• Főoldal
  • Az alkatrészek katalógusa
  • A projektről
  • Gyakran Ismételt Kérdések
  • Digitizer kézikönyv
  • Csatlakozz hozzánk
  • Projekt blog
  • Projekt megbeszélés

prostonárodné


A SME Gold Fund a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetével együttműködésben jön létre



Az Arany Alap műveinek RSS-kimenete (További információk)

A Prostonárodné slovenské povesti (harmadik kötet) letöltése e-könyvként

Pavol Dobšinský:
Prostonárodné slovenské povesti (harmadik kötet)

Tetszik neked ez a munka? Szavazzon rá, mivel már szavazott 1718 olvasók

Só arany fölött

B. Němcová szobalánya a fürdőben Sliaccal beszélgetett.

Az egyik királynak három szajha volt, akiket figyelmeztetett, mint a szemét a fejében. Amikor a végtagjai legyengültek, és a feje hónak érezte, gyakran eszébe jutott, hogy három szobalánya közül melyik legyen a királynő a halála után. Nehéz volt közülük választani, mert mind fáradságosak voltak, és mindannyian ugyanazt szerették. Végül volt értelme kinevezni őt a királynőnek, aki jobban kedveli. Eléhívta szobalányait, és így szólt hozzájuk:

"Lányaim, öreg vagyok, látod, és nem tudom, hogy sokáig veled leszek-e. Tehát meg akarom határozni, hogy melyikőtök lesz királynő a halálom után. De inkább szeretném tudni, gyermekeim, mint hogy szeretlek. Nos, lányom, idősebb lányom, mondd meg először, hogy szereted az apádat?

- Eh, apám, kedvesebb vagy nekem, mint a méz! - válaszolta a legidősebb lány, szépen megcsókolva az apját.

"Akkor jó; és te, középiskola, hogy szereted az apádat?

"Igen, kedves apám, szeretlek, mint a zöld koszorút!" - mondta a középső férfi, apja torkára tekerve.

"Akkor jó; és te, legfiatalabb lányod, hogy szeretsz engem?

- Én, apa, szeretlek, mint a sót! - mondta Maruška kedvesen az apjára nézve.

"Eh, te gazember, csak van olyan apád, mint a só?" - kiáltották rá az idősebb nővérek.

-Tényleg annyira szeretem, mint a sót! - értett egyet Maruška még egyszer, még kedvesebben az apjára nézve.

De az apjával sem tudott mit kezdeni. Az apa nagyon mérges volt, hogy vajon a gyereknek legyen-e annyi saját apja, mint a hiú sónak, amelyet mindenki az ujjai közé vett és szétszórt.

- Menj, tűnj el a szemem elől! - kiáltott rá -, ha nem tisztelsz, csak úgy, mint a só! Amikor eljön az ideje, hogy a só többet fizessen, mint az arany, akkor nyilvánítsd ki, királynő leszel. "

Maruška egy szót sem tudott sajnálni, amikor apja így vallotta be szerelmét. Szokta engedelmeskedni apja szavának, tudván, hogy többé nem áll nővérei előtt abban a házban, ahol elvette a köntösét és elsétált. Átfújta a hegyeket és az aknákat, amíg messze nem jutott a sötét erdőbe. Itt - ahol nősült, ott nősült - egy öregasszony állt az útjába.

- Maruška, Maruška, elmondanád, merre mész és mit sírsz annyira?

- Ó, öregem, amit el kell mondanom, ha nem tudsz segíteni!

- Hé, odaadó, de te, csak mondd el a dolgod; talán még lesz találkozóm velem. Nem tudod, hogy ahol szürke, ott vannak tudományok is?

Maruška minden ügyét elmondta az öregnek, és csak ő akart élni, hogy az apja gondoskodjon róla, hogy tetszik neki. Az idős asszony elöl tudta, mit kell mondania neki Maruška, mert bölcs nő volt, jósnő. Ezért mindenről meggyőzte Maruškát, és azonnal magához hívta, hogy vele legyen szolgálatért. Maruška örült, hogy talált valakit, akit beperelhetett, és hálásan elment öregasszonyához, ahol egy kis szobalányban lakott az erdő alatt. Amijük van, azt adják; az öregasszony el is temette Maruškát, amit megtehetett, és ez is kapott egy kis felfrissülést, mert már éhes és szomjas volt.

- És most - mondja az öregasszony -, belevágtak a robotba. Csak tudod, hogy szövök, fonok, fújok, fonok? Megetetsz nekem ilyen juhokat, és tejelsz nekem?

- Még nem tudom, öregasszonyom, nem tudom, de csak akkor tanulok meg, ha egyszer megmutatja - mondta Maruška.

- Nos, mindezt megmutatom neked; amikor az idő megtalálja az időt, minden rendben lesz. "

Ennek ellenére Maruška tengelyként azonnal a robotba került; mert bár még nem tudott mindent, mint a szegények esetében, mindent megszokott. A feltekert ujjak és a fehér kötény világhírű ördögként vallottak róla.

Otthon ez idő alatt a nővérek büszkék voltak. Végigsimogatták apjukat, a torkát körbefonta, és ettől fogva megették volna, mert adta és elkészítette, amit kértek. A legidősebb mindennap drágább ruhába öltözött, és arannyal borzolta; a középosztály lakomákat és táncokat lakmározott; mindketten úgy beszéltek, mint gondolták volna. Az apa szinte attól tartott, hogy az idősebb lánya édesebb, mint az apa, és amikor a középső férfi kinyilatkoztatta neki, hogy szeretne férfihoz menni, tudta, hogy zöld koszorúval az apa iránti szeretet majdnem elhalványul. Hirtelen Maruška is eszébe jutott, de mi van? Erről nem voltak mesék.

- Eh, mi? - üldözte a lány emlékét. - Csak annyira tetszett neki, mint a hiú só.

Miután ismét nagy ünnepnek kellett lennie a kastélyban, a szakácsoknak és az apácáknak a középsőbe kellett jönniük. Itt a szakács úgy érkezik, mint senki lélek.

- Lord King - hajózott -, a nagy galiba, a nagy galiba!

"Nos, mi bajod van, elvetélted az elmédet?" - mondja a király.

- Ez az, King, az én eszem. Minden só, ami nálunk volt, akár nedves lett, akár csak a földbe hullott, de morzsák már nem voltak. Mit sózzak?

"De te őrült vagy! Nos, küldjön másikat!

- Hová küldöm, amikor minden házban és az egész sós országban megtörtént!

- Nos, só, hívok másokat, vagy olyan ételeket főzök, amelyekhez nincs szükség sóra! - A morcos király végül megfőzte a szakácsot.

A szakács arra gondolt, ahogy a mester prédikál, így kell lennie, és sótlan ételeket főzött; először, ahogy neki jutott, aztán a nagyon édes. Furcsa lakomák voltak, sótlanok! És a vendégek eltávoztak a királytól, és a jövevények nem jöttek többé. Miért, még ha a legszegényebbekben sem is lehetne más, "sós kenyér és jóakarat". A király fáradtan sétált; a lányokat leforrázták, ahol megosztották arany korukat! Íme, rengeteg arany van, só, morzsa és bármit is küld a világ. Eltűnt és eltűnt!

Lassan minden ember [1] élelemért esett el az emberektől; csak a sót, ami hiábavaló mák volt, mindenki nyelvet kért. Még a gazdaságok is szenvedtek, a tehenek és juhok abbahagyták a fejést, mert nem volt sójuk. Az emberek kábultan jártak és betegségbe estek. A király és szobalányai hangszínnek tűntek, és már nem ismeri fel őket betegségektől. Isten szekere volt az egész ország számára. Egy morzsányi sóért most az arannyal lemérné őket, aki elhozza nekik.

Most a király tudta, mi az Istennek értékes ajándék a só, de még mindig szenvedte volna nyomorúságát, ha Maruška nem felel a lelkiismeretéért, és milyen rosszat követett el vele.!

Időközben a Maruškánk nagyon jól teljesített. Nem volt olyan robot, mintha nem tanult volna meg, és amihez nem volt hozzászokva; semmit sem tudott a nyomorról. Nem is tudta, mi történt apja házában és az országában. De a bölcs nő mindent tudott, akkor is, amikor volt idő. Ezért egyszer felhívta Maruškát, és így szólt hozzá:

"Lányom, mondtam, hogy az idő megtalálja az időt, amit az egész világ át fog élni; ideje lejárt, itt az ideje, hogy hazatérj. "

- Ó, jó öregem, hogy megyek haza, amikor apám nem akar engem? - mondja Maruška, és sírni kezdett.

"Nos, csak ne sírj, lányom, minden rendben lesz. Ott a só drágább lett, mint az arany; feljelenthet apádnak is. "

És a varázslónő beszélt vele mindarról, amit Maruška még nem tudott, és a maradékot bebizonyította:

- Bátran szolgáltál nekem; Nos, mondd most, mit kérsz hűséges szolgálatodért?

"Jól tanácsolta, jól viselkedett velem [2], öreg anya! Köszönet mindenért. Nem akarok semmit, csak a só cseréjéért [3], amelyet apámnak hoznék szolgálatra. "

"És nem kérsz mást? Nem tudod, hogy mindezt megtehetem érted? - kérdezte újra a bölcs nő.

- Nem kérek többet, csak a sót! - válaszolta Maruška.

"Nos, ha ennyire értékeli a sót, soha ne hagyja ki [4]" - mondta utoljára a jósnő. - Nem adok neked többet, csak ezt a pálcát. Amint déltől fúj a szél, fúj, átmegy a szélen, három völgyön, három dombon át; akkor állj meg és akaszd fel a földre azt a pálcát! Ahol lógsz, kinyílik a föld, és a fenékig mész! Amit ott találsz, mind a tiéd; ez lesz az esküvői ruhád. "

Maruška mindent megköszönt; magával vitt egy arany pálcát és egy teli zsák sót [5], és szomorúan elvitte - sajnos hitte, mert mindig jól élt az öreggel. De örült, hogy nem búcsúzott az örökkévalóságtól egy jó öreg férfival, hogy mégiscsak érte jön, csak ha apja otthon letelepszik. Az öregasszony csak mosolygott rá, és azt mondta neki:

"Csak te, lányom, maradj jó és bátor, és örökké jól leszel. Egyáltalán ne aggódjon miattam!

A mesék között az erdő szélére kerültek. És amikor Maruška még egyszer meg akarta köszönni a jó öreg asszonynak, nem volt több - - ahol eltűnt, eltűnt, de Maruška egyedül maradt, mint egy ujj. Még hangosabban sóhajtott apja mögött, - a többiek is az apja kastélya felé siettek.

Jött a sajátjai közé, de mindkettő, hogy régen nem látták, és a feje szalvétába volt tekerve, nem ismerték fel, és nem is akarták elengedni a király előtt.

- Ó, de engedj el - ragaszkodott hozzá Maruška -, mert ajándékot viszek a király urának arany felett, amely bizonyosan abból a gyógyszerből készül! [6]

Mondták a királynak, ő pedig azt mondta a királynak, hogy engedje el. Amikor odament hozzá, azt kérte, kapjanak kenyeret. A király megparancsolta neki, hogy hozza el neki, de a sóhaj mély volt.

- Van kenyerünk, de nincs só!

"Amink nincs, azt meg is kaphatjuk!" Mondta Maruška, kinyitott egy kenyeret, kioldott egy oldalkocsit, hintett kenyeret és átadta a királynak.

-Só! -Örvendezett a király. - Hé, nő, ez egy értékes ajándék; hogyan jutalmazom meg Kérdezz, amit csak akarsz, mindent megkapsz! ”

- Nem kérek semmit, apa, csak szeresd, mint azt a sót! - mondta Maruška olyan szép hangon, mint apjának szokta mondani, és kitárta a fejét.

Itt a király nem ájult el az örömtől, amikor megismerte kedves Maruškáját. Könyörgött, hogy ne irányítsa a történteket. Csak szerette és megölelte apját, és nem engedte el kedves szemét. - Állítólag mindez megtörténik!

Közvetlenül a kastély után és a város körül elterjedt, hogy a király legfiatalabb lánya jött, és hogy sót hozott. Ennek mindenki örült. Maruška nővérei is örültek, nem annyira a nővér, mint a só, hogy legalább megnyalják őket. És Maruška megfeledkezett arról, amit nővérei csináltak, és ezeket sós kenyérkarikával is fogadta. És mindenkinek, aki eljött, sót adott oldalkocsijából. És amikor az apja attól félve, hogy ismét só nélkül marad, figyelmeztette, hogy ne adja oda Istennek, "hogy lassan mondta a jóval", mindig azt válaszolta:

- Elég itt, apa!

És valóban, bármit is vett, mindig volt annyi sója mindenkinek, mintha örökre abban az oldalkocsiban lenne. Minden el volt takarva, mint a napon!

És elpusztult a király betegsége, mintha megkapta volna. Ennek örömében megidézte a város és az ország idősebb fejeit, és Maruskkát nevezte ki királynénak. Itt, amikor Maruškát a magas ég alatt királynévá nyilvánították, érezte, hogy meleg szellő fúj az arcába; dul déltől. Azonnal megbízott apjában mindazt, amit bölcs felesége megzavart. Szélben járt, és amikor három völgyön és három dombon haladt át, rúddal állt és a földre botlott. Akár akasztófán is, a föld elvált és Maruška belépett a földbe.

Hirtelen - azt sem tudta, honnan származik - a fenséges palotához érkezett, amely olyan egész volt, mint a jég: a padlás, a falak és a padló mind csillogtak és csillogtak, mintha szikrák ömlöttek volna. Oldalain olyan fényes alagutak voltak, ezekből kis emberek [8] égő fáklyákkal és Maruška fogadásával jöttek:

"Üdvözöllek bennünket, üdvözlet, királynő, már várunk rád; úrnőnk megparancsolta nekünk, hogy tévesszenek meg mindenhol és mutassunk meg mindent, mert ez mind a tiétek! "

Így ciripeltek körülötte, zörgettek és lendítették fáklyáikat, fel-alá mászkáltak a falakon, mint legyek, a falak pedig mint drágakövek nyalogatták. Maruška elvakultan sétált annyi szépségtől. Az emberek folyosókon és galériákon vezették, ahol a romoktól jégtáblák lógtak, [9] ezüstként csillogva. Elvitték a kertbe is, ahol vörös jégrózsa, százszorszép és mindenféle virág volt a világ csodájára. Az emberek letépték a legszebb rózsát és átadták új királynőjüknek. Szagolt, de a rózsa nem szagolt.

-De mi ez? -Kérdezte a királynő. - Még soha nem láttam ilyen szépséget!

- Ez az egész só! - válaszolták az emberei.

"De igazán? Növekszik a só? - tűnődött a királynő, gondolván, hogy kár lenne a legkisebbet is belőle venni.

De az emberek kitalálták, mire gondoltak, és azt mondták:

- Csak vigye, Maruška; csak annyit vegyen, amennyit csak akar; soha nem fogsz feleségül venni, soha többé nem fogsz megbukni! ”

Maruška szépen megköszönte az embereknek, felszállt róluk és kiment a földből. De a föld nyitva maradt mögötte.

Amikor hazatért, és megmutatott apjának egy rózsát, és mindent elmondott neki, itt a király látta, hogy az öreg cseléd gazdagabb esküvői ruhával hitt a lányának, mintha öltöztethette volna. De még Maruška sem feledkezett meg a cselédlány öregemberéről. Azonnal egy gyönyörű kocsihoz kötötte magát, és az öreg apjával elment, hogy megtudja, soha többé nem engedik el.

Maruška jól ismerte az utat, jól ismerte az erdő minden járdáját, de amikor százszor átkeltek az erdőn, minden irányban mákos gabonának tűntek, nyoma sem volt a szobalánynak, sem idős embernek, sem hangnak. Csak most látták meg magukkal, mi az öreg nő, és hogy minden keresés hiábavaló. Hazatértek. Az adományozott oldalkocsiban már nem volt só, de Maruška már tudta, hol nő a só: elvették, vették és soha nem vették el tőle, soha többé nem hiányzott.!