csak

A kutatók gyermekeitől felnőttkorukig követték a gyerekeket. Megállapították, hogy a boldogság szorosan kötődik a barátsághoz.

A tudományos kutatások szerint az egész életen át tartó boldogság gyökerei gyermekkorban rejlenek. A gyermekek élete ebben az időben döntő fontosságú a jövőjük szempontjából. A szülők és a tanárok gyakran a minőségi tudományos alapokra összpontosítanak gyermekeik számára, de néha megfeledkeznek arról, hogy nem az iskolai siker teszi boldoggá a felnőtteket. Ezért arra kell összpontosítaniuk, hogyan lehet a legjobban segíteni a gyermekeket az oktatási rendszerbe lépésben, vagy inkább teret kell adni nekik, hogy kedvenc társaikká váljanak a lakótelepen.?

A tudósok emlékeztetnek a kapcsolatok kiépítésének fontosságára

Ausztrál kutatók azt tapasztalták, hogy a boldog élet kapcsolatépítésről, kötelékek kialakításáról és barátkozásról szól. Vizsgálatukban 804 gyermek életét követték végig felnőttkorukig, 38 éves korukig. Ebben az időszakban többször készítettek velük felülvizsgálatokat, összesen 15 alkalommal. Valami konkrétumot kerestek, nevezetesen a társadalmi és tudományos út fontosságát a felnőttkori jólét felé.

Társas kapcsolataik mérése érdekében érdeklődtek a gyermekek érzéseinek intenzitása iránt, és például azt kérdezték tőlük: "Hogyan kommunikálsz, mennyiben bízol abban, hogy milyen szoros kapcsolatot érzel szüleiddel vagy barátaiddal?" ? " A kutatókat az is érdekelte, hogy milyen gyakran vannak társaik között, részt vesznek különféle sporttevékenységekben és rendezvényeken. Emellett figyelték a gyermekek tanulmányi jólétét, például kora gyermekkorban figyelték kifejező és kommunikációs képességeiket, később hogyan tudtak olvasni és hogyan tudták megérteni a kontextust, majd a vizsgákon és az érettségi során nyújtott teljesítményük volt.

A felnőttkort 32 éves korban mérték. Megállapították, hogy azok a gyerekek, akik jól teljesítettek az iskolában, ugyanakkor széles baráti kör volt körülöttük, felnőttként sokkal boldogabbak voltak, mint a rossz osztályzatú és kevés barátot számláló gyerekek. Ezenkívül, ha a 15 éves kortól (15-18 év) élő gyerekek aktívan részt vesznek az eseményeken, bármilyen sportágban részt vesznek és kiválóan teljesítenek, nyitottak, függetlenek és társaságkedvelők, akkor feltételezésük, hogy felnőttkorukban boldogok lennének, jelentősen megnőtt a tanulmányi siker költsége. A tudósok ezt egyértelmű bizonyítéknak tekintik arra, hogy a pozitív társadalmi kapcsolatok tartós és alapvető jelentőségűek az emberi boldogság szempontjából. Ezenkívül az interperszonális kapcsolatok és az akadémiai eredmények összehasonlításakor a tanulmány szerzői megállapították, hogy utóbbi esetben a boldogságra gyakorolt ​​közvetlen hatás sokkal kisebb volt a felnőttkorban.

A társadalmi kötelékek közvetlen szerepet játszanak

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tanulmányi siker nem fontos a későbbi boldogság szempontjából, egyszerűen nem olyan erős előfeltétele a jövőbeli boldogságnak, mint a társas kapcsolatok. Másrészt a kutatások kimutatták, hogy az iskolai siker támogathatja a kapcsolatok létrejöttét, ilyenkor kétszer akkora az esély, hogy egy boldog felnőtt nő ki a megfigyelt gyermekből.

A tanulmány szerzői a boldogságot nem jó érzésként vagy pozitív érzelmekként határozzák meg. Felfogják azt is, mint az élet problémáinak megoldási képességét, a közösség részének érzik magukat, ismerik erősségeiket és értelmesnek tartják életüket.

Mivel a társadalmi kapcsolatok nagyobb hatással vannak a felnőttek jövőbeli boldogságára, fontos, hogy a szülők támogassák gyermekeiket új kapcsolatok kiépítésében és a meglévő kapcsolatok megszilárdításában. Az iskoláknak proaktív megközelítést kell követniük, és a gyerekeket a szociális készségek fejlesztésére kell ösztönözniük, nem csupán az akadémikusok fejlesztésére.

Ha a társadalmi és akadémiai pályák elkülönülnek egymástól, akkor a gyermekkori és serdülőkori pozitív társadalmi fejlődés beruházásokat igényel az akadémiai tantervek kidolgozásán túl.

A gyerekek természetesen kötődnek

Gyermekként társadalmi kapcsolatokat hozunk létre, és akkor még értékelni is tudjuk őket. Például a tudósok azt találták, hogy a gyermekek természetesen önzetlenek. Tanulmányuk húsz kétéves gyermekcsoportra összpontosított. A kísérlet részeként a tudósok bemutattak nekik egy játékot, egy kitömött majmot, és elmondták, hogy nagyon szereti a ropogós finomságokat. A kutatók nyolc ilyen finomságot, kekszet vagy sós vizű halat adtak a gyermeknek. Azt mondták neki, hogy mind az övéi.

Ezt három forgatókönyv követte, különböző sorrendben. Az egyikben a tudós talált egy másik jóságot, odaadta a majomnak és a gyermek figyelt, a másikban talált egy jóságot, odaadta a gyermeknek, és megkérte a gyermeket, hogy adja oda a majomnak, a harmadikban pedig a gyermek, hogy odaadja az egyik kekszet a majomnak.

Ezután egy független megfigyelő mind a három forgatókönyvben értékelte a gyermek boldogságát. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek boldogabbak voltak, amikor a majomnak kekszet adtak, mint amikor maguk szerezték be. Azonban akkor voltak a legboldogabbak, amikor megoszthatták saját jóságaikat. Az a tény, hogy be kellett nyúlniuk a kínálatukba, és feladniuk kell valamit saját maguknak, sokkal jobban örült nekik, mintha csak olyat adtak volna, ami eredetileg nem hozzájuk tartozott.

Úgy tűnik, hogy a gyerekek boldogok, amikor nyitottak és barátságosak a körülöttük lévő emberek iránt, és nem kell őket arra ösztönözni. Az emberi fejlődés eredménye, hogy a proszociális magatartást értékesnek tartjuk.

Természetesen lehet vitatkozni arról, hogy a gyerekek nem voltak-e véletlenül boldogok, mert kétéves korukban már tudják, hogy örülni fognak azoknak a viselkedéseknek, amelyeket a felnőttek szeretnek, és ezért meg is jutalmazhatják. Éppen ezért a tudósok nemcsak akkor mérték és hasonlították össze a gyermekek örömét, amikor felajánlották egyik jószágukat, hanem azokat is, amelyek nem tartoztak hozzájuk. Mindkettőjükben valami hasonlót tettek, ami örült a felnőtteknek - megosztották őket. De amikor a kekszeikről volt szó, végül boldogabbak voltak, mert valamit fel kellett áldozniuk, ami rájuk tartozott. Ezenkívül annak érdekében, hogy ne befolyásolják a gyermekek reakcióit, a kutatóknak megvolt a saját független megfigyelőjük, aki minden forgatókönyvben értékelte a gyermekek lelkesedését. Megerősítette, hogy a tudósok lelkesedése a kísérletben nem felelt meg a gyerekek örömének.

Míg más kutatások szerint a felnőttek boldogabbak, ha másoknak adnak, mint maguknak, és hogy a gyerekek motiváltak mások spontán segítésére, ez a tanulmány azt sugallja, hogy az altruizmus még nagyon kicsi gyermekekben is rejlik, és ez boldogabbá teszi őket, mint az adakozás.

Ezek az eredmények további bizonyíték arra, hogy a gyermekek proszociális magatartásukért való jutalma valóban aláássa veleszületett segíteni akarásukat. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy ha a gyerekek fel akarnak nőni, és látják a felnőttek önzetlen viselkedését, fontos, hogy érezzék, hogy azért csinálják, mert akarják, és nem azért, mert elvárják tőlük.

Természetesen ez nem csökkenti a proszociális viselkedés elsajátításának fontosságát, különösen, ha a tanulás példa erre. Csak azt sugallja, hogy a természet maga ösztönöz minket arra, hogy boldog gyermekeket neveljünk, amelyekből boldog felnőttek fognak kinőni.