összeomlásáról, minden elvesztéséről és az igaz hit megtalálásáról beszél. Az eredetileg 2005-ben dán-német film tizennégy évvel később szlovák színházi megjelenést kapott Ján Luthernek köszönhetően.

Thomas Anders Jensen, dán forgatókönyvíró és rendező több mint ötven forgatókönyvet írt, a Dogma 95 filmmozgalomnak dolgozik (bejelentette, hogy visszatér az egyszerű, őszinte filmhez, sok utómunka után). 1999-ben Oscar-díjat nyert a Választás éjszakája című rövidfilmjéért, ezt a díjat pedig a 2011-es Jobb világ című filmjével megismételte, amelyért Golden Globe-díjat is kapott. A másik három filmjét Oscarra jelölték. Forgatókönyvíróként és rendezőként áll az Ádám almái (2005) tragikomédia mögött is, amely után tíz évre felhagyott a rendezéssel. Jensen vitathatatlan tekintélye a film terén talán túl sok tisztelet mögött állt, amellyel Ján Luterán megközelítette filmje színpadi adaptációját.

Az első hallható szó a színházban egy rövid kérdés: "Ádám?" Az első emberre való hivatkozás csak az első számos bibliai utalás közül, amelyekkel Jensen összetévesztette a szövegét. A lengyel drámaíró és költő, Karol Wojtyła már konceptuálisan dolgozott Ádámmal, mint szereplővel. Az Apaság sugarai (1964) című drámájának idézete szintén jól áll Jensen Ádámjával: „Én vagyok Ádám. Különös név./A név, amely miatt érzem magam/amelyet meg kell találnom/minden emberrel. ”Ahogy Isten az Éden kertjében az első embert az első bűn drámája után hívja (1Móz 3: 9), úgy ennek a színházi drámának a kezdete, Ivan pap (Martin Nahálka) megszólítja Ádámot (Soltész Michal). Büntetése végrehajtása során (vagyis már személyes bűne után) ez az újnáci egy üres templom melletti elhagyott paplakhoz érkezik, ahol reszocializációjára néhány héten belül sor kerül. Ádám banális rendeltetési helyet választ - süt egy almás pitét, amely a plébánia kertjében érik. Igaz, hogy az éket az ék üti ki. Mivel az alma a kísértés és az örökletes bűn szimbóluma, az ember korrekciójának az almán is keresztül kell vezetnie.

Az almafa (a jó és a rossz megismerésének fája - Ter 2:17) iránti aggodalom háttérbe szorul. A nézők figyelik a paplak egyes lakói közötti kapcsolatok gyors fejlődését. A gondoskodó apa Ivan és (kifelé) kemény Ádám mellett számos más szereplővel is találkozunk. Gunnar (Stanislav Pitoňák) egykori tenisztehetség, ma csak erőszakoskodó és hírhedt tolvaj. Az arab és bizonyos értelemben a terrorista Khalid (František Balog) a benzinkutak kirablására szakosodott, mivel bosszút áll egy apa haláláért, aki Szaúd-Arábiában védte földjét a multinacionális olajipari vállalatoktól. E karakterek számára az alkotók kiválóan alkalmazták az együttesben talált természetes típusokat - Stanislav Pitoňák meglehetősen skandináv megjelenésével ugyanolyan meggyőző dán, mint Roma František Balog, mint néző-hálás arab (bár műpofája természetesebbnek tűnhet ). A harmadik szereplő Sarah (Alena Ďuránová), az alkoholfüggő környezetvédelmi aktivista, aki nagy valószínűséggel fogyatékkal élő gyermeket vár és abortuszt fontolgat. A kis közösség utolsó tagja egy nagyon öreg Pál (Ľubo Záhon), volt náci és volt koncentrációs tábori őr.

A polgári viselet nem vonzza a figyelmet és nem zavar. Noha Ivan atyának nincs papi tisztelete, és informálisabban (rövidnadrágban) van öltözve, hivatása kezdettől fogva nem lehet kétséges, mivel római inget visel kerékgyártóval. Ádám ideológiai irányultságát nemcsak a klasszikus neonáci ruházat, hanem a különféle tetoválás is vonzza. A kis közösség többi tagja eleinte hétköznapi, olcsó dolgokba öltözött. Későbbi átalakulásuk megjelenésükben is megmutatkozik - végül Gunnar fehérben jelenik meg teniszezőként, előtte Khalid egy arab sállal és egy egész fegyverarzenállal. A boldogtalanul terhes Sarah alkoholba esik, hasonlóan távozik, hogy vigyázzon a megjelenésére.

Juraj Poliak, a díszlet szerzője egy egyszerűen stilizált templomot választott, amelyet állványokból építenek. Az épület motívuma funkcionálisan kapcsolódik az élethez. A szereplők először képzeletszerűen építik házaikat a homokra, így viharuk (még a játékban fizikailag is jelen van) elpusztítja őket, és új építkezés megkezdésére kényszeríti őket - már a sziklán (az egyik bibliai parabolának a nyelvét használtuk - Mt 7, 24 - 27). A tér szentségére a szentek szobrai, egy központilag épített színes ólomüveg ablak és egy oltár (ha szükséges, kórházi ágy) mutatnak rá. A szent és a profán egyensúlya lehetővé teszi, hogy zavartalanul megváltoztassa a teret a paplak, valamint a kórház elhelyezésére és konyhájára. A színpadon azt az alapvető elemet - a fát - szabadon függő alma jelzi.

Ján Luterán rendező úgy döntött, hogy háziasítással erősíti a darab hitelességét, ami azonban nem sikerült. Az eredetiben Ivan protestáns lelkész, [2] özvegy és egy fia apja. Úgy néz ki, mint egy kassai katolikus pap, még rózsafüzért is tartva a kezében. Ennek a vallási gulyásnak a megszégyenülését erősítik az Egységes Katolikus Énekeskönyv dalai, a katolikus liturgia elemei, a ministráns ruházat stb. A stilizált templom színpadán különféle szent szobrok vannak, amelyek szintén ellentmondanak a protestáns hitnek. Fenntartások nélkül azonban elfogadhatjuk a szlovák evangéliumi dalokat, pedig a játék szilárdan Dániában található, mert a tartalom jól harmonizál a játékkal. Érdemes lenne megfontolni a teljes dráma átfogó átadását a szlovák valóságba, de legalább Khalid karaktere nem engedi, még a legnagyobb képzelőerő mellett sem.

Bár első pillantásra nem tűnik annyira, az igazi és legnagyobb dráma Iván papban játszódik. Martin Nahálka fokozatosan és körültekintően, érzékeny időzítéssel tárja fel szerepét, a többit más szereplők mondják el, de leginkább Kolberg cinikus technokrata orvos (Šudík Róbert).

Iván a bibliai Jób prototípusa a 21. században. A Jób könyve [3] a világirodalom fontos költői alkotása, amelyet Dante isteni komédiájával és Goethe Faustjával egyenlőségjeleznek. Arról beszél, hogy választ kell találni arra a kérdésre, hogy mit jelent a szenvedés a világban és az emberi életben, amely kb. 2500 évvel ezelőtt létrehozásának idején ugyanolyan aktuális volt, mint manapság. Hasonló témákat találhatnánk a sumér-babiloni költészetben, Kr. E. 2000 körül, de az alapvető különbség az, hogy Jób ártatlanul, igaz emberként szenved, amikor Isten hagyja, hogy a Sátán tesztelje hitét. A könyv számos bevezető verset is bemutat Jób könyvéből. Eredetileg maga az Ijjöb név héber alakja etimológiailag az "üldözött" jelzőből származik.

Ivant is irreális szenvedések kísérik. Anyja szülés közben meghal, apja és nővére elképzelhetetlenül erőszakolják meg őket, bilincsbe veszik apjukat, nővére pedig prostituált lesz. Fia, Christoffer születése után, az agyi bénulás legsúlyosabb formájával, feleségének túladagolják a gyógyszeres kezelést. Magának Ivánnak rákos daganata van a fejében, ráadásul a legnehezebb pillanatokban spontán vér esik le a füléből. A szenvedés segít abban, hogy a hitet hordozza, minden rossznak a jóra való abszolút tagadását (az értelem keresése) és azt a hitet, hogy az ördög a lelkéért küzd. Iván kidolgozza saját Isten-elképzelését, amely segít legyőzni minden rosszat, amely állandóan üldözi. A probléma az, hogy rendszere messze van az igazságtól, ezért előbb-utóbb óhatatlanul össze kell omolnia. Iván koncentráltan becsapja magát, és erről is meggyőzi a környezetét.

Csalja felesége halálát ("szerencsétlen véletlen"), megtéveszti azt a szörnyű félelmet, amelyet Pál halála előtt tapasztalt ("kiegyensúlyozottan és békésen halt meg"). Egy másik példa Sarah története, akit azzal biztat, hogy arról beszél, hogyan is számítottak fogyatékos gyermekre, de nem adtak negatív jóslatot az orvosoknak, majd egészséges fiút születtek. A probléma akkor válik fel, amikor kiderül, hogy Christoffer teljesen lebénul az agyi bénulás miatt. Ivan akkor sem akarja beismerni, hogy fiának nincs igaza, és mindenkit - de főleg önmagát - az ellenkezőjéről győzi meg.

Christoffer ábrázolását tartjuk talán a legsikeresebbnek - ha kivonjuk a filmadaptációból vett motívumokat és elemeket - a produkció saját ötlete. Neve Krisztusra utal, mert a keresztényeknek látniuk kell Krisztust a szenvedőkben, és Krisztusnak kell lenniük számukra. Talán ezért választ Ivan ilyen nevet súlyosan beteg fiának. Kerekesszékben ül a színpadon, és egy gótikus (nem barokk vagy más) Jézus Krisztus fából készült bábu ábrázolja sapkával a fején. Ebben a formában az alkotók összekapcsolják a szakrális (Christos) és a profán (Christoffer) környezeteket, és megmutatják, hogy a világ csak egy, és a másik nélkül nincs értelme. Iván egyszerre fia Krisztus és a kereszt, ugyanakkor ő is egy kő, amelyen eddig csak akarat erővel fenntartott hite törik meg.

Ádám dühös Ivan folyamatos jó iránti keresésében. Az almás pite félre megy, Iván úgy dönt, hogy eltöri és megsemmisíti. ami neki sikerülni fog.

Paradox módon, abban a pillanatban, amikor Iván elveszíti hitét, apátiába esik és vár a halálra, Ádám titokzatos és rejtélyes körülmények között találja meg a hitet. Ezekben a helyzetekben a fényhatások kerülnek előtérbe, amelyekért Ján Ptačin felelős a produkcióban. Minden nézőnek meg kell fontolnia, hogy az előadás általános megvilágítási terve mennyiben éri el a kívánt titokzatos légkört. Főleg drámai orrviharról és az azt követő almafa tüzéről beszélünk. A jelenet napfogyatkozása és a festett üvegablak megvilágítása is érdekes lesz, ami csak egy újabb jele a valós és a transzcendens kapcsolatának. Mindenesetre a fénnyel és a fénnyel való játék olyan helyzeteket jelez, amelyek a versenyek felett állnak, és egyáltalán nem kell irracionálisnak lenniük. Jensen néha eljut a skandináv módon mágikusnak mondható, mégis civil realizmushoz. Ez pedig gyakran társul a pszichológiai realizmushoz, és mind a különös furcsa, mind az abszurd helyzetekig (súlyos és humoros). Együtt létrehozzák a jóga sok témájának eredeti és érdekes variációját, amelyet érdemes megnézni. Különösen érdekes a józan beszéd és az ellentmondásosan elfogadott jelenségektől való távolság, például vérfertőzés, bevándorlás, testi és szellemi fogyatékosság, jobboldali szélsőségesség stb.

Eközben az almafát megmagyarázhatatlan holló rohamok, a vihar (érthetetlen villámcsapás után ég a fa) és Gunnar hányingere tönkreteszi. Csak minimális számú alma van hátra, de Ádám is süt belőle legalább egy kis tortát, hogy a haldokló Iván kórházába vigye.

Az ősi Ádám szimbolikusan elveszít mindent az almán keresztül, a jelenlegi mindent megint az almás pitén keresztül talál. És erősíti szeretteit is - szobatársak a paplakból, de főleg Iván, aki hihetetlen csodát fog tapasztalni - a neonácikkal vívott harc során egy golyó daganatot lő ki az agyából. Szem nélkül marad, de teljesen egészséges - nemcsak a testen, hanem a léleken is.

Martin Nahálkának és Michal Soltésznek nem volt könnyű dolga a produkció központi főszereplőjeként. Lehet, hogy ízlés kérdése, talán inkább a színház és a film közötti különbség, de szerepükben hangsúlyosabbak voltak, mint Mads Mikkelsen és Ulrich Thomsen a képernyőn. Mindkettő természetesnek tűnt, és megfelelően kiegészült.

Rendezőként Ján Luteránnak arra kellett gyanakodnia, hogy az Ádám-almák nem hasonlíthatók össze az eredeti filmváltozattal. Amint fentebb jeleztük, a produkció - egyértelmű ontológiai különbséggel is - túlságosan függ az eredetitől. Természetesen felmerülhet egy jogos kérdés, hogy miért mondjon le valamiről, ami bevált és bevált (például egy kereszt holló madárijesztőként, Hitler festménye Ádám szobájában stb.), Csak azért, mert valaki más már használta . Ez mindenki szubjektív megfontolásán múlik, de talán mégis magasabb fokú emancipációt várnánk Jensen eredetétől.

Ezt a lehetőséget ott jelezték. Említettük már Christoffer bábját, mivel a mikrohullámú sütőben vicces bábszínházat játszottak a benzinkút rajtaütése közben (Ádámnak bábként horogkeresztje volt a kalapácsán, Gunnarnak megint volt egy üveg és egy csésze, Khalidnak bomba). Az evangélikus forma színpadiassága felé hangsúlyozva néhány feszült helyzetet, ahol sokkal több érzelmet találunk bennük, mint a "hideg" skandináv filmben. Épp ellenkezőleg, a rejtélyes elemek korántsem olyan irracionálisak, mint a filmben.

A szöveg mindkét esetben ritkán volt összhangban a témával. A filmben azonban profán kompozíciók hangzottak el, amelyeket manapság is gyakran hallanak a rádióban (Bee Gees), míg a színházban az alkotók az evangéliumra, ill. kifejezetten az istentiszteletre, amely hosszú ideje növekszik. Ivan belső átalakulása (Martin Nahálka énekelt és gitározott, mások is csatlakoztak) az egyes dalok értelmezésében is megmutatkozott, amikor a paródia egy bizonyos formájától a bevezetéstől az őszinte és élénk öröm felé haladt. Timothy Legs of the Deer daláról beszélünk, amely gondoskodott az előadás erősen érzelmes befejezéséről, de egy egyértelmű Joga motívumokkal rendelkező dalról is, még akkor is, ha a Third Day csoport füge nem virágzott: nem hoztak fény az új reggelen./Akkor is, ha a mezők meghibásodnak/és a magtárak üresek maradnak,/annak ellenére, hogy a környéken minden azt hívja, hogy Isten nem az. // Igen, akkor emelem fel a hangom/és dicséretet énekelek. "

Ha megemlítjük az érzelmi következtetést, az igazgató leveheti a lábát a gázról. Lehet, hogy az édes melodramatikus természet tetszett a közönségnek, de inkább magának a produkciónak ártott. A nem szánalmas Anders Thomas Jensennek sikerült megőriznie a polgári távolságot a happy endtől, Ján Lutheran nem állt ellen a kísértésnek, találkozott a nézővel, és a végén még helyenként farsangolt is (volt neonácik miniszterként). A lírai (dal) azonban szerencsére a színpadon felülmúlta az eposzt (happyend), és lenyűgöző és erős csúcspontot adott az egész drámai produkciónak.

Az evangélikus Ádám-almák produkciója nem általános színház, ritkán ötvözi a figyelemfelkeltést és a mélységet (de ha a néző el akarja kerülni a színház esetleges csalódását, jobb, ha nem látja a filmet). Ádám csak Jóbdal (szenvedéssel) folytatott küzdelem során találja magát, Jóbnak vissza kell térnie Ádámhoz (a kezdethez), hogy jelentést találjon. Mindkettőjüknek tudnia kell az igazságot az emberről, hogy a dolgok számítanak.

[1] A szerzők Lars von Trier és Thomas Vinterberg. Elérhető: https://sk.wikipedia.org/wiki/Dogme_95.

[2] A dán lelkészek szövetsége A. T. Jensennek a kultúra éves díját adományozta Ivan protestáns pap karakteréért.

[3] Szlovák nyelven Karol Gábriš fordításában a Jób könyvét, valamint Viliam Turčány mester újrakölteményét ajánljuk (Pozsony: Tatran 2007), amelyből némi információt is merítettünk.