tbl flm 28x10 mg (bl. OPA/Al/PVC/Al)
A jellemzők összefoglalójának (SPC) tartalma
Számú melléklet 2. számú melléklete a gyógyszer bejegyzéséről, ev. Sz .: 2010/06746, 2010/06747, 2010/06748
A termék jellemzőinek összefoglalása
A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE
Alvoplex 10 mg filmtabletta
Alvoplex 15 mg filmtabletta
Alvoplex 20 mg filmtabletta
MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
10 mg eszcitalopram (oxalát formájában) tablettánként.
15 mg eszcitalopram (oxalát formájában) tablettánként.
Minden tabletta 20 mg eszcitalopramot tartalmaz (oxalát formájában).
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.
GYÓGYSZERFORMA
Filmtabletta (tabletta).
Fehér, ovális filmtabletta, egyik oldalán „E9CM”, mindkét oldalán „8” jelzéssel és mindkét oldalon „10” jelzéssel ellátva (egy szám a hasítóvonal mindkét oldalán).
Fehér, ovális filmtabletta, egyik oldalán „E9CM”, mindkét oldalán „15” jelzéssel és mindkét oldalon „15” bevéséssel (a számvonal mindkét oldalán egy szám).
Fehér, ovális filmtabletta, egyik oldalán „E9CM”, másik oldalán „20” jelzéssel és a másik oldalán „20” jelzéssel (a szám mindkét oldalán egy szám).
A tabletta egyenlő adagokra osztható.
KLINIKAI JELLEMZŐK
Terápiás javallatok
Depressziós epizód és visszatérő depressziós rendellenesség kezelése.
Pánikbetegség kezelése agorafóbiával vagy anélkül.
Szociális szorongásos zavar (szociális fóbia) kezelése.
A kényszerbetegség kezelése.
Adagolás és alkalmazás módja
A 20 mg-nál nagyobb napi dózisok biztonságosságát nem igazolták.
Az eszcitalopramot napi egyszeri adagban adják étkezés közben vagy étkezés nélkül.
Epizódok depressziós és visszatérő depressziós rendellenesség
A szokásos adag 10 mg naponta egyszer. A páciens egyéni válaszától függően az adag legfeljebb napi 20 mg-ra emelhető.
Az antidepresszáns hatás elérése általában 2-4 hétig tart. A tünetek megszűnése után a kezelést még legalább 6 hónapig folytatni kell a kezelésre adott válasz stabilizálása érdekében.
Pánikbetegség agorafóbiával vagy anélkül
Az első héten kezdeti napi 5 mg-os dózis ajánlott, amelyet napi 10 mg-ra kell emelni. A páciens egyéni reakciójától függően az adag tovább emelhető, maximum napi 20 mg-ig.
A maximális hatékonyság körülbelül 3 hónap múlva érhető el. A kezelés több hónapig tart.
Szociális szorongásos rendellenesség
A szokásos adag 10 mg naponta egyszer. Általában 2-4 hét kell a tünetek enyhüléséhez. Ezt követően, a beteg egyéni reakciójától függően, az adag napi 5 mg-ra csökkenthető, vagy maximum 20 mg-ra emelhető.
A szociális szorongásos rendellenesség krónikus lefolyású betegség, és 12 hetes kezelés ajánlott a kezelésre adott válasz stabilizálására. A kezelésre reagáló betegek hosszú távú kezelését 6 hónapig figyelték, és annak esete a visszaesés megelőzése érdekében egyedi esetekben megfontolható; a kezelés előnyeit rendszeresen újra kell értékelni.
A szociális szorongásos rendellenesség egy jól meghatározott diagnosztikai kifejezés, amely egy olyan rendellenességre utal, amelyet nem szabad összekeverni a túlzott félénkséggel. A gyógyszeres terápia csak olyan esetekben javallt, amikor a rendellenesség jelentősen befolyásolja a munka és a társadalmi tevékenységeket.
Ezt a kezelést nem hasonlították össze a kognitív viselkedésterápiával. A gyógyszeres terápia az általános kezelési stratégia része.
A kezdő adag 10 mg naponta egyszer. A páciens egyéni válaszától függően az adag legfeljebb napi 20 mg-ra emelhető.
Mivel a rögeszmés-kényszeres betegség krónikus betegség, a betegeket elég hosszú ideig kell kezelni, hogy a tünetek megszűnjenek.
A kezelés előnyeit és az adagot rendszeres időközönként felül kell vizsgálni (lásd 5.1 pont).
Idős betegek (> 65 év)
A kezelés kezdetekor fél adagot kell figyelembe venni a szokásos ajánlott adagtól és egy alacsonyabb maximális dózistól (lásd 5.2 pont).
Az escitalopram hatékonyságát idős betegek szociális szorongásos rendellenességeiben nem vizsgálták.
Gyermekek és serdülők (1
1 Öngyilkossági gondolatokról és öngyilkossági magatartás eseteiről számoltak be az eszcitaloprám-kezelés alatt vagy röviddel azután (lásd 4.4 pont).
2 Ezeket az eseteket az SSRI farmakoterápiás csoportnál jelentették.
A forgalomba hozatalt követően QT-megnyúlás eseteiről számoltak be, különösen azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében kórtörténet volt.
A túlnyomórészt 50 éves vagy annál idősebb betegeknél végzett epidemiológiai vizsgálatok az SSRI-kkel és a triciklikus antidepresszánsokkal (TCA) történő törések fokozott kockázatát mutatták ki. A kockázat hátterében álló mechanizmus ismeretlen.
A kezelés abbahagyása során megfigyelt abbahagyási tünetek
Az SSRI-k és az SNRI-k abbahagyása (különösen hirtelen) gyakran a kezelés abbahagyását eredményezi. A leggyakrabban jelentett reakciók a következők: szédülés, érzékszervi zavarok (beleértve a paresztéziát és az áramütést), alvászavarok (beleértve az álmatlanságot és az intenzív álmokat), izgatottság vagy szorongás, hányinger és/vagy hányás, remegés, zavartság, izzadás, fejfájás, hasmenés, palpitáció, érzelmi instabilitás, ingerlékenység és látászavarok. Ezek a reakciók általában enyhék vagy közepesen súlyosak és önmagukban is megszűnnek, de egyes betegeknél súlyosak lehetnek, és hosszabb ideig is jelen lehetnek. Ezért, ha az escitaloprammal végzett kezelés már nem szükséges, a kezelés fokozatos csökkentésével kell abbahagyni (lásd 4.2 és 4.4 pont).
4.9 Túladagolás
Az escitalopram túladagolásának klinikai adatai korlátozottak, és sok esetben több gyógyszerrel együtt adják be. A legtöbb esetben csak enyhe vagy tünetekről nem számoltak be. Csak az escitalopram túladagolásának halálos eseteiről ritkán számoltak be; az esetek többsége többszörös kábítószer-túladagolással járt. 400–800 mg escitalopram dózisának önmagában történő bevétele nem járt súlyos tünetekkel.
Az észlelt escitalopram túladagolás tünetei közé tartoztak különösen a központi idegrendszerrel kapcsolatos tünetek (szédülés, remegés, izgatottság, ritkán szerotonin szindróma, görcsök és kóma), gyomor-bél rendszer (hányinger vagy hányás), szív- és érrendszer, valamint aritmiák). elektrolit-egyensúlyhiány (hipokalaemia, hyponatraemia).
Nincs specifikus ellenszer. Biztosítani kell a tiszta légutak fenntartását és fenntartását, valamint a megfelelő oxigénellátást és légzést. Meg kell fontolni a gyomormosást és az aktív szén alkalmazását. A szájon át történő bevételt követően a gyomormosást a lehető leghamarabb el kell végezni. A tüneti szupportív intézkedések bevezetése mellett a szívműködés és az életfontosságú jelek monitorozása ajánlott.
FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK
5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok
Farmakoterápiás csoport: antidepresszánsok, szelektív szerotonin újrafelvétel-gátlók,
ATC kód: N06AB10.
Az eszcitalopram egy szelektív szerotonin (5-HT) újrafelvétel gátló, nagy affinitással az elsődleges kötőhelyhez. Ez is kötődik a szerotonin transzporter alloszterikus helyéhez, 1000-szer kisebb affinitással.
Az eszcitaloprámnak nulla vagy alacsony affinitása van számos receptorhoz, beleértve az 5-HT1A, 5-HT2, DA D1 és D2 receptorokat, α1-, α2-, β-adrenoreceptorokat, H1-hisztamint, muszkarin-kolinerg, benzodiazepin- és opioid-receptorokat.
Az 5-HT visszavételének gátlása valószínűleg az egyetlen hatásmechanizmus, amely megmagyarázza az eszcitalopram farmakológiai és klinikai hatásait.
Depresszív epizódok és visszatérő depressziós rendellenességek
Az eszcitaloprám hatékonyságát a depressziós epizódok és a visszatérő depressziós rendellenességek akut kezelésében négy kettős-vak, placebo-kontrollos rövid távú (8 hetes) vizsgálatból háromban igazolták. Egy hosszú távú relapszus-megelőzési vizsgálatban 274 beteget, akik a nyílt, 8 hetes korai szakaszban 10 vagy 20 mg escitalopramra reagáltak, randomizálták, hogy ugyanabban az adagban escitalopramot kapjanak, és placebót kaptak, 36 hétig. Ebben a vizsgálatban azoknál a betegeknél, akik az elkövetkező 36 héten át folytatták az escitalopram kezelését, sokkal hosszabb idő után volt relapszus, mint a placebót szedőknél.
Szociális szorongásos rendellenesség
A szociális szorongásos zavarok kezelésére szolgáló eszcitalopram három rövid távú (12 hetes) vizsgálatban, valamint egy 6 hónapos relapszus-megelőzési vizsgálatban volt eredményes a válaszadók körében. Egy 24 hetes dóziskereső vizsgálat kimutatta az 5, 10 és 20 mg eszcitaloprám hatékonyságát.
Egy randomizált, kettős-vak klinikai vizsgálatban a 20 mg/nap escitaloprammal kezelt betegek teljes Y-BOCS pontszámát 12 hét után elválasztották a betegek placebo pontszámától. 24 hét elteltével az escitalopram 10 mg/nap és 20 mg/nap adagok hatékonyabbak voltak, mint a placebo.
A relapszus megelőzését 10 mg és 20 mg/nap escitalopram adagolásával igazolták azoknál a betegeknél, akik nyílt, 16 hetes vizsgálatban reagáltak az escitalopramra, és akiket egy 24 hetes, randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollos vizsgálatba vontak be.
5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok
A felszívódás majdnem teljes, és nem függ a táplálékfelvételtől. (Az átlagos idő a csúcskoncentrációig (átlagos tmax) 4 óra az ismételt beadás után.) Mint a racém citaloprám esetében, az escitalopram esetében is körülbelül 80% -os abszolút biohasznosulás várható.
A látszólagos eloszlási térfogat (Vd, β/F) orális beadás után körülbelül 12-26 l/kg. Az escitalopram és fő metabolitjai plazmafehérjéhez való kötődése kevesebb, mint 80%.
Az eszcitalopram a májban metabolizálódik demetilezett és didemetilezett metabolitokká. A metabolitok mindkét típusa farmakológiailag aktív. Alternatív megoldásként a nitrogén oxidálható N-oxid metabolittá. Az alapvegyület, valamint annak metabolitjai részben kiválasztódnak glükuronidok formájában. Ismételt adagolás után a demetilezett metabolit átlagos koncentrációja általában 28-31%, a didemetilezett metabolit koncentrációja pedig kevesebb, mint az escitalopram koncentrációja 5% -a. Az eszcitalopram demetilezett metabolittá történő biotranszformációját főként a CYP2C19 enzim közvetíti. Bizonyos mértékben a CYP3A4 és a CYP2D6 enzimek is érintettek lehetnek.
Az elimináció felezési ideje (t½β) ismételt alkalmazás után körülbelül 30 óra, az orális plazma clearance (Cloral) körülbelül 0,6 l/perc. A fő metabolitok eliminációs felezési ideje lényegesen hosszabb. Úgy tűnik, hogy az eszcitalopram és a fő metabolitok mind májban (metabolikus úton), mind vesén keresztül választódnak ki, a dózis nagy része a vizelettel metabolitok formájában ürül.
Az escitalopram farmakokinetikája lineáris. Az egyensúlyi állapotú plazmakoncentráció körülbelül 1 héten belül elérhető. 10 mg-os napi dózist követően az átlagos egyensúlyi állapot koncentrációja 50 nmol/l (20 és 125 nmol/l között van).
Idős betegek (> 65 év)
Úgy tűnik, hogy az eszcitalopram idősebb betegeknél lassabban eliminálódik, mint fiatalabb betegeknél. A szisztémás expozíció (AUC) körülbelül 50% -kal magasabb idős betegeknél, mint fiatal egészséges önkénteseknél (lásd 4.2 pont).
Csökkent májfunkció
Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban (Child-Pugh A és B osztály) az escitalopram eliminációs felezési ideje körülbelül kétszer hosszabb volt, és az expozíció körülbelül 60% -kal magasabb, mint normál májfunkciójú egyéneknél (lásd 4.2 pont). ).
Csökkent vesefunkció
Vesekárosodásban szenvedő betegeknél (Clcr 10 - 53 ml/perc) hosszabb felezési időt és kissé megnövekedett expozíciót figyeltek meg racém citaloprámmal. A metabolitok plazmakoncentrációját nem figyelték, de ezek megemelkedhetnek (lásd 4.2 pont).
A gyenge CYP2C19-metabolizálóknál az escitalopram plazmakoncentrációja kétszerese volt, mint az intenzív metabolizálóknak. Nem figyeltek meg szignifikáns változást az expozícióban a CYP2D6-gyenge metabolizálóknál (lásd 4.2 pont).
5.3 A preklinikai biztonságossági adatok
Az escitaloprammal végzett hagyományos preklinikai vizsgálatok teljes sorozatát nem hajtották végre, mivel az escitaloprammal és a citaloprammal végzett patkányokon végzett toxikokinetikai és toxikológiai vizsgálatok mindkét anyag esetében hasonló profilt mutattak. Ezért a citaloprammal kapcsolatos összes adat alkalmazható az eszcitalopramra is.
Patkányokon végzett összehasonlító toxikológiai vizsgálatokban az escitalopram és a citalopram kardiotoxicitást, ezen belül pangásos szívelégtelenséget okozott, több hetes kezelés után olyan adagokkal, amelyek általános toxicitást eredményeznek. Úgy tűnik, hogy a kardiotoxicitás a plazma csúcskoncentrációkhoz kapcsolódik, nem pedig a szisztémás expozícióhoz (AUC). Az a maximális plazmakoncentráció, amely semmilyen káros hatást nem okozott, meghaladta (8-szoros) a klinikai alkalmazás során elért maximális plazmakoncentrációt, míg az eszcitaloprám AUC-értéke csak 3-4-szerese volt a klinikai alkalmazás során elért expozíciónak. A citalopram S-enantiomerjének AUC-értékei 6–7-szer magasabbak voltak, mint a klinikai alkalmazás során elért expozíció. Ezek a megállapítások valószínűleg összefüggenek a biogén aminokra gyakorolt fokozott hatással, azaz j. a fő farmakológiai hatások másodlagos következményével, haemodinamikai hatásokat (a koszorúér áramlásának csökkenését) és iszkémiát eredményezve. A kardiotoxicitás pontos mechanizmusa azonban nem ismert. A citaloprammal kapcsolatos klinikai tapasztalatok, valamint az eszcitaloprammal végzett klinikai vizsgálatok eredményei nem mutatják ezen eredmények klinikai jelentőségét.
Patkányokban az eszcitaloprámmal és a citaloprammal végzett hosszan tartó kezelés után egyes szövetekben megemelkedett foszfolipidszinteket figyeltek meg, pl. a tüdőben, az epididymisben és a májban. Az emberekhez hasonló expozíciónál hám- és májleleteket figyeltek meg. Ez a hatás visszafordítható és a kezelés leállításakor eltűnik. Állatokban foszfolipidek (foszfolipidózis) felhalmozódását figyelték meg sok amfifil kationos gyógyszerrel. Nem ismert, hogy ez a jelenség komoly jelentőséggel bír-e az emberek számára.
Patkányokon végzett fejlődési toxicitási vizsgálatban embriotoxikus hatásokat (csökkent magzati testtömeg és reverzibilis késés a csontosodásban) figyeltek meg az expozíciónál (az AUC értékek alapján), meghaladva a klinikai alkalmazás során elérteket. Nem jelentettek megnövekedett rendellenességeket. Egy prenatális és posztnatális fejlődési vizsgálat azt mutatta, hogy a laktáció alatt a túlélés csökkent a klinikai alkalmazás során elérteket meghaladó AUC értékek alapján.