A középiskolai esszétől a távozásig. Olyan szerző, aki képes volt inspirálni itthon és külföldön.
Amikor az 1950-es évek közepén megjelent az Élet mindenhol című szamizdat almanach, akkor egy ragyogó esszé is megjelent Bohumil Hrabalról. Szerzője Václav Havel volt, aki tizenhét évesen írta.
Bár abban az időben a "harminchat" feltörekvő irodalmi csoportból származó generációs fajokkal együtt költészetet is tartott, az imént említett esszé művészi karrierjének kezdetének tekinthető, amelynek végén régi álma volt szerzői film rendezése.
A tavalyi távozását forgatta utolsó azonos nevű darabja szerint, amelyet 2007-ben írt, elnöksége lejárta után. És bár húszéves alkotói szünet után jött létre, mégis tipikus Havel-mű, amely az Értesítés, a Közönség, a Vernissage vagy a Largo desolato című darabok írójának kézírását viseli.
Régi ego Vanek
Témáik a hatalom, a bürokrácia, a nyelv, az identitásvesztés problémája voltak, az abszurd színház hatása nyilvánvaló volt bennük, ugyanakkor egy önéletrajzi elem jelentősen jelen volt. A legérthetőbb a színdarabokban volt, ahol Havel alteregója, Ferdinand Vaněk lépett fel.
"Megvolt Havel tulajdonságai, nem konfliktusos ember volt, aki megállapodást keresett a körülötte lévő világgal, de a válasz mindig csavaros volt" - mondja Martin Porubjak dramaturg. Vanek, aki inkább elv volt, mint karakter, és a történet inkább arról szólt, hogy a gyávaság, a karrierizmus és az álszentség képviselői hogyan reagálnak valódi hozzáállására.
"De rendkívül vicces játékok voltak, még akkor is, ha a legsúlyosabb témákról szóltak" - mondja Porubjak. "Nem voltak a szó valódi értelmében politikai, nem beszélhettek konkrét helyzetről, és mégis egy autoriter állam mechanizmusainak és az emberi kapcsolatok torzításának kritizálásával érthetőek voltak nemcsak hazánkban, hanem külföldön is."
Hiszen a megszállás után csak külföldön játszottak, nem hivatalos magánelőadásokkal nem számolva. "Akkoriban elsősorban Nyugat-Németország és Ausztria volt, ahol gyakran bemutattak, és onnan mentek tovább a világba" - mondja Porubjak, aki 1964-ben Pozsonyban ismerkedett meg Havelrel.
Ptydepe is közelebb került
"Ez nem sokkal az első nagy darab, a Kertparti bemutatója után történt a prágai Na Zábradlí Színházban. Meghívtuk Havelt egy beszélgetésre reggel a Tátra revü ifjúsági műsorában. Segített közelebb kerülnünk, amikor váratlanul feltettem egy kérdést a ptydepe mesterséges nyelven, amelyet az identitásvesztés szimbólumaként talált ki játékához. Természetesen azonnal reagált a ptydepe-re is. "
Néhány hónappal később ketten ismét találkoztak, a Kertfesztivál pozsonyi premierjén. Folytatódtak a kapcsolatok Havel Koldusoperájával, például Porubjakkal, családjával az USA színházi körébe csempészve.
A Havel drámájában és életében oly gyakran előforduló paradoxonok természetesen nem hiányozhattak Havel és Porubjak történetéből. Például a Havel a távozásban Csehov Cseresznyéskertjének motívumára hivatkozik, és pontosan a Cseresznyéskert volt az, amelyet az SND 1997-ben mutatott be Pilsenben. "A kardozás idején hoztuk létre a Mentsük meg a kultúrát kezdeményezésünket annak gyakorlataival szemben. Abban az időben Václav Havel eljött az előadásra, hogy nyilvánosan támogassa erőfeszítéseinket. "
Az ív bezárult
A Havel drámai munkáját a filmkészítéssel összekapcsoló Leaving-et szintén aláírják a következő művészeti szférában végzett munkájáért kapott számos díj egyike alatt. 2008-ban megkapta a rangos Jaroslav Seifert Irodalmi Díjat a távozásért, az irodalmi kollázsért, kérem röviden, valamint az 1999 és 2006 közötti beszédekért.
Jelképesen lezárult az ív, amelynek elején a fiatal Havel esszéjét említették, majd számos elképesztő szöveg, esszé, áttekintés, interjú (minden távoli kihallgatásban Karel Hvížďallal száműzöttek számára) és levelezés következett, megkoronázva a Letters Olga gyűjteményével. Irodalmi színvonalukról tanúskodik az a tény, hogy politikai beszédei is a díj tárgyát képezik.
Megfelelő az az állítás, miszerint ez is Havel politikán kívüli politikai erőfeszítéseinek része.