AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁSOK
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE
Betaferon 250 mikrogramm/ml, por és oldószer oldatos injekcióhoz
2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
Rekombináns béta-1b-interferon * 250 mikrogramm (8,0 millió NE)/ml elkészítés után.
* géntechnológiával állítják elő Escherichia coli törzsből
A Betaferon 300 mikrogramm (9,6 millió NE) rekombináns béta-1b-interferont tartalmaz egy injekciós üvegben.
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 szakaszban.
3. GYÓGYSZERFORMA
Por és oldószer oldatos injekcióhoz. Steril fehér vagy csaknem fehér por.
4. KLINIKAI JELLEMZŐK
4.1 Terápiás javallatok
A Betaferon a következők kezelésére javallt:
· Aktív gyulladásos folyamattal járó egyetlen demielinizáló eseményben szenvedő betegek, ha ez elég súlyos ahhoz, hogy indokolt legyen az intravénás kortikoszteroidokkal történő kezelés, ha kizárták az alternatív diagnózisokat, és ha magas a klinikailag meghatározott sclerosis multiplex kialakulásának kockázata ( lásd az 5.1. szakaszt).
· Az elmúlt két évben két vagy több relapszussal rendelkező relapszáló-remitáló sclerosis multiplexben szenvedő betegek.
· Szekunder progresszív sclerosis multiplexben szenvedő betegek, aktív betegségben, relapszusokkal.
4.2 Adagolás és alkalmazás módja
A Betaferon-kezelést a sclerosis multiplex kezelésében jártas orvos felügyelete mellett kell megkezdeni.
A Betaferon ajánlott adagja 250 mikrogramm (8,0 millió NE) 1 ml elkészített oldatban (lásd 6.6. Pont), szubkután minden második nap.
Gyermekeken és serdülőkön nem végeztek hivatalos klinikai vagy farmakokinetikai vizsgálatokat. A korlátozott számú közzétett adat azonban azt sugallja, hogy a 12–16 éves serdülők biztonságossági profilja hasonló, mint minden második nap, 8,0 millió NE Betaferon szubkután beadása minden második nap. Nincs információ a Betaferon 12 év alatti gyermekek számára történő alkalmazásáról. Ezért a Betaferon nem alkalmazható ebben a betegcsoportban.
A kezelés kezdetén általában ajánlott az adag titrálása.
A betegeknek 62,5 mikrogramm (0,25 ml) dózissal kell kezdenie szubkután minden másnap, és lassan fel kell emelniük minden második nap 250 mikrogramm (1,0 ml) dózisra (lásd A táblázat). Ha bármilyen jelentős mellékhatás jelentkezik, a titrálási idő módosítható. A megfelelő hatékonyság elérése érdekében minden második nap 250 mikrogramm (1,0 ml) adagot kell elérni.
Négy hármas csomagot tartalmazó titrálási csomag áll rendelkezésre a titrálási periódusra és a beteg Betaferon-kezelésének kezdeti kezelésére, amely kielégíti a beteg igényeit az első 12 injekcióra. A hármas csomagokat különböző színekkel jelölték (lásd 6.5. Szakasz).
A kezelés napja
Köteg
Hangerő
19, 21, 23
A. táblázat: Az adag titrálása *
* Ha bármilyen jelentős mellékhatás jelentkezik, a titrálási idő módosítható. Az optimális dózist nem határozták meg pontosan.
Jelenleg nem ismert, hogy a beteget meddig kell kezelni. Legfeljebb öt év adat áll rendelkezésre relapszus-remitáló sclerosis multiplexben szenvedő betegekről, és legfeljebb három év adat áll rendelkezésre másodlagos progresszív sclerosis multiplexben szenvedő betegekről kontrollált klinikai körülmények között.
A relapszusos-remitáló sclerosis multiplex kezelésének hatékonysága az első két évben bebizonyosodott a kezelés során. A következő három év rendelkezésre álló adatai összhangban állnak a Betaferon-kezelés idővel fennálló hatékonyságával. Azoknál a betegeknél, akiknek egyetlen, sclerosis multiplexre utaló klinikai eseménye volt, a klinikailag egyértelmű sclerosis multiplexre való progresszió jelentősen késleltetett öt év alatt.
A kezelés nem ajánlott olyan relapszáló-remitáló sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél, akiknél az előző 2 évben kevesebb, mint 2 relapszus volt, vagy olyan másodlagos progresszív sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél, akiknek a betegsége az elmúlt két évben nem volt aktív.
Ha a beteg nem reagál a kezelésre, pl. az EDSS-ben 6 hónapig egyenletes progresszió következik be, vagy a Betaferon-kezelés ellenére évente legalább 3 ciklus ACTH-val vagy kortikoszteroiddal történő kezelésre van szükség, a Betaferon-kezelést fel kell függeszteni.
Szubkután injekcióhoz.
A gyógyszer beadása előtti feloldására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6 pontban.
4.3 Ellenjavallatok
- A kezelés megkezdése terhesség alatt (lásd 4.6 pont).
- Azok a betegek, akiknek kórtörténetében túlérzékenység van a természetes vagy rekombináns béta-interferonnal, humán albuminnal vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyaggal szemben.
- Egyidejűleg súlyos depresszióban és/vagy öngyilkossági gondolatokban szenvedő betegek (lásd 4.4 és 4.8 pont).
- Dekompenzált májbetegségben szenvedő betegek (lásd 4.4, 4.5 és 4.8 pont).
4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések
Immunrendszeri rendellenességek
A citokinek adása a már meglévő monoklonális gammopathiában szenvedő betegeknél a megnövekedett kapilláris permeabilitás szisztémás szindrómájának kialakulásával jár, sokkszerű tünetekkel és végzetes kimenettel.
Emésztőrendszeri rendellenességek
Ritka esetekben a Betaferon-kezelés során hasnyálmirigy-gyulladást figyeltek meg, amely gyakran hipertrigliceridémiával társult.
Idegrendszeri rendellenességek
A Betaferont körültekintően kell alkalmazni olyan betegeknél, akiknek korábban vagy jelenleg depressziós rendellenességük van, különösen azoknál, akiknél korábban öngyilkossági gondolatok voltak (lásd 4.3 pont). A depresszió és az öngyilkossági gondolatok ismertek a sclerosis multiplexben szenvedő betegek növekvő populációjában és az interferonok alkalmazásával együtt. A Betaferon-nal kezelt betegeket arra kell utasítani, hogy haladéktalanul jelentsék orvosuknak a depresszió és/vagy az öngyilkossági gondolatok tüneteit. A depresszióban szenvedő betegeket szorosan figyelemmel kell kísérni és megfelelő kezelést kell végezni a Betaferon-kezelés alatt. Meg kell fontolni a Betaferon-kezelés leállítását (lásd még a 4.3 és 4.8 pontokat).
A Betaferont körültekintően kell alkalmazni azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében görcsrohamok vannak, és olyan betegeknél, akiket epilepsziás szerekkel kezelnek, különösen akkor, ha epilepsziájukat nem lehet megfelelően kontrollálni epilepsziás gyógyszerekkel (lásd 4.5 és 4.8 pont).
Ez a gyógyszer emberi albumint tartalmaz, ezért potenciális kockázatot jelent a vírusos betegségek átterjedésére. A Creutzfeldt-Jakob-kór (CJD) terjedésének elméleti kockázata nem zárható ki.
Pajzsmirigy-rendellenességben szenvedő betegeknél, vagy ha klinikailag indokolt, rendszeres pajzsmirigyfunkciós tesztek ajánlottak.
A laboratóriumi vizsgálatok mellett, amelyek általában a sclerosis multiplexben szenvedő betegek monitorozásához szükségesek, a Betaferon-kezelés megkezdése előtt és ezt követően rendszeresen ajánlott a teljes vérkép és a fehérvérsejtszám-különbség, a vérlemezkeszám és a vérlemezkeszám. AST (SGOT), ALT (SGPT) és g-GT).
Vérszegénységben, trombocitopéniában, leukopéniában (önmagában vagy kombinációban) szenvedő betegeknél szorosabb monitorozást igényelhet a teljes vérkép, a differenciál- és a vérlemezkeszám.
A neutropenia kialakulását szorosan figyelemmel kell kísérni a láz vagy a fertőzés szempontjából. Trombocitopenia eseteiről számoltak be, amelyben a vérlemezkeszám jelentősen csökkent.
Máj- és epebetegségek
A klinikai vizsgálatok során a Betaferon-nal kezelt betegeknél a szérum transzaminázok tünetek nélküli emelkedése, a legtöbb esetben enyhe és átmeneti, nagyon gyakran előfordult.
Mint más béta-interferonoknál, a Betaferonnal kezelt betegeknél súlyos májkárosodást jelentettek, beleértve a májelégtelenséget is. A legsúlyosabb esetek gyakran olyan betegeknél fordultak elő, akik más gyógyszerekkel vagy olyan anyagokkal voltak kitéve, amelyekről ismert, hogy hepatotoxicitással járnak, vagy társbetegségekben (pl. Áttétes rosszindulatú daganat, súlyos fertőzés és szepszis, alkoholfogyasztás).
A betegeket ellenőrizni kell a májkárosodás jelei szempontjából. A megnövekedett szérum transzaminázok előfordulása oka a gondos monitorozásnak és vizsgálatnak. Meg kell fontolni a Betaferon abbahagyását, ha a szint emelkedése jelentős vagy klinikai tünetekkel, például sárgasággal jár. Ha nincs májkárosodás klinikai bizonyítéka, a máj enzimszintjének kiigazítását és a májfunkció megfelelő monitorozását követően meg lehet fontolni a terápia folytatását.
Vese- és húgyúti rendellenességek
Óvatosan kell eljárni a béta-interferon súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél történő alkalmazásakor, és gondosan mérlegelni kell.
A béta-interferont tartalmazó gyógyszeres kezelés során beszámoltak a különböző mögöttes nephropathiákkal járó nefrotikus szindróma eseményekről, beleértve az összeeső fokális szegmentális glomerulosclerosist (FSGS), a minimális glomeruláris változásokat (MCD), a membrán-proliferatív glomerulonephritis (MPGN) és a membrános glomerulusokat (MGGN). . A kezelés során különböző időpontokban számoltak be eseményekről, amelyek több éves béta-interferonnal történő kezelés után jelentkezhetnek. A korai tünetek, például duzzanat, proteinuria és vesekárosodás rendszeres ellenőrzése különösen ajánlott azoknál a betegeknél, akiknél nagyobb a vesebetegség kockázata.
A nephrotikus szindróma azonnali kezelése szükséges, és mérlegelni kell a Betaferon abbahagyását.
Szív- és szívbetegségek
A Betaferont óvatosan kell alkalmazni szívproblémákkal küzdő betegeknél is. Súlyos szívbetegségben, például pangásos szívelégtelenségben, koszorúér-betegségben vagy aritmiában szenvedő betegeket súlyosbodni kell, különösen a Betaferon-kezelés kezdetén. Bár a Betaferonnak nincs ismert közvetlen toxikus hatása a szívre, a béta-interferonok alkalmazásával járó influenzaszerű tünetek megterhelőek lehetnek súlyos szívbetegségben szenvedő betegek számára. A forgalomba hozatalt követően nagyon ritkán súlyos szívbetegség súlyosbodásáról számoltak be súlyos szívbetegségben szenvedő betegeknél, amelyek átmenetileg a Betaferon-kezelés megkezdésével jártak együtt.
A kardiomiopátia eseteiről ritkán számoltak be. Ha ez bekövetkezik és feltételezik a Betaferon kapcsolatát, a kezelést fel kell függeszteni.
Trombotikus mikroangiopathia (TMA)
A béta-interferont tartalmazó gyógyszerkészítményekkel végzett kezelés során trombotikus mikroangiopathiáról számoltak be, amely thromboticus thrombocytopeniás purpurában (TTP) vagy hemolitikus uraemiás szindrómában (HUS) nyilvánul meg. Eseményekről számoltak be a kezelés különböző időszakaiban, és az interferon béta kezelés megkezdése után több héttől több évig is előfordulhatnak. Az első klinikai tünetek közé tartozik a thrombocytopenia, az újonnan megjelenő magas vérnyomás, a láz, a központi idegrendszerrel kapcsolatos tünetek (pl. Zavartság és paresis) és a vesekárosodás. A TMA-ra utaló laboratóriumi eredmények között szerepel a vérlemezkék számának csökkenése, a hemolízis következtében megnövekedett szérum laktát-dehidrogenáz (LDH) és a vér kenetében a schistocyták (eritrocita fragmentáció). Ezért, ha a TMA klinikai tünetei megjelennek, a vérlemezkeszám, a szérum LDH, a vérkenet és a vesefunkció további vizsgálata ajánlott. A TMA diagnózisának megállapítása után azonnali kezelésre van szükség (figyelembe véve a plazma cserét), és a Betaferon azonnali abbahagyását javasoljuk.
Általános rendellenességek és az alkalmazás helyén fellépő reakciók
Súlyos túlérzékenységi reakciók (ritka, de súlyos akut állapotok, például hörgőgörcs, anafilaxia és csalánkiütés) jelentkezhetnek. Ha ezek a reakciók súlyosak, a Betaferon-kezelést fel kell függeszteni, és megfelelő orvosi intézkedéseket kell hozni.
A Betaferon-nal kezelt betegeknél az injekció beadásának helyén nekrózist jelentettek (lásd 4.8 pont). Lehetnek kiterjedtek, és magukban foglalhatják az izomfasciát és a zsírszövetet, hegeket eredményezve. Néha szükség van a nekrotikus szövet kivágására, ritkábban a bőr transzplantációjára. A gyógyulás ezután akár 6 hónapot is igénybe vehet.
A beteget figyelmeztetni kell arra, hogy ha bármilyen bőrbetegséget tapasztal, amely duzzanattal vagy folyadékelvezetéssel járhat az injekció beadásának helyéről, akkor a Betaferon újbóli beadása előtt konzultálnia kell orvosával.
Ha a betegnek számos elváltozása van, a Betaferon-kezelést fel kell függeszteni, amíg meg nem gyógyul. Ha a nekrózis nem túl kiterjedt, az elszigetelt elváltozásokkal rendelkező beteg folytathatja a kezelést, mivel néhány beteg a Betaferon-kezelés folytatása alatt az injekció beadásának helyén gyógyította meg a nekrózist.
Az injekció beadásának helyén bekövetkező nekrózis kockázatának minimalizálása érdekében a beteget meg kell tanítani a következőkre:
- aszeptikus technikát alkalmazzon az injekció beadásakor
- váltakozó injekciós helyeket az egyes adagokkal
Az injekció beadásának helyén fellépő reakciók előfordulása csökkenthető az automatikus injektor segítségével. A sclerosis multiplexre utaló egyetlen klinikai eseményben szenvedő betegek pivotális vizsgálatában a legtöbb betegnél az autoinjektort használták. Az injekció beadásának helyén fellépő reakciókat, valamint az injekció helyének nekrózisát ritkábban figyelték meg ebben a vizsgálatban, mint más sarkalatos vizsgálatokban.
Az öninjekció folyamatát rendszeresen ellenőrizni kell, különösen, ha az injekció beadásának helyén reakció lép fel.
Mint minden terápiás fehérje esetében, itt is fennáll az immunogenitás lehetősége. Ellenőrzött klinikai vizsgálatokban 3 havonta szérummintákat gyűjtöttek a Betaferon elleni antitestek fejlődésének figyelemmel kísérésére.
A relapszáló-remitáló sclerosis multiplex és a szekunder progresszív sclerosis multiplex különféle kontrollált klinikai vizsgálataiban a betegek 23–41% -ánál szérum semlegesítő aktivitása alakult ki a béta-1b-interferonnal szemben, amelyet legalább két egymást követő pozitív titer igazolt; Ezeknek a betegeknek a 43–55% -a változott stabil antitestmentes állapotba (két egymást követő negatív titer alapján) az adott vizsgálat következő megfigyelési periódusában.
Ezekben a vizsgálatokban a semlegesítő aktivitás kialakulása csak a relapszus aktivitás tekintetében társult a klinikai hatékonyság csökkenéséhez. Egyes elemzések azt sugallják, hogy ez a hatás nagyobb lehet azoknál a betegeknél, akiknél magasabb a semlegesítő aktivitási titer.
Egy, a sclerosis multiplexre utaló egyetlen klinikai eseményben szenvedő betegeknél végzett vizsgálatban a Betaferon-nal azonnal kezelt betegek 32% -ában (89) legalább egyszer észlelték a hat havonta mért semlegesítő aktivitást; A legfrissebb, ötéves perióduson alapuló értékelés alapján ezen betegek 60% -ának (53) volt a negatív gyógyulása. A vizsgálat ezen időszakában a mágneses rezonancia képalkotásban a semlegesítő aktivitás kialakulása az új aktív elváltozások és a T2 elváltozások térfogatának jelentős növekedésével járt. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem jár a klinikai hatékonyság csökkenésével (a klinikailag meghatározható sclerosis multiplexig (CDMS), az EDSS megerősített progressziójáig és a relapszusok előfordulásáig eltelt idő tekintetében).
A semlegesítő aktivitás kialakulásával nem társultak új mellékhatások.
A Betaferon és a természetes béta-interferon közötti keresztreakciót in vitro igazolták. Ezt a vizsgálatot azonban még nem hajtották végre in vivo, és klinikai jelentősége bizonytalan.
Korlátozott és nem bizonyított adatok állnak rendelkezésre azokról a betegekről, akiknél neutralizáló aktivitás alakul ki, és akik abbahagyják a Betaferon terápiát.
A kezelés folytatásáról vagy abbahagyásáról szóló döntésnek a beteg betegségének minden aspektusán kell alapulnia, nem pedig a semlegesítő aktivitás állapotán.
4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók
Interakciós vizsgálatokat nem végeztek.
A sclerosis multiplexben szenvedő betegek 250 mikrogramm (8,0 millió NE) kétnapi adagolásának hatása a gyógyszer metabolizmusára nem ismert. A Betaferon-nal kezelt betegek jól tolerálták a kortikoszteroidokat vagy az ACTH-kezelést relapszusok során legfeljebb 28 napig.
Mivel a Betaferonnal és a kortikoszteroidokon vagy az ACTH-n kívüli immunmodulátorokkal kezelt sclerosis multiplexes betegek klinikai tapasztalatainak hiánya hiányzik, ez a kezelés nem ajánlott.
Az interferonok csökkentik a máj citokróm P450-függő enzimjeinek aktivitását emberekben és állatokban. A Betaferont körültekintően kell alkalmazni olyan gyógyszerekkel kombinálva, amelyek keskeny terápiás indexűek és amelyek clearance-e nagymértékben függ a máj citokróm P450 rendszerétől, pl. antiepileptikumok. Nagy gondot kell fordítani minden olyan jelenlegi kezelésre, amely befolyásolja a vérképző rendszert.
Nem végeztek interakciós vizsgálatokat epilepszia elleni gyógyszerekkel.
4.6 Terhesség és szoptatás
Korlátozott információ áll rendelkezésre a Betaferon terhesség alatt történő alkalmazásáról. A rendelkezésre álló adatok a vetélés fokozott kockázatára utalnak. A kezelés megkezdése terhesség alatt ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Fogamzóképes nők
A fogamzóképes nőknek megfelelő fogamzásgátlást kell alkalmazniuk. Ha a Betaferon-t szedő beteg teherbe esik vagy terhességet tervez a kezelés alatt, tájékoztatni kell őt a lehetséges kockázatról, és mérlegelni kell a kezelés abbahagyását (lásd 5.3 pont). Azoknál a betegeknél, akiknél a kezelés megkezdése előtt nagy a relapszusok száma, a Betaferon abbahagyása után a súlyos relapszus kockázatát mérlegelni kell a vetélés fokozott kockázatával.
Nem ismert, hogy a béta-1b interferon kiválasztódik-e az anyatejbe. A szoptatott csecsemőknél a súlyos mellékhatások kockázata miatt döntést kell hozni a szoptatás vagy a Betaferon-kezelés abbahagyásáról.
4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre
A gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre gyakorolt hatásokat nem vizsgálták.
A Betaferon alkalmazásával járó központi idegrendszeri mellékhatások befolyásolhatják a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket fogékony betegeknél.
4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások
A biztonsági profil összefoglalása
A kezelés kezdetén a mellékhatások gyakoriak, de a kezelés folytatásával általában csökkennek. A leggyakrabban megfigyelt mellékhatás az influenzaszerű tünetek (láz, hidegrázás, ízületi fájdalom, émelygés, izzadás, fejfájás, izomfájdalom) komplexusa, amely elsősorban a gyógyszer farmakológiai hatásainak és az injekció beadásának helyén jelentkezik. Az injekció beadásának helyén gyakran jelentkeznek reakciók a Betaferon beadása után. Az olyan tünetek, mint a bőrpír, duzzanat, elszíneződés, gyulladás, fájdalom, túlérzékenység, nekrózis és nem specifikus reakciók szignifikánsan társultak a Betaferon 250 mikrogramm (8,0 millió NE) kezeléssel.
A kezelés kezdetén általában ajánlott az adag titrálása a Betaferon tolerálhatóságának növelése érdekében (lásd 4.2 pont). Az influenzaszerű tünetek nem szteroid gyulladáscsökkentők beadásával is elnyomhatók. Az injekció beadásának helyén fellépő reakciók előfordulása csökkenthető az automatikus injektor segítségével.
A mellékhatások táblázatos felsorolása
Az alábbi nemkívánatos események listája a Betaferon-nal végzett klinikai vizsgálatok jelentésein alapul (1. táblázat, mellékhatások és laboratóriumi rendellenességek) és a forgalomba hozatalt követő jelentéseken (2. táblázat, gyakoriságok - ismert - összevont klinikai vizsgálatok alapján (nagyon gyakori ≥ 1/10, gyakori ≥1/100-5-szerese a kiindulási értéknek) ´ L * °
Emelkedett aszpartát-aminotranszferáz-szint (SGOT> 5-szerese a kiindulási értéknek) ´ L * °