Magyar László komikus karaktereként vált ismertté.
Ma Andy Kraus elismert televíziós forgatókönyvíró, sok színész sorsával a kezében. Panelák-sorozata pontosan öt évet ünnepel a képernyőn február 18-án. Tizenegyedik sorozatát sugározzák - 920. rész! Andy Kraus Panelák továbbra sem unatkozott.
Öt évvel ezelőtt válaszoltál arra a kérdésre, hogy vagy: gyors és dühös. Ez megváltozott?
Sikerült feljutnom a színpadra, amitől már nem érzem magam "gyorsnak és dühösnek". A robotok nagy részét fokozatosan átadom más embereknek, így ez már nem igényel annyi időt és energiát, mint korábban. De munkamániás vagyok, és amint elfogy a kapacitásom, előállok egy munkával. Ez most film. Nyáron szeretnénk lőni. De a film körül sok kreativitás nélküli robot található, például pénzgyűjtés, ezért ismét "gyors és dühös" helyzetbe kerültem.
A Gyűjtő című film állítólag tiszta vígjáték. Úgy érzed, hogy az emberek kicsit nevetnek?
Kevés olyan szlovák film van, amelyen az emberek nevethetnek. Ezért szeretnénk olyan családi vígjátékot készíteni, amelynek van története - ez nem egy első osztályú poénokból összeállított Kő lesz. Célunk egy kereskedelmileg sikeres vígjáték, amely moziba érkezik, és jó érzéssel távozik, hogy ellazult, jól érezte magát és pozitív energiát küld.
Mikor kell az embereknek nevetni - mikor jó vagy válság idején más ötleteket előállni?
Még mindig nevetniük kellene, de a nevetésnek különböző küldetései vannak különböző időpontokban. Természetesen kellemesebb a szórakozás, amikor minden rendben van, és a nevetés egyfajta extra bónusz. Darabba nem lehet beugrani, de nehéz helyzetben a nevetés is fontos. Ha filmünknek köszönhetően a néző máshova jut legalább másfél órára, akkor a cél teljesül. A nevetés fizikailag előnyös. De valószínűleg fordítva működik, mert különben nem tudom megmagyarázni a Kék az égből című műsor magas közönségét. Olyan tragikus történetek ezek, hogy nem tudom megnézni őket. Nyilvánvalóan az embereknek, akiknek jól vannak, nincs szükségük ilyen típusú programokra, mert az ellenkező irányba készteti őket a jó hangulatból. Éppen ellenkezőleg, a nehéz helyzetben lévő emberek megszólalnak egy ilyen foglalkozáson, azt mondják, hogy valakinek még rosszabb a helyzete, mint neki. Sajnálom, hogy ilyen sok szomorú ember van Szlovákiában.
Térjünk vissza a komédiához. Azt állítja, hogy egy jó vígjátékot nem lehet kevés pénzből készíteni. Hogy kereste a pénzt?
Még mindig keressük őket. Személy szerint csak olyan embereket szólítottam meg, akiket már régóta ismerek, ezért nem szégyellem eljönni és felvetni ezt a témát. A többivel szakképzett emberek foglalkoznak, akik pénzszerzésből élnek. Köszönhetően annak, hogy jó médiapartnereink vannak, nem kell ellenszolgáltatás nélkül pénzt kérnünk - rengeteg lehetőségünk van a filmben és az egész promóban. Tehát nem kell senkinek tartoznunk. Nagyon nehéz kis pénzből jó vígjátékot készíteni. El tudom képzelni egy alacsony költségvetésű pszichológiai filmet - de valószínűleg nem lesz kereskedelmi szempontból érdekes, mert kevés az igényes néző. Számos fesztiválon nyerhet díjakat, de ezer ember fog moziba jönni. A többségi néző számára valami dinamikus, gyors, pihentető és színészi színészre van szükség, akik jó komikusok és egyben a közönség mozgatórugói.
Mi a legtöbb pénz a komédiában? A színészek fizetéséért, környezetéért, filmtrükkökért?
Nem lesz annyi trükkünk. De a Gyűjtő című filmnek két változata lesz. Családi vígjátékként készül, amelyet délután és hétvégén, akár 7 éves kortól is élvezhetünk, valamint egy esti verzióként, amely hosszabb és kissé pikánsabb lesz. Ráadásul a vígjáték számára drága, hogy a helyzeteknek egymást kell váltaniuk egymás után, és ezért a képeknek rövideknek kell lenniük. Ez kihívást jelent. A pszichológiai dráma 15 perces képet készít, három színésszel egy szobában. Ehhez azonban szükség van egy igényes nézőre, aki értékeli a mélyen gyökerező filozófiai párbeszédeket. Noha a nézők többségét továbbra is meg kell őrizni a történetben, percenként legalább egy vicces pontra és a történetek zajló környezetek gyors váltakozására van szükségük. Ugyanakkor minden egyes képet nemcsak le kell forgatni, hanem elő kell készíteni - meg kell világítani stb. És egyetlen kép elkészítése néha hosszabb időt vesz igénybe, mint maga a felvétel. Ezért nem napi 30 perc filmet készítünk, hanem nyolcat. A forgatási napok száma növekszik, és ebből származik a szükséges pénzmennyiség.
Mennyibe kerül egy ilyen film?
Azt mondtuk, hogy ha március végéig csökkentjük a költségvetés kétharmadát, akkor meg is fogjuk tenni. A minimum 750 000 euró, kevesebb pénzért nincs értelme elkezdeni, mert kénytelenek lennénk a kompromisszumra, és ezt nem akarjuk. Hajlandó vagyok befektetni valamit saját erőforrásaimból is, mert a film elkészítése az álmom. Nem fogok pénzt keresni rajta. Ha véletlenül elkészülne a film, befektetnék egy másik filmprojektbe. De Szlovákiában ez egy szörnyű nyomorúság ebben az üzletben.
Mi a probléma?
Ha legalább annyi mozilátogatásunk lenne, mint Csehországban. Tudom, hogy kétszer akkora a piacuk, mint nálunk, de a jó filmben szereplő tízmillió ember átlagosan 10% -a jön. Hazánkban ez az ötmillió két százaléka. Tehát egy százezer látogatóval bíró film megsiker, és nekünk mint producereknek egy jegyből körülbelül egy eurónk van. Tehát 750 000 embernek kellene jönnie, így nincs szükségem szponzorokra. Amikor a Harry Potter, mint 2011 legsikeresebb külföldi filmje, hazánkban 212 000 nézője volt, láthatja Szlovákiában a lehetőségek határait.
Mitől lesz más a Koleník vámpír, mint a Robert Pattinson által játszott vámpír?
Szebb és komikusabb lesz, mert Párkány szlovákul fog beszélni. Utoljára a világon Ľudevít Štúr idején járt, akivel személyesen találkozott, és ő volt az, aki szerencsétlenül lőtte Štúrt azon a vadászaton. Tehát különleges nyelven beszél, és mindenki azt gondolja, hogy zavart lengyel turista. Abban az időszakban jelmezbe öltözik, amely Koleníkról tanúskodik. A romantikus Alkonyattól eltérően filmünk szórakoztatóbb lesz, bár elárulhatom, hogy még a Gyűjtőben is beleszeretünk egy vámpírba, egy milliomos lányba.
Vámpírként Ján Koleník reagált?
Nagyon elégedett volt. Izgatott volt, amit még soha nem tett. Valójában minden szereplő, akivel beszéltem, boldog volt. Minden színész filmet akar készíteni. A sorozat szép, de mindenki szeretne valamit tenni az igazi színészi játékhoz közelebb. Végül is másképp néz ki a képernyőn, mint a televízióban. Mindenki egyfajta Alkonyat-paródiára várt, a végén pedig kellemesen meglepődtek, hogy az összes jelenet illeszkedik egymáshoz, vannak pontjai és nincs hiány a happy end-ben. Talán azért, mert ez a film sokáig készült - körülbelül két és fél évig volt a fejemben. Csak egy pillanatra volt szükségem a rúgáshoz - és ez volt a dal, ha tudta, mit akar a Bangles együttestől. Hallottam a kocsiban, és hirtelen egy film kezdett összeállni a fejemben - hátulról. A forgatókönyv gyors volt, körülbelül két hét alatt megvan. Aztán volt a kéthetes ülési szakasz, és elkezdtem vágni. Jelenleg a harmadik verziónál tartok, és közelítek a véglegeshez.
Mit mondtak a reménykedő szponzorok a témában?
Elsősorban a médiacsomag érdekelte őket, amelyen belül bemutatkozhattak. Megvan az az előnyöm, hogy egy sikeres vígjáték robot áll mögöttük, így azt mondhatják maguknak: ez a szomszédok alkotóinak, a Panelák filmje. A sikert soha nem lehet garantálni, de a siker százaléka van. Nagyon hiszek a film minden résztvevőjének pozitív energiájában, gondolom, ez nem romolhat el.
Számodra egy kis szünet a Paneláktól?
Valójában igen, mert nyáron kellene forgatnunk, amikor a Panelákot nem gyártják. Nyáron mindig pihenek, de ez kellemes lesz - megteszem, de szórakoztató lesz. Az első szakasz egy forgatókönyv, kész, a második szakasz az emberek megszerzése, nincs kedvem rendezni, ezért felkerestem Barbora Kardošovát, akinek munkáját jól ismerem, és bár még nem készített játékfilmet, Meggyőződésem, hogy ez a megfelelő választás.
Készen áll arra, hogy az egyszerű szórakoztatással kapcsolatos kritikus hangok újra eljöjjenek?
Mivel olyan projektek alatt vagyok aláírva, mint a Ha ez volt és a Felszín alatt, az emberek már kicsit másképp érzékelnek. A humor terén is történt változás. A hurrikán pusztán elsőrangú kabaré volt, valószínűleg nincs könnyebb szórakozás, aztán voltak Szomszédok - ez már nem csak poén volt, hanem a szerző jelenetei és a Panelák megint műszak. Nagyon sok nézőnk van, akiket igényesnek minősítenék. A panelt olyan értelmiségiek is figyelik, akiknek pihenniük kell. Szeretnék tenni valamit a nézők többségéért, de nem sérteni az igényeseket.
Nyilvánvalóan soha nem vonzotta a színházba, amely különbözik a televíziótól és a filmtől?
Két pillanat van - én mint a mű résztvevője és én mint néző. Szerintem nem vagyok jó színész. És láthatja a színházban. Bár a film és a televízió hiányosságai fedezhetők, ez inkább a technikáról szól, mint a túlélésről. Színészként egyáltalán nem éreztem magam jól a kamera előtt és a színpadon sem. És akkor jött a Hurricane és László karaktere, aki az én alteregóm. László korlátok nélkül Andy Kraus - meg tudom csinálni a magyar akcentust, mert tudok magyarul, a jelenetek számomra jól átgondoltak voltak, mert nagyon sok ismerősöm van, aki magyarul szlovákul beszél. Feljegyeztem az összes torzulást, majd felhasználtam. Most is felhívott egy dunaszerdahelyi férfi: Kraus úr, nehezen tudtam megáldani egy számmal. Színészként tehát inkább tévékamerát szenvedtem, mint színházat. Valószínűleg ezért nem is voltam jó viszonyban a színházzal, mint néző. A kivétel a GUNAGU színház. Inkább a filmeket.
Ami például?
A hangulat szerint. Élvezhetem a Fekete Hattyút és a Halálos Csapdát. A kő már nincs, hanem például a Majom utáni négyesben. Aztán vannak olyan filmek, amelyekhez szívesen visszatérek - például az Az ötödik elem sci-fi.
Tehát nem nagyszerű művészettel akartál foglalkozni, inkább szórakoztatni az embereket?
Amikor befejeztem az iskolát, Nyitrán kaptam munkát. Ez nagyon jó volt, mert kevesen jutottak közvetlenül a Nemzeti Színházba, gondolom, csak Inge Timková. Mintha a hallgató minősége tükröződne abban, hogy meddig jut el Pozsonytól az eljegyzés. Tehát Nagyszombat, Nyitra még mindig jók voltak. Abban az időben ott volt Jožko Bednárik, de én még mindig nem voltam hajlandó, és pincérként dolgoztam. Egyfajta pánik félelem lett bennem, hogy bezárkózom a kőszínház elé, és minden nap négy órán át próbálok ott. Diákként kétszer tapasztaltam a Kisszínpadon. Amikor arra gondoltam, hogy mindennap tíztől kettőig hat hétig kipróbálok valamit, ugyanúgy, talán mégis belevetnek valamit, amit nem élvezek, de nem. Így pincérként mentem dolgozni, az élet hozott nekem valamit. És hozta. Azt mondom magamnak, hogy valaki vezeti az életünket. Ha nem megy jól, akkor mondom magamnak, nyugodj meg, öt év múlva meglátom, hogy jó volt valamire. És utólag azt látom, hogy még a kudarcok is valahová költöztek.
Bár nem élvezte a színházat, azt hiszem, nem tévedésnek tekintette a prágai Előadó-művészeti Akadémián folytatott tanulmányokat?
Nem, bár azt gondolom, hogy egyes hallgatókat a professzorok lelassíthatnak. Néha azt szeretném mondani néhány okos, tehetséges színésznőnek, hogy ne járjanak abba az iskolába. Négy évig nem engedik őket játszani, az emberek megfeledkeznek róluk és véget ér a jól vezetett karrierjük. Korunkban igazi színészeket tanítottak az iskolában. Ma nagyon kevés van belőlük. Véleményem szerint csak az járhat a prágai Színművészeti Akadémiára, aki meg van győződve arról, hogy színházat akar csinálni. Aki nem akar hírnevet és szerencsét, de szerzetesként lesz színháza, és belemerül.
Rájött, hogy forgatókönyveket ír. Évek után is kihívást jelent számodra, vagy kissé rutinná válik?
Forgatókönyv írása a Panelák számára már nem jelent kihívást, de nem is rutin. Még mindig szívesen találkozom munkatársakkal, és azt hiszem, a közönség elárulná, ha unatkoznánk. Ez a nézet eltűnik. Öt év alatt annyi témát nyitottunk meg, a cselekmény annyira elágazó, hogy rengeteg lehetőségünk van más cselekményekre, sok remek színész van.
Meddig lehet húzni Panelákkal? Újabb öt év?
Természetesen igen. A színészek változnak, azok közül, akik a kezdetektől fogva szerepelnek a sorozatban, csak körülbelül hatan maradtak meg, a többiek újak. Talán tíz év múlva senki sem játszik ott az eredetiek közül, új karakterek és történetek jönnek. Időnként ki kell cserélni a személyzetet. A változások gyakorisága növekedhet.
Miért nem tartott a rivális Office? A kórházi környezet hamarabb kimerül?
Van egy kis problémánk a kórházzal is, csak 6-7 főszereplő van, és már minden sort átestünk, hogy felajánlhassunk néhány új történetet a közönségnek. A kórházi környezet csak akkor szórakoztatja a nézőt, ha érdekes kapcsolatok, intrikák, szeretet, gyűlölet vannak a szereplők között. Történetek konkrét esetekről és a körülöttük lévő problémákról - a nézőt nem tartjuk ebben. Szeretné lebontani az egész kórházat, és újat építeni új szereplőkkel. De nincs lelkiismeretem ehhez, mert a színészek jók, csak az a gond, hogy új történeteket állítsunk elő nekik.
Érdekes álláspontod van - ilyen istenként teremtesz sorsokat.
Látod a fejembe, pontosan ezt érzem. De ennek is két szintje van - amikor a karakter sorsáról döntök, egyúttal a színész sorsáról is döntök. És ez még nagyobb felelősség. A karakter lemondása nem olyan probléma, nincs lelkiismeret-furdalásom, mert valami virtuális dologról van szó, de aztán rájövök, hogy van egy ember, aki kapcsolódik hozzá, akinek anyagi biztonsága van Panelák jóvoltából. És most neki vágom? Kínos beszélgetések ezek, de néha muszáj. Nem szeretek bejelenteni a színésznek, hogy véget ér a karaktere. És a legtöbb esetben nem igazán zavarjuk a színészeket, mert nem működnek. De még mindig újakat adunk hozzá, nem zavarunk senkit, és idővel eljutunk arra az állapotra, hogy a produkció már nem képes ennyi színészt összeállítani egy nap alatt. Anyagilag is megterhelő. Aztán néha erősen meg kell vágnunk és rossz hírt kell közölnünk a színészekkel. Mindig problémám lesz ezzel.
Személyesen el kell mondania a színésznek?
Nem muszáj, de a legtöbb esetben igen.
Olvastam, hogy félig magyar vagy. Hol nőttél fel?
Félig magyar? Inkább negyedre. A nagyszülők még mindig Ausztriában-Magyarországon születtek. Paradox módon Bojnice-ban éltek, ahol én születtem. Magyar nemzetiségűnek vallották magukat, a nagyapa művészettörténész volt, és a bajnicei kastélyban kapott munkát. Hatalmas kerttel rendelkező házat is kapott, és azt hiszem, ő volt az egyetlen messze földön élő magyar. Ötéves koromig sok időt töltöttem a nagyszüleimmel, csak magyarul beszéltek. Anyám a régi Prešporák közösségéből származott, németül is tanított. Magyarul tudok kommunikálni, bár néha telefonon is problémám van.
Gyermekszínészként kezdted, de valószínűleg fájdalmas emlékeid vannak róla.
Nos, bosszantó. Még mindig tragikus sorsú gyerekeket játszottam. Vagy a reformátor gyermeke volt, vagy örökbefogadott, vagy a lift aknájába esett - néha minden együtt volt, mindig volt valami probléma, ezért nem élveztem. Az is meglep, hogy végül komédiába kezdtem - talán be akartam pótolni. Nem volt sok gyermekarc, Peter Kočiš vagy Richard Stanke, de valószínűleg nem voltak olyan szomorú szemeik, mint nekem, ezért megettem. Akkor sok volt a forgatás, évente 5-6 produkciót forgattam. Szenvedtem, mert a barátaimmal eltartott egy ideig. Amikor az óra alatt forgattak, az nagyon jó volt, de nem élveztem, hogy az isten szerelmére este hatkor bezártam a stúdióba.
Megengeded, hogy a gyerekek játszanak a sorozatban?
Nagyon szerették volna - csak dicsekedni az iskolával. Mindenki eljátszott egy kis epizódot, a Borist a szomszédokban, a kis Zoyát egyszer a Panelákban. Zoya kicsit ekshibicionista, de Borisz nem az, filozófus, még mindig olvas valamit.
Valamivel ezelőtt Ön és egy kollégája arra a kérdésre, hogy mi a legnehezebb munkája, azt válaszolta: hogy ennek nincs vége.
Ez a Panelákra vonatkozik. Ott az ember nem tudja, hogyan kell elosztani az erőket, mert nincs pontos száma. Azt hiszem, ez is jó. Befejezhetnénk a sorozatot, de a felelősségtudat: hány ember változtatja meg az életét. Öt év bizonyosság és hirtelen mi? A főszereplőknek problémája lenne, mert legalább egy évig mindenki Panelák karaktereként érzékelné őket. A második dolog: családom is van, két gyermekem, kenyérkereső vagyok, és Panelák a jövedelmem jelentős része. Ha lemondanám, nem azért, hogy nincs miből élnünk, de ez egy nagy ugrás lenne a családi költségvetésen belül. Ezek a gyakorlati dolgok is sokszor eldöntenek. Szeretnék egyszer olyan élményt tapasztalni, hogy nem érdekel, mennyit keresek, és nem érdekel, hogy a színészek és a közönség esküsznek-e. Néhányszor már közel állt a gondolkodásom a leszokáshoz. Főleg, amikor nem sikerült, amikor Onur jött. Azt hiszem, túlságosan bevallottam. Mondhatnám magamban: na és? Ugyanannyi pénzem van, függetlenül attól, hogy Panelák közönsége nyolc vagy tizenkét százalékos. De szívesen verem a versenyt.
Látja, és ki fog ma emlékezni Seherezádéra?
A nézők néha árulók. Vannak, akiknek a Panelák kábítószer, és nem tudnak elképzelni egy estét anélkül, de akkor egyszeri versenyprojekt jön, és azt mondják maguknak: most megpróbálom, majd visszatérek a Panelákhoz. Az előregyártott épületnek megvan az az előnye vagy hátránya, hogy évek után visszatérhet hozzá, és a néző újra beleugorhat.
Szöveg: Katarína Sedláková a Pravdy magazinnak
Fotó: Ľuboš Pilc az igazságért