1638 elején Vincent elkezdte leghíresebb munkáját végezni: olyan gyermekek gondozása és nevelése, akiket az öntudatlan anyák kíméletlenül elvetettek. Egy este saját szemével látta a fal alatt egy gyereket megrontó koldust, amellyel együttérzést akart kelteni másokban a koldulás során, és így több alamizsnát szerezni. Sv. Vincent kikapta az áldozatot egy koldus kezéből, végigvonult a városon, és összegyűjtötte az embereket, hogy elmondják nekik, amit látott. Ezután a Saint-Landry utcai Shelter-Couche-ba ment, ahol a párizsi burkolatból összegyűlt gyerekek tömve voltak. Az ott látott körülmények rémülettel töltötték el.

hogy ilyen

Manapság sok nem kívánt gyermeket ölnek meg az anyaméhben. Szent időben Lehet, hogy Vincent gyermekei megszülettek, de gyakran a templomok és kolostorok ajtajában vagy előcsarnokaiban helyezték el őket. Párizsban, a Notre-Dame-székesegyház előtt volt egy nő, aki összegyűjtötte ezeket a gyerekeket, amelyekért alamizsnát fizettek, valamint két szobalányt. Évente 300–400 gyereket bocsátottak el Párizsban, akiket a menedékházban kellett elhelyezni egy 1577-től származó rendőrségi rendelet alapján. Az intézmény létesítményei primitív szinten voltak, és a csecsemőhalandóság rendkívül magas volt. Amikor a gyerekek sokat sírtak, a cselédek egy erős alvó italt adtak nekik, amitől a legtöbb esetben meghaltak. Történt, hogy eladták a gyereket néhány koldusért, akik gyakran haltak éhen. Ehhez járult még egy bűntudat, miszerint ezeket a szegény embereket meg sem lehetett keresztelni.

A közvélemény határozottan a talált gyermekek ellen irányult, mert az uralkodó vélemény az volt, hogy ezek a teremtmények bűnben születtek. Voltak emberek, akik közvetlenül ellenezték őket, és egyáltalán nem érdekeltek ebben a problémában. Sv. Vincentnek nem volt könnyű megszerezni és megtartani a jótékonysági hölgyeket, hogy segítsenek ezeknek a kicsiknek. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen gyermek Isten alkotása. Újabb tervet terjesztett elő egy egyesület létrehozására, amelynek tagjai csak a menhelyen lévő gyerekeknek segítenek.

Amikor Vincent úr 1640-ben interjút készített a jótékonysági hölgyekkel, Isten akarata és a keresztény igazságosság szerint akarta megoldani ezt a nehéz problémát. A menedék általános igazgatását és megszervezését a hölgyekre bízta, a keresztény szeretet lányait pedig napi gondozással és szolgálattal bízták meg. Sv. Lujza de Marillacnak ezt a tervet a gyakorlatba kellett átültetnie. A király és a királynő 800 fontot különített el erre a célra. Azonban hamar kiderült, hogy az éves költségvetés meghaladta a 45 000 fontot, még a lehető legtöbb megtakarítás érdekében is. A hiányt alamizsnával és más gyűjtésekkel kellett kiegészíteni. Megkezdték a bérlők fogva tartási központjainak felállítását is. Úgy döntöttek, hogy ilyen állomásokat a családok is felállítanak. A jótékonysági egyesületek és az egyes egyházközségek segítségével összeállították azoknak a családoknak és nevelőszülőknek a listáját, akikre az elégedett lelkiismeretben talált gyermeket egy megtalált gyermek gondozására lehet bízni.