Karthágó, fenicky Kart Hadašt (Nové Mesto), gr. Carchedon, lat. Carthago - ősi kikötőváros Észak-Afrika partvidékén, a mai Tunéziában, ma régészeti lelőhely Tunisz északi részén. Karthágó betelepítése és fejlődése több időszakban zajlott.
Pune időszak - ősi források szerint n. előtt megalapították Karthágót 814/813. l. kereskedelmi gyarmatként a tirosi föníciaiak (a mai libanoni Sur), de a régészeti leletek csak a 8. század közepétől dokumentálják. n előtt. l. Lakói, a karthágóiak, a rómaiak Púnának hívták (latin Poeni, → föníciaiak). A legenda szerint Karthágó megalapította Dido tiroli hercegnőt (szintén Elissa, Elyssa, Alissar), aki testvére, Pygmalion elé menekült (férjét meggyilkolták vagyonának megragadása érdekében) Numidiába. A helyi király megígérte, hogy annyi földet ad el neki, mint a bika bőre. Dido vékony csíkokra vágta a bőrt, és megjelölte a leendő Karthágó magja, a Byrsa-hegy (gr. Byrsa = bőr) környékét. Virgil Aeneis című eposza szerint Karthágó már a trójai háború idején is létezett. Dido menedéket adott Karthágóban Troy Aene védőjének, aki azonban elhagyta őt, és ezért öngyilkos lett. Ennek kellett megalapoznia a Róma és Karthágó közötti későbbi konfliktusokat (Aeneas-t a római nemzet ősének tekintik).
Valószínűleg a 7. században. n előtt. l. Karthágó felszabadult szülővárosának, Tyrusnak az irányítása alól, fokozatosan kiterjesztette területét és az 5. században. n előtt. l. városállammá vált (Karthágó kifejezés ekkor nemcsak Karthágó városára utal, hanem arra az állami egységre is, amelynek fő központja, a Pun Birodalom), a Földközi-tenger nyugati részének legfontosabb kereskedelmi és katonai hatalma, amelynek területe Az érdeklődés Egyiptomtól az Ibériai-félszigetig terjedt. A karthágóiak leigázták Észak-Afrika olyan településeit, amelyeket korábban a föníciaiak gyarmatosítottak, pl. a mai északkelet-Algériában a Hippo Regius (ma Annaba) és Cirta (ma Constantine) és Líbia északnyugati részén a Leptis Magna (Homs város közelében) kolóniát, a Földközi-tengeren pl. Ibusim (ma Ibiza) szigetek a Baleár-szigeteken és Szardínia, Szicília nyugati részén Lilybaeum (ma Marsala) és Panormos (ma Palermo), Spanyolországban Kart Hadašt (lat. Carthago Nova, most Cartagena) városokat alapították, valamint.
A karthágóiak fő versenytársa kezdetben a görögök voltak, akik a 8. századtól kezdve. n előtt. l. nyugatra hatolt (→ görög gyarmatosítás). A karthágóiak azonban katonai koalíciót hoztak létre az etruszkokkal, és ideiglenesen korlátozták haladásukat. Az alaliai (ma Korzikán Aleria) tengeri csata után Kr. E. 540–535. l. együttesen elérték a görögök kiűzését Korzikáról (ez az etruszkoké volt) és Szardíniáról (a karthágóiakra esett). Az V. században. n előtt. l. folytatta az expanziós politikát és a régóta fennálló görög-karthágói, ún A szicíliai háborúk (Kr. E. 5. - 3. század) megpróbálták ellenőrizni Szicíliát (a telepek többsége görög volt, a karthágóiak addig csak annak nyugati részét gyarmatosították). A harcok ie 341-ben vagy 340-ben értek véget. l. a karthágóiak veresége a Krimisos folyó (valószínűleg a mai Belice folyó, Szicília délnyugati részén) csatájában. R. 312 (al. 310) n előtt. l. Karthágó szinte teljes területét Agathoklés szirakusi zsarnok uralta, aki Kr. e. 307-ben. l. visszatért Szicíliába (Szicília királyává nyilvánította magát) és Kr. e. 305-ben. l. békét kötött a karthágóiakkal.
Róma hatalmának fokozatos növekedése, amely a felére nőtt. 3. emelet. n előtt. l. szinte az egész Apennine-félszigetet irányította, de Karthágót mint a Földközi-tenger nyugati részén uralkodó tengeri és kereskedelmi hatalmat fenyegetni kezdte. A karthágóiak eredetileg jó kapcsolatot ápoltak a rómaiakkal, Kr. E. 509-ben. l. és 348 előtt n. l. békeszerződéseket kötöttek, amelyek meghatározták befolyásuk területeit, és a Kr. e. 279/278 közötti utolsó békeszerződés alapján. l. sőt együtt harcoltak Pyrrhus epirói király ellen, aki meghódította Szicília nagy részét a karthágóiakhoz. Érdekkonfliktusuk eredménye a három Pune Wars volt.
A karthágóiak (Púni) beszélték a ma már kihalt föníciai - észak-afrikai - nyelvjárást - Púnčín, ill. később Neo-Podunik, amelyet körülbelül a 6. századig használtak. n. l. Az afro-ázsiai nyelvcsalád szemita nyelveihez tartozott, és jelentősen befolyásolta néhány modern berber nyelvet, különösen a mai Tunéziában, Algériában és Marokkóban (szókincs, helynevek). A föníciai írásmód egyik változatával írták - pun, ill. neopun írás, amelyet körülbelül a 3. századig használtak. n. l. a monumentális, ill. neo-Pune (olasz) dőlt formában, és csak feliratokban maradt fenn. Úgy gondolják, hogy később ez lett a líbiai írás (a Numidian-írás is), a Tifinag-írás (a berber tuareg etnikai csoport által használt arab előtti írás) és a Turdet-írás (az ősi Tartéssos város írásmódja) alapja ).
Fénykorának csúcsán Karthágó több városrészből állt. Középpontja a Byrsa-domb volt az akropolissal (amelyet Kr. E. 5. századból falak erősítettek), amelynek közelében kiterjedt temetkezési helyek voltak. A 3. században. n előtt. l. Karthágó hellenisztikus jellegű volt, szabályos utcahálózat, kiterjedt házakkal, perisztillákkal, és a hellenisztikus Földközi-tenger egyik legnagyobb és legtöbbet kiállított városa volt. A gazdag üzleti családok politikai hatalommal bírtak, az államfő kezdetben a király volt, az 5. századtól kezdve. n előtt. l. két oklevelet (suffeti, a római konzulokhoz hasonlóan), amelyet a Népgyűlés választott egy évre, és egy szenátust (300 életre kinevezett tag). Az állam stabilitását a törvényszék ellenőrizte (104 tag, mindegyik bírói címmel). A karthágói hadsereg külföldi zsoldosokból állt, akik Afrikából (líbiaiak, numidiak), mediterrán szigetekről (Szardínia, Korzika, Baleár-szigetek) és Görögországból érkeztek. A különleges kultúrát létrehozó karthágóiak a Földközi-tenger keleti és nyugati része közötti kulturális hatások közvetítőivé váltak.
439-ben Karthágó Vandalit Geiserich király hódította meg, és 533-ig, amikor birodalmukat I. Justinianus Nagy Belisar bizánci császár katonai parancsnoka megdöntötte, ez volt a vandál királyok fő székhelye. A következő időszakban a kelet-római (bizánci) kormányzó rezidenciája lett, és újjáépítették; az idősebbeket felújították és új templomokat építettek, még a város közelében is a falak mögött (Damous El Karita bazilika, 6. század közepe). 698-ban Karthágót meghódították az arabok és elpusztította. Azóta romokban. Fokozatosan elnéptelenedett, építőanyagok és társulatok forrásaként szolgált a mecsetek építéséhez.
A szisztematikus régészeti kutatások Karthágóban 1975-ben kezdődtek az UNESCO Karthágó megmentésére irányuló nemzetközi projekt (UNESCO pour la sauvegarde de Carthage) részeként, de terjesztését akadályozza, hogy Karthágó maradványainak nagy része Tunisz külvárosában található. 1979-ben Karthágó romjait felvették az UNESCO világörökségi listájára. A mai napig számos nyilvános profán és szakrális épület maradványai mellett a Pune, és különösen a római (mozaikok, szobrok) és bizánci korszakból származó leletek találhatók a Karthágói Nemzeti Múzeumban (fr. Musée national de Carthage, alapítva). 1875-ben) egykori Karthágó városában, a Byrsa-dombon és a Bardo Nemzeti Régészeti Múzeumban (Musée national du Bardo, alapítva 1888-ban) a tunéziai Bardo kerületben.
Karthágó, mint városállam területi hatálya
Az ősi város romjai
Karthágó, fenicky Kart Hadašt (Nové Mesto), gr. Carchedon, lat. Carthago - ősi kikötőváros Észak-Afrika partvidékén, a mai Tunéziában, ma régészeti lelőhely Tunisz északi részén. Karthágó betelepítése és fejlődése több időszakban zajlott.
Pune időszak - ősi források szerint n. előtt megalapították Karthágót 814/813. l. kereskedelmi gyarmatként a tirosi föníciaiak (a mai libanoni Sur), de a régészeti leletek csak a 8. század közepétől dokumentálják. n előtt. l. Lakói, a karthágóiak, a rómaiak Púnának hívták (latin Poeni, → föníciaiak). A legenda szerint Karthágó megalapította Dido tiroli hercegnőt (szintén Elissa, Elyssa, Alissar), aki testvére, Pygmalion elé menekült (férjét meggyilkolták vagyonának megragadása érdekében) Numidiába. A helyi király megígérte, hogy annyi földet ad el neki, mint a bika bőre. Dido vékony csíkokra vágta a bőrt, és megjelölte a leendő Karthágó magja, a Byrsa-hegy (gr. Byrsa = bőr) környékét. Virgil Aeneis című eposza szerint Karthágó már a trójai háború idején is létezett. Dido menedéket adott Karthágóban Troy Aene védőjének, aki azonban elhagyta őt, és ezért öngyilkos lett. Ennek kellett megalapoznia a Róma és Karthágó közötti későbbi konfliktusokat (Aeneas-t a római nemzet ősének tekintik).
Valószínűleg a 7. században. n előtt. l. Karthágó felszabadult szülővárosának, Tyrusnak az irányítása alól, fokozatosan kiterjesztette területét és az 5. században. n előtt. l. városállammá vált (Karthágó kifejezés ekkor nemcsak Karthágó városára utal, hanem arra az állami egységre is, amelynek fő központja, a Pun Birodalom), a Földközi-tenger nyugati részének legfontosabb kereskedelmi és katonai hatalma, amelynek területe Az érdeklődés Egyiptomtól az Ibériai-félszigetig terjedt. A karthágóiak leigázták Észak-Afrika olyan településeit, amelyeket korábban a föníciaiak gyarmatosítottak, pl. a mai északkelet-Algériában a Hippo Regius (ma Annaba) és Cirta (ma Constantine) és Líbia északnyugati részén a Leptis Magna (Homs város közelében) kolóniát, a Földközi-tengeren pl. Ibusim (ma Ibiza) szigetek a Baleár-szigeteken és Szardínia, Szicília nyugati részén Lilybaeum (ma Marsala) és Panormos (ma Palermo), Spanyolországban Kart Hadašt (lat. Carthago Nova, most Cartagena) városokat alapították, valamint.
A karthágóiak fő versenytársa kezdetben a görögök voltak, akik a 8. századtól kezdve. n előtt. l. nyugatra hatolt (→ görög gyarmatosítás). A karthágóiak azonban katonai koalíciót hoztak létre az etruszkokkal, és ideiglenesen korlátozták haladásukat. Az alaliai (ma Korzikán Aleria) tengeri csata után Kr. E. 540–535. l. együttesen elérték a görögök kiűzését Korzikáról (ez az etruszkokra esett) és Szardíniáról (a karthágóiakra esett). Az V. században. n előtt. l. folytatta az expanziós politikát és a régóta fennálló görög-karthágói, ún A szicíliai háborúk (Kr. E. 5. - 3. század) megpróbálták ellenőrizni Szicíliát (a telepek többsége görög volt, a karthágóiak addig csak annak nyugati részét gyarmatosították). A harcok ie 341-ben vagy 340-ben értek véget. l. a karthágóiak veresége a Krimisos folyó (valószínűleg a mai Belice folyó, Szicília délnyugati részén) csatájában. R. 312 (al. 310) n előtt. l. Karthágó szinte teljes területét Agathoklés szirakusi zsarnok uralta, aki Kr. e. 307-ben. l. visszatért Szicíliába (Szicília királyává nyilvánította magát) és Kr. e. 305-ben. l. békét kötött a karthágóiakkal.
Róma hatalmának fokozatos növekedése, amely a felére nőtt. 3. emelet. n előtt. l. szinte az egész Apennine-félszigetet irányította, de Karthágót mint a Földközi-tenger nyugati részén uralkodó tengeri és kereskedelmi hatalmat fenyegetni kezdte. A karthágóiak eredetileg jó kapcsolatot ápoltak a rómaiakkal, Kr. E. 509-ben. l. és 348 előtt n. l. békeszerződéseket kötöttek, amelyek meghatározták befolyásuk területeit, és a Kr. e. 279/278 közötti utolsó békeszerződés alapján. l. sőt együtt harcoltak Pyrrhus epirói király ellen, aki meghódította Szicília nagy részét a karthágóiakhoz. Érdekkonfliktusuk eredménye a három Pune Wars volt.
A karthágóiak (Púni) beszélték a ma már kihalt föníciai - észak-afrikai - nyelvjárást - Púnčín, ill. később Neo-Podunik, amelyet körülbelül a 6. századig használtak. n. l. Az afro-ázsiai nyelvcsalád szemita nyelveihez tartozott, és jelentősen befolyásolta néhány modern berber nyelvet, különösen a mai Tunéziában, Algériában és Marokkóban (szókincs, helynevek). A föníciai írásmód egyik változatával írták - pun, ill. neopun írás, amelyet körülbelül a 3. századig használtak. n. l. a monumentális, ill. neo-Pune (olasz) dőlt formában, és csak feliratokban maradt fenn. Úgy gondolják, hogy később ez lett a líbiai írás (a Numidian-írás is), a Tifinag-írás (a berber tuareg etnikai csoport által használt arab előtti írás) és a Turdet-írás (az ősi Tartéssos város írásmódja) alapja ).
Fénykorának csúcsán Karthágó több városrészből állt. Középpontja a Byrsa-domb volt az akropolissal (amelyet Kr. E. 5. századból falak erősítettek), amelynek közelében kiterjedt temetkezési helyek voltak. A 3. században. n előtt. l. Karthágó hellenisztikus jellegű volt, szabályos utcahálózat, kiterjedt házakkal, perisztillákkal, és a hellenisztikus Földközi-tenger egyik legnagyobb és legtöbbet kiállított városa volt. A gazdag üzleti családok politikai hatalommal bírtak, az államfő kezdetben a király volt, az 5. századtól kezdve. n előtt. l. két oklevelet (suffeti, a római konzulokhoz hasonlóan), amelyet a Népgyűlés választott egy évre, és egy szenátust (300 életre kinevezett tag). Az állam stabilitását a törvényszék ellenőrizte (104 tag, mindegyik bírói címmel). A karthágói hadsereg külföldi zsoldosokból állt, akik Afrikából (líbiaiak, numidiak), mediterrán szigetekről (Szardínia, Korzika, Baleár-szigetek) és Görögországból érkeztek. A különleges kultúrát létrehozó karthágóiak a Földközi-tenger keleti és nyugati része közötti kulturális hatások közvetítőivé váltak.
439-ben Karthágó Vandalit Geiserich király hódította meg, és 533-ig, amikor birodalmukat I. Justinianus Nagy Belisar bizánci császár katonai parancsnoka megdöntötte, ez volt a vandál királyok fő székhelye. A következő időszakban a kelet-római (bizánci) kormányzó rezidenciája lett, és újjáépítették; az idősebbeket felújították és új templomokat építettek, még a város közelében is a falak mögött (Damous El Karita bazilika, 6. század közepe). 698-ban Karthágót meghódították az arabok és elpusztította. Azóta romokban. Fokozatosan elnéptelenedett, építőanyagok és társulatok forrásaként szolgált a mecsetek építéséhez.
A szisztematikus régészeti kutatások Karthágóban 1975-ben kezdődtek az UNESCO Karthágó megmentésére irányuló nemzetközi projekt (UNESCO pour la sauvegarde de Carthage) részeként, de terjesztését akadályozza, hogy Karthágó maradványainak nagy része Tunisz külvárosában található. 1979-ben Karthágó romjait felvették az UNESCO világörökségi listájára. A mai napig számos nyilvános profán és szakrális épület maradványai mellett a Pune, és különösen a római (mozaikok, szobrok) és bizánci korszakból származó leletek találhatók a Karthágói Nemzeti Múzeumban (fr. Musée national de Carthage, alapítva). 1875-ben) egykori Karthágó városában, a Byrsa-dombon és a Bardo Nemzeti Régészeti Múzeumban (Musée national du Bardo, alapítva 1888-ban) a tunéziai Bardo kerületben.