nőinek

A szocializmus idején nevelt nők többsége tojásra hasonlít. Csak másokért élnek, és elsősorban magukra gondolnak. Az idő úgy alakította őket, hogy segítőkészek legyenek, és megfeledkezzenek magukról. Nos, ez így van?

Fáradhatatlan méhekként dolgoznak, forralnak, takarítanak, mindenről gondoskodnak - a lépcsőn át a kerten át, a friss kiflikig, akár keveset, akár sokat szellőztetnek. Nem tudnak megállni és eleget mondani. Felelősek a gyermekekért és a férjért. Megoldják a rokonok, barátok, szomszédok problémáit. Nem tudnak nemet mondani. Egyszerűen azért, mert időben nevelkedtek.

Szükséges áldozatok?

Ezek a nők, anyák, barátnők, nővérek és lányok néha a legközönségesebb köszönetet kapják erőfeszítéseikért. Hétköznapi, mert mások hozzászoktak a segítségükhöz, és az egész világ úgy érzi, hogy útból csinálják. Nem fognak semmit élvezni. Még mindig vannak gondjaik, felelősségeik, és ritkán jut idő magukra. Akár akarják, akár nem, az életük egy gyors körhinta.

Alábecsülték az önbizalmat

Ezek a nők gyakran nem "hurkokként" működnek. Néha úgy tűnik, hogy az egész családot ellenőrzés alatt tartják, miközben a gondoskodó anyának tele vannak a fogai. Furcsa, hogy az idők képesek voltak megjelölni a jelenlegi negyvenes és ötvenes évek viselkedését. De a legrosszabb az a sorsukban, hogy soha nem örülnek semminek. Mert azt tanították nekik, hogy mindig többre van szükséged, jobbnak kell lenned, száz százalékosan megtenni. Micsoda száz százalék! De százötven százalék!

pixabay.com

Pszichológusok szerint pontosan ilyen viselkedés a mai középkorú nők jelensége. Ugyanakkor annak a pszichológiai szenvedésnek is közvetlen következménye, hogy ezek a nők, akkor még lányok, még gyerekkorban és serdülőkorban sem voltak tudatában. Szüleik ritkán dicsérték őket, ki kellett érdemelniük a szeretetüket, és a simogatás gyenge pillanat volt. Közülük sokan örülni kezdtek a korral, ha "kudarcaikat" megbocsátották szeretteik.

Meg kell érteniük értéküket

A pszichológusok azt állítják, hogy a mai érett nők generációja nincs tisztában annak értékével. A legrosszabb azonban, hogy egyikük sem tudja, és ezért nem ismeri el, hogy az életük másképp nézhet ki. Kényelmesebb, szeretetteljesebb. Tűrik családjuk, házastársaik, gyermekeik kihágásait. Nem veszik figyelembe, hogy a saját családjuk figyelmen kívül hagyja őket, mert mindent megtesznek érte, és egyszer ez meghozza gyümölcsét. Ezek a nők úgy érzik, hogy életüket öröm, munka és idő tölti el. Csak alkalmanként panaszkodnak, hogy mennyire kevés idejük van önmagukra és érdekeikre.

pixabay.com

Számos válasz létezik arra, hogyan lehet megoldani egy hasonló helyzetet, de a gyakorlatban ezeket nehéz megvalósítani. Mindenekelőtt ezeknek a nőknek el kell kezdeniük felismerni értéküket. Valljuk be, negyven után a szokásos ütemben és napi rutinban egy ilyen dolog rendkívül megterhelő és különösen akkor, ha nem érinti a közvetlen család támogatását. Ha a férj megszokta a teljes körű szolgáltatást, akkor nehéz elfogadni, hogy felesége rendszeresen kávézni kezd barátnőivel, minden harmadik este zumbára vagy jógára. A tolerancia olyan fogalom ebben a tekintetben, amelyet mindannyian nem ismerünk, még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy egyetlen másik szó sem lehet közelebb hozzánk.

pixabay.com

Lányok, nővérek, anyák, férfiak. Rájönni, hogy a nők nem a háztartások rabszolgái, hogy joguk van a saját örömükhöz, hogy békésen takaríthatsz és a lépcsőket söpörheted, nem szégyen. Anyádat, feleségedet, nővéredet vagy lányodat nem lehet hibáztatni kedélyességedért, izgatottságodért, rossz álmaidért vagy ideges kollégáért.

pixabay.com

És ti, nők, ne feledjétek, hogy élõ és lélegzõ lények, akiknek joguk van álmaikhoz, céljaikhoz, jó és rossz hangulatukhoz, örömükhöz és barátnõikhez. Környezeted rossz hangulatához nem kell háztartási rabszolgának vagy boxzsáknak lenned. Tanulja meg tudni az értékét.