akit

Erős érzés. Erős nő. Miért hagyna el egy olyan férfit, aki sikeres, megbecsült, intelligens, sőt közös érdekei, világnézete és véleménye van a népszerű könyvekről? Úgy érzi, szeretik egymást. Igazán. Nem felszínes. Egy pillanatra sem. Nos, valami a tudatalattijában, valami mélyen a felszín alatt megharapja, és valahogy azt gyanítja, hogy minden közösen átélt szép dolog ellenére, amit együtt szereznek, bár kapcsolatuknak van egy szikrája és minden bizonnyal valami rejtett értelme az életnek két csodálatos ember közül, akik akár egy hónapig is elárulnak, talán egy év múlva és talán 5 év múlva is, mégis csak tudják, hogy nem maradnak vele. Nem örökké.

Nem azért, mert nem volt elég jó, nem azért, mert nem kedvelte. Egyedül miatta. Az ő javára. A saját lelkiismerete lépésről lépésre nyomja. Tudod, hogy boldogok vagytok együtt, de tisztában vagytok azzal a ténnyel is, hogy ő nem tartozik azon férfiak közé, akik hajnali 3 órakor hozzád jönnének, amikor könnycseppek folynak az arcodon, amikor pánikban sikítasz támadja meg és rázza meg a kezét. Szüksége volt rá, hogy megöleljen. Mint csak ő tudja. Erős. Csend. Nem jött. Nincs ideje, van munkája, sok a munkája. Intelligens, sikeres és megbecsült, de főleg kimerült és elfoglalt. Tudod, hogy jól megy. Tudod, hogy életálma valóra válik. Látja, tele van boldogsággal. Belső, csendes és tartós, életben tartva a legnehezebb élethelyzetekben. Nem pillanatnyi. Nem eufórikus. Te is örülsz neki. Nos, ki örül neked?

Erős ember. De szeretni kell mindkettőt önmagáért. Eleinte csak a bizonytalanság érzése volt, amelyet elűzött tőle. Csókolózott, átölelt, és minden rendben volt megint az ujjainak csattanásával. Egy pillanatra. Néhány pillanatra. A pillanatok nélküle végtelenek voltak. Rájössz, hogy hozzá vagy kötve. De a saját világod vár rád. Meg kell küzdenie vele. Önmaga. Nem az ő segítségével. Nem akarod megterhelni. Nem akarsz újabb csomagokat a vállára tenni. Jobb, ha magad viszed őket, így idővel rájössz, hogy már nem vagy pár. Még a legfontosabb dolgokat sem tudja magáról. Nagy döntéseid a másik tudta nélkül esnek el, időről időre még az is eszembe jut, hogy te és mindenki, akit csinálsz, egyáltalán nem tisztel. De soha nem kérdezted. Félelem miatt? Kétségbeesésből? Ezt csak te tudod. Hirtelen minden aggodalom, futásteljesítmény és döntés után, amikor végre időt talál magára, mindketten úgy érzik, hogy ez nem csak te. Egyikőtök sem érzi magát a bőrében. Svoj.

Lassan kezdi észrevenni, hogy valami nincs rendben. Még mindig próbálkozol. Ön irányítja a munkát, az iskolát, a feladatokat. De nem akkora lendülettel, mint valaha. Inkább szokásból vagy kötelességből. Csak te tudod miért. Ő is. Talán rád utalt. Talán nem hallgattál rá. Talán mindketten tudtad ezt. Talán.

Idővel rájössz, hogy éppen abban a pillanatban kellett volna észlelned, mert ez lehet a vég kezdete. Mindkettőtök érdekli a másik, valahol mélyen bennetek marad a másik egy darabja, amelyet soha többé nem fognak kihozni magatokból. Nem is akarod.

De hirtelen eljön az a nap, amikor rájössz, hogy az ő boldogságáért mégis mindent megtennél a világon. Szilárdan meg van győződve döntésének helyességéről, és ezért ebben a pillanatban jár el. Vége.

Még akkor is, ha úgy érzi, hogy lélektársak vagytok, még akkor is, ha nem tudjátok elképzelni a napot anélkül, hogy meghallanánk a hangját és nem éreznénk szagát, egyszerűen és világosan úgy érzi, hogy itt az ideje a távozásnak. Tudod, hogy nélküled is képes. Tudod, hogy nélküle is meg tudod csinálni. Lesz olyan időszak, amikor valószínűleg nem leszel kapcsolatban, mert egyszerűen nem tudsz. Megőrülnél. A jövőben újra megoszthatja világát, koncertre járhat egy olyan zenekarral, amelyet korábban nem fogott meg. Talán és talán nem is. Nos, most tudod, hogy nem ez az idő.

Legyél boldog. Legyél boldog. Még mindig te. Svoji.

fotóforrás: elitedaily

A hírlevélre való feliratkozással elfogadja az adatvédelem feltételeit.