A megfelelő táplálkozás az emberi élet egyik alapvető feltétele. Jelentősége a szervezet számára abban rejlik, hogy arányosan fedezi az energiafogyasztást, a testépítési követelményeket és a biológiai folyamatok szabályozását. Az optimális emberi étrend vegyes, ami azt jelenti, hogy megfelelő arányban tartalmaznia kell a megfelelő tápanyagokat, azaz fehérjéket, szénhidrátokat és zsírokat, majd vizet, sókat, vitaminokat és emészthetetlen anyagokat. Néhány alacsonyabb rendű organizmus, például baktérium, egyszerű étrenddel is képes, mert önmagában képesek szintetizálni a szükséges komplex kémiai vegyületeket. A fejlődés során azonban az emberek elvesztették bizonyos létfontosságú anyagok, különösen bizonyos típusú aminosavak, vitaminok és zsírsavak termelésének képességét. Ezért, ha a betegség állapota nem jön létre, akkor a szervezetnek ezeket az anyagokat készen kell kapnia. Azt akarjuk, hogy az emberi test harmonikusan fejlődjön, miközben biztosítja az alapvető létfontosságú funkciókat és teljes egészében, ezért nem csak az élelmiszer teljes mennyiségére, hanem annak minőségére is oda kell figyelni.

szabályozó mechanizmusok

A fehérje a legértékesebb tápanyag, mert nem pótolható teljesen más anyaggal. Az embernek szüksége van rájuk a növekedéséhez, a szövetek regenerálódásához, védő antitestek, enzimek és hormonok termeléséhez, de azért is, mert ozmotikus hatásuk segít fenntartani a test belső környezetét. Ezek a létfontosságú aminosavak forrásai, amelyekre a testnek szüksége van a saját fehérjéinek felépítéséhez, de ezeket nem tudja maga elkészíteni. A legértékesebbek az állati eredetű fehérjék, amelyek elsősorban húsban, tejben, túróban, sajtban és tojásban találhatók. Sok növényi fehérje van hüvelyesekben. Ami az étrendben található fehérje mennyiséget illeti, fontos megőrizni az optimális napi bevitelüket, mivel a szervezet kevéssé képes tartalékban tárolni őket. Egy felnőttnek napi 1 g testsúlyra 1 g fehérjére van szüksége, a gyermekeknek 2-3 g/kg -1-re. Fokozott fehérjebevitelre van szükség a terhesség és a laktáció alatt is nőknél, lázzal és gyengítő betegségekkel. A fehérjék jelentősége a test számára sokkal nagyobb, mint amennyi az energiatartalmukból származna, bár általában fedezik az összes tápanyag 10-15 százalékának szükségességét.

A szénhidrátok, azaz a cukrok a fő energiaforrások, mert a test által végzett munkát főleg azok elégetésével végzik. Könnyen és gyorsan pótolják a test által elfogyasztott energiát, ami indokolja megnövekedett ellátásukat a hirtelen és nehéz fizikai tevékenység során. Az élelmiszerekben a teljes energiaigény 50-65% -át kell fedezniük. Általában naponta fogyasztják, személyenként 250-600 g mennyiségben. A legtöbb szénhidrátot kenyérben, süteményekben, tésztákban, burgonyában, cukorban, mézben és csokoládéban, de gyümölcsökben is használják, különösen aszalt szilva, körte, füge, mazsola és hasonlók esetében. Az étrendben mindenképpen meg kell figyelni a megfelelő cukormennyiséget, mert megnövekedett, de elégtelen bevitelük károsítja a szervezetet. A cukrokban rendkívül gazdag táplálkozás esetében a bevitelnek csak egy részét fogyasztják munkára; a többi zsírot képez, zsírosságot eredményezve. Másrészt a szénhidráthiányt a szervezet saját fehérjéi és zsírjai fedezik, mert az anyagcsere során cukrokat tud belőlük készíteni. Megfelelő cukorellátással értékes szövetfehérjéket takaríthatunk meg.

A víz és a sók az élő anyagok nélkülözhetetlen részét képezik, ezért az ellátásuk és felhasználásuk zavarai súlyosan veszélyeztetik az emberi egészséget, sőt az életet is. A víz és a só anyagcserezavaraiból eredő betegségeket máshol írják le. Támogatják a vastagbél kiürülését és megakadályozzák a rothasztó bélbaktériumok túlzott szaporodását. Az embernek nincs annyira szüksége rájuk, mint a nélkülözhetetlen tápanyagokra, vitaminokra, vízre és sókra, hiányuk mégis betegség állapotot okoz, különösen emésztési rendellenességeket, székrekedést és puffadást. A cellulóz megtalálható a zöldségekben (levél és gyökér), hüvelyesekben és gyümölcsökben.

A test energiagazdálkodását a központi idegrendszer, az autonóm idegrendszer, a hormonok és az enzimatikus anyagok irányítják. Ezek a szabályozó mechanizmusok felelősek a testépítés és a tartalékképzés (anabolizmus), valamint a szövetek és a tárolóanyagok lebontása (katabolizmus) közötti egyensúlyért. Ezeknek a mechanizmusoknak a kudarca súlyvesztést vagy súlygyarapodást okozhat, attól függően, hogy az anabolikus vagy katabolikus események dominálnak-e.

Az étvágy és az éhség a legfontosabb tényező, amely szabályozza az étel bevitelét. Gyakran nem kifejezetten a szervezet igényeit fejezik ki. Az étvágyat elsősorban mentálisan kontrollálják, míg az éhségérzet az agy szabályozó központjain keresztül. Csak az éhséget, nem pedig az étvágyat kell az energiaigény mutatójának tekinteni. Az éhség rendellenességei előfordulnak egyes agykárosodásokban, különösen szervesen (fejsérülés, encephalitis), de funkcionálisan is. Vagy központi anorexia van, amelyet az éhség elvesztése és a későbbi fogyás jellemez, vagy a polifágia nagy mennyiségű étel elfogyasztása esetén. Az étkezési rendellenességeknek többnyire pszichológiai okai vannak. Leggyakrabban az étvágy és az éhségérzet egyszerre változik. Fokozódnak például testmozgással vagy megnövekedett pajzsmirigy-funkcióval és cukorbetegséggel, csökkentek alacsony fizikai aktivitás, csökkent pajzsmirigy-funkció és néhány mentális betegség esetén. A test kiegyensúlyozott energiamérlege feltételezi a bevitt ételek normális felszívódását és emésztését. Ilyen rendellenességekben (emésztőrendszer hiánya, hasnyálmirigy-megbetegedések stb.) Még az elegendő táplálékfelvétel sem garantálja a szövetek szükséges energiaellátását.

Végül ugyanolyan fontos a szövetekből származó energia felhasználása, amely anyagcsere-rendellenességekben akár mennyiségileg (pajzsmirigy- és mellékvese-megbetegedések esetén), akár minőségileg (cukorbetegségben) megszakadhat, különösen étvágy- és éhségfogyasztás, energiaigény, állapot a felszívódás és az emésztés, a szabályozó mechanizmusok és a szövetek anyagcsere-körülményei. Az alultápláltságot és a zsírosságot a test energiagazdálkodásának megzavarásának kóros következményeként értékeljük.