Néhányan meg akarták mutatni, mit engedhettek meg maguknak, mások azonban éheztek az éhségtől. A háború után pedig fegyverekben és lőszerekben sem volt hiány.
Pali báči emlékeztetett egyszer az orvvadászatra Jan és Joža pod Kopcátom mellett. Jano lőtt egy őzbakot, Jožo pedig követte. Hosszú kabátban, kos fején a feje, arca koromtól feketedett. Ahogy vállára vette az őzfélét, leesett a seb, és egy hang hallatszott: "Hagyd az őz!" Harajok hangja azt kiáltotta: "Azt hiszem, nem fogunk megölni magunkat egy őzek miatt." És így csendben váltak el. "Rechtor úr, nyulak és őzek nem örültek annak, hogy egész télen ettek. Ha tudna, miért ne mi? "- mondta Báči Pali a következőképpen:
"A háború után a lustákat megégették, mert a front három hónapig állt itt. Enni kellett, de mi? Sokaknak nem volt más választásuk, mint felvenni a vasat, és megélni a hegyre. A fatolvajlások is elterjedtek, így a hegymászók és a csendőrök jobban részt vettek a hegyekben. A rektor is csatlakozott ehhez a szerencsétlenséghez. Lipiny, Harajky és Javor volt a vadászat kedvenc útja. Hirtelen megjelent, ahol a fürdőzők nem számítottak rá. Több mint száz kiló volt, egy póni kíséretében és mindig valaki Divínból. Nemcsak a biztonság kedvéért, hanem a kifogott vadak hordozásáért is.
Szerző: PAVEL SARVAŠ
További információkat a sz. 5/2019 havi vadászat és horgászat