Az 1-es típusú cukorbetegség, amelyet korábban "inzulinfüggő" diabetes mellitusnak (IDDM) vagy "fiatalkori diabetes mellitusnak" neveztek, egy szervspecifikus autoimmun betegség, amelyet a Langerhans hasnyálmirigy-szigeteinek sejt-közvetített B-sejtek pusztulása jellemez. inzulin.
A b-sejtek pusztulásának intenzitása változó. Néhány betegnél (főleg gyermekeknél és serdülőknél) ez általában gyors, míg másokban (betegeknél, akiknél a betegség 30 éves kor után megnyilvánul a betegségben) lassabb, és a maradék inzulin szekréció több évig fennáll.
A DM-1 súlyos és alattomos betegség, amely a szövődmények miatt jelentősen növeli a morbiditást, a halálozást és rontja a betegek életminőségét. A szövődmények gyakorlatilag az egész szervezetet érintik. A leggyakoribb szövődmények az érrendszeri érintettséggel kapcsolatosak, és mikrovaszkuláris (retinopathia, nephropathia, neuropathia) és makrovaszkuláris (a szív, az agy és az alsó végtagok iszkémiás betegségei) csoportokra oszlanak. A mikrovaszkuláris szövődmények inkább a DM-1-ben szenvedő betegekre jellemzőek.
Diagnosztikai jellemzők:
Tab. 1 Az intenzív ellátás kritériumai
Az intenzív kritériumok elérése a DM-1-ben szenvedő betegek legnagyobb részében jelenleg lehetővé teszi az innovatív inzulinkészítmények (inzulinanalógok), az inzulin alkalmazásának jobb technikai segédeszközök (inzulin tollak, inzulin pumpák) és az önellenőrzés (önellenőrzés) alkalmazását is. A racionális táplálkozás "bizonyítékokon alapuló" rendszere. Különös hangsúlyt fektetnek az aktív beteg-együttműködésre, amelyet az időigényes oktatás biztosít.
Az intenzív kezelési kritériumok teljesítésének előfeltételei
1) Racionális inzulinpótlás fiziológiai követelmények alapján
2) Műszaki felszerelés
3) Racionális étkezés
4) A betegek együttműködését az oktatás biztosítja
Racionális inzulinpótlás
(Lásd: „Az inzulinhelyettesítő terápia alapelvei és a kezdeti intenzívebb inzulin kezelési szokások”).
Technikai felszerelés
Az inzulinadagolás egyszerűséget, pontosságot és a beteg számára a legkevesebb időt igényli, különösen, ha alkalmazzák. Ezeket a feltételezéseket az inzulin beadása biztosítja egy applikátor alkalmazásával, az ún inzulin toll, amely az intenzív terápia nélkülözhetetlen eleme. Az inzulin beadása inzulin tollal javallt, ha a beteg napi három vagy több adagban inzulint ad. Ezt a kritériumot (néhány kivételtől eltekintve) minden DM-1-ben szenvedő beteg teljesíti. A glükométernek minden DM-1-ben szenvedő cukorbetegnél standardnak kell lennie.
Racionális étkezés
A napi energiafogyasztás (kcal, kJ) szükségességének megtervezését egyénileg közelítik meg, a beteg eredeti étkezési szokásai alapján, figyelembe véve testtömegét és stabilitását, életkorát, fizikai aktivitását és a kapcsolódó betegségeket. Ezenkívül a terhesség és a szoptatás olyan tényezők, amelyeket a nőknél figyelembe kell venni. Az egyes tápanyagok általános aránya a teljes energiafizetéshez a következő: szénhidrátok 60-70%, fehérjék 15-20%, zsírok 14 mmol/l, ha ketontestek vannak a vízben. Az étkezés utáni időszakban az inzulin nagyon könnyen megzavarja a kiindulási rendet, ami a vércukorszint későbbi kaotikus oszcillációihoz vezethet. Ha a hiperglikémia átkerül a következő preprandialis időszakra, akkor a kapcsolatokat a tab fülön használjuk. 5-7.
Tab. 5 Megfelelő időzítés az inzulin beadása és az étkezés között a kezdeti preprandialis glykaemia szerint
Gyermekeknél és pszichiátriai betegeknél, akiknek nem lehet előre megtervezni az étkezés mennyiségét, étkezés után étkezés után analóg adható a bevitt étel mennyiségére tekintettel.
| Érzékenységi index (85/CDDI) | 25 U/nap | 30 U/nap | 40 U/nap | 50 U/nap € | 75 U/nap | 100 U/nap |
| Várható csökkenés 1 U étkezési inzulin beadása után | 3,3 mmol/l | 2,8 mmol/l | 2,2 mmol/l | 1,7 mmol/l | 1,1 mmol/l | 0,8 mmol/l |
| Példa a prandialis bolus dózisának módosítására a preprandialis glykaemia szerint normál beteg esetén, amelynek CDDI értéke 40 U/nap | 20 mmol/l | +4 Inzulin esetében (vizsgálja meg a ketontesteket, tesztelje az ASTRUP, az elektrolitok és a ketontestek perzisztenciáját és pozitivitását, és vegye fontolóra a kapcsolatot a perfúterrel) | ||||
Tab. 6 A glycaemia várható csökkenése 1 U étkezési inzulin hozzáadása után a napi inzulin adag (CDDI) alapján
Az 1U inzulin hozzáadása után bekövetkező glikémiás csökkenés a 85/CDDI összefüggésből becsülhető meg. Például. 40 U CDDI-ben szenvedő páciensnél 1U hozzáadása után 2,1 mmol/l csökkenésre lehet számítani (85/40 = 2,1). Tehát 16 mmol/l glikémiában kb. 4 U inzulin hozzáadásával 8 mmol/l-re kell beállítani. A számított dózisnak azonban általában csak a 2/3-át adjuk meg, azaz hozzáadunk 3U étkezési inzulint.
| Szénhidrát/inzulin arány | 1 Az inzulin feldolgozásához 10-15 g szénhidrát (1-1,5 SJ) szükséges |
| A kapott szénhidrátegységek és a glikémia kapcsolata | 1-1,5 SJ hozzáadása körülbelül 2 mmol/l-rel növeli a vércukorszintet. Az 1-1,5 SJ kimerülése körülbelül 2 mmol/l-rel csökkenti a vércukorszintet |
Tab. 7 Kapcsolat a szénhidrátbevitel, a glikémia és a beadott inzulin között (10 g szénhidrát = 1 SJ)
Az inzulinkezelés leggyakoribb hibái
Helytelen inzulin kiválasztás (lásd a 3. és 4. táblázatot)
Az étkezési inzulin típusának nem megfelelő egyeztetése az étkezés módjával.
Ha a beteg kisebb adagokban részesíti előnyben a gyakoribb ételt, akkor a prandialis rendszeres inzulint választjuk. Rendszeres inzulin esetén a beteg 6 kisebb adagra osztott ételt kap (reggeli, tized, ebéd, olovrant, vacsora, második vacsora). A főétel és a kiegészítő táplálék aránya általában 2/3 és 1/3 között van, de ez az arány egyedivé tehető.
Ha a beteg a szokásos táplálékfogyasztást részesíti előnyben három normál adagban, akkor prandial analógot választunk.
Inzulin túladagolás (preinzulin)
Az inzulin előtti inzulinra akkor kell gondolni, ha: az inzulin dózisa meghaladja a beteg testtömegének 1,0 U/kg-ját, ha a beteg hízik, ha gyakran napközbeni vagy interstitialis vércukorszint ingadozások vannak, vagy fordítva, ha a vércukorszint tartósan megemelkedik (általában 13-17 mmol/l tartományban), és nem reagálnak az inzulinadagok további emelésére, ha látens hipoglikémia lép fel ellenszabályozott hiperglikémiával vagy hasonlóval. A megoldás az inzulinadagok fokozatos csökkentése a teljes napi adag körülbelül 10% -ával 2-3 naponta egyszer, 0,6-0,7 U/kg dózisig. a glikémiás válasz szerint.
Rejtett hipoglikémia
Rejtett, fel nem ismert hipoglikémia a normális glikémiás monitorozáson kívül jelentkezik. Általában nem nehézek és elkerülik a figyelmet. Gyakran ellenszabályozott hiperglikémiához vezetnek, ami megnöveli az inzulinadagokat. A betegeknél gyakran eszméletlenség alakul ki a hipoglikémiában. A rejtett hipoglikémiát mérlegelni kell a kiegyensúlyozatlan glikémiás kontrollban szenvedő betegeknél, akiknek jelentős a napon belüli és a napon belüli oszcillációjuk, és sokszor paradox tünetekkel (hiperglikémia versus szubjektív érzés, mint a hipoglikémia esetén). A hipoglikémia keresése és megszüntetése a jó glikémiás kontroll alapvető előfeltétele.
A bazális és a prandialis inzulinadagok helytelen elosztása, amely nem felel meg a fiziológiai követelményeknek (lásd az 1–8. inzulinkezelési rendet)
Gyakori, indokolatlan kezelési beavatkozások, az ok előzetes elemzése nélkül (étrendi vagy technikai hibák, helyi reakciók stb.). Labilitáshoz és a beteg neurotizációjához vezet