Publikálva: 2018.12.22., Utolsó frissítés: 2020.3.12
Az elhízás hipoventilációs szindróma (OHS) az elhízás (BMI> 30 kg/m 2) és az artériás vérgázok napi hiperkapniája (pCO2> 6,0 kPa/45 Hgmm) kombinációjaként határozható meg, a hipoventiláció egyéb okainak hiányában. Az OHS pontos előfordulása a populációban nem egyértelmű, a szakirodalom főként az obstruktív alvási apnoében szenvedő betegek prevalenciájáról ad adatokat, akiknél az OHS előfordulása 10-38% között van. Másrészt az OHS-ben szenvedő betegek nagyon gyakran szenvednek egyidejű alvási rendellenességektől, az OSA előfordulása OHS-betegeknél eléri a 90-95% -ot.
Hasznosak a képesettanulmányok az Ön számára? Képes esettanulmányokat igényelne más tudományterületekről is? Van észrevétele vagy javaslata a fejlesztésre? Kérjük, rövid kérdőív kitöltésével adja meg véleményét.
Történelem:
Alvási előzmények: A 48 éves beteg egyik napról a másikra poliszomnográfiát hajtott végre, artériás vérgázvizsgálatot végeztek nála, és elhízás hipoventilációs szindrómát diagnosztizáltak nála. A diagnózis idején a beteg megtagadta a nem invazív lélegeztetést. Két évvel később egy tüdőgyógyász megvizsgálta, majd kórházba került egy tüdőklinikán. Jelentett időszakos alvás, éjszakánként 4-5 ébresztéssel, horkolással, nappali álmossággal és terhelési nehézlégzéssel.
Személyes előzmények: krónikus obstruktív tüdőbetegség, elhízott elhízás hipoventilációs szindróma, obstruktív alvási apnoe, cor pulmonale kroonikus, pulmonális magas vérnyomás, kompenzációs polyglobulia, kardiomegalia, artériás hipertónia, vertebrogén algicus nyaki gerinc szindróma, MRHFR prognózis
Kórtörténet: furoszemid, tiotropium, budezonid, formoterol, teofillin, roflumilaszt, acetazolamid
Addiktív történelem: volt dohányos, 15 éve hagyta abba a dohányzást, korábban 10 éven keresztül napi körülbelül 10 cigarettát szívott el
Laboratóriumi tesztek:
Antropometria: Magasság: 172 cm, súly: 135 kg BMI: 45,63 kg/m2
Fizikális vizsgálat: hiperstenikus habitus, extrém elhízás, eupnoe, cyanosis, az alsó végtagok trofikus bőrelváltozásai
Epworth álmosság skála: 7 pont
Spirometria: enyhe korlátozó szellőztetési rendellenesség (1. ábra) - nincs összhangban a krónikus obstruktív tüdőbetegséggel
Vérgázok:
- pulzus oximéter telítettség: 75%
- artériás vérgázok: pH 7,334, pCO2 7,20 kPa, pO2 6,48 kPa, HCO3 28,70 mmol/l, SaO2 81,50% - krónikus hipoxémiás-hiperkapnikus légzési elégtelenség súlyos hipoxémiával, mérsékelt hiperkapniával, hidrogén-karbonát-visszatartással és borderline acidózissal
Képalkotó módszerek:
Mellkas röntgen: nincs infiltratív árnyékolás, vaszkuláris akcentusú tüdőagyag, pulmonalis hipertónia jeleivel, kitágult szívárnyékkal (2. ábra)
Poliszomnográfia: súlyos obstruktív alvási apnoe 103,4 epizód/óra apnoe-hipopnoiás indexgel, klinikailag súlyos deszaturációkkal (deszaturációs index 115,4 epizód/óra), átlagos telítettség 45% REM alvásban és 60% NREM alvásban, idővel telítettség 90% alatt 414,9 perc, a mélységi szakaszok és a REM-alvás csökkenésével, klinikailag jelentős ronchopathiával 49,5% -os alvás alatt (3. és 4. ábra)
Terápia:
Nem invazív bilevel pozitív légúti nyomás (BiPAP) szellőzés spontán időzített módban, orr szájmaszk alkalmazásával (5. ábra). A lélegeztetőgép biztosítja a beállított kilégzési nyomást a kilégzés során, és amikor észleli a beteg belégzési erőfeszítéseit, a beállított belégzési értékekre növeli a nyomást. A belégzési és a kilégzési nyomás közötti különbség olyan nyomástámaszt eredményez, amely elmélyíti a beteg szellőzését. Ugyanakkor a kilégzési nyomás fenntartja a felső légutak átjárhatóságát és megakadályozza az obstruktív apnoe epizódokat. Ily módon a hipoventiláció és az obstruktív alvási apnoe kezelése egyidejűleg biztosított. A nyomásváltozás a kilégzési és a belégzés között változik a beteg spontán légzési erőfeszítéseihez. Ha azonban a beteg légzési aránya csökken vagy központi alvási apnoe lép fel, a készülék biztonsági másolatának sebessége bekapcsolja a belégzési nyomásnövelést, kötelező légzést biztosítva. Ez biztosítja a megfelelő perc szellőzést.
Ebben a páciensben 18 cmH2O belégzési nyomást, 10 cmH2O kilégzési nyomást és 13 légzés/perc tartalék sebességet állítottunk be. Ezeknél a beállításoknál az apnoe-hipopnózis index csökkenését értük el 103,4 epizód/óráról. 3 epizód/óra sebességgel, 525 ml árapálytérfogat és 9,8 l/perc percenkénti szellőzés. (6. ábra). Az artériás vérgázokban a pCO2 7,20-ról 5,15 kPa-ra, a hidrogén-karbonátok 28,70-ről 24,10 mmol/l-re, a pO2 6,48-ról 11,40 kPa-ra és a telítettség 81,50-ről 97,40% -ra nőtt, ugyanakkor a pH normalizálódott.
Diagnózisok:
Krónikus hipoxémiás-hiperkapnicis légzési elégtelenség
Hipoventilációs szindróma elhízásban
Súlyos obstruktív alvási apnoe
Vita:
Az elhízás hipoventilációs szindróma, amelyet néha Pickwick-szindrómának neveznek, az elhízás és a krónikus hiperkapnikus légzési elégtelenség kombinációja. Azonban nem minden elhízott betegnél alakul ki hiperkapnikus légzési elégtelenség. Ez azt jelenti, hogy az OHS kórélettana sokkal összetettebb, mint amilyennek látszhatna. A zsírszövet túlzott felhalmozódása a has mellkasának területén a kilégzési tartalék térfogatának, a funkcionális maradék kapacitás és a teljes tüdő kapacitás csökkenéséhez vezet. Kialakulnak a bazális atelektázok is, amelyek a hipoventiláció specifikus területeit képezik ventilációs-perfúziós eltérésekkel. Másodszor, a zsírszövet a jóllakottsági hormon, a leptin forrása. Az OHS-ben szenvedő betegeknél kialakul a leptin-rezisztencia és a hiperleptinémia, amelyek depresszív hatást gyakorolnak a légzőközpontra, hozzájárulva a hipoventilációhoz. Végül a nagyon gyakori egyidejű obstruktív alvási apnoe rontja a vér gázcseréjét.
Az OHS fő megnyilvánulása a nappali álmosság, a neurokognitív rendellenességek, a rossz alvásminőség és a reggeli fejfájás. Egyéb tünetek az alvási apnoe jelenlétéből is származnak. A pulmonalis hipertónia és a jobb szívelégtelenség esetén az erõs dyspnoe és az alsó végtagi ödéma várható.
AHS gyanúja esetén a beteget meg kell vizsgálni alvás szempontjából. Az OHS-ben szenvedő betegek kezelése három pontból áll. Az első és legszükségesebb a súlycsökkentés. A második a légzési elégtelenség megoldása, jelenleg főként a nem invazív pozitív légúti nyomás (PAP) szellőzés alkalmazása, amely eltávolítja a szindróma obstruktív komponensét, javítja a tüdő és a mellkas falának mechanikáját és javítja a központi szellőzés vezérlését. Abban az esetben, ha a non-invazív lélegeztetés nem elégséges a szervezet oxigénellátásának javítására, oxigénterápiát lehet adni a kezeléshez. Az OHS-betegeket belgyógyász és endokrinológus ellenőrzése szükséges a gyakran társuló diabetes mellitus, hipertónia, hiperlipidémia, szívelégtelenség és hypothyreosis miatt.
A szerzők kijelentik, hogy nem fognak azonos tartalmú esettanulmányokat publikálni más hazai vagy külföldi nyomtatott vagy elektronikus kiadványokban.