• Főoldal
  • Az alkatrészek katalógusa
  • A projektről
  • Gyakran Ismételt Kérdések
  • Digitizer kézikönyv
  • Csatlakozz hozzánk
  • Projekt blog
  • Projekt megbeszélés

ušák


A SME Gold Fund a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetével együttműködésben jön létre



Az Arany Alap műveinek RSS-kimenete (További információk)

Töltse le a Fekete Virágokat e-könyvként

Pavol Ušák Oliva:
Fekete virágok

Tetszik neked ez a munka? Szavazzon rá, mivel már szavazott 97 olvasók

Fekete virágok

(Versek 1931 és 1936 között, folyóiratokban megjelentek.)

Juhar: Az élet egy darab kínzás a Golgota kemény csomóin.

Felhők, távozz!

Milo Juršičov (Paľo Oliva)


Felhők, fekete felhők,
miért rejteget sápadt arcot
hold, amelyet a repülés terhe görnyeszt,
miért pusztítod el a halvány fényt?!

Szél, vad szél,
ó, tépd fel a sötét köpenyt,
hadd szakadjon a felhő, hadd!
Engedjék meg, hogy külön utakon járjanak!

Már felhő darabok hullottak,
a szél elűzte őket
majd erősen egy tiszta éjszakán
dalokat játszott a csupasz ágakon.

És a holdja a szürke,
sápadt arcát felénk fordította.
Itt kiáltott a szél a faluból:
- A tekintetének nincs megtévesztése!

Éjszaka sötét - fekete rózsák


Az éjszaka még szépségeivel is sötét
Szeretem, nagyon szeretem,
bo azon a sötét éjszakán és a csenden
büszkeség, az idő büszkeség,
A jó és a rossz ideje, hidd el!

A fák zenéje, a hang szele
Sok szépség virágát suttogom,
sok szépség minden pillanatban

Hogy sötétben nem szép
költői éjszakám?!
Ez a fecsegés! Üres tömeg!
A sötétség elrejti az arcát!

Ő szép,
többek között kialakult,
(illatos rügyeik - hé, a fekete -
mindig feltűzött szívvel).

Ezért szeretem a sötét éjszakát
és fekete rózsák, illatos rózsák -
boldoggá tesznek, isznak nekem, játszanak,
akár örömben élek, akár fáj.

Dolgozni akarok, kitartani

Kérem, bocsásson meg, hogy verseim ilyen sötétek, szomorúak voltak. Szeretnék vidáman írni is ..., de úgy érzem, hogy nem is csak a szívem visszhangja, és valahogy üresnek tűnnek számomra. A szegénység és a rosszindulat megtanított szeretni a zűrzavart, a sötétséget, a fekete éjszakát. Kedvelem Krask Nox et solitudo-ját, Žarnov morvaországi gárdáját és másokat.

Bocsásson meg tehát komorságomért, az üvöltésért, egyfajta titkos balladáért, amelyet továbbra is el akarok kísérni.

Milo Juršičov (P. Ušák álneve)

(1931. november 25. a Rozvoj folyóirat szerkesztőinek)

Fiú


Az aranymező felett
a boldogság elmenekült,
Nem tudom hol.
A gyermekek álmai eltűntek,
csak a fiú maradt
egyedül szomorú.

Meleg sugarakba
fehér ujjak
sial színek.
A fekete éjszakákig
sötét szemek
írta sajnos.

Réz seb
ezüstöt ittak
tengeri hab.
Kék magányba
titkokat rajzol
fiúk árnyéka.

Felhő takarta el,
beérik a szó
a vendégben.
A szerelem beteg,
ne zavarja a fiút,
otthont ad neki.

A vágy csillagokként hangzik,
a hullámok énekelnek,
nem hallod?
Egy nap édes lesz
fiú üres
keresztet húzni.

Két szó


Vagyok
este, amikor a nap már lement,
született baba,
amelynek embernek lennie kell.

Vagyok
este fia, éjszaka,
a láthatatlan szépségű felhők szerelmesei,
a kék hullámok tengerének szerelmesei,
a viharos drónok szerelmesei,
a világ szerelmesei, az élet iránti szeretet fia.

Vagyok
aki hallgat az életre, nő,
gondolatokat töltök meg a vérével
és boldogságot keresek.

Nekem van
szív erős, vas bestia szív harang,
soha nem nyögő szív
az élet súlya alatt.
A szívem és a lelkem titokzatos,
egy lélek, amely karjaiban tartja a világokat,
a lélek, élni fog, hogy találkozzon,
a most született lélek,
hé, bármikor új kérés.

Vagyok és van!
Lélek! Szív! És néhány szó.

Gyöngy


A szívből hullanak a könnyek
gyöngy és fájdalom

A gyöngy ritka és drága
a menny gyöngyei
éjszaka megszórta

Kevesen vannak
boldog
amely az életben gyöngyöt fog
amelyek messze vannak
magas
mély
a tengerben

És sok embernek a szíve legmélyén
valami gyöngy ég

A szívem csupa szeretet
gyöngyszem
a szívem él

A folyó folyik


kislány
Veszek neked egy horgászbotot

az apacs fején
szürke szem a vízben
és aranyhal a kezében

halászok csókjai
virágozni fog a hajad
és a homlok rózsaszín -

a kezedben a hal elpusztul

kislány
a szemembe
a mélybe
ne dobja a horgokat
forró tekintet

kívül minden hideg egzotikus
és a szívem nem szeret
jéghideg

Azt hiszem, nem tudod
mi a szívfájdalom

látása alatt
mosolygó gyermek
a folyó mindig folyik

meghal a víz felett
hal
szív
és nem tudod

A tegnap olyan, mint egy rés a naplóban. A sokak számára oly szép vasárnap nem sok hatással van rám. Nincs emlék. Csak akkor, ha csak vasárnap volt, amikor először voltam a lánnyal, és akkor azt mondtam neki: A lány a "Folyik a folyó" című versből a lány. - Ez volt az első lépés a tudásunkban. Ma van még egy hétköznapokkal és fáradtsággal teli nap.

(1934. január 15., hétfő)

(A Hosnúce sparks újságból, 1934 - 1935)

Első szerelem


A kerekek új világokban repülnek
a kerekek új módon repülnek
Elküldtem az első szerelmemet
juhar síp

A kék árnyék lehull a fenyők ágairól
a kora este véres fényén keresztül
erős szeretettel érlelődsz a karjaidban
először nem tudtál semmit

Hogyan csókol meg akkor ajkán egy csók
és a szem fájdalma még mindig ragyog
beszívta első szerelmét
rózsaszín virág a kehelyben

Ezért a sápadt rózsák szomorúsága
senki nem gyógyít meg csókkal
csak a gyermekek vágyai teljesülnek
és az első szerelem nem fog fájni

Csillagok és szomorúság


Lila magasságok hullottak az üres gondolába
csak Szent János nézte át az ég kék hullámait
tegnap imádtam az apáca hideg mosolyát és szomorú szemeit
A mai pillantás rohadt percekbe esik az ön számára

Láttam a csillagokon keresztül, hogy a világ vándorja elment, és a pokolba száműzött
Állítólag vörösbor költője voltál egy arany kelyhben
ha egyszer az álmok megtörik a gyertya viaszos hangnemét
ifjúsági fiatalok csalódása előtt, ahogy egy nő sóhajt

A látomások annyira elfáradtak és részegek voltak a szépségtől
hazudni a dolgok fájdalmát a mellkas két hulláma tépő ölelésként szakította szét
mint egy fiú, annyira kóboroltam az üdvösségért
és mindketten a testvéremről álmodoztunk

Íme, a gyermek ultraszínek iránti vágya kitör a napok szélén
a kislány a megtört csörgés titkát gyászolja
az utolsó szomorúságot a rózsaszín buborékokba akarta önteni
és a fiú világa halálosan szétesett a távolban

A két csillag az arany fürtök kebelébe csúszott
a csók felismeri a száj és a szempillák szomorúságát
Vege vágyai elájulnak a pompás sziklákon
és a szerelem napjaiban, amikor a bánat csillagai az éjszakába csókoltak minket

Paľovi Olivovi


Hozd nekem a dalaimat,
amit szeretettel búcsúztam el,
a csillagok bántottak,
az álmodozó hold elbátortalanított.

A sipolyhamu számára
utolsó stílus
és ne sajnálja bánatomat,
Először szomorú voltam.

Mik a meteoraim!
Még a zenitek is bántottak.
Vega alszik felettem,
holt mezők alattam.

A szerelem szomorúsággá vált
esti gyászos ájulás,
a fájdalom csókokká vált
algákon.

Imádkozom a szomorú Szerelemért,
még Krisztus is szomorú, ruhája,
mit tehetek a kereszttel,
amikor nem bírom a gyötrelmet.

Liszt a mai szerelmem,
a szeretet örök szenvedés,
a fiúk elvették a szerelmemet
és komponált belőle egy dalt.

Üdvözlet Pozsonyból


Sok nap alatt
üdvözlet szúrta át a szívet
mint egy nyíl.
Az biztos
Petržalkán drogozott
jobban szagol.

Titokzatos:
még egy halott szív is emlékezetében
egyszer csenget ...
Olyan édesek
utolsó sorait szeretettel
mint az édesség.

Egyszer ifjúkorában
a tündércsókokra is csábítottak
a legszebb meséből.
Arany fürtök
összeolvadtak - mint benned gyermekként -
kék kabátokon.

Ma gyönyörű
az őszi szövések arany sugaraiba
ezüst pókháló.
Gyere a Dunába,
Végül az első csók az
Elbúcsúzom tőled.

Vasárnapi meditáció


Ó, ez ellentét, fájdalom és öröm,
titkok egy ilyen fiatal után kutatni ...
- Tegnap gyerek voltál,
ma csalogatják a női csalitokat.

Köpenyem kék felhőjére
ártatlanság ült egy fehér szuperautóban.
Egyszer álmos is voltál
fehér ruhás liliommal.

Szomorú, hogy ma imádkozom
csendfátyolban jegyezte meg az emlékeket.
Csodálatos szavak a pap szájából
a kelyhbe zuhantak.

Gyertya pislákolt a füstszag felett
hasonló a rózsaborhoz.
Örökre elveszett velem
boldog ultramarin csókod.

Ima


Örülj a szívemnek, Istenem
vér csöpög Krisztus sebéből
a szemen keresztül harmat tiszta
a fém vágyára
egy törött pohár

Égető vágyak, mint a bűnök
Félek álmodni a szépségről
Pokoli borvidék
döbbenten habzik
a fájdalom legyőzése

Éteri nyomorúságtól szenvedek
Szeretnék a paradicsomba menni
Nem váltom meg magam
az örökkévalóság te vagy én
Vagy felém hajol

Küldje el nekem a Boldogságos Szűzanyát
az összes csillag megkínzott
Rózsaszín könyörgés reggel
összefonódott pillangórepülés
bánat antifónákhoz

Szépen megdicsérlek
az emberek nem tudnak szeretni
Verseket akarok neked készíteni
Krisztus Isten és a testvérem
A szerelem, ami nem megy ki


A hullámok szomorúsága beteg estékké halványul,
elvesztette a szívem talált egy gyereket.
A hullámok szomorúsága beteg estékké halványul,
ragyognak rajtuk a nap hangjai.

A tenyered fájdalma ég az ajkaimon -
a gyerekjátékokról nem tudjuk, hogy élnek…
A tavakban elolvadtak a gondolatok
tragédiát írtak a szépség hullámain.

Tegnapig leomlanak a falról -
egyszer részeg voltam az őszi napok gyönyöreitől.
Ki mondja meg ma, hol szól a menny zenéje?
Hangok a hullámokon. Hattyúdalot hallasz bennük?

Zarándokok


Vándor bolondok és költők
kezet fognak, mint a gyerekek
Az élet a mennyben és a pokolban van
és közepette kínok vannak

Miért szeretni szeretlek
amikor a napok szomorúak, mint a felhők
Költők álmai
átestek az élet hálóján
a bolondok pedig csodákra várnak

A koldusok angyalokká válnak
Nézeteink gyengédségére
nem csökkenti az acélgolyó élettartamát
Áttöréshez érkeztünk
szellem
a szavak
ügy
és vihart várunk

Ma a szépség titkokba árad
a végtelenségig aranygyapjú pollenig
Az én kis Hennym a szépségről álmodik
és vasárnapként vár rám

Viszlát szépség
A gyermekkorok szépsége máris fájdalommá változik

Az emberek átélték az életet, és nem tudtak élni
A költők a csillagok birodalmába kerültek
Láttam Krisztust az utcasarkon
segített az embereknek a kereszt hordozásában

Egész nap átélték az életet, és nem tudtak élni
Láttam, hogy ujjaim véresek a sötétig
A kétségbeesés egyik világa, mellette pedig a szépség világa
Vándorok
őrült
és a gyerekek
és velük az arany szentjei

Ismeretlen


Úgy nézel ki, mint egy csillag az égből
megúszik egy mosolyt egy buborékban
Te keresel engem - én pedig téged
két szem ég a borban

Nem ismered a tavaszi éjszakák varázsát
az első csókokat fog rád fújni
May nem árt - tehetetlen vagy -
ártatlan szem drog

Az olajbogyók szövik az illatfátylat
gyere az esti születéssel
A hangjukra megyünk együtt
amikor először részeg egy álommal

Talán valóság leszel
te irreális látomás
Talán a szerelem is erény
ismeretlen az ártatlan

Korszakokon át


A serlegben a bor először érlelődik vérre
a kenyér és a test a korok határaivá nő
és a szívek először változtatják a vért szeretetté
a tizenkettő egyike megkövesedett

Az éjszaka elsötétül, mint a bűnök sorsa
Krisztus vércseppjei hullottak az illatba
Az angyal kehelye lila fájdalomon árad át
Júda szájában megcsókolják az árulást

A szenvedés hullámai szólnak a szent szemekbe
megfertőzött tömegek árnyékolják a fényességet
A töviskoronákba a bánat lilioma nőtt
és az emberi szavak törékenysége üdvösséggé alakul át

Megcsókolták a galambokat a szájukon
rózsaszínű ragyogás szikrázik a kehely vérén
Mindig állandóan imádkozni akarok hozzád
a vakok édes imádságaiért Jerikó felé vezető úton

A vörösbor fölött szavak jajgatnak
az angyalok szomorúan néznek az emberre
A Lélek szent körforgása a vérbe fullad
Krisztus vére a lélek mélyére áramlik

Emlékekben


Véres rózsák iszik a csókjaimat
számukra egy szomorúan törékeny varázst ismertem fel
amikor rámosolyogsz a márványszobrokra
bársonyos selyem tekerte tekintetét

Fehér lépcsők csengenek át a márványon
a látvány varázsaként átitatott álmok
rózsaszín csokrok és kristály patakok
és egy suttogás, amelyet emlékekkel látok

Új utakról


Hárs virág a szemedben
pikkelysömör csók véresen
Szomorúság van az atlaszos éjszakákban
elalszik pillangó fáradtan

Ezek a halál pillanatai voltak gyönyörűek
milyen egy lány szíve, mint egy ütés
ahogy kialszik a mosoly
- Viszlát, a szeretet megtévesztette

A könnyei halk szóval elsápadtak
Átkoztam a reményt a nevében
A halál ólom alatt megöli a dalokat
- Viszlát, meg nem született szerelem

Láttam a boldogságod fájdalmát
a hullámokba húzott csónak
Boldogságod fehér hullámai
- Viszlát, a szerelem fél

A fekete szemfény fénylik a homályban
ártatlan vágyak annyira félnek
Két szomorúságot írok arany tollal
- Viszlát, halott szerelmem

Visszhangzott


A látomások a tenyerében ültek
a vágy a kék mezőben megállt
a gyermek szívén virágzik a szerelem
suttogással fáj a szépség álma

Élő szivárványtól részegítettem meg
hajnalban a lány ajka megszólal
a félhomályban szomorú tömeg tűnik el
milyen fehér remény arany tollakban

A csillagok csókkal közelednek felém
Lehunyod a szemed.nézek a szívemhez
Rosa fekete ragyogással ragyog
harmat ragyog az üvegfelületeken

Évek után újra szomorú leszel
- erősen repültek a felhők -
Évek után keresni fogja a szerelmet
- szavak, amelyeket nem mondtunk

Ablakról ablakra


Az este ugyanolyan áruló, mint a májusi szerelem
Csak azt akartam suttogni kedvesem
Madonna szomorúsága nem rejti el a homályt
Te is a szeméről álmodtál
egy csábító nő elvesztett szeme a paradicsomban
te is felébredtél

Ablakról ablakra a játék olyan, mint egy evező
a tavakban sötétedik
A szívem ablakról ablakra esett
tenyereden az édes ördög fájdalmai
És egy madár halálosan felkelt
és elesett pillantás a véren át énekel

A tekinteted gyengéden felém nő
és a sors holtan áll a falak mellett
Kedves nővér, inkább nem bújunk meg
azok a hangok káromkodtak a falakon
A csillagok hajnala két zajos hullámra záporozott
két fehér kéz eltör egy gyűrűt

Azt súgod a léleknek, hogy most boldog vagy
a reggeli ígéret végül is könnyekben
Ne sírj, hogy csak a tenyeredet üríted
éjfélkor meggyullad a tűz fájdalma
Ezzel a próféta szomorúan írt egyszer az Énekbe
hogy a halál erős szerelem

Barátok


A vonal végtelenül tér vissza
A két hullám eltűnik a tejes fényben
A szenvedély leheletekké érik
Az ajkak büszkén csattantak fel
Márványt öntenek a fényes medencébe
A kialudt csillagok a földre hullottak
Sárga kilátás Hawaiiról
Részeg lesz a fehér tenger felett
Mikor a posztumusz évjáratra
Szórja meg a vért vérrel a tenyerén
A görbe gondolattól Éváig
A mosoly integrálját keresi
Fehér játékokat építesz a városból
Éjfélkor a térdeire vársz
Olyan édes bor felett, mint az ital
A látványt egy kalandor rajzolta meg
A korai dicsőség véres szikráiban
Írja meg azt az eposzt a Moldvába