Izraeli miniszterelnök-helyettes és az ország egyik legkiemelkedőbb politikusa a júniusi választásokon jelentette be elnökjelöltségét.
2007. május 30., 11:11, SITA
Peres kétszer volt Izrael miniszterelnöke, és több mint fél évszázada kulcsszereplője volt a zsidó állampolitikának. 2005-ben lemondott a Munkáspártról, amelynek évek óta elnöke volt, és csatlakozott Ehud Olmert jelenlegi miniszterelnök Kadima pártjához. A pártot Ariel Sharon volt izraeli miniszterelnök alapította, aki több mint egy éve kómában van. Peres Sharonra támaszkodott, aki eddigi egyik legfőbb politikai ellensége volt, amikor Sharon elkezdte szorgalmazni a zsidó telepesek kiutasítását a palesztin Gázai övezetből, amelyet saját Likud-pártja nem támogatott.
Az izraeli média szerint Peres külföldön sokkal népszerűbb, mint magában Izraelben. Ellenfelei szerint az elnökjelöltség legnagyobb buktatói az idős kor és az állítólagos önérdek - szerintük szereti nézni magát a televízióban, és emiatt egy darabban vesz részt különböző eseményeken. Peres szerint a kritikusok azt jelentik, hogy az állami feladatokat alárendelheti a személyes érdekeknek.
Simon Peres 1923-ban született Lengyelországban, és tizenegy éves korában Palesztinába emigrált. Az 1940-es években bekapcsolódott a helyi arab lakosság elleni harcba és egy zsidó állam létrehozásáért. Már 29 éves korában az izraeli védelmi minisztérium vezető képviselője lett. Izrael elismert nukleáris katonai programjának egyik atyjaként tartják számon.
1959-től Peres az izraeli parlament tagja. 1977-től a Munkáspárt elnöke volt, egészen 1992-ig Yitzhak Rabin helyére. Peres életrajzírói "politikai újjászületését" is datálják, amikor az arabok fő ellensége hirtelen a béke hírnöke lett a közel-keleti konfliktusban. Peres kritikusai szerint ez bizonyíték az opportunizmusára, de szerinte Anwar Sadat egyiptomi elnök 1977-es jeruzsálemi látogatásának hirtelen változása az első békeszerződés aláírásához vezetett az arab és a zsidó államok között.
Peres eddigi karrierjének csúcspontja 1994, amikor Yitzhak Rabin akkori (egy évvel később meggyilkolt) izraeli miniszterelnökkel, majd Jasszer Arafat palesztin vezetővel együtt Nobel-békedíjas lett. Mindhárman az 1993-as oslói megállapodások tárgyalásáért érdemelték ki, amely legalább egy ideig enyhítette a Közel-Kelet feszültségeit.