amelyet

Daniel J. Siegel, M.D., orvos, pszichiáter gyermekeknek, serdülőknek és felnőtteknek. A Geffen Medical School UCLA klinikai professzoraként dolgozik. Tina Payne-Bryson, PhD Pszichoterapeuta, a Mindsight Intézet Szülői Oktatási Osztályának igazgatója. Mindkettő előadásokat tart világszerte konferenciákon, műhelymunkákat tart a szülőkkel és számos könyvet írt. Sokéves kutatásuk alapján 15 oktatási hibát határoztak meg, amelyeket bármely szülő elkövethet, és általában még a legjobb is.

A saját oktatási stratégiájának objektív szemlélete nagy erőfeszítést igényel. A jó szándékot gyorsan felválthatják a nem túl hatékony szokások, amelyek miatt vakon dolgozhatunk, és nem mindig tesszük meg a legjobb lépéseket az oktatásban.

1. Az oktatásban a tanulás helyett a következményekre koncentrálunk

Az oktatás célja nem annak biztosítása, hogy minden probléma következményeket vonjon le. Az igazi cél az, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogyan éljenek jól a világon. Néha azonban annyira összpontosítunk a következményekre, hogy ezek a végső oktatási célunkká válnak. Ezért jó feltenni magunknak a kérdést, mi a valódi célunk minden oktatási tevékenység során. Csak ezután gondolkodunk el azon, mit mondjunk a gyermeknek.

2. Úgy gondoljuk, hogy tevékenységünk során nem lehetünk kedvesek és gondoskodók

Oktatási beavatkozás mellett is nyugodtak lehetünk, kedvesek és gondoskodók. Amikor egy gyermekkel arról a viselkedésről beszélünk, amelyet meg akarunk változtatni, akkor egy kedves hangnem rendkívül hatékony lehet.

3. Összekeverjük a következetességet a szigorral

A következetesség azt jelenti, hogy megbízható és holisztikus szemszögből kell dolgozni, hogy a gyerekek tudják, mit várunk tőlük. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szabályokat betartani kell. Néha kivételt tehetünk, szűkítve a szemünket valamilyen kisebb kihágás esetén.

4. Feleslegesen sokat beszélgetünk

Ha egy gyermek ideges és nehezen hallgat, gyakran csendben kell lennünk. Ha folyamatosan mondunk valamit egy ideges gyermeknek, erőfeszítéseink általában kontraproduktívak. Jó, ha szavak helyett nem verbális kommunikációt használunk. Jó például egy ölelés, a váll simogatása, a mosoly vagy az empatikus arckifejezés. Amikor a gyermek kezd megnyugodni, és kész hallgatni a szavainkra, át tudjuk irányítani a figyelmét, és elkezdhetjük verbális, logikai szinten kezelni a problémát.

5. Inkább a viselkedésre koncentrálunk, és nem fedjük fel annak rejtett okát

Az oktatási probléma folyamatosan megismétlődik, ha nem lépünk kapcsolatba a gyermekkel és az érzelmeivel. Néha jó detektívként játszani, és megtudni, mi okozza a gyermek viselkedési problémáit.

6. Elfelejtünk arra összpontosítani, amit és hogyan mondunk

Bár néha rendkívül nehéz, meg kell próbálnunk kedvesek és udvariasak lenni, amikor kommunikálunk a gyermekkel. Bár nem biztos, hogy mindig sikerrel járunk, ez legyen a célunk.

7. Világossá tesszük a gyermekek számára, hogy ne érezzenek erős vagy negatív érzéseket

Néha szándékosan, de akaratlanul is elutasítjuk a gyermek intenzív reakcióit. De ilyen helyzetben is világossá kell tennünk a gyermek számára, hogy akkor is támogatást nyújtunk számára, ha nem viselkedik példamutató módon.

8. Nem megfelelő módon reagálunk, ezért a gyermek a túlzott reakciónkra és nem a saját viselkedésére koncentrál

Ilyen helyzetben a gyermek elszakad saját viselkedésétől, és inkább a szülei iránti érzésére összpontosít, akik mindenekelőtt gonosznak és igazságtalannak tűnnek számára. Ezért nem érdemes eltúlozni a helyzetet, hacsak nem igazán szükséges. Ebben az esetben jó időt szakítani arra, hogy megnyugodjon, és csak ezután mondjon elgondolkodva valamit. Csak így tudjuk a gyermek figyelmét a viselkedésére irányítani, és nem a sajátunkra.

9. Nem kérünk elnézést

Nem kerülhetjük el a gyermekekkel való konfliktusokat. És mi sem tudjuk folyamatosan uralkodni magunkon. Néha még a szülőknek sincs kedve és barátságtalan. A legfontosabb azonban az, hogy a saját nem megfelelő viselkedésünkkel is foglalkozzunk, és ha hibát követünk el, akkor szükség esetén elnézést kérünk a gyermektől. Amikor ilyen módon meg tudunk élni egy gyermekkel, egyúttal példaképként szolgálunk a konfliktusok megoldásában is.

10. Izgatottan előadást tartunk a gyermeknek, majd rájövünk, hogy túloztunk

Néha eltúlozzuk a kijelentéseinkkel. Például a nyár elején azt mondjuk: "És úszni nem fogsz az ünnepek végéig!" Gyakran még a mondat kimondásakor is gyanítjuk, hogy nem fogjuk követni az elmondottakat. Ebben az esetben jobb azt mondani: "Nem szeretem, amit tettél, de adok még egy esélyt arra, hogy jól csináld a dolgokat." Azt sem lehet mondani, hogy túlreagáltuk volna, hogy " elgondolkodtunk rajta, és hogy megváltoztattuk a véleményünket.

11. Az oktatási beavatkozás során túlságosan odafigyelünk arra, amit a környék mond

Legtöbben aggódunk amiatt, hogy mit fog mondani a környék. A gyermekkel szemben azonban igazságtalan másként viselkedni, amikor valaki keres. Például az anyós vagy az anyós előtt hajlamosak vagyunk szigorúbban viselkedni, mert ők szülőként ítélnek meg minket. Ha nem akarunk tanúk előtt oktatni, akkor jó félretenni a gyereket és ott beszélni vele. Ezenkívül jobban ráhangolódunk a gyermekre, igényeire és viselkedésére. És a gyermek érzéseit is figyelembe kell venni. Elég zavarban vannak, amikor megdorgáljuk őket mások előtt.

12. Szokásaink és érzéseink szerint nevelünk, ahelyett, hogy adott pillanatban reagálnánk egy konkrét problémára

Soha nem kiabálunk egy gyermekre, mert fáradtak vagyunk, vagy azért, mert szüleink ugyanúgy bántak velünk. Vagy valami más jár az idegeinken. Fontos megtapasztalni a jelen pillanatot a gyermekkel, és csak arra reagálni, ami abban a pillanatban történik. Ez a szülői viszonyok egyik legnehezebb feladata, de minél jobban tudjuk kezelni, annál jobban tudunk reagálni a gyermekre.

13. Sokat várunk a gyerektől

A legtöbb szülő azt állítaná, hogy tudja, hogy gyermeke nem tökéletes, de a legtöbben azt is elvárják, hogy a gyermek folyamatosan szépen viselkedjen. Ezenkívül a szülők sokat várnak el a gyermekeiktől, különösen az érzelmekről és a jó döntéshozatalról. Ez különösen az elsőszülött gyermekeknél nyilvánul meg, ahol elvárjuk, hogy a gyermek mindent kezeljen.

14. Mi jobban bízunk a szakértőkben, mint a saját megérzésünkben

Jobban bízunk a könyv szerzőiben, a szomszédokban, a barátokban, mint a saját megérzésünkben. Természetesen jó a gyereknevelésről szóló könyveket és cikkeket olvasni, figyelve azokra a véleményekre, akik jó gyermekeket neveltek. Mindezt szem előtt kell tartani, de ennek ellenére kell lennie az intuíciónak. Az ember tudja a legjobban, hogy melyik vélemény alkalmas rá, és melyeket érdemes figyelmen kívül hagyni. Minden gyermek egyedi, és ennek megfelelően kell reagálni az egyes oktatási helyzetekben.

15. Szülőként szintén nagyon szigorúak vagyunk magunkkal szemben

Daniel J. Siegel és Tina Payne-Bryson azt tapasztalták, hogy többnyire a legjobb és a legkedvesebb szülők a legszigorúbbak is magukkal szemben. A lehető legmegfelelőbben akarnak viselkedni minden helyzetben, amikor a gyermek tesz valamit. Ez azonban nem lehetséges. Ezért nem illik ezen aggódni. Szóval mit kéne tenni? Szeressük gyermekeinket, határozzuk meg nekik a határokat, neveljük őket szeretettel, és tévedjünk velük, ha hibázunk. Az ilyen oktatás a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt előnyös.