A ragadós trombocita szindróma (SPS) veleszületett trombofil állapot. A klinikai képen főként artériás trombózis, angina pectoris, akut miokardiális infarktus, átmeneti ischaemiás roham, hirtelen stroke, retina trombózis és perifériás artériás trombózis társul. Az artériák mellett vénás trombózis is előfordulhat a betegeknél. Az FV Leiden-mutáció által okozott APC-rezisztencia után a második leggyakoribb thrombophilikus állapotnak tekintik, és ezzel együtt az artériás thrombosishoz kapcsolódó első leggyakoribb thrombophilia. Az SPS gyakori előfordulása miatt a vizsgálat mindig ajánlott olyan betegeknél, akiknek tisztázatlan oka van a trombózis, különösen az artériás.
A ragadós thrombocyta-szindróma egy trombofil thrombocytopathia, amely autoszomális domináns öröklődéssel és családi előfordulással jár. Alacsony adenozin-difoszfát (ADP) és adrenalin (EPI) (I. típusú) vagy csak adrenalin (II. Típusú) vagy csak ADP (III. Típusú) koncentráció után fokozott vérlemezke-aggregáció jellemzi. A leggyakoribb az SPS II. típusú, a legkevésbé az SPS III. típus (1).
A ragadós thrombocyta-szindróma előfordulása viszonylag gyakori, az APC-rezisztencia után a populációban a második leggyakoribb veleszületett trombofil állapotnak számít. Bick szerint az első trombózisban szenvedő betegeknél az SPS prevalenciája csaknem 20,5%, majdnem kétszerese az FV Leiden mutációinak, ami APC-rezisztenciához vezet (3).
A trombózis bármely életkorban előfordulhat, de főleg fiatal felnőtteknél és gyermekeknél, például a DFN kassai hematológiai szakrendelőben végzett nyomon követésünk során egy 10 éves gyermek hirtelen stroke-ot és azt követő hemiparézist követ, bizonyítottan SPS-sel.
Etiopatogenezis
Úgy gondolják, hogy az SPS-t először egy vagy több membrán-glikoprotein receptor hibája okozza, amely fokozott érzékenységet eredményez a vérlemezke-induktorokkal szemben, és ezután a vérlemezke-aggregálódás fokozódásához vezet (6). Azt a tényt, hogy a membránglikoproteinek (GP) rendellenességéről van szó, bizonyítja, hogy tünetmentes SPS-ben szenvedő betegeknél aktivált vérlemezkéket találtak. A CD62 (P-szelektin) és a CD51 - csak a vérlemezkék aktiválása után expresszálódó vérlemezke fehérje - megnövekedett felületi expresszióját áramlási citometriával mértük, és SPS-ben szenvedő betegeknél az egészséges populációhoz viszonyítva, még akkor is, amikor thromboemboliás esemény nem volt. Másrészt meg kell említeni, hogy a 4-es thrombocyta-faktor (PF4) és a tromboglobulin normális értéket mutat az SPS-ben szenvedő betegek plazmájában, így a vérlemezkék nem aktiválódnak folyamatosan, hanem csak az ADP vagy az adrenalin-öblítés idején, ezt követően in vivo vaszkuláris elzáródást okoz és klinikai zászlóhoz vezet (7).
A vérlemezkék trombusának kialakulásához több glikoproteinre (GP) van szükség (1. ábra), így az őket kódoló gének mutációi részt vesznek a károsodott aggregációban. A glikoproteinek GPIa/IIa, GPIb/IX/V és GPVI, GP IIb/IIIa, prosztaglandin, trombin és ADP receptorok (P2Y, P2Y12) és Gas6 fehérje (a 8. exonban kialakult polimorfizmusának védő szerepe van a trombózis előtt) (1, 5).
Kép 1: A vérlemezke és receptorainak aktiválása (Lars Faxälv, www.haemostasis.se szerint)
Klinikai kép
Az SPS hajlamosít a trombózisra. A kiváltó tényező a stressz és az adrenalin későbbi öblítése. A betegeknél fordulnak elő artériás és vénás trombózis. Bick 2004-es munkája szerint a trombózis első előfordulására vizsgált 599 beteg 20,5% -ánál SPS-t diagnosztizáltak, e betegek 60% -ánál artériás és 39% -uknál vénás trombózis volt, 4-nél pedig mindkét típusú trombózis volt. A trombózis lokalizációját tekintve a mélyvénás trombózis (DVT) 27,6% -ban, az agyi érrendszeri trombózis (CVT) 19,5% -ban, tranziens ischaemiás roham (TIA) 18,6% -ban, tüdőembólia 12,1% -ban fordult elő.%, Retina artéria trombózis (RT) ) 8,1% -ban, mesenterialis artériás trombózis 7,3% -ban, perifériás artéria trombózis 7,3% -ban, koszorúér trombózis 3,2% -ban, poplitealis artéria trombózis 0,8% -ban (3)
A ragadós thrombocyta-szindróma szintén az egyik oka lehet ismételt spontán vetélések - ún magzati veszteség szindróma, amely a placenta érrendszeri trombózisának és a placenta érrendszeri károsodásának következménye. Szlovák szerzők műveiben (2, 5) a magzati veszteség szindróma a vizsgált SPS-ben szenvedő nők 18,7% -ában fordult elő. Ezért terhességi szövődményekkel vagy magzati veszteséggel küzdő nőknél az SPS.u tesztelése ajánlott rövid időn belül (akár több hónapig is). Ennek oka az, hogy a hagyományos antikoagulánsok képtelenek gátolni a vérlemezkéket (5) - lásd SPS kezelés.
A súlyos klinikai tünetek visszatérőek trombózis megfelelő antikoaguláns terápia kis molekulatömegű heparinnal (LMWH) vagy K-vitamin antagonistákkal (VKA), a beteg további trombózisban részesülve
Az SPS-ben szenvedő családok több tanulmánya kimutatta, hogy az SPS-ben szenvedő betegek életükig tünetmentesek maradhatnak, és csak ezután fordulhat elő a szindróma klinikai megnyilvánulása más kockázati tényezők (hormonális fogamzásgátlás, terhesség, súlyos stressz) megszerzése esetén.
A ragadós lemez szindróma diagnózisa
Az SPS diagnózisa a vérlemezke aggregáció vizsgálatán alapul, miután aktiválódtak ADP és EPI által. A vérlemezke-aggregációt standard módon Mammen-módszerrel vizsgálják, a turbidimetriás elv alapján végzett aggregométerrel LTA (fényáteresztő aggregometria), ahol a fényáteresztés változását a vizsgált mintában figyelemmel kísérjük az összesített vérlemezkék százalékos arányától függően. Az egyes induktorok 3 alsó küszöbértékét használjuk. Mintaként a PRP-t (thrombocyta-gazdag plazma) alkalmazzák, amelyet a beteg thrombocyta-mentes plazma segítségével 250 ± 25 x 10⁹ specifikus thrombocyta-koncentrációra állítanak be, háttérként pedig a PPP-t (thrombocyta pour plasma) (6 A kapott vérlemezke-aggregációt százalékban hasonlítjuk össze a normál referenciaértékekkel, amelyeket a 2. sz. 2. A vérlemezkék elleni terápiát legalább 7-10 napra fel kell függeszteni az aggregáció mérése előtt (5).
A leggyakoribb vérlemezke-ellenes gyógyszerek az ASA és a klopidogrel, de amint arról az SPS kezelésében beszámoltak, néhány beteg nem reagál a kezelésre. Ezt a jelenséget ún aszpirin/klopidogrel rezisztencia. Ennek az ellenállásnak a meghatározására különféle vérlemezkefunkciós teszteket alkalmaztak a vizsgálatokban (transzmissziós aggregometria - LTA, teljes vér aggregometria - WBA, VerifyNow - VN, Trombocita funkció elemző - PFA, tromboelasztográfia - TEG, VASP). Az acetilszalicilsavval vagy klopidogrellel adott kezelésre adott válasz vizsgálata, valamint a kezeléssel szembeni rezisztencia megerősítése vagy kizárása előnyös a beteg számára a kezelés későbbi kiigazításában. A transzmissziós aggregometria (LTA) továbbra is ezeknek a teszteknek az aranyszínvonala.
Az LTA agonistaként végzett arachidonsavval (LTA-AA) történő vizsgálata megfelelő teszt a vérlemezkék ASA általi gátlására. Az ASA-kezelés során a thrombocyta-aggregáció (LTA-AA) az arachidonsav (AA) után csökken, ha a kezelés hatékony. A megfelelő kezelés célértékének 20-30% -nak kell lennie (10,1 - 37,4% (6)), ugyanakkor megfigyeljük a hipergregabilitás normalizálódását az induktorok alsó küszöbértéke után.
Az SPS diagnosztikai algoritmus (1):
- az artériás vagy vénás trombózis klinikai képe,
- az ADP és az EPI által kiváltott vérlemezke aggregáció vizsgálata 3 alacsony koncentráció mellett,
- haemokoagulációs tesztek és trombofil szűrés (V faktor Leiden és protrombin II mutációi, antigének és antitrombin, C fehérje, S fehérje funkciói) - ezek a tesztek negatívak,
- vérkép és normális thrombocyta morfológia,
- a vérlemezkékből felszabaduló fehérjék (PF4, tromboxán, β-tromboglobin) plazmakoncentrációi, amelyek.