hamupipőke

Mint észrevehette, volt egy hosszabb szünetem. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy merre tart az operaházak vagy a balettelőadások jelenlegi produkciója. A néző alig várja az előadást, majd a szünetben alig csalódik. Egyre gyakrabban, majd még inkább a köszönőlapon, ahol a monumentális taps mellett úgy érzi, hogy vagy őrült, vagy tudatlan, és hogy mi okozta az ilyen energiahullámot a tapsban a többi nézőben. (?)

A jelen egy modern PR csatornát kíván. A világszínházak marketingje növekszik, és bájos videofilmeket, fotókat, interjúkat, előadási bemutatókat, táncos profilokat kínál. Lenyűgözve egy ilyen jelentés, elmentem Mikhail Színház. Az elbűvölő beszámoló arról beszélt, hogy a néző 3D-s hatását beolvasztja és bevonja a Hamupipőke mesebeli képzeletbeli scenográfiájába. És valóban; tökéletesen kivágott helyen jobban nézett ki, mint egy játékfilm. Így kerültem kedvenc szentpétervári színházamba, és egy érdekes művészeti-scenográfiai eseményt vártam, és természetesen a megfelelően magas, átlagon felüli táncelőadásokat.

Tehát mit kell hozzáfűzni? Határozottan nem kritikus vagy igényes néző, nem szégyellem. A zenekar, ezúttal Prokofjev őshonos zenészeként, nem játszott vele. A hang gyakran durva, csúnya, határozottan nem színes volt, és a test problémáit az összjáték, a tempó vagy az intonáció is okozta. Pavel Sorokin karmester természetesen nem érdemel dicséretet.

Az este fő csillaga az volt Angelina Vorontsova mint Hamupipőke. Elbűvölő balerina, de a rendezés és a koreográfiai közhelyek nem segítettek rajta. Arabeszk seprűvel, amikor egyedül van otthon, vagy pantomim, amikor székkel játszik és azt képzeli, hogy ő az álmai udvarlója, a rendezés és a mozgás szempontjából nincs igazuk. Szinte azt mondanám, hogy "szegény balerina". Voronts megjelenése elképesztő, nagy kaliberű balerina, de itt nincs mit bemutatnia. Szólistaként egyre jobban érvényesül az együttesben Ernest Latypov. Őszintén szólva nem tudom miért. Ha összehasonlítom Csehországgal, akkor természetesen meghaladja a normát. De (!). Műszakilag és színészileg Šašo lenyűgözött. Az orosz balettben, vagy inkább szovjetben a bohócnak nagy hagyománya van, és ez a bohóc Roman Volkov, ragyogóan bemutatták a labda extravagáns variációjában. És az egész figurájának modellezése aranyos volt. A mostohaanyát és a nővéreket itt értelmezik a hölgyek. Nincs annyi táncolniuk, amennyire szükség lehet. Az évadokat négy balerina képviseli, amelyek azonban furcsaak. Mivel az évszakok nem arányosak. Az egyik egyedül van, a másik a katonával, a másik egy kis kísérő kórussal.

Nyilvánvalóan gazdag produkció. Tucatnyi jelmez, átalakítás, egy gyertyákkal megvilágított gigantikus épület - a herceg palotája, az út Hamupipőke felé, ez egy gigantikus elbeszélő balett. Sajnos a mese egyszerűsége és szépsége eltűnt benne. A kapcsolatok fontossága. Például Hamupipőkének nincs apja. Csak a mostohaanya és a nővérek lépnek fel, az egész téma kissé ellaposodik, ami jó a táncnak. A koreográfiája pedig nem sok.

Nehéz megmondani, mi az. Jegyeket szinte lehetetlen megszerezni, a néző örül. Gyermekes családok, gazdag menedzserek, japán turisták, akiknek csak az első felvonásra, a közönség széles körére van szükségük. Mindenki büszkélkedik, örül, hogy a színházban, a színházi étteremben vannak, mivel a nem keresztény áron pezsgő és designer desszertek úgy áradnak, mint egy cár. De vajon ez a múzsák temploma? Talán inkább elhagyom az éttermet, és elűzöm ezeket az igazgatókat és alkotókat - mint például a templomból származó vásárlókat, akiknek nincs önkritikájuk, és a jegyjövedelem érdekében eltúlozzák és eltúlozzák magukat. Ezt a "csodálatos hatású" Hamupipőkét biztosan nem látnám, nem fáj a szívem.