Hogyan született Pozsonyban - az egész történet, rövidített formában megjelent a Rodná cesta II.

elsődleges

Fotó: Soňa Němcová

Évek óta sokat olvastam a szülésről, és nem volt kétségem afelől, hogyan akarok szülni - békében, felesleges beavatkozás, gyorsulás nélkül. Egész életében tudtam, hogy milyen következményekkel járok annak, ahogyan egy gyermekre születtem, ezért szerettem volna egy gyengéd világra jönést a gyermekem számára. Ezeket a feltételeket nálunk nem tudták teljesíteni, évekig figyeltem a helyzetet, amely nem mozdul sehova. Úgy döntöttünk, hogy külföldön születünk, én egy osztrák szülésznővel készültem a szülésre. Néhány kérdést konzultáltam Maťa Ološtiaková-val is, aki Németországban dolgozik, és kíséri a nőket a szülészetre és az otthonszülésre. Tehát elegendő információval rendelkeztem, hogyan lehet ezt megtenni - bár itt az orvosaink még mindig azt mondják, hogy másképp nem lehet, csak elavult eljárásaik szerint.

A baba elkezd szülni, és a mieink a 33. héten dőltek el - fogantatástól kezdve. Csak tudta, hogy jó idő volt, mert nyomás alá kerültem, és biztos vagyok benne, hogy később komplikációk lépnek fel. A vizem elfogyott, csak azért voltam szomorú, mert le kellett mondanunk a külföldön történő szülésről. Szükség volt gyógyszeres kezelésre és hosszabb ideig a kórházban tartózkodásra, és nem engedhettük meg magunknak, hogy három napnál többet töltsünk kint. De elhittem, hogy azt hiszem, jó lenne, ha pozitív kedvem lenne.

Ők mondták elsőként a szülészeti kórházban, hogy a férjem "semmilyen körülmények között" nem mehet velem a vizsgálóba. Mindenekelőtt lenne egy másik személy, akinek joga van dönteni, és ezt mindenképpen el kell kerülnie. Mivel nem volt néhány felesleges vizsgálat a könyvben, mint pl cukorbetegség teszt, az orvos azonnal kijelentette, hogy "ilyen alternatíva vagyok". Határozottan elmondtam neki, hogy normális vagyok, és felelősséget akarok vállalni, és magam dönteni. Kissé ingerülten mondta, hogy jogom van ehhez, de most mindent meg kell tenni a gyermek érdekében. Nem tudom, mit gondolnak, miért akarnak a tájékozott nők valószínűleg másképp szülni, mint itt szokták? Miért vagyunk hajlandók annyi pénzért adni, amennyi van?

A következő két napban a szülőszobán feküdtem, és a csecsemőnek gyógyszereket adtam a tüdő megerősítésére és egyúttal a méh leállítására. Két napig nem aludtam, mert még mindig új betegek érkeztek a szobába, akik később szülni fognak. Az ápolók azért bántalmaztak, mert megengedtem magamnak, hogy menjek kinézni az ablakon egy zöld fára, és sétálni, amikor összehúzódások vannak. Azt kellett hazudnom, amit senki nem mondott nekem. De amúgy sem segít, a szüléseket nem lehet megállítani, még mindig főleg a gyermek folyamatos megfigyeléséből eredő összehúzódásom volt, ami aztán elsöpört, és nem attól, hogy az ablaknál akartam mosni és lélegezni. Senki sem bánta, hogy két napig nem aludtam.

Ott volt a fiatal, öltözött, névtelen orvos. Azt mondtam, hogy ideges vagyok a császári holnap miatt, ő pedig csak annyit mondott: "Aludnom kell, és nincs mit gondolnom arról, hogy mi dönt." Nyilvánvaló, hogy még soha nem hallott a betegek jogairól. Amikor megvizsgált, már 8 cm volt. Azonnal felhívta a polgármestert. Szomorú. Megkérdeztem, kit fogok szülni, de mégis velem, elaludt. Nem tudom, honnan kellett volna tudnom.

De a férj már ott volt, bár eleinte megint le kellett mennie a földszintre, hogy kifizesse a fenti színvonalat - borzasztóan fontos, valószínűleg fizetés nélkül elmenekülnénk - és végül a szobában voltunk. Két nap után az újszülöttorvos, akire szintén két egész napra szükségem volt, szintén úgy döntött, hogy eljön. Megkérdeztem, hogy hagyhatják-e nálam a babát. Azt mondta, hogy az oxigénkészülék egy másik szobában volt. Főleg, hogy a szülésznők tudják, hogyan hozzák haza. Mentem zuhanyozni, hideg víz folyt. Kimentem a szobába, hideg volt a szobában, mert szellőztettek. Megkérdeztem miért. - Mivel a levendula büdös - mondta az asszisztens, aki úgysem töltött még néhány órát ott. De a tél ott maradt. Nincsenek ott, hogy jól járjanak az anyáknak. Éppen ellenkezőleg, valószínűleg nem is sejtik, hogy az anyáknak melegnek kell lenniük, hogy szülhessenek, mert csak ezután szabadul fel az oxitocin. A csecsemő nyilvánvalóan egyáltalán nem törődött azzal, hogy ilyen télbe született.

Röviden, ezek az emberek nem veszik észre, hogy az átlag alatti EQ-kat mutatnak, és természetesen nem tennének át emberekkel való munkavégzéshez megfelelő minősítésű teszteket, de meglehetősen alacsony IQ-kat is. A szellőzés abban a helyiségben, ahol a baba születni fog, nem támadhat senkit normális módon. Munkájuk fő célja nem az anyák segítése és támogatása, hanem bármilyen ürügy keresése a zaklatásra. Utálják a munkájukat, és csak azért teszik ezt az abszolút hatalom érzése miatt. Egyáltalán nem bánták, hogy sértik a beteg jogait, egyáltalán nem féltek attól, hogy törvényt sértenek. Kiütés, arrogáns és műveletlen, abszolút erővel, amellyel ebben az állapotban senki sem rendelkezik. Végül is, aki beleegyezése nélkül belevághat egy másik személybe?